Lucas
Megkövülve nézem, ahogy a barátaim beültetik Effie remegő
testét egy taxiba. Campbell gyilkos tekintettel néz rám. Egy ideje tudja,
hogyan érzek Effie iránt, és azt is, hogy mit veszíthetek, ha Ashley rám
haragítja az apámat. Szerencsém van, hogy J. J. még nem jött rá, különben most
sokkal rosszabbul néznék ki, amiért bántottam Effie-t. Campbell elfordítja
rólam a tekintetét, és egy perc múlva már egyedül és teljesen magányosan állok
a járda közepén. Egy reménytelen idióta vagyok. Effie minden szava igaz volt.
Féltem egyedül lenni, azért is volt olyan kényelmes, hogy Ashley ott volt
mellettem. Nem számított, a dolgok mennyire rosszak voltak körülöttem, ő mindig
velem akart lenni. Soha nem lett volna szabad hagynom, hogy a dolgok eddig
fajuljanak közöttünk Effie-vel. Ha ellen tudtam volna állni, ha lenne egy csepp
akaraterőm, akkor mindez nem történt volna meg. Utálom magamat, amiért miattam
szomorú, amikor már épp elég bánat érte az életében. Mégis képtelen voltam nem
elképzelni olyan módon, ahogy sosem lett volna szabad. Annyira ártatlanul
nézett, el sem tudja képzelni, hogy milyen hatással van rám. Ezért most azt
hiszi, egy tuskó vagyok, mint azok a fiúk, akikkel eddig dolga volt. És még én
akartam lenni az, aki többet ad neki annál. Bárcsak ne érezném magamat ennyire
szabadnak, ha vele vagyok. Bárcsak
elmondhattam volna neki, hogy azért muszáj Ashley-vel maradnom, mert különben
az apám bosszúból megvonná a támogatását, amire szükségünk van, amíg anya fel
nem gyógyul. De egyértelműen közölte velem, hogy ő nem érez még csak hasonlót
sem, mint én. Ezért is veszem rá magamat, hogy megmozduljak, és fogjak egy
taxit Ashley-hez.
Addig kopogok a háza ajtaján, amíg résnyire ki nem nyitja
azt. Tudom, hogy a szülei már elutaztak arra az orvosi szimpóziumra, amire az
apám is hivatalos.
-
Neked aztán van bőr a képeden
idejönni – mondja mérgesen. Tehát tényleg tudja, Brook nem hazudott.
-
Esküszöm, hogy csak táncoltunk. –
A hangom szánalmasan hangzik.
-
Hát persze – mondja szarkasztikusan.
– És arra is esküszöl, hogy csak véletlenül vonszoltad be magaddal a fiúmosdóba,
igaz?
-
Részegek voltunk – jövök a
kifogással. – Mind azok voltunk, csak részegen táncoltunk. Részegen összevissza
táncol az ember azzal, aki éppen körülötte van.
-
Ez más, te is tudod. – Ashley
szája megremeg. – Tudom, hogy vannak érzéseid iránta.
Tagadnom kéne az egészet, és azt mondani, hogy téved, de
képtelen vagyok megtenni.
-
A ma este előtt már épp kezdtem
azt hinni, hogy kezdenek jobbra fordulni a dolgok. Azt reméltem, hogy mindent vissza tudunk majd
csinálni olyanra, mint ami régen volt, de te képtelen vagy rá. El sem hiszem,
hogy lehettem ennyire ostoba!
-
Ne sírj, kérlek – mondom olyan
gyengéden és csitítóan, amire csak képes vagyok. Utálom látni, hogy Ashley arca
miattam könnyáztatta.
-
Neked aztán könnyű ezt mondani –
sír fel. – Te vagy az, aki továbblépett.
-
Ne mond ezt! Mi csak…
megváltoztunk. Nem akartalak bántani ezzel a dologgal. Nem akartam, hogy így
alakuljanak a dolgok – mondom őszintén. Még ha nem is vagyok már szerelmes
belé, azért rosszat és fájdalmat nem akarok neki okozni.
