Már két hónapja, hogy elkezdődött a suli. A napok, vagyis
inkább a hetek, szinte rohannak. Október van, de itt Jacksonvillben még mindig
nagyon melegek a nappalok. Ahogy az idő változik, úgy az én hozzáállásom is az
itteni dolgokhoz. Egyre több szlenget ismerek fel, így már kevesebb alkalmat
adok a fiúknak arra, hogy kigúnyoljanak.
Ami azt illeti, a srácokkal egészen komoly barátság alakult ki
közöttünk. Campbell, Scott, Parker és Bailey egyre több időt tölt velünk az
alagsorban J. J.-vel. Én kint vagyok minden pénteki meccsükön, ők pedig
szurkolnak az én rögbi csapatomnak, ami elég jól jön, mert általában ők teszik
ki a drukkolók számának felét. A focicsapat rendkívül jó formában van, és eddig
- egy kivételével - az összes meccsüket meg is nyerték. Szokásunkká vált, hogy
a játék után nálam, az alagsorunkban gyűlünk össze, és vagy onnan megyünk ki a
buliba, vagy ha nincs kedvünk, akkor az egész estét odalent töltjük, és régi
Jaguars meccseket nézünk felvételről. Ennél jobb időtöltést el sem tudok
képzelni.
Egyre többet ismerek meg a városból is. A fiúk levittek a
partra, ahol kiderült, hogy Campbellnek víziszonya van. Ezen fél órán át a
hasamat fogva nevettem. A többiek pedig folyton azzal húzták, hogy felkapták,
és elindultak vele a víz felé, de az utolsó pillanatban mindig elengedték. Egyik hétvégén elmentünk a Friendship
szökőkúthoz is, amit éjszaka kivilágítanak, és csodálatos fényjátékkal
kápráztatják el a turistákat. Jártunk az állatkertben is, és önkénteskedtünk az
Arborétumban. Egyszóval, elég mozgalmas egy hónap van mögöttem.
Bailey-vel nagyon jól kijövünk egymással, elég egy
hullámhosszra jár az agyunk. Gondolom, ebben közrejátszik az is, hogy
mindketten odavagyunk a művészetért, még ha egy kicsit más szempontból is.
Akármilyen feladatot is kapunk Mr. Mitchemtől, Bailey mindig előáll valami
hihetetlenül kreatív megoldással és egyedi ötlettel. Mr. Mitchem amúgy a
kedvenc tanárom. Soha nem szab határokat, és hagyja, hogy úgy éljük ki a
kreativitásunkat, ahogy csak akarjuk.
Cassie-vel is egyre több időt töltünk együtt. Az elején
néha kicsit igaz furán éreztem magam amiatt, hogy annyit lógok a barátjával, de
ő soha nem mutatta, hogy zavarná a dolog, és gondolom amúgy is egyértelmű, hogy
J. J. és köztem soha nem volt vagy lesz semmilyen romantikus kapcsolat.
Az összes újonnan kapott barátom úgy kezel engem is,
mintha csak a csapatukban játszanék, és egy lennék közülük. Bailey a kezdeti
bukkanók után többször nem viselkedett velem gonoszul, sőt, nagyon is kedves és
előzékeny. Habár sokszor összezavar az, ahogy a közelségére reagálok.
Próbáltam, de nem tudok segíteni a dolgon. Nem szokásom így viselkedni fiúk
közelében, ezért még inkább furcsa számomra, ahogy mellette érzek. Megszoktam,
hogy a fiúkkal vagy haverok vagyunk, vagy éppen megpróbálom lerázni őket. Mert
a srácok többsége nem szerelmet akar tőlem, hanem inkább azt, ahogy kinézek. De
erről nála szó sincs, tudom, hogy ő is a barátjaként gondol csak rám. Amúgy sem
szabadna így éreznem, hiszen Bailey Ashley-vel jár, akit, hozzátenném, még soha
nem láttam. Úgy tűnik, mindenki ismeri, kivéve engem. De soha nem lóg velünk,
Bailey soha nem hozza magával, amit annyira talán nem is bánok.
Reeddel a fiúöltöző előtti jelenet óta nem találkoztam.
Magántanuló, tehát ritkán jár csak be, így nem futok össze vele sűrűn.
Gondolom, talált magának egy új, fényesebb játékszert Elice személyében.
A szekrényemen ma is vár egy cédula, de anélkül, hogy
különösebb figyelmet szentelnék neki, leszedem, és kidobom, aztán elindulok az
angol terem felé. Néha elgondolkozom, hogy ha én írnék valakinek, legalább egy
kis kreativitást vinnék a dologba. Mondjuk, összenyálaztad a banánomat. Na, jó,
ez morbid. Arról nem is beszélve, hány olyan üzenet volt, ami tele volt
helyesírási hibával. Sosem próbáltam meg magyarázkodni, mert tudom, hogy nincs
értelme. Ha azt mondod, nem csinálod, akkor frigid vagy, ha meg azt, hogy
csinálod, ribanc. Ez egy ördögi csapda.
