Kötődés - Epilógus

Egy hónappal később

Óvatos kopogás érkezik a bejárat felől. Tudom, hogy ő az. Csendesen kinyitom az ajtót, és szinte hangtalanul osonok ki a házból.

-            Hogy ment? – kérdezi Lucas suttogva, pedig már mindketten a kocsijában ülünk.

-            Egész jól. Nekik is tetszett a búcsú beszédem.

-            Elengedett?

-            El. Habár azt mondta, ha nem érek haza időben, akkor megduplázza a büntetésemet. Te vagy a matek zseni. Mennyi az életfogytig tartó szobafogság duplája? – kérdezem nevetve, de Lucas továbbra sem oldódik fel. – Lehet, azt kellett volna választanom az apáddal való találkozás helyett.

-            Apám miatt ne aggódj. De… gondolod, hogy George a rossz kedvét csak nekem tartogatja? – kérdezi aggodalmasan.

-            Sajnálom, Lucas. Hidd el, meg fog békélni. Lehet, hogy nem holnap vagy a jövő héten, de idővel, hidd el, meg fog.

-            Hát ez kecsegtető – sóhajtja lehangoltan.

-            Hiába a „nincs több hazugság” szabálynak, mióta kiderült, hogy Julie terhes, George azt hiszi, túl gyorsan haladunk.   

-            De hiszen nem költözünk össze. A koleszom és a lakásod negyedórányira lesznek egymástól. Tudjuk a szabályokat, és mindet be is tartjuk.

-            Nem New York a baj, hanem Liverpool.

-            Azt ne mond, hogy megint meggondolta magát. Anya már nagyon várja, hogy találkozzatok. Ha nem…

-            Nem, nyugodj meg! – A kezére teszem az enyémet, és összefűzöm az ujjainkat. - George nem gondolta meg magát. Egyszerűen csak aggódik.

-            Felnőtt felügyelet alatt leszünk, anya házában. Te a vendégszobában. Mi mást akarhat még?

-            Tudni, hogy nem fekszel le velem – mondom határozottan, de érzem, hogy az arcom pirulni kezd. Lucas hátradönti a fejét az üléstámlának, és mélyet sóhajt.

-            De hát mindig védekezünk. Egy évtizedre való óvszerrel látott el, mióta kiderült, hogy nem szedhetsz fogamzásgátlót az agyrázkódás után. Már megesketett, hogy nem ejtelek teherbe. Mit akar még, hogy

fogadjak cölibátust?

-            Nem az a baja, hogy szexelünk, hanem az, hogy netán a mamád házában csináljuk. Azt mondja, tiszteletlenség lenne.

Lucas a kormánynak dönti a homlokát, és idegesen kapkodja a levegőt. Tudom, hogy mennyire igyekszik megfelelni a bátyámnak, aki viszont totális baromként viselkedik vele. A bírósági huzavona, és Julie terhessége nem voltak valami jó hatással az idegeire. Tudom, hogy túlzásba viszi az aggodalmaskodást, és azt is, hogy ennek nagy részét Lucasra vetíti ki.

-            Rendben – mondja némi hallgatás után. – Holnap beszélek erről George-dzsal.

-            Mi… mit akarsz neki mondani? – kérdezem aggódva.

-            Azt, hogy tiszteletben tartom a kérését, és azt is, hogy anya házában leszünk.

-            Köszönöm – mondom, és áthajolok az ülések között, hogy megcsókolhassam. – Most pedig induljunk, mert el fogunk késni.

Peep kajáldája előtt már messziről látszik a kanyargózó sor, ami abszurd még akkor is, ha épp most ért véget az évzáró. Campbell akaratoskodott, hogy idejöjjünk, hogy még egyszer utoljára együtt lehessünk.

-            Inkább a Mekibe kellett volna mennünk – panaszkodik Scott, miközben mérgesen nézi, ahogy egy nagyobb csapat kijön az ajtón, mire az előttünk álló csoport gyorsan benyomakszik mellettük.