-
Sajnálom, Ashley – mondom.
-
Én is sajnálom – válaszolja, és
becsukja előttem az ajtót, ezzel kizárva engem a sötét éjszakába.
Hajnali öt óra van, amikor Campbell és én egy éjjel nappali
kajálda egyetlen vendégeként ülünk némán egy boxban. Mindketten a meleg
italunkba temetkezünk, csakhogy ne kelljen beszélnünk. Fogalmam sincs, hogy mit
mondjak neki.
-
Beszéltél Ashley-vel? – Töri meg a
csendet ő. Némán bólintok. – És?
-
És ugyanaz, mint eddig –
válaszolom lehangoltan.
-
Ugyanúgy együtt? – kérdezi
hitetlenkedve, mire ismét bólintok. Camp felhorkan. – Akkor meg miért? Miért
csináltad ezt vele? – Tudom, hogy Effie-re utal.
-
Te miért mész vissza folyton
Maryhez?
-
Öregem, az totál más. Maryvel kihasználjuk
egymást.
-
Akárcsak Ash és én. Neki én vagyok
a belépője az apám miatt az orvosira, nekem pedig ugyanígy az apám miatt ő a
belépőm a Brownra. Amúgy is elegem van már, hogy bántom őt.
-
És mi van Effie-vel? Az nem
számít, hogy ezzel őt is bántod?
-
Pontosan azt akartam elkerülni,
hogy olyan legyek, mint az apám, erre most totál olyan vagyok, mint ő.
-
Én nem azt mondom, hogy olyan
vagy, mint az apád. De a tetteidnek következményei vannak, és ha nem döntesz
hamarosan, azzal valakit nagyon bántani fogsz. Ennél is jobban.
-
Tudom – válaszolom letörten. – Már
így is bizonyos szempontból mind sérültünk emiatt a rohadt káosz miatt. Olyan
ez már, mint egy rémálom.
Campbell bólint, és örülök, hogy nem vádaskodik. Sőt
majdhogynem úgy néz rám, mint aki együttérez velem, és tudja, milyen az, amikor
mindenki különböző irányba próbál rángatni, mint egy rongybabát.
Effie
Lassan nyitom ki a szememet.
Már ez is szinte fájdalmas, arról nem is beszélve, amikor a nap éles fénye épp
a szemembe süt, ezzel egy pillanatra elvakítva. Az ágyamban vagyok, de fogalmam
sincs hogyan kerültem haza tegnap este. Fel akarok ülni, de azon nyomban vissza
is hanyatlom, amikor a fejembe éles fájdalom nyilall. Csörögni kezd a telefonom. Az elemek úgy
látszik, mind a másnaposságom ellen lázadnak ma reggel.
-
Fent vagy már? – szól bele Kate
vidáman. Eltartom a fülemtől a mobilom.
-
Ne kiabálj! – suttogom
bosszankodva, mire elneveti magát.
-
Jól kiütötted magad tegnap, pedig
nem is te voltál a szülinapos. Inkább úgy tűnt, te voltál az ajándék. – Kate
idétlenül felvihog.
Lassan felrémlenek a részletek. Lucasszal táncoltam,
ittunk, majd bevonszolt a mosdóba. Aztán az a lány odajött üvöltözni velem.
Ashley barátnője vagy ki. Lehunyom a szememet. Azt kiabáltam Lucasnak, hogy ne
szóljon hozzám soha többet. Fájdalmasan
felnyögök.
-
Szerinted megharagudott rám? –
kérdezem Kate-et kétségekkel küszködve.
-
Nem tudom, Effie. Tegnap nem jött
haza. – A gyomrom összezsugorodik, és hányingerem támad. Ashleyvel töltötte az
éjszakát…
-
Azt hiszem, hánynom kell –
szólalok meg.