~
-
Nem jössz velünk te is holnap? –
kérdezi J. J.
-
Hova is?
Már azelőtt, hogy leülnék, egy marék sült krumplit
belemártok a ketchupba, és a számba tömöm. Farkas éhes vagyok.
-
Megnézni a pompon lányok edzését –
válaszolja.
-
Ez szenzációsan hangzik – mondom
teli szájjal, annyi iróniát sűrítve magamba, amennyit csak bírok–, de holnap
moziba megyek a meccsetek után.
-
Azt hittem, Julie elvitte a
kocsidat. George meg Orlandóban van!
-
Na és? – tömök még több krumplit a
számba. – Majd gyalog megyek. – Erre mind felröhögnek. J. J. elém tolja a
telefonját, a Google térkép alkalmazása van megnyitva rajta.
-
Hacsak nincs kedved két óra
huszonöt percet gyalogolni, a helyedben elvetném ezt az opciót – mondja
okoskodva a barátom.
-
Akkor majd busszal megyek! –
erősködöm. Erre még hangosabban kezdenek röhögni. Segélykérőn nézek Bailey-re.
Ő az egyetlen, aki ki tudja tölteni az amerikai infrastruktúráról való hiányos
ismereteimet.
-
Mondjuk úgy, hogy az nem is
létezik – kezdi. - Ha járnának is rendszeresen buszok a környéken, az akkor is
túl veszélyes lenne ahhoz, hogy egyedül utazz rajta.
Feszülten felsóhajtok. Úgy döntök, inkább stratégiát váltok.
-
J. J., kérlek, vigyél el! Már vagy
két hete kinéztem ezt a filmet, és ez az egyetlen mozi, ahol régi filmeket
játszanak. Kérlek! – veszem könyörgőre, de a barátom mintha nem is figyelne
rám, a múlt heti játékkönyvet nézegeti.
-
Megígértem Cassie-nek, hogy
megnézem – dünnyögi, és közben fel sem néz. – Kérd meg Bailey-t!
-
Programja van Ashley-vel – vágom
rá. – Kérlek!
-
Honnan tudod, hogy mi dolgom van?
– kérdezi Bailey, de nem is törődve a közbeszólásával tovább könyörgök J.
J.-nek.
-
Akkor vidd magaddal Parkert és
Campbellt. Biztosan szívesen veled mennek – mondja J. J. most már bosszankodva.
Közben a többiek befejezték az ebédjüket, és lassan kezd
mindenki elszállingózni a délutáni óráira. Felkapom a táskámat, és követem
Campbellt könyörgő tekintetemmel.
-
Campbell, kérlek! Nem kell
bejönnöd, elég, ha lelassítasz a mozinál, és én kiugrok. Esküszöm! Bármit
kérhetsz cserébe – csúszik ki a számon.
Hirtelen megáll, megfordul, és a szemembe bámul.
-
Bármit? – kérdezi csibészesen,
összehúzott szemöldökkel.
Beszívom a levegőt, és összeszorítom a szám. Nemet akarok mondani, mert
tudom, hogy idiótaságot fog kérni, de nincs nagyon más választásom.
-
Bármit…
-
Ha! Ez már mindjárt jobban tetszik
– mondja elégedetten, és a vállamra teszi a kezét.
Közben a többiek is beérnek
minket.
-
Gondolom, a formás kis cickóidat
nem akarod megmutatni nekem – mondja incselkedve.
-
Mi?! – fintorgok, és kicsúszom a
karja alól. – Dehogy! – Campbell röhögni kezd rajtam, Bailey pedig rosszallóan
néz rá.
-
Csak vicceltem, nyugi már! De ha
meggondolod magad, tudod, hol találsz – erre pajzánul kacsint egyet.
-
Akkor most elviszel vagy nem? –
kérdezem mérgesen.
-
Rendben – mondja bosszankodva, én
pedig éljenzek. - De ára lesz! – teszi hozzá.
-
Jól van, felfogtam – szélesen
mosolygok, Campbell pedig bosszankodva otthagy.
-
Biztos, hogy megéri az a film,
hogy Campbell-lel egyességet kötöttél érte? – Lép oda hozzám Bailey.
-
Azt hiszem. – Elbizonytalanodom. –
Mégis mit kérhetne?
Bailey összeszorítja a száját, és kérdőn néz rám. Ő is
pontosan ismeri Campbellt, tudja, hogy valami nagy marhaságot fog kitalálni.
