2018. július 15., vasárnap

Angol eső - 2. fejezet


A változás legtöbbször olyankor történik meg velünk, amikor a legkevésbé számítunk rá. Túl gyorsan zajlik minden, sosem tudunk eléggé felkészülni rá, sőt gyakran nem is akarjuk a változást. Julie mondogatta mindig, hogy ha valami túl gyorsan változik meg az életemben, amire nem állok készen, csak vegyek egy mély levegőt, és nyugodjak le, mert a változás mindig jó dolgokat hoz magával. Nem mondjátok el neki, de nem éppen ezt tettem, amikor elhagytam Lucast.
Többre volt szükségem egy mély lélegzetnél, úgy éreztem menekülnöm kell. Magam elől, Lucas elől, mindenki elől. A teszt negatív lett, de már nem is ez volt a lényeg, hanem amiket előtte mondtunk egymásnak. Hogy magamra hagyott, amikor a leginkább szükségem lett volna rá. Csak ültem a rideg padlón a fürdőben, és sírtam. Elsirattam a szerelmünket, a be nem teljesült jövőnket és a meg nem született gyerekeinket. Addig sírtam, míg már nem éreztem semmit.
London után jött a felkérés, hogy utazzak Ázsiába, és készítsek a lapnak képeket az új rovatukhoz. Így történt, hogy egy teljes hónapra magam mögött hagytam mindent. Tegnap este jöttem vissza, és mindössze három óra alvás után a lap főszerkesztőjével vacsoráztam. A fáradtságtól úgy érzem, mintha a padló himbálózna alattam, ráadásul mióta hazaértem, folyamatosan hányingerem van. Szinte biztos, hogy összeszedtem valami jó kis trópusi vírust.
Sarah már elment, de mielőtt elindulnék, lejegyzetelek még néhány dolgot a megbeszéltek alapján.  
-            Effie?! – szólít meg valaki, mire felkapom a fejemet.

2018. július 4., szerda

Angol eső - 1. fejezet


Egy bérelt autóban hajtok a bátyámék háza felé. Lucas nem tudott velem jönni. Valójában már két hete nem láttam. Úgy volt, hogy csak a hétvégére repül Los Angelesbe az Illusztrátor társaság díjkiosztójára, de Emily Bones, a társaság feje szervezett neki egy magánkiállítást. Ma lesz a záró est, utána azonnal repül is vissza, hogy ideérjen időben, és együtt ünnepelhessük meg az unokaöcsém születésnapját, aztán mind együtt utazunk Londonba.
Természetesen örülök, hogy a tervei jól haladnak, de egyre nehezebb a távolság. Jill, a könyvkiadó vezetője, ahol Lucas gyakornoki munkát vállalt az egyetem mellett, egy munkamániás őrült. Tudja, hogy Lucasnak szüksége van referenciára ahhoz, hogy elindíthassa a saját vállalkozását, és ezért teljesen kihasználja őt.  A külön töltött napokból hosszú hétvégék, a hétvégéből pedig szépen lassan hetek lettek. Korábban szinte sosem veszekedtünk, de most még anélkül is megy, hogy együtt lennénk. Ezért is vártam már ezt a hétvégét annyira, hogy végre együtt lehessünk úgy, mint régen, egy nagy család.
 Három hónapja voltam itthon utoljára. Nem szeretek ennyi időt kihagyni, mert úgy érzem, kimaradok Joshua életéből. Hiszen olyan gyorsan nő. Izgatottnak kellene lennem és örülnöm, hogy végre láthatom a családomat, mégsem vagyok nyugodt.
Két hete késik.
Lucasnak nem szóltam róla. Ha holnapig nem történik semmi, akkor elmondom neki. Persze ez még nem jelenti azt rögtön, hogy terhes vagyok. Legalábbis egy hete ezzel nyugtatom magam.
Igyekszem elkerülni a belvárost, hogy kikerüljem a forgalmat, és gyorsabban haladjak. Éppen csak annyi kitérőt teszek, amíg beugrok az egyik szupermarketbe terhességi tesztet venni. Eddig nem volt bátorságom megcsinálni egyet.
Nem biztos, hogy terhes vagyok. Egyáltalán nem biztos. Ha mégis, akkor legalább tudom, hogy mikor lettem az. A születésapján teljesen megfeledkeztünk a védekezésről. Azt hiszem, nem hiába mondják, hogy az ember részegen felelőtlen.
-            Ellie – kiáltja

