Kötődés - 32. fejezet

Lucas

Megkövülve nézem, ahogy a barátaim beültetik Effie remegő testét egy taxiba. Campbell gyilkos tekintettel néz rám. Egy ideje tudja, hogyan érzek Effie iránt, és azt is, hogy mit veszíthetek, ha Ashley rám haragítja az apámat. Szerencsém van, hogy J. J. még nem jött rá, különben most sokkal rosszabbul néznék ki, amiért bántottam Effie-t. Campbell elfordítja rólam a tekintetét, és egy perc múlva már egyedül és teljesen magányosan állok a járda közepén. Egy reménytelen idióta vagyok. Effie minden szava igaz volt. Féltem egyedül lenni, azért is volt olyan kényelmes, hogy Ashley ott volt mellettem. Nem számított, a dolgok mennyire rosszak voltak körülöttem, ő mindig velem akart lenni. Soha nem lett volna szabad hagynom, hogy a dolgok eddig fajuljanak közöttünk Effie-vel. Ha ellen tudtam volna állni, ha lenne egy csepp akaraterőm, akkor mindez nem történt volna meg. Utálom magamat, amiért miattam szomorú, amikor már épp elég bánat érte az életében. Mégis képtelen voltam nem elképzelni olyan módon, ahogy sosem lett volna szabad. Annyira ártatlanul nézett, el sem tudja képzelni, hogy milyen hatással van rám. Ezért most azt hiszi, egy tuskó vagyok, mint azok a fiúk, akikkel eddig dolga volt. És még én akartam lenni az, aki többet ad neki annál. Bárcsak ne érezném magamat ennyire szabadnak, ha vele vagyok.  Bárcsak elmondhattam volna neki, hogy azért muszáj Ashley-vel maradnom, mert különben az apám bosszúból megvonná a támogatását, amire szükségünk van, amíg anya fel nem gyógyul. De egyértelműen közölte velem, hogy ő nem érez még csak hasonlót sem, mint én. Ezért is veszem rá magamat, hogy megmozduljak, és fogjak egy taxit Ashley-hez.

Addig kopogok a háza ajtaján, amíg résnyire ki nem nyitja azt. Tudom, hogy a szülei már elutaztak arra az orvosi szimpóziumra, amire az apám is hivatalos.

-            Neked aztán van bőr a képeden idejönni – mondja mérgesen. Tehát tényleg tudja, Brook nem hazudott.

-            Esküszöm, hogy csak táncoltunk. – A hangom szánalmasan hangzik.

-            Hát persze – mondja szarkasztikusan. – És arra is esküszöl, hogy csak véletlenül vonszoltad be magaddal a fiúmosdóba, igaz?

-            Részegek voltunk – jövök a kifogással. – Mind azok voltunk, csak részegen táncoltunk. Részegen összevissza táncol az ember azzal, aki éppen körülötte van.

-            Ez más, te is tudod. – Ashley szája megremeg. – Tudom, hogy vannak érzéseid iránta.

Tagadnom kéne az egészet, és azt mondani, hogy téved, de képtelen vagyok megtenni.

-            A ma este előtt már épp kezdtem azt hinni, hogy kezdenek jobbra fordulni a dolgok.  Azt reméltem, hogy mindent vissza tudunk majd csinálni olyanra, mint ami régen volt, de te képtelen vagy rá. El sem hiszem, hogy lehettem ennyire ostoba!

-            Ne sírj, kérlek – mondom olyan gyengéden és csitítóan, amire csak képes vagyok. Utálom látni, hogy Ashley arca miattam könnyáztatta.

-            Neked aztán könnyű ezt mondani – sír fel. – Te vagy az, aki továbblépett.

-            Ne mond ezt! Mi csak… megváltoztunk. Nem akartalak bántani ezzel a dologgal. Nem akartam, hogy így alakuljanak a dolgok – mondom őszintén. Még ha nem is vagyok már szerelmes belé, azért rosszat és fájdalmat nem akarok neki okozni.

-            És megérte?

Kötődés - 31. fejezet

Szerencsére a srácok nagyméretű taxit kértek, így mind a nyolcan bezsúfolódunk. Campbell természetesen Bianca és Kate között ül. Kate morcos képet vág, míg Bianca mindezen jókedvűen nevetgél. A testem a zsúfoltság miatt Lucas oldalához préselődik. Campbell rászól a sofőrre, hogy hangosítsa fel a zenét, így a taxiban folytatódik a parti hangulat. Fogalmam sincs, hogy hova tartunk, de az biztos, hogy a taxis a belváros felé hajt. Alig húsz perc múlva egy klub előtt állunk meg, mire mind kiözönlünk a kocsiból. Az utcán elég nagy a lárma, a klubok egymást érik, mindegyik előtt részeg fiatalok ácsorognak, vagy épp sor kígyózik a bejutáshoz. Láthatólag az összes hely zsúfolásig tele van.