-
Csak azt mondom, jobban jártál
volna, ha engem kérdezel.
-
Te sosem érsz rá – vágom rá.
Ez ma már a
második elszólásom. Ennél sokkal jobban szoktam tudni kontrollálni az agyam és
a szám közötti kapcsolatot. Bailey meglepetten néz rám.
-
Ezt hogy érted? – kérdezi
számonkérőn.
-
Sehogy, ne is figyelj rám –
hadarom, és otthagyom a folyosón, miközben értetlenül néz utánam.
v
A focimeccs után
hazasietek, és átöltözöm a mozihoz. Nem kockáztatok, így a ház előtt várom,
hogy Campbell felvegyen. Amikor megáll előttem a sötétkék jippjével, J. J.
emelkedik ki a tetőablakon.
-
Hát te? Azt hittem, Cassie-vel
töltöd a délutánod - kiáltok oda neki.
-
Mondjuk úgy, hogy Bailey
kihasználta a barát kártyáját ellenem – mondja.
Az említett
szélesen vigyorog a hátsó ülésen Scott mellett. Bemászom hátulra a két fiú
közé. Kérdőn Bailey-re nézek, de csak mosolyogva megrántja a vállát. Tehát
mégis megértette, mire céloztam tegnap.
-
Akkor mit is nézünk? – kérdezi J.
J, így felé fordulok.
-
Be is akartok jönni? - kiáltok fel.
-
Ígérjük, rendesen viselkedünk –
emeli a szívére a kezét Campbell, de közben csibészesen vigyorog.
Na pont ezért szoktam egyedül menni. A srácok nem tudnak viselkedni. Egyszer
úgy három hete, amikor először hívtak el, kizavartak minket a teremből, mert
Campbell és Scott egy három sorral lejjebb ülő smároló párt dobált popcornnal.
-
Esküszöm, ha nem viselkedtek,
akkor szétrúgom a seggeteket. Ez a kedvenc filmem. Ha ebből a moziból is
kiraknak, nem lesz a városban több hely, ahol filmet tudunk majd nézni – mondom
szigorúan. A srácok esküdözni kezdenek, hogy viselkedni fognak.
Campbell az előző esti kosármeccsről kezd el beszélni,
ami vitatkozássá alakul. Nem igazán figyelek, nem tudom, kikről beszélnek.
Inkább kibámulok az ablakon, és figyelem, ahogy a házak elúsznak mellettünk.
Bailey játékosan meglök a vállával, így felé fordulok.
-
Láttam a múltkori művészet órán a
fotót, amit leadtál. Az a kép arról a babáról… nagyon jó volt. Úgy értem
nagyon, nagyon jó – hangsúlyozza.
-
Nem, dehogy, én csak…
-
Komolyan – szól közbe. Látom, hogy
őszintén így gondolja. – Gondolkoztál már azon, hogy mit csinálsz a kortárs
beadandóra?
-
Nem is tudom. Lehet, hogy kiöntöm
a reggeli teámat, és lefényképezem.
-
Igen, az elég kortárs lenne.–
Mindketten felnevetünk.
-
Tudtad, hogy a düsseldorfi
szépművészetiben egy takarítónő elpucolt egy negyvenezer eurót érő alkotást,
mert azt hitte, hogy kávépaca?
-
Nem is! – kiáltok fel megdöbbenve.
-
De bizony! Egy másik helyen pedig,
egy távolról sem önmegsemmisítőnek szánt alkotást a pusztulásba pucolt valami
túlbuzgó takarító. A címe azt hiszem valami olyasmi volt, hogy „Amikor elkezd csöpögni a plafonból”. A magángyűjtő beadott egy koszos léckupacot,
és visszakapott egy fényesre súrolt létrát… - Alig tudja befejezni, mert
fuldokolva nevetünk. - Amúgy az egész hatszázkilencven-ezer fontra volt
értékelve – teszi hozzá.
A szám elé kapom a
kezem döbbenetemben, és megint prüszkölve felnevetek.
-
A Tate-ben pedig –
folytatja -, az éjszakás takarító kidobta az egyik művet, mert szemétnek nézte.
Vagyis, hát az is volt, egy zsák papír szemét. "Az önpusztító művészet első nyilvános
demonstrációjának új alkotása" volt a címe, és
mondhatni beteljesítette célját. Kuka. Önpusztítás letudva.
A többiek is felénk fordulnak, és minket
bámulnak, mert annyira nevetünk, hogy folyik a könnyünk.
-
Ti meg mit csináltok
ott hátul? – fordul felénk J. J., de
egyikünk sem tud megszólalni, mert újra prüszkölő nevetésben törünk ki.
~
Már befelé menet a mozi terembe Scott és Campbell egymást
dobálják popcornnal, de amikor mérgesen rájuk nézek, megemberelik magukat.