-
Megint?
-
Tessék? – hökkenek meg.
-
Tegnap este, miután hazarángattunk
J. J.-vel, belehánytál a csapba.
Megint felnyögök. A szememet eltakarok a karommal.
-
Erre nem emlékszem. Nem emlékszem
semmire abból, hogy hogyan kerültem haza.
-
Figyelj, negyed óra múlva átmegyek
hozzád, és viszek reggelit. Addigra szedd össze magad – parancsolja.
-
Oké, de nem hiszem, hogy le tudok
nyelni egy falatot is.
-
Csak mosakodj meg, és öltözz át.
Figyu, hazamászott a nagyon szarul kinéző öcsém. Negyed óra múlva ott leszek.
Nem értem, minek egyezem bele, hogy átjöjjön. Alig tudok
felkelni. Felfordul a gyomrom, amikor megérzem a hajamból áradó iszonyatos
szagot. Alkohol és állott hányás szaga van. Felkavarodik a gyomrom. A fürdőmbe
lépek, meglátom a csapban az előző esti hányásomat, mire… hányok.
Miután lezuhanyozok és megmosom a hajamat, szárazra
törlöm a testem és magamra veszem a legmelegebb és legpuhább köntösömet. A
tükörben még mindig egy idegen lány néz velem farkasszemet. Lehúzom a szemem
alatti érzékeny bőrt, és belebámulok a másnaposságtól vörös tekintetembe. Kilencvenöt
százalékig biztos vagyok benne, hogy a világegyetem utál engem. Mintha nem
lenne épp elég ez az egész szülők nélkül kellett felnőnöm, Reed megütött,
ráadásul a felfüggesztés ellenére megjelent a saját házamban dolog, akkor itt
van még az is, hogy szerelmes vagyok a legjobb barátomba. Vagyis a tegnapi után
már lehet, hogy csak ex legjobb barátomba. Szóval nem látszik, mekkora a baj?
Mert jelenleg úgy érzem, mintha egy óriás bámulna az arcomba egész nap, elefánt
méretű, gigantikus baj lenne. Köszi, világegyetem, fogtam az üzenetet. Én is
utállak.
Épp a nedves
hajamat törölgetem, amikor Kate csenget. Fájdalmasan lemászom a földszintre, és
beengedem. Egyedül jött, Bianca nincs vele. Otthonosan beveszi a konyhát, én
pedig felmászok a bárszékre a pulthoz. Pár percen belül Kate egy szelet száraz
pirítóst tol elém.
-
Egyél!
Lecsípek egy apró darabot, és a számhoz emelem, de
félúton meggondolom magam, és visszadobom a tányérra.
-
Nem bírok enni – fintorgok.
-
Érdekes, Lucas ugyanezt mondta –
válaszolja álmodozó hangon.
-
Beszéltél vele? Hogy van?
-
Kábé pont olyan szarul néz ki,
mint te. De egyél, mert megint hányni fogsz.
-
Már megtörtént – nyögöm, és pulton
fekvő karom hajlatába temetem az arcomat.
-
Jól vagy? – kérdezi Kate
együttérzőn, mire felemelem a fejem, és jelentőségteljesen nézek rá.
-
Oké, hülye kérdés – emeli fel
védekezőn a kezét.
-
Gondolod? – ironizálok.
-
Hé, most velem meg mi bajod, ha?
Én nem csináltam semmit… kivételesen – teszi hozzá, mire elmosolyodom. Imádom
Kate-et. Ő az a fajta ember, aki mindig tudja, mikor kell befognia és mikor
beszélnie, és mindig kiáll önmagáért.
-
Tudom, sajnálom – sóhajtok fel
nehézkesen. - Sajnálom, Kate.
-
Ha akarod, tudod, hogy
elmondhatod, ugye? – Kate azon kevesek egyike, akiben minden feltétel nélkül
bármikor megbíznék. Tudom, hogy soha nem adná ki a titkom.