-            Maradj szorosan mellettem. Túl fiatalnak nézel ki – mondja Lucas, így teszek, ahogy mond. Az utca végén befordulunk egy sikátorszerű közbe, ahol dohányzó fiatalok ácsorognak. A fiúk mind magabiztosan indulnak el a klub bejárata felé, ahol két biztonsági őr áll. Ők persze mind magasak és izmosak, nem hiszem, hogy bárki is megkérdőjelezné a korukat, de így hozzájuk mérten én egy játék babának tűnök, a magastalpú szandálom ellenére is. J. J. átkarolja Cassie vállát, és Lucas hasonlóképpen tesz velem, amitől elég furcsán érzem magamat.

Scott lép a biztonsági őrhöz, és mindkettővel kezet fog. Nem tudom, melyik tetkós szalonból ismerik egymást, de jobb, ha Scott elintézi, hogy baj nélkül bejussunk, mert a ma estét nem tervezem egy börtöncellában tölteni.

Kötődés - 30. fejezet

Pénteken reggel Lucas ismét jön suliba, de mindenki próbál természetesen viselkedni. Ebédnél főleg az a téma, hogy J. J.-nek végre sikerült felhoznia a matek jegyét, így esélye lesz bekerülni az egyetemre, ahova annyira szeretne. Nagyon örülök neki, tudom, hogy mennyit készült és tanult éjszakákon át, hogy sikerüljön neki. Egy nap remek mérnök lesz majd belőle. Úgy beszéljük meg a srácokkal, hogy amíg J. J. elviszi Lucast a Chuk-E-Cheese-be, addig mi feldíszítjük a házat, aztán elrejtőzünk, hogy amikor megérkeznek, Lucas ne sejtsen semmit.

Ma nincs a srácoknak meccse, így suli után Campbell, Scott, Parker és én azonnal hozzánk megyünk. Míg a fiúk boldog születésnapos dekorációt akasztgatnak fel, addig én lefoglalom magamat a konyhában, és előkészítem a kaját. Lucas születésnapi tortája már a hűtőben várakozik, Julie intézte el az egyik cukrász ismerősével, akivel az esküvőkön együtt szoktak dolgozni. A torta amúgy zseniálisan néz ki. Négyzet alakú, és egy tökéletes focipálya van megcsinálva rajta marcipánból, a tetején pedig „boldog szülinapot” felirat van írva. Egy Lucas marcipánfigura ül a torta szélén a focis mezében, amin rajta van a neve és a száma. A Lucas figura egy lapot és ceruzát tart a kezében. A lapon a Brown egyetem logója látszik, de ezt csak akkor lehet észrevenni, ha nagyon közelről tüzetesen nézi az ember. Remélem, tetszeni fog neki, és nem lesz túl mérges, amiért a háta mögött szervezkedtünk.

Miután a fiúk végeznek, ők is hazamennek átöltözni, hogy visszaérjenek, mire J. J. meghozza Lucast. Felszaladok az emeletre készülődni. Miután lezuhanyozom, gyorsan kisminkelem egy kicsit az arcomat, és megcsinálom a hajamat. Elöl, a bal oldalamon befonom a fülemig, a többit pedig kiegyenesítem. Fekete szoknyát húzok, ami épp megfelel egy ilyen alkalomra. Egyszerű, de pont ott simul rám, ahol kell, így kiemeli az alakomat, és pontosan annyit mutat a mellemből, ami tökéletes.

 Épp a szandálomat ügyeskedem a lábamra, amikor valaki csenget. Az órára kapom a tekintetemet, az nem lehet, hogy máris itt vannak, ahhoz még túl korán van. Biztos, hogy valamelyik tökkelütött benézte az időt, vagy nem volt képes felfogni, hogy hétre legyenek itt, pedig most még csak fél hat van.  Mindenesetre leszaladok a lépcsőn, hogy megnézzem ki az.