Leoltják a lámpákat, és bejön az „Elfújta a szél” főcímdala. Ez a legjobb a
művész moziban, hogy nem kell végigülni negyedórányi reklámot. A kamera még rá
sem közelít Scarlett arcára, amikor észreveszem, hogy Bailey enyhén felém
fordul. Úgy tizenöt perc után kezd feltűnni, hogy talán nemcsak azért ül így,
mert így kényelmesebben látja a vásznat. Felé fordulok, de anélkül, hogy
zavarba jönne, amiért rajtakaptam, hogy engem bámul, csak szélesen rám
mosolyog. Meglepődöm, de visszamosolygok, csakhogy amikor elfordulok, a szemem
sarkából még mindig látom, hogy engem néz. Aztán végigsimítja a kezét a
nadrágján, mintha csak meg akarná igazítani magán, de amikor visszahelyezkedik
az ülésbe, a lábát már az enyémnek dönti. A szívem olyan indulóba kezd, hogy
nem kapok levegőt. Azt hiszem, ez az a pillanat, amikor már egyáltalán nem is a
filmre kezdek figyelni, hanem arra, hogy milyen kellemes melegség árad belőle.
Amikor a velem közös karfára teszi a kezét, és a széles válla a karomhoz ér,
végleg elvesztem a fonalat. A szívem már olyan ütemben dobog, hogy attól félek,
kiszakad a mellemből. Kizárt, hogy véletlen lenne, ezt biztos, hogy direkt
csinálja. De mégis miért? Nem merek ránézni, csak tovább bámulom a vásznat.
Egyszer megpróbálom kissé elmozdítani a lábam, de Bailey combja követi az
enyémet, és ismét nekem feszül. Nem akarom magam hiú ábrándokba kergetni, de a
szívem egész végig hevesen kalapál.
-
Ez a Scarlett O’ Hara egy ostoba
liba – hőbörög Campbell, amikor felkapcsolják a lámpákat. – Nem tudta
eldönteni, hogy akkor most Ashley-vel vagy Rhettel akar lefeküdni!? – Csak a fejemet
rázom. - Miért nem ment el mindkettővel?
-
Mert nem Mary? – kérdezi
ironikusan Scott, erre felröhögünk. Campbell mérgesen néz rá.
-
Te mindebből ennyit tudtál
felfogni? – kérdezi tőle J. J.
-
Pedig neked pontosan tudnod kéne,
mit miért csinált Scarlett – szólal meg Bailey. - Van, hogy nem tudjuk, hogy
mire vágyunk igazán, amíg el nem veszítjük.
Gondolom, ezzel Campbell és Mary se veled se nélküled
kapcsolatára utalt. Igaz, hogy Campbell minden második héten más lányt szed
össze, de a köztes időben mindig visszamegy Maryhez.
-
Nem csoda, hogy te vagy a koponya
a csapatunkban, ha ilyen mélységű jelentést találtál ebben a gagyi filmben –
mondja Campbell.
-
Az elfújta a szél egy könyv, te
csökött agyú – mondja Scott kioktatón, és ad egy taslit Campbellnek.
-
Hé! – förmed rá Campbell a
barátjára, és megigazítja a tökéletesre fésült haját.
-
Amúgy, Margaret Mitchel tíz évig
dolgozott a könyvön, szóval valamit csak tudhat – szólok közbe.
-
Tíz évig? – hördül fel Campbell
megint.
-
A könyv több mint ezer oldalas –
válaszolom mosolyogva.
-
Hát akkor már értem, miért nem
olvastam soha – mondja Campbell ironikusan, mire Bailey és én is elnevetjük
magunkat.
~
A mozi után, amiért mind remekül viselkedtek, meghívom
őket Peephez kajálni. Leülünk a szokásos bokszunkba, és mindenki rendel
magának. Azt hiszem, túl sok kaját kérünk ki, ugyanis amikor kihozzák a
rendelésünket, az asztalon egy falatnyi hely sem marad. Campbell végigméri a
kiszolgáló lányt, aki velünk egy idős lehet. Miután elmegy, kifordul a
bokszból, hogy hátulról is szemügyre vegye. Előveszi a pénztárcáját, és az
asztalra dob öt dollárt.
-
A telefonszámára – mondja
magabiztosan.
Nem értem, mit
csinál. Végignézek a srácokon. Scott azonnal csatlakozik hozzá, és ő is ledob
egy bankjegyet az asztalra.
-
J. J., gyerünk már, haver! –
unszolja Campbell.
-
Mi lett a múltkori lánnyal a Pizza Hutból? -
kérdezi J. J. rosszallóan, de Campbell csak megrántja a vállát.
Kezdem kapiskálni, minek is vagyok szemtanúja.