-            Nem gondoltam volna, hogy ez a mondat valaha is elhagyja a szádat, burzsuj Scott – mondja neki Campbell, mire Scott küld felé egy mérges pillantást. – Különben is, ha a Mekibe megyünk, Effie nem tud enni semmit sem.

-            Mióta lettél te ennyire figyelmes? – vág vissza Scott.

-            Mindig is ilyen figyelmes voltam – mondja nagyképűen Campbell, majd nevetve az oldalához húzza Christine-t, és megcsókolja az arcát.

Mióta Campbell összejött Cassie legjobb barátnőjével, Christine-nel, olyan, mintha kicserélték volna. Mindenki azt hitte, hogy miután otthagyta Mary-t, titokban továbbra is találkozgatnak, és ezért viselkedik olyan furcsán, de mindannyiunk megdöbbenésére két nappal ezelőtt bejelentették, hogy ők ketten összejöttek.

-            Hát persze – morogja vissza Scott, de ekkor megindul a sor, és végre bejutunk az étterembe.

Én is utánuk akarok eredni, de ekkor Lucas meleg keze fogja át az ujjaimat, és gyengéden magához húz.

-            Mielőtt bemennénk, csak el akarom mondani, hogy mennyire büszke vagyok rád, amiért ki mertél állni ma az iskola elé. Mindig is tudtam, hogy nagyon erős vagy, de ezzel most bebizonyítottad az egész világnak. – A szememet könnyek lepik el, de aztán Lucas szájon csókol, amitől még levegőt is elfelejtek venni.

Amikor a bokszunkhoz sétálunk, minden olyan, mint mindig. Scott és Campbell még mindig szócsatáznak, most éppen azon megy a vita, hogy a juharszirup vagy a méz megy-e jobban a palacsintához. Totálisan értelmetlen az egész. Közben J. J., Cassie és Christine persze rajtuk röhögnek. Éppen, hogy leülünk a bokszba, Parker rohan be az ajtón, és gyorsan lehuppan mellém.

-            Effie, iszonyat állat volt a beszéded! – mondja lelkesen.

-            Hogy is mondtad? – száll be Cassie lelkesen. - Az apró, de magabiztos lépések naggyá, sőt egészen lenyűgözővé válhatnak. Egy sokkal csodásabb helyre juthatsz el általuk – szavalja a búcsúztatóm szövegét magasztosan, majd elmosolyodik, és büszkén néz rám.

-            Nekem az tetszett, amit a küzdésről mondott – száll be J. J. is. Kihúzza magát, és vesz egy mély levegőt, mielőtt beszélni kezdene.

A barátaim büszke tekintetével körbevéve ismét visszaidézem a ma reggeli eseményeket.

Idegesen léptem a színpadra. Nehézkesen kifújtam a levegőt, hogy uralkodni tudjak a zihálásomon. Azok után, ami Reeddel és Mike-kal történt, kissé kételkedtem abban, hogy az igazgató helyesen döntött-e, amikor rám bízta a búcsúztató beszédet. Végül belementem, mert az elmúlt hónapban kockázat kezelő üzemmódba kapcsoltam.

Lassan kisimítottam magam előtt a kezem izzadságától ragacsos és gyűrött papírt. Remegve fújtam ki ismét a levegőt, és az előttem álló fekete talárba bújt diákseregre emeltem a tekintetemet.