-                 Túl korán jöttél még nem vagyok készen… - mondom bosszankodva, miközben felrántom az ajtót, de azonnal elakad a szavam, ahogy meglátom

Kötődés - 29. fejezet

Megkezdődött a hoki szezon, úgyhogy az alagsorunk átváltozott hoki szurkoló barlanggá. A srácok majdnem minden délutánt nálam töltenek. Együtt írjuk meg a házit, együtt szurkolunk, együtt élünk, együtt lélegzünk. Lucas már két hete, hogy visszajött Angliából, és azóta ramatyul van, így én is. Közte és Ashley között mostanában nagyon nincsenek rendben a dolgok, ez egyértelmű. Olykor napokig morcos, és alig lehet hozzászólni. Ha csörög a telefonja, folyton félrehúzódik, és csak akkor veszi fel, amikor már senki nem hallja, aztán pedig kiállhatatlanul viselkedik.

 A mamája állapota még ingadozó, folyton reménykedik, hogy nem kell megműteni, ami nagyon rizikós beavatkozás lenne, de még egy csomó vizsgálaton kell előtte átesnie.  Próbálok lelket önteni belé, de nem könnyű, amikor bűntudatom van amiatt is, hogy Kate-tel és Biancával a háta mögött találkozgatom. Egyszerűen nem tudom, hogyan hozzam szóba. Mindenesetre elég önző vagyok hozzá, hogy megtegyem. Nem tudom, mikor fog rám omlani az összes hazugság. Ráadásul az, hogy beleszerettem, egy cseppet sem könnyíti meg a dolgot, és úgy érzem, összenyomnak a rám nehezedő gondok. És az sem segít, hogy ennyire közel állunk egymáshoz. Mindent megoszt velem az Ashley-vel kapcsolatos dolgokon kívül. Rettenetesen örülök, hogy bízik bennem ennyire, viszont szenvedek, akárhányszor megölel, vagy megfogja a kezemet.

A Reed indította pletykák pedig még mindig szájról szájra terjednek, és egyre csúnyább dolgokat tesznek hozzá. Hiába rakták ki a suliból, olyan indokkal, amit mindenki ismer, mégsem tudnak leszállni rólam. Sőt sokan pont azért utálnak, mert szerintük undorító, hogy lefeküdtem Reeddel, amikor megütött egy lányt. Amíg nem tudják, hogy én voltam az a lány, nem érdekel a dolog. Mindenesetre Elice és Mike közös erővel dolgoznak azon, hogy senki ne felejtkezzen el róla egyetlen napra sem, hogy én vagyok a suli lotyója.

Lucas minden reggel leszedegeti a felragasztgatott cédulákat a szekrényemről, még mielőtt beérnék. Tudom, hogy ő az, mert egyszer megláttam, ahogy idegesen letépi őket, és a földre dobálja. Aztán elordította magát, hogy szálljanak le rólam, mire mindenki megnémult, és döbbenten nézett rá. Nem tudja, hogy megláttam a kifakadását. Bárcsak tudnék segíteni neki valahogy. De én sem vagyok éppenséggel normális, hiszen még mindig dilidokihoz járok.

Utazunk, nyaralunk - Skócia, Glencoe; élménybeszámoló

Kedves Olvasóim! 

Tudom, hogy ez a cikk teljesen független a történetemtől, egy ideig gondolkoztam is rajta, hogy megírjam-e (de végülis ez az én blogom :D) és azért remélem, ti is érdekesnek találjátok majd.

Aki járt már az Az Író - Summerrose menüpontban, az tudja rólam, hogy több mint egy éve Skóciában élek. Már korábban is hallottam, és tudtam is, hogy a Skót Felföld (vagyis: Highlands) híresen gyönyörű. Ezért is volt már itt az ideje, hogy - habár csak egy kis részét - de végre felderítsük. 

Glencoe

Glencoe Skócia nyugati oldalán található apró falucska. Nos, nyugatról annyit kell tudni, hogy rettenetesen nedves. És amikor azt mondom nedves, akkor azt úgy értem, hogy a héten amíg ott voltunk, talán összesen tíz órát NEM esett. Azt mondják, az eszkimóknak vagy ötven szavuk van a hóra, szerintem a skótoknak legalább ennyi van az esőre :D

A kép az érkezésünk napján készült, akkor még sütött a nap. Ez volt a beetetés.