-
Ti most arra fogadtok, hogy
Campbell megtudja-e szerezni annak a lánynak a számát? – kérdezem
hitetlenkedve.
-
Igazából, Campbell csak elnyeri a
pénzüket, hiszen úgyis megszerzi a számát – válaszol Bailey méltatlankodva.
-
Ha nem lihegnél folyton Ash
nyakában, mint egy csaholó kiskutya, te is nyerhetnél. Kérned sem kéne, a csaj
összecsuklana, ha csak ránéznél.
Bailey megforgatja a szemét.
-
Nem hiszem. De mindegy is.
Campbell felhorkan.
-
Gyerünk J. J.! – szól rá ismét
Campbell, mire bosszankodva ő is bedob egy ötöst az asztal közepére. Látom,
hogy ideges, és csak azt akarja, hogy leszálljanak róla. Bailey viszont nem
száll be a játékba. Campbell kérdőn rám néz, de feltartom a kezem.
-
A női nem nevében passzolok.
-
Mikor fogod már ezt abbahagyni? –
kérdezi Bailey.
-
Ha veszítek, beleállok a
Friendship szökőkútba egy szál gatyában. Most jobb? – mondja szarkasztikusan,
aztán felkel.
-
Te nem szállsz be? – kérdezem
Bailey-t.
-
Bailey sohasem száll be, ahhoz túl
unalmas – válaszolja duzzogva Campbell, és a lány után megy.
Amikor megáll előtte, látom a lány arcán, hogy elpirul. Akármit
is mondott neki Campbell, azzal zavarba hozta, de ő csak áll ott zsebre tett
kézzel, és nagyon magabiztosnak tűnik. Beletúr a hajába, a lány követi a
szemével a mozdulatait. Nem tudom, hogy mit mond neki, de úgy látszik, működik,
mert a pincér lány elővesz a kötényéből egy tollat, és Campbell alkarjára írja
a számát, aztán eltűnik a konyhaajtóban. Campbell teli szájjal vigyorog, amikor
megmutatja a karján lévő számot. Felmarkolja a pénzt az asztalról, mire a
többiek hőbörögni kezdenek. Bailey rosszallóan megrázza a fejét.
-
Jut is eszembe, Eff – kezdi
Campbell. Rosszat sejtek. – Megvan, hogyan róhatod le nálam a tartozásod.
Felnyögök, azt hittem, elfelejtkezik róla.
-
Szóval, te és Becca Johnson…
smároltok. Baromi szexin – Majdnem kiköpöm a vizet a számból. Becca a rögbis
csapattársam.
-
Te megőrültél?! – Szinte
felkiáltok. – Nem kérhetsz ilyet!
Bailey mindentudón
néz rám, előre megmondta, hogy Campbell valami irtó hülyeséggel fog előállni.
-
Ezt még te sem gondolhatod
komolyan – mérgelődök.
-
Nem értem, mi bajod vele. Kár,
hogy Bailey-nek van csaja, mert pont olyan unalmas vagy, mint ő. Jól
ellehetnétek együtt – zúgolódik Campbell.
A moziban történtek után ezt akartam a legkevésbé
hallani. Zavaromban ficeregni kezdek, de nem akarom, hogy lássák rajtam, mennyire
zavarba jöttem. Abból, ahogy Bailey próbálja kerülni a tekintetemet, gondolom,
ő is hasonlóan zavarban van.
-
Ha ennyire a csajos smaci ellen
vagy - szólal meg ismét Campbell, aki az egészből semmit nem vett észre -,
akkor menj oda ahhoz a sráchoz, abban az unalmas kockás ingben, és kérd el a
számát – mondja unottan. Egy, az ajtóhoz közeli boxra mutat, amiben két fiú ül.
A pincérnő éppen felveszi a rendelésüket.
-
Na ne már, most szívatsz? –
hőbörgök.
-
Vagy ez, vagy a smár. Válassz! –
szól rám bosszankodva.
Körbenézek, a fiúktól várok valami segítséget, de senki
nem szól egy szót sem.
-
Csalódtam benned J. J. – mondom
mérgesen, és felállok az asztaltól.
-
Lehet, segítene, ha kigombolnál
egy gombot az ingeden – kiabál utánam Campbell idétlenül. Hátrafordulok, és
gyilkos pillantást küldök felé, de ekkor elkapom, hogy Bailey megrovón rászól.
Mióta kijöttünk a moziból, őt figyeltem fél szemmel, de semmi változást nem
látok rajta. Nem értem, mi történt közöttünk a film alatt.