2018. június 25., hétfő

Kötődés 2. - Angol eső / Prológus


-            Nyisd az ajtót – morogja Lucas, miközben a nyakamra szorítja a száját, és buján szívogatja az érzékeny bőrömet. Az egész testemet az ajtólapnak préseli, ahogy az ágyékát a fenekemhez nyomva szorosan tart. A meleg tenyere a meztelen combomat simogatja, és egyre feljebb tolja a szoknyámat, ahogy az ujjai a lábam belső része felé kalandoznak.
-            Add… add a kulcsod – nyöszörgöm rekedten.
Minden egybemosódott. A bár, a taxi út, a lépcsők. Szédülök, rettenetesen szédülök a rengeteg alkoholtól, amit megittunk. Érzem, ahogy Lucas a farmerja zsebébe nyúl, majd a kulcsok megcsörrenek, amikor kihúzza onnan. A kezembe nyomja őket, mire ügyetlenül megpróbálom a zárba tolni a megfelelő kulcsot. Lucas hüvelykujja már a bugyim szélénél simogat, amitől úgy érzem, mindjárt összecsuklik a lábam. A farmerján keresztül is érzem, hogy mennyire kíván. Végre sikerül a kulcsot a zárba tolnom, pont, amikor Lucas ujjai a bugyim alá kúsznak, mire a kezem lecsúszik a kulcsokról. Hátrafeszítem a fejemet és a testemet elöntő élvezettől felnyögök. 
-            Te szent szar – morogja elragadtatottan, és a nyakhajlatomba harap.
Habár az érzékeim tompák a részegségtől, szinte biztos vagyok benne, hogy a gyönyörömnek túlságosan is hangosan adom jelét, mert Lucas a tenyerét a számra szorítja. Hátradöntöm a fejemet és a mellkasának támasztva hangosan sóhajtozom. A kollégium folyosója teljesen kihalt, ráadásul valahol az éjszaka közepén járhatunk, így minden zaj felnagyítva vetül vissza a falakról. Az elmúlt három évben még egyszer sem jöttünk ide azzal az indokkal, hogy szeretkezzünk, így az egész helyzet már önmagában is izgalmas.
Visszacsúsztatom a kezemet a kulcscsomóra, és végre elfordítom a kulcsot, így az ajtó kinyílik. Szabályosan beesünk a szobába. Lucas bevágja mögöttünk az ajtót, majd éhesen megint egymás ajkai után kapunk, az ujjaim közben már türelmetlenül az inggombjait bújtatják ki a helyükről.
A csípőmre szorítja a kezét, és a ruhámba markolva az ajtónak tol, mire hangosan felnyögök. Lerángatom a válláról az ingjét, mire kapkodva kihúzza belőle a karját. Az ajkaimat harapdálja, majd az államat, így az ajtónak vetem a fejemet, hogy könnyebben hozzáférhessen. Szívni kezdi a nyakamat, majd a szája a mellem domborulatára simul, és végigcsókolja a puha bőrt. Ahogy felemelkedve ismét a számba tolja a nyelvét, érzem rajta az alkoholt. Kivehetetlen ízek keverednek össze, van benne sör, de leginkább talán a tömény keserűségét érzem. A nadrágja övével kezdek babrálni, kilazítom a csatot, ami hangosan csörög az éjszaka néma csendjében. Hajnali három fele járhat, habár az időérzékemet már akkor elveszítettem, amikor Campbell belém kényszerítette

2018. március 2., péntek

Kötődés - Epilógus


Egy hónappal később

Óvatos kopogás érkezik a bejárat felől. Tudom, hogy ő az. Csendesen kinyitom az ajtót, és szinte hangtalanul osonok ki a házból.
-            Hogy ment? – kérdezi Lucas suttogva, pedig már mindketten a kocsijában ülünk.
-            Egész jól. Nekik is tetszett a búcsú beszédem.
-            Elengedett?
-            El. Habár azt mondta, ha nem érek haza időben, akkor megduplázza a büntetésemet. Te vagy a matek zseni. Mennyi az életfogytig tartó szobafogság duplája? – kérdezem nevetve, de Lucas továbbra sem oldódik fel. – Lehet, azt kellett volna választanom az apáddal való találkozás helyett.
-            Apám miatt ne aggódj. De… gondolod, hogy George a rossz kedvét csak nekem tartogatja? – kérdezi aggodalmasan.
-            Sajnálom, Lucas. Hidd el, meg fog békélni. Lehet, hogy nem holnap vagy a jövő héten, de idővel, hidd el, meg fog.
-            Hát ez kecsegtető – sóhajtja lehangoltan.
-            Hiába a „nincs több hazugság” szabálynak, mióta kiderült, hogy Julie terhes, George azt hiszi, túl gyorsan haladunk.   
-            De hiszen nem költözünk össze. A koleszom és a lakásod negyedórányira lesznek egymástól. Tudjuk a szabályokat, és mindet be is tartjuk.
-            Nem New York a baj, hanem Liverpool.
-            Azt ne mond, hogy megint meggondolta magát. Anya már nagyon várja, hogy találkozzatok. Ha nem…
-            Nem, nyugodj meg! – A kezére teszem az enyémet, és összefűzöm az ujjainkat. - George nem gondolta meg magát. Egyszerűen csak aggódik.
-            Felnőtt felügyelet alatt leszünk, anya házában. Te a vendégszobában. Mi mást akarhat még?
-            Tudni, hogy nem fekszel le velem – mondom határozottan, de érzem, hogy az arcom pirulni kezd. Lucas hátradönti a fejét az üléstámlának, és mélyet sóhajt.
-            De hát mindig védekezünk. Egy évtizedre való óvszerrel látott el, mióta kiderült, hogy nem szedhetsz fogamzásgátlót az agyrázkódás után. Már megesketett, hogy nem ejtelek teherbe. Mit akar még, hogy