Első nap teljes napon, hétfőn, mindjárt megmásztunk egy 750 méter magas dombot, a neve: Pap of Glencoe, ami elsőre talán nem is hangzik olyan rettenetesen magasnak, de higyétek el nekem, az volt. Főként, hogy a négy óra alatt, amíg megmásztuk, folyamatosan szakadt az eső. Mondanom sem kell, hogy még a bugyimból is facsarni lehetett a vizet, mire hazaértünk. Bevallom, a sziklás csúcs mászása közben folyamatosan bőgtem, és férjnek szerelmes szavakkal és egy jó nagyadag türelemmel sikerült csak felkönyörögnie engem oda. :D

Kilátás az ablakunkból.

Második nap megcsináltuk a West Highland Way egy 25 kilométeres szakaszát, ami Kinlochliventől indult és Forth Williamben lett vége. Közben négyszer áztunk gatyáig, és négyszer száradtunk meg, de az élményért, hogy megcsináltuk, és a tájért, ami körbevett minket, újra megcsinálnám. 

West Highland Way

Harmadik napra egy lazább túrát akartunk szervezni Fort Williambe, mert már totál kivolt a lábunk, de mivel a férjem testvérének nagyon feltörte a cipő a lábát, ezért csak a következő faluba mentünk át Ballachulishba. Korábban volt ott egy kőfejtő, aminek ma már csak egy tó van a helyén. Aztán elindultunk megkeresni néhány barlangot, amit végül meg is találtunk, de egy kidőlt fa miatt nem tudtunk megközelíteni. Természetesen e közben szarrá áztunk, így utána úgy döntöttünk, beülünk egy pofás kis kávézóba. Ott ettünk fincsi meleg kaját. Aki nem tudná, vegánon vagyunk én is és a férjem is, de még a legapróbb faluban is volt valami vegán a menün, szóval hála égnek, ezzel nem volt gondunk. 

Negyedik nap végre mindenkinek viszonylag ép volt a lába, így elindultunk busszal Fort Williambe. Ez már város, úgyhogy sokkal nagyobb volt az élet is. Meglátogattuk a Highland Múzeumot, ami apró volt, de legalább odabent szárazak maradtunk. :D Végre láttunk felföldi tehenet, már nagyon rég szerettem volna egyet élőben látni. 

Highland Cow

 Ezután meglátogattunk egy Whisky főzőt, ahol befizettünk egy túrára, ami kóstolással volt egybekötve. Az enyémet megitta a férj, akinek utána eléggé csillogott a szeme. Aki nem tudná, annak mondanám, hogy csak az nevezhető Scotch Whiskynek, aminek legalább 40%-os az alkoholtartalma és minimum három évig kell tölgyfahordóban érlelni. 

Harry Potter volt a túravezetőnk

Szóval miután mind átmelegettünk, legalábbis belülről biztosan, elindultunk egy néhány kilométerre lévő kis faluba, ahol megnéztük a Neptunes Steppet, ahol épp egy vitorlás hajót engedtek szépen le. Közben Inverlochy-ban megnéztük egy régi vár romjait is, és épp akkor süvített el a gőzmozdony (erről többet is írok mindjárt).

Inverlochy romok

A visszafele út már elég nehézkesen ment, mert nagyon fájni kezdett a térdem, de délutánra végre kisütött a nap.

Este, míg a buszunkra várakoztunk, ami visszavitt Glencoe-ba, megérkezett az a gőzmozdony is, amit a Harry Potter filmekben lehet látni.

Harry Potter gőzmozdony

 Amúgy a viadukt, amin a vonat áthalad a filmben is a közelben van. 

Ötödik nap, vagyis pénteken reggel mind pihengettünk, majd délután egy órakor útnak indultunk a szakadó esőben. :D Elmentünk megnézni Hagrid Hut-ját vagy házát, amit persze már elvittek a filmesek, hiszen csak kellék volt, de azért reménykedtem benne, hogy lesz ott egy tábla vagy valami, de sajnos nem volt. Azért kedvem támadt megnézni a filmet csak ezért. Utána találtunk egy nagyon hangulatos kocsmát, és ott melegedtünk meg (ittunk). 

Összessségében nagyon jól éreztünk magunkat a folyamatos esőzés ellenére is, minden nap nagyon elfáradtunk, de nagyon sok szép helyet láttunk. A Skót Felföld (Scottish Highlands) betartotta a hozzá fűzött ígéretét, és valóban csodaszép volt. Sajnos a Ben Nevisre, Nagy Britannia legmagasabb pontjára nem sikerült felmásznunk, (mert már nem volt olyan pont a lábamban ami ne fájt volna), de ez csak még egy ok arra, hogy még visszatérjünk ide.