Mérgesen megyek oda ahhoz a fiúhoz, akit Campbell random
kiszemelt nekem. Valóban eléggé átlagos a kinézete a fakóbarna hajával, és
habár inkább meghalnék, minthogy bevalljam Campbellnek, de tényleg szörnyen
unalmasan van felöltözve. Nevetgélve beszélget a barátjával. Megállok az
asztaluk mellett, mire mindketten elhallgatnak, és kérdőn rám néznek.
-
Sziasztok, srácok – a hangom elég
magabiztos, mégis totál bénán hangzott az egész.
-
Szia. Segíthetünk? – néz rám
kérdőn az unalmas fiú. Abból, ahogy a haverja engem bámul, úgy látszik, az ő
érdeklődését sokkal inkább felkeltettem.
Idegesen az asztalunk felé nézek. Mind a négyen engem
bámulnak. Campbell a fejével a fiú felé bök, jelezve, hogy csináljak már
valamit.
-
Jó itt a kaja, ugye? – próbálkozom
valami beszélgetés félével.
Na jó, ez elég gáz
volt. A két srác összenéz, biztos, hogy totál idiótának látszódom. Kifújom a
levegőt.
-
Figyu, a másik oldalon ülnek a
haverjaim, és azt akarják, hogy elkérjem a számod – mondom a srácnak a kockás
ingben, aki még mindig furán néz rám.
-
Van barátnőm – válaszolja gőgösen,
mire a haverja megrúgja az asztal alatt. – Amúgy is, láttam a haverodat elkérni
a pincérlány számát. Azért jártok ide, hogy idegenekre fogadásokat kössetek?
Mert akkor ez elég gáz. – Erre fanyarul grimaszol.
-
Fizetem a kajátokat. Kérlek! –
mondom szánalmasan.
-
Gyerünk már, haver, add meg neki a
számod – szól rá a barátja.
Hála égnek, a srác beadja a derekát, mert elkéri a
telefonom. Előveszem a zsebemből, és miközben beírja a számát a telefonomba,
önelégülten vigyorgok az asztalunk felé. Amikor visszafordulok, látom, hogy a
haverja próbál az ingem résébe belesni.
-
Köszi. Nem foglak felhívni,
ígérem! – mondom, ahogy visszaadja a mobilom.
-
Engem felhívhatsz, bármikor – hangsúlyozza a haverja. Majd
kifolyik a szeme, ahogy végigmér. Megjátszottan mosolygok, és otthagyom őket.
Ledobom a telefonomat az asztalra, hogy mind lássák, ott
van benne a fiú száma. Campbell felveszi a kezébe.
-
Noahnak hívják. Akkor elmész vele?
– kérdezi.
-
Barátnője van!
-
De azért megadta a számát –
csipkelődik tovább Campbell.
-
De nem azért… Mindegy. – Nem fogom
bevallani, hogy le kellett kenyereznem, hogy megadja a számát.
-
És a haverja? Bejössz neki. –
Campbell egyszerűen nem tudja elengedni a dolgot.
-
Megszereztem a számát! – csattanok
fel. - Az nem volt benne az egyességünkben, hogy járnom kell velük. Ha randi
tanácsadásra lesz szükségem, emlékeztess, hogy hozzád ne forduljak! – morgom.
-
Nem értem, miért vagy rám dühös.
Hónapok óta már, hogy ideköltöztél, és azóta sosem láttalak még egy sráccal
sem, kivéve Reedet. És abból, hogy milyen csúnyán nézel most rám, csak arra
tudok gondolni, hogy vagy éppen piros betűs ünnep van nálad, vagy rád férne egy
kettyintés.
Utálom, amikor Campbell hülye, sokszor magától kitalált
szleng szavakat használ.
-
Mi van? Mi az a kettyintés
egyáltalán? – kérdezem felháborodva, és megint Bailey-re nézek.
Mindig ő szokta lefordítani nekem ezeket, de most
zavartan lehajtja a fejét. Campbell felröhög.
-
Bailey, mondd csak el a mi drága
angol barátunknak, mit is jelent a kettyintés. – Bailey gonoszan néz rá, aztán
a tarkóján lévő hajával kezd babrálni.
-
Öhm, azt jelenti… azt, hogy… -
dadogja.
-
Jesszusom, ti britek állandóan csak
udvariaskodtok – szól közbe megint Campbell. – Hogy is mondhatnám úgy, hogy
megértsd – mondja elgondolkozva, és az ujjával az állát kopogtatja. -
Megfektet, gerincre vág, beakasztja, beviszi a macit a málnásba, kufircol,
reszel…
-
Oké, elég! Megértettem! – kiáltok
fel. –És köszi, de megvagyok ezek nélkül is - morgom vissza. Nem akarom a nem
létező szexuális életemet három, hormonoktól túlfűtött sráccal megbeszélni, így
inkább csendben eszem tovább.
A srácok mindent elpusztítottak. Hátradőlve nézek végig
az asztalunkon. Mindannyian eltelve sóhajtozunk.