-            Hát, végre eljött ez is – szólaltam meg enyhén remegő hangon. - A pillanat, amikor a végzős diákok felvehetik ezeket a totál kínos talárokat, így már kezdetét veheti a búcsúztató, ahol a tűző napon ülve arra várunk, hogy átvehessük a diplománkat, miközben fél füllel végighallgatjuk, ahogy különféle szónokok átadják időtlen bölcsességeiket és tanácsaikat. – A mondatom végén halkan morajló nevetés futott végig a nézőközönségen. - Néhányan biztosan azt kérdezitek most magatoktól, hogy akkor miért én állok most itt előttetek, igaz? Nos, azt mondják, a hibák, a tévedések és a csalódások mind szükségesek ahhoz, hogy bölcsebbé válhassunk. Azt gondolom, nekem ezekből mindből volt már részem. Korántsem mondanám, hogy bölcs lennék, de attól, amit ezek a „nem a legjobb tapasztalatok” tanítottak nekem, bölcsebbé váltam. – Megköszörültem a torkomat. Nem akartam mindenki előtt elsírni magam. Lucas bíztatóan biccentett felém a fejével, hogy folytassam, így vettem egy nyugtató, mély levegőt, és ismét az előre megírt szövegemre pillantottam. - Épp készülünk belépni életünk legfélelmetesebb, legbizonytalanabb, de mégis talán legizgalmasabb szakaszába. Az események, amiket készülünk átélni, lesznek azok a történetek, amiket a gyerekeinknek, sőt az unokáinknak fogunk mesélni. De ehhez el kell hagynunk az otthonunkat, és bele kell vetnünk magunkat az ismeretlenbe, ahol egyedül az ösztöneikre hagyatkozhatunk majd. Nem fogjuk tudni, hogy helyesen cselekszünk-e, de vállalnunk kell a kockázatot azért, hogy amit felfedezünk az út végén, az valami csodálatos lesz. Lehet, hogy vannak itt, akik azt mondják, az egyetem megkezdése csak egy apró lépés a felnőtté válás felé, de az apró, mégis magabiztos lépések naggyá, sőt egészen lenyűgözővé válhatnak. Egy sokkal csodásabb helyre juthatunk el általuk. Megismerhetjük önmagunkat. Ha tudjátok, hogy kik vagytok, az a segítségetekre lesz, amikor eljön az idő arra, hogy küzdenetek kell. Küzdeni a vizsgákkal, küzdeni a jobb állásért, küzdeni azokért, akik a legtöbbet jelentik nektek, de legfőképpen akkor, amikor küzdenetek kell önmagatokért. Ha harcoltok azért, amiben hisztek, és közben bíztok magatokban, semmi sem lesz lehetetlen. És sose gondoljátok, hogy egyedül vagytok. Csak tartsatok előre. És kérjetek segítséget. Tudom, hogy nehéz, de senki nem jut túl úgy a sulin – de legfőképpen az életen-, hogy közben egyedül van. Senki. Én biztosan nem tudtam. – A tekintetemmel Lucast kerestem, és mélyen a szemébe néztem, hogy tudja, mennyire hálás vagyok neki mindenért. – Most pedig menjetek, és kövessetek el hibákat. Csodálatos és fantasztikus hibákat. Gratulálok a végzős évfolyamnak! Megcsináltuk! – kiáltottam el magamat, mire az egész diáksereg egy emberként ugrott fel a székéből, és ujjongva a levegőbe dobták a talárkalapjukat.

-            Effie, mire gondolsz? – kérdezi Lucas, és a karomra rakja a meleg kezét. – Kicsit elkalandoztál – mondja mosolyogva, a szemében büszkeség csillog. J. J. még mindig a beszédem egyik sorát szavalja a többieknek.

-            Jól van, elég lesz – állítom le J. J.-t nevetve. Már így is épp eléggé zavarba hoztak. J. J. átnyúl az asztalon, és a kezébe fogja az enyémet. A szemei őszinte örömtől csillognak, ahogy rám néz. Enyhén megszorítja a kezemet, mielőtt elengedne. Biccentek a fejemmel. Remélem, egyszer képes leszek majd megmutatni és elmondani neki, mennyire hálás vagyok mindenért, amit értem tett.

-            Mielőtt mind egymás nyakába borulva bőgni kezdenénk, lehetne, hogy rendeljünk? Éhen halok – szakít minket félbe Campbell, és a pincér felé kezd hadonászni.

-            Hát, te aztán tudod, hogyan koronázd meg a pillanatot, öregem – morogja Scott.