-
Kate, én… szerelmes vagyok belé.
Szeretem Lucast. – Kate szeme azonnal felcsillan. Látom, hogy fel akar kiáltani,
hogy „én megmondtam neked”, de aztán látja az arckifejezésem, így visszafogja
magát. – De láthatólag ezzel egyedül vagyok.
-
Effie! Az öcsém totál odavan
érted.
-
Nem, nincsen. Ez tegnap
egyértelműen ki is derült. Nem én kellek neki!
-
Hidd el, ebben tévedsz – mondja
Kate magabiztosan. - Csak ki van akadva Clara miatt. Az ösztöndíj, meg hogy jól
tanuljon már így is totál kikészíti, arról nem is beszélve, hogy Graham mekkora
tuskó vele. Egyszerűen csak nem bír elviselni több változást. Számomra is
rejtély, hogy mi a francért van még azzal a libával, de nem áll rá készen, hogy
szakítson vele.
-
Nem akarom, hogy szakítson vele.
-
Mi, most hülyéskedsz?
-
Nem, egyáltalán nem! Nem akarom,
hogy elhagyja.
-
Akkor nem is fogod elmondani neki?
– kérdezi Kate hitetlenkedve.
-
Ahogy mondod. Nem kell tudnia
róla. Nem fogok belepiszkálni a kapcsolatába, és nem akarom elveszíteni sem,
mint a barátomat. Épp elég lesz helyrehoznom a tegnap este okozott károkat.
v
Hétfőn reggel a szekrényem megint tele van ragasztgatva
cédulákkal. Már arra sem méltatom őket, hogy leszedegessem. Sokan azt sem
tudják, hogy miért kell engem lotyónak hívni, csak mondják, mert mindenki
mondja. Elkeserítő, hogy egyeseknek mennyire nincsen önálló véleménye.
Elteszem a könyveimet, csak a gazdaságtant hagyom
magamnál. Még van negyed órám átnézni a jegyzeteimet a teszt előtt. Két végzős
srác épp rólam sutyorog, amikor elmegyek mellettük, így hirtelen megtorpanok.
-
Összefeküdt mindenkivel. Állítólag
Mike Sanders tőle kapta el a kankót. – Hirtelen megtorpanok. A két srác még csak meg sem próbálják
elrejteni az ellenszenvüket.
Lila köd telepszik rám. Elegem van, hogy mindenki
szarságokat beszél rólam. Érdekes, hogy akik a legkevésbé ismernek, azoknak van
a legtöbb mondanivalója rólam.
-
Jól tudjátok! Szó szerint dugtam
itt mindenkivel! – kiáltok rájuk, és
körbemutatok a kezemmel a folyosón. – Kivéve téged! – szegezem az ujjamat az
egyik nagyszájú srácra, aki most megkövülten bámul rám. - Elvégre még bennem is
van némi tartás.
A két srác zavarában azt sem tudja, hova nézzen.
Szánalmas kis pöcsök. Hisztérikusan felnevetek, és addig bámulom őket, még
megszégyenülve elsunnyognak. Úgy néznek rám, mint aki megőrült. Talán igazuk is
van. Aztán hirtelen valaki megragadja a karomat.
-
Hagyd őket. – Meglepődöm. David
vonszol kifelé. - Nem kellett volna leállnod velük – korhol, és a hátsó
kijáraton át a pálya széléig vonszol.
-
Hagyj már te is! – fakadok ki,
amikor végre megáll.
-
Effie, te ennél sokkal
intelligensebb vagy mintsem, hogy leállj ilyen barmokkal. Ezeket nem érdekli,
hogy ki vagy. Nem megismerni akarnak. Csak irányítani akarják azt, ahogyan
érzel magad iránt, hogy ezzel magukat jobbnak hihessék. Attól, hogy kifakadsz előttük,
csak megerősíted bennük ezt az irányítási hajlamot. Azzal, hogy lotyónak
bélyegeznek, el akarják venni az erődet, hogy te is egy legyél közülük. Pedig
te százszor különlegesebb vagy náluk. A magabiztosságod, és az, hogy nem
érdekel, mások véleménye a te legnagyobb erősséged. Ez az, amivel küzdhetsz ellenük.