-
Túl korán van még. Menjünk ki a
buliba – dobja fel Campbell lelkesen.
-
Fogadjunk, hogy csak azért akarsz
kimenni, hogy megfarkalhasd Maryt – mondja Scott.
-
Nem! – tiltakozik, de a többiek
kiröhögik. – Jó, talán – vallja be. – És akkor mi van?
Nem értem, miért megy
folyton vissza hozzá. Marynél száz másik jobbat is találhatna.
-
Jól van öreg, veled megyünk, igaz?
– Néz rajtunk végig Scott jelentőségteljesen.
-
Rendben – sóhajtja J. J., és
Bailey-re néz.
-
Oké! – adja be a derekát ő is.
Mind egyszerre fordulnak felém.
-
Menjünk – mondom mosolyogva, és
megrázom a fejem. Meg sem próbálok ellenkezni, úgy is rábeszélnének, hogy
menjek.
A válaszomra Campbell izgatottan felkiált, és felugrik a
bokszból, Scott pedig utána veti magát, és a hátára ugrik. Ökörködve mennek ki
az étteremből.
Odamegyek a pincérnőhöz, Mariához, hogy kifizessem a
kajánkat. Megkérem, hogy számolja hozzá a két srác vacsoráját is. Folyton ide
járunk, így ismer már, és nem kérdezősködik. Kifizetek mindent, aztán elindulok
a kijárat felé. Pont azzal bajlódom, hogy eltegyem a táskámba a tárcám, amikor
megfordulok, és látom, hogy Bailey az ajtóban vár rám, és közben engem néz.
Lebuktam! Biztos, hogy mindent hallott. De amikor meglátja a rémült arcomat, félmosolyra
húzza a száját, és hitetlenkedve megrázza a fejét. Annyira szexi a mosolya,
hogy hirtelen elfelejtek levegőt venni.
-
Mondtam, hogy jobban jártál volna,
ha engem kérsz meg – szurkálódik.
Elnevetem magam,
de már tudom, hogy nem fog beárulni a többieknek.
~
Campbell vezet a házig, de előre kiköti, hogy inni akar,
és ne számítsunk rá, hogy ő visz minket haza. Bevállalom, hogy leszek a sofőr,
úgysem terveztem, hogy iszom alkoholt. Amikor a házhoz érünk, Campbell és Scott
szinte azonnal eltűnnek, de J. J., Bailey és én együtt maradunk. Odabent tömény
alkohol szag terjeng, és egy gombostűt alig lehetne leejteni, annyian vannak. A
nappalin áthaladva látom, hogy egy pár a kanapén smárol, de olyan hevesen, hogy
szinte falják egymás száját. Aztán odalép egy másik szőke lány, és lehúzza a
srácról a barnát, aki láthatólag nem a barátnője, és a fiú mellkasára csap. Nem
hallom, hogy mit kiabál, mert iszonyú hangos a zene, de látom rajta, hogy
rettenetesen mérges. A szőke lány felé mutogat, közben meg a fiú arcába ordít.
Úgy néz ki, valaki lebukott. Hirtelen felocsúdok a bámészkodásból, amikor
elszalad mellettünk egy félmeztelen fiú. Bailey-nek úgy kell félrerántania,
hogy ne rohanjon nekem. A srác egyenesen a medencébe veti magát, lefröcskölve a
szélén ücsörgő lányokat, akik hangos sikítással kapják a kezüket maguk elé. A
srác feljön a víz alól, és mint egy kutya, megrázza a fejét, a hajáról meg
szanaszét fröcsköl a víz, ezzel még több sikítást kicsikarva a lányokból.
Megállunk a
sörcsapnál, és a srácok egyik focista társa tölt a fiúknak egy-egy pohár sört.
Intek, hogy én nem kérek. J. J. meglátja Cassie-t, így otthagy minket, és
csatlakozik hozzá. Zavartan állunk Bailey-vel egymás mellett. Nem tudom, mit
mondjak, mert a zene olyan hangos, hogy beszélgetésre semmi esély. Mindenhol
bikinis lányok rohangálnak, meg részeg diákok dülöngélnek, és ettől nagyon
furán érzem magam. Általában ennyire nem szoktak eldurvulni a bulik. Bailey
előveszi a telefonját a zsebéből, és jelzi, hogy fel kell vennie, majd elindul
a kijárat felé. Remek, totál egyedül maradtam.
