A kocsiban a fejemet fáradtan az ablaknak döntöm. Odakint
még mindig sötét van.
-
Hazavigyelek vagy…? – kérdezi
esetlenül Bailey.
-
Ne, kérlek – vágom rá gyorsan. - Lehetne,
hogy nálad maradjak?
-
Persze, nálam alhatsz. - Megkönnyebbülök
a válaszától. Nem tudnék most hazamenni. Ki kell aludnom magam, mielőtt George
elé kerülök.
-
Ne haragudj az apám miatt –
mondja, de közben elindítja az autót.
-
Semmi gond – sóhajtom fáradtan. -
Legalább már értem, miért vagy olyan rossz véleménnyel róla.
-
Mondott valamit? – kérdezi talán
kissé idegesen.
-
Semmit. Tényleg, semmi különöset.
-
Sajnálom.
-
Nem a te hibád, hogy egy barom –
válaszolom meggondolatlanul, aztán elszégyellem magam. Bailey-re sandítok, aki
próbálja nem elnevetni magát, mire én is elmosolyodom. – Sajnálom, hogy az apád
nem látja, hogy mennyire rendes srác vagy – mondom halkan, de Bailey erre az út
felé fordítja a fejét, és eltekeri a kormányt.