-            Ha azért vagy egész nap ilyen seggarc, mert találkozol azzal az Aaron gyerekkel, akkor…

-            Ácsi, ácsi! – szakítja félbe őket J. J. döbbenten. – Ki az az Aaron? – Scott közben olyan áthatóan gyilkos szemekkel méregeti Campbellt, hogy csoda, hogy az még nem esett össze holtan.

-            Azt kértem, tartsd a szád! – förmed rá Campbellre.

-            Randid van, és nekünk nem is szóltál? – kérdezi a mellettem ülő Parker számonkérőn. Scott, mióta ismerem, először jön zavarba a ráirányuló figyelemtől.

-            Még nem is ismerem. Eddig csak chateltünk. És nem randi lesz. Simán találkozunk és dumálunk. Ennyi – bizonygatja zavartan, közben ide-oda kapkodja a tekintetét.

A srácok mind idétlenül vigyorognak, de látom rajtuk, hogy nagyon is örülnek annak, hogy Scott végre ismerkedni kezdett.

Scott legnagyobb megkönnyebbülésére, Kate és Bianca vonják magukra a barátaim figyelmét.

-          Bianca miatt késtünk – jelenti ki Kate bosszúsan, és lehuppanva Cassie mellé azonnal keresztbe fogja a karját a mellkasa előtt. Bianca csak mosolyogva megforgatja a szemét, és leül a barátnője mellé.

-          Ne haragudjatok Kate-re. Egy kicsit rossz kedve van, mióta reggel megkértem, hogy legyen a feleségem. – Kate mérgesen mered Biancára, miközben mindenki őket bámulja.

-          Oh, lányok, gratulálunk – rebegi Cassie udvariasan, de egészen elbizonytalanodik Kate dühös fújtatása miatt.

-          Mégis mihez? Hogy nevetséges ruhákba bújhatunk, és a mi kosztunkra tele tömhesse magát egy rakás soha nem látott rokon?

Lucas megszorítja a kezemet az asztal alatt, mire próbálom elrejteni a mosolyomat.

-          Te tudtál róla?! – mutat rám Kate vádlón.

-          Persze, hogy tudtuk – szól közbe Lucas, magára vonva Kate figyelmét. – Tudtuk, hogy utálni fogod az ötletet, ezért is mondtuk Biancának, hogy tegye csak meg.

-          Hogy ti… - morogja. – Nem fogok semmiféle habos-babos tüll ruhát felvenni, valami nevetséges szív alakú mellrésszel – hőbörög. Látom, hogy mindenki próbálja elrejteni a mosolyát.

-          Kate, mondtam már, hogy szűk, baráti körben ünnepelünk majd. És csinálhatjuk azután is, hogy végeztem az egyetemen.

Kate tovább panaszkodik, de látszólag máris eléggé részleteiben tervezgeti a nagy napot. Ekkor végre az asztalunkhoz érkezik a pincérlány. Felismerem, ő az a lány, akinek Campbell fogadásból elkérte a számát. Úgy látszik, nem én vagyok az egyetlen, aki emlékszik erre, ugyanis a lány dühösen méregeti Campbell és Christine ölelkező párosát.

-            Nem lepődnék meg, ha ma égett kaját kapnánk – szólal meg J. J., miután a lány eltűnik a pult mögött.

-             De az is lehet, hogy a csaj mérget kever a kólánkba – teszi hozzá Parker, közben Campbell felé mutogat a fejével.

-            Hát tehetek én róla, hogy annyira állati jóképű vagyok, hogy minden csaj csak engem akar? – kérdezi tettetett nagyképűséggel, mire Christine vállon csapja. Mind hangos röhögésben törünk ki. Campbell átfogja Christine vállát, és szenvedélyes csókolózásba kezdenek. A nevetésünket heves zúgolódás váltja fel.

-            Menjetek szobára! – szól be nekik Parker.

-            Talán úgy is teszünk – vágja vissza Campbell, és ismét megcsókolja a barátnőjét.