2018. március 1., csütörtök

Kötődés - 56. fejezet


Lucas

 Elveszem tőle az utolsó képet is, és megfogom mindkét kezét.
-            Nem értek egyet a terveddel, de megértem, hogy miért teszed – mondom. – Veled megyek a rendőrségre, és nem foglak magadra hagyni, rendben? Talán ők majd kitalálnak egy jobb, járhatóbb utat is arra, hogyan ne kerülj bajba a feljelentés miatt. - Effie bátortalanul biccent a fejével.
Hagyom, hogy a kezemet szorongassa, ahogy a kocsimhoz vezetem, és beültetem.  Nem szól egy szót sem, és aggaszt, ahogy falfehér arccal kifelé mered az ablakon. A tarkójára csúsztatom a kezemet, és gyengéden masszírozni kezdem. A vállai ellazulva lejjebb ereszkednek, és egy reszketeg sóhaj hagyja el a száját. Sebességbe teszem a kocsit, majd a kezéért nyúlok, és az ölembe húzva összekulcsolom az ujjainkat.
A rendőrségre vezető kocsiút alatt nem szólunk egymáshoz. Effie a fejtámlának dönti a fejét, és próbál uralkodni a kapkodó lélegzetein. Tudom, hogy helyesen cselekszik, mégis hatalmas önuralomra van szükségem ahhoz, hogy ne tapossak a fékre, és vegyek egy éles kanyart hazafelé, amiért így látom.
Miután a recepción felveszik mindkettőnk adatait, egy egyenruhás rendőr közvetlenül Ashton hadnagy irodájához kísér minket. Rettentő feszültnek érzem magamat, mégis bátorítóan próbálok mosolyogni Effie-re, amikor a rendőr kopogását követően egy női hang beinvitál minket az irodába.
-            Oh, Elisabeth – mondja az asztal mögött ülő rendőrnő kissé lehangoltan -, azt reméltem, hogy netán meggondoltad magadat a feljelentést illetően.
Feláll az asztala mögött, és lesimítja a ruhája elejét.  
-            Ön is tudja, hogy nincs más lehetőség - válaszolja Effie csüggedten.
-            Mégis, azt reméltem, meggondolod majd magadat.
-            Nem tehetem, sajnálom. – A hadnagy megértően biccent, de amikor Effie a kezemért nyúl, a tekintetével követi a mozdulatát. Meglepődötten húzza fel a szemöldökét, mintha csak most jött volna rá, hogy nem csak kettesben vannak.
-            És a fiatalember? – kérdezi, és ellépve az asztala mellett, védelmezően megindul Effie felé.
-            Lucas Bailey – mutatkozom be határozottan, és tisztelettudóan kinyújtom felé a karomat. A nő elfogadja és megrázza a felkínált kezet, de közben vizsgálódva végigfut a szemével. Próbálja eldönteni, hogy barát vagy ellenség vagyok-e.
-            Lydia Ashton hadnagy – hangsúlyozza a rangját.
-            Lucas azért van itt, hogy segítsen – töri meg Effie a kínos helyzetet. – Ugye nem gond, ha bent van ő is?
-            Talán jobb lenne, ha csak kettesben beszélnénk a dolgokról.
-            Kérem, hadd maradhasson. Szükségem van rá – Effie egyenesen Lydia szemébe néz, amitől olyan érzésem van, mintha szavak nélkül is megértenék egymást.
-            Rendben – sóhajtja a hadnagy. - Üljetek le ide – mutat az asztalával szemben lévő egyszerű, szürke székekre, de közben egyetlen pillanatra sem veszi le rólam a szemét.
Ahogy mindketten helyet foglalnunk, és arra várunk, hogy a rendőrnő előkeresse az ügy aktáit, Effie-t figyelve csak arra tudok gondolni, hogy bárcsak többet tehetnék érte. A tehetetlenség egyre