Arra ébredek, hogy a lábaim a behajlított póztól
rettenetesen elgémberedtek. Próbálom kinyújtóztatni, de beleütközöm a kanapé
karfájába. Ekkor rémlik fel, hogy Bailey kanapéján aludtam el. Óvatosan kinyitom
a szemem, homályos tekintetem az ablakra téved. Nézem, ahogy a függöny résein
keresztül áttörnek a nap sugarai, és a meztelen lábfejemet simogatják. Bailey
feje teljesen hátrabukott, és a haja enyhén csiklandozza a hasamat, ami kilóg a
toppom alól. Nyitott szájjal alszik, a kezei a földön, a teste mellett lógnak.
Felveszem a földről a telefonom, és ránézek a kijelzőre. Öt perc múlva hét óra.
-
A fenébe, a fenébe! – kezdek
szitkozódni hangosan. Felugrom, és meglökdösöm Bailey vállát. Még mindig a
tegnapi véres pólója van rajta. A szemöldökcsontján lévő seb már varrosodni
kezdett, de a szája sarka lilás és duzzadt a véraláfutástól.
Felkapja a fejét, zavartan körbenéz, mint aki nem tudja,
hogy hol van, aztán rémülten felém fordítja a fejét.
-
Haza kell vinned! – sürgetem. -
Nem késhetjük le a gépet! Nem késhetjük le! – hadarom rémülten.
-
A fenébe! – ugrik fel morogva.
A szemei be vannak vörösödve. Megdörzsöli, de aztán meg
hunyorgatni kezd. Nem sokat tudok a kontaktlencséről, de nem lehet valami
kényelmes abban aludni. Bailey berohan a hálóba.
-
Kate, ébredj! Hallod?! – kiabál rá
a testvérére. – Mennem kell a gépre. Kulcs a helyén, hívlak, ha anyánál leszek.
Zárd be az ajtót, amikor elmentek, érted? Esküszöm, hogy felnyomlak Grahamnél,
ha arra jövök haza, hogy nyitva hagytad a lakást. Hallasz? – kérdezgeti
felháborodva.
Hallom, hogy Kate szitkozódva válaszol valamit, de a
hangja fátyolos a tegnapi dorbézolástól, így nem értem, hogy mit.
-
Ígérd már meg! – követeli Bailey.
-
Jól van bratyó, ígérem, hogy nem
kefélünk az ágyadban! – kiált fel türelmetlenül Kate, mire