Inkább úgy döntök, visszamegyek a házba, hátha összefutok
valaki ismerőssel. Amikor megfordulok, látom, hogy a folyosón egy srác épp az
egyik szobanövény tövéhez dobja ki a taccsot. Undorodva elsietek mellette, és
lemegyek az alagsorba. Néhány srác és pár lány odalent biliárdoznak. Egy pár
percig csak csendben figyelem őket a falnak támaszkodva, legalább ők nem tűnnek
totál részegnek. A fiúk és a lányok egymást cukkolják a játékukkal, és olykor
hangosan felnevetnek, de amikor hirtelen egy részeg fiú majdnem beesik a golyók
közé, ezzel mindent tönkre téve, hamar lincselő hangulat alakul ki. A játékos
srácok iszonyatosan dühbe jönnek, mindenki hőbörögni kezd. Az egyikük megragadja
a részeg fiút a gallérjánál, és behúz neki egy hatalmasat, aki erre elterül a
földön. Jobbnak látom eltűnni, ezért gyorsan felsietek, és visszamegyek a
nappaliba. Sehol sem látom egyik barátomat sem. A nappaliban totális káosz van,
mindenki nagyon részeg.
Kimegyek a házból
a hátsó ajtón át, így kijutok a kertbe, onnan egy kis kapun átjutva pedig egy
sikátorba kerülök. Csak egy kerítés választ el a nagy semmitől. Ekkor meglátom
Bailey-t, aki még mindig a telefonján beszél. Fel-le járkál, a testtartásából
látom, hogy ideges. Az egyik kezét a kerítésnek támasztja, és előregörnyedve
beszél a telefonján, majd ingerülten ellöki magát, és az égre emeli a
tekintetét. A zene itt is túl hangos, így nem hallom mit mond, de hevesen
artikulál, és a kezével mutogat a levegőbe. A földet kezdi rugdosni, aztán
haragosan a hajába túr a tarkóján, és megmarkolja a szőke tincseit.
-
A fenébe, Ash! – kiált fel
dühösen. Nagyon dühösen. Annyira, hogy a házból dübörgő zenén keresztül is
tisztán hallom. Leengedi a telefonját, és mérgesen felordít, majd a levegőbe
üt. – A francba, a jó büdös francba!
Csalódottan leengedi a vállát, és a kezét a homlokára
szorítja. Még mindig nem vett észre, ezért úgy döntök, megszólítom.
-
Bailey?
-
Jézusom! – kiált fel riadtan,
miközben megperdül, majd kissé megnyugszik, amikor rájön, hogy csak én vagyok.
-
Bocsánat - mosolyodom el a
reakcióján. – Nem akartalak megijeszteni.
-
Nem, dehogy, semmi gond… én csak
azt hittem, egyedül vagyok – hebegi.
-
Minden oké? – kérdezem óvatosan. –
Történt valami?
-
Nem, én csak… - a telefonjára
mutat -, de… nem lényeg. – Legyint, és zsebre teszi a kezét. – Te miért jöttél
ki? Valami baj van? – kérdezi aggódva.
-
Azt hiszem, ez a buli kezd egy
kissé eldurvulni. - Felsóhajtok, és
leülök a kerítés tövébe, aztán lazán keresztbe teszem a kinyújtott lábamat.
Bailey egy ideig érdeklődőn méreget, de egy perccel később némán mellém
telepszik. A kezét a felhúzott térdein pihenteti, és gondterhelten mélyet
sóhajt.
-
Bailey, biztosan jól vagy? –
kérdezem. Ránézek, hogy tudja, elmondhatja a dolgot. Nehézkesen felsóhajt,
közben belefúrja az ujjait a hajába. Hátradönti a fejét a kerítésnek, majd
visszafojtott hangon kezd el beszélni.
-
Mostanában kezdem úgy érezni, hogy
egy kissé túl sok a zaj a fejemben. – A
kezét a feje két oldalára teszi, és aggodalmasan a hajába fúrja az ujjait. - És
minden hang figyelemért küzd. A tanárok, az edző, az apám, Ash… mindenki. Mi a
jó döntés, mi nem. És a hangok egyre erősebbek, egyre hangosabbak, annyira,
hogy a saját gondolataimat nem is hallom már tisztán. Úgy tűnik, mindenki
jobban tudja nálam, mit akarok. Semmire sem vágyom, csak hogy a zajok
megszűnjenek. – Elhallgat, majd elkeseredetten sóhajt fel. Olyan nehézkesen,
gondterhelten ereszti ki a levegőt, hogy megsajnálom szegényt.
Mielőtt bármit
mondhatnék, egy srác löki ki a kaput mellettünk, aztán a földre dobja a
gördeszkáját, és elviharzik. Szinte ezzel egy időben megrezzen Bailey telefonja
a kezében. Hirtelen felkapja a fejét, miután elolvasta az üzenetet.
-
A fenébe, Effie, le kell lépnünk!
– Gyorsan felugrik, és felhúz a földről, de én csak értetlenül nézek rá. –
Valaki kihívta a rendőröket!