Rengeteg kaját rendelünk, aminek máskor örülnék, de most úgy érzem, egy falat sem megy le a torkomon, olyan ideges vagyok. A barátaim beszélgetéséből hangos zsivaj alakul ki.

-            Jól vagy? Alig ettél? – kérdezi Lucas aggódva, ahogy felém fordul.

-            Te sem valami sokat – mutatok a tányérjára. Ideges mosolyt erőltet magára, de mielőtt válaszolhatna, J. J. ugrik fel a helyéről.

-            Srácok, indulnunk kell vagy anyám totál ki fog akadni, amiért elkésünk – kiálltja el magát, hogy mindenki rá figyeljen.

J. J. szülei a hátsó kertjükben bulit szerveznek az érettségink megszerzésének megünneplésére. Lucas és én majd csak azután csatlakozunk hozzájuk, hogy találkoztunk az apjával. Tényleg nem kéne ennyire izgulnom, hiszen nem most találkozom vele először. Magabiztos akarok lenni, Lucasért. Tudom, hogy ki vagyok, és most már azt is, hogy mit akarok. Azokat a dolgokat, amiket pedig még nem sikerült tisztáznom magamban, majd útközben megfejtem.

A gondolataimat a barátaim búcsúzkodása szakítja meg. J. J. szorosan magához ölel, és a fülembe súgva biztosít arról, hogy minden rendben lesz. Campbell túrja ki őt a helyéről, és túlságosan is szoros ölelésbe fog. Mióta Lucasszal újra összejöttünk, folyton ezt csinálja, hogy a haverját bosszanthassa vele.

-            Aki utolsóként érkezik, az mosogat! – kiáltja el magát Scott, mire Campbell gyorsan elenged, és rohanni kezd a kocsik felé.

-            Ejha – mondom nevetve, - Campbell nem viccel, ha kibúvóról van szó. Még sosem láttam őt így rohanni.

-            Hmm? – mormogja Lucas, ahogy magához húzva a nyakhajlatomra szorítja a száját. – Innen nem igazán látom.

-            Lucas – sóhajtom. A szájából kiáramló meleg levegő jólesően csiklandozza a bőrömet, amitől bizsergés fut végig a gerincemen. – Mindenki minket néz.

-            Mintha ez megállított volna abban, amit a kémia szertárban… - Lucas szájára tapasztom a kezemet, és gyorsan körbekémlelek, hogy meghallhatott-e minket valaki. Érzem, hogy a szája mosolyra húzódik a tenyerem alatt.

-            Alig negyed óra múlva találkoznom kell az apáddal. Lehetne, hogy nem beszélünk most erről? – kérdezem, és érzem, hogy az arcom kivörösödött.

-            Imádom, hogy még mindig képes vagy elpirulni – mondja Lucas, miközben a kipirosodott arcomat simogatja.

-            Kérlek, Lucas. Csak nem szeretném, ha az apád tudná, hogy… tudod.

-            Kérlek, világosíts fel, mert nem igazán értem, hogy mire utalsz – mondja vigyorogva.

-            Hogy szexeltünk – suttogom, és ismét gyorsan körbekapom a tekintetemet, hogy biztos legyek benne, nem fülel-e éppen valaki.

-            Helyesbítek – mondja. - Szexelünk. Vagyis inkább szeretkezünk. Remélem, még mindig jelen idő.

-            Gondolom, igen – mondom huncutul, ahogy elindulunk a kocsija felé. – Különben is, azt hallottam, jó vagy benne.

-            Valóban? – kérdezi nevetve. – És ki mondta ezt neked?

-            Hát, tudod, csak egy lány. Azt mondta, hogy mindig nagyon előzékeny vagy vele, meg hogy folyton elcsábítod őt. És azt is, hogy mindent megtennél érte – mondom, ahogy Lucas kinyitja előttem az ajtót.

-            Így is van – válaszolja, és komolyan néz rám, ahogy ellépek előtte.

-            Miért? – fordulok meg, hogy a szemébe nézhessek.

-            Mert szeretem őt. Jobban, mint azt ő gondolná.    

THE END