Meg sem tudok szólalni.
Kedvem lenne elbőgni magam, de csak hagyom, hogy David megölelje a remegő
testem. Jól esik az ölelése.
-
Ti meg mit csináltok itt kint? –
J. J. meglepődött hangjára elhúzódom Davidtől.
J. J. mellett Lucas áll, a jobb vállán
lógó hátzsákját fogja mindkét kezével. David elenged, amikor a fiúk megállnak
mellettünk. Zavartan lehúzom a kardigánom ujját a kézfejemre. Hirtelen fázni
kezdtem. Lucas hidegen méreget minket, vagy csak mérges rám, nem tudom.
J. J. és David beszélgetni kezdenek, de Lucas és én nem
mozdulunk. Mindketten kerüljük a szemkontaktust. A buli óta nem beszéltünk, és
nem láttuk egymást. Nem tudok neki mit mondani. Félek, hogy tényleg
megharagudott rám. Szükségem van rá, mint barátra. David és J. J. elmerülnek a
beszélgetésükben, és észre sem veszik, hogy nem követjük őket az épületbe.
-
Hello, bajkeverő. – A hangjában
mosoly bujkál, ettől egy kicsit felengedek.
-
Szia. – A cipőm orrával a földet
rugdosom, mint valami vásott kölyök, akit csínytevésen kaptak.
-
Mi van veled meg Daviddel? –
kérdezi éllel a hangjában.
-
David lerendezett néhány nagyszájú
agyalágyultat a nevemben.
Lucas elkeseredetten néz rám.
-
Nem tudtam, hogy vele szoktál
vigasztalódni – motyogja maga elé.
Összehúzott szemöldökkel nézek rá. Mégis mire utalgat?
-
Vigasztalódni? Mégis miért kéne
engem megvigasztalni? - kérdezem számonkérőn. – Vagy épp azt mondod, meg sem
ölelhetem egy barátomat?
Elszégyelli magát. Felém nyúl, de ellépek előle.
-
Igazad van – mondja csüggedten,
erre megenyhülök. Tudom, hogy mennyi baja van így is, nem kéne nekem is egynek
lennem. Segíteni akarok neki, nem pedig megnehezíteni a dolgokat.
-
Sajnálom, ha belekutyultam az
életedbe. Ami szombaton történt, nem lett volna szabad megtörténnie. És nem
gondoltam komolyan, hogy nem akarok veled beszélni – mondom őszintén. Furcsa,
hogy egyes dolgokat mennyire könnyű kimondani, míg azt, hogy szeretem, képtelen
vagyok.
-
Effie, én pont annyira benne
voltam, mint te – mondja. Mi ez, valami titkos vallomás, hogy ő is akarta?
-
Akkor jók vagyunk, továbbra is
barátok? – kérdezem inkább. Lucas leszegi a fejét.
-
Igen, továbbra is barátok.
Szia!
VálaszTörlésJuj, nagyon megörültem, mikor láttam, hogy új fejezet van! :)
Kezdem megsajnálni Ashley-t is. :( Most akkor továbbra is együtt maradnak, színlelve, hogy minden jó? Ez egyiküknek se lehet könnyű. Igaz, simán el tudnám képzelni, hogy Ashley, ha igazán megtetszik neki valaki, akkor hagyja a fenébe ezt az álkapcsolatot, és inkább faképnél hagyja Baileyt, csakhogy magával törődjön. De lehet, hogy nagyon gonosz vagyok.
Effie és Lucas már annyiszor megígérték maguknak, hogy újra barátok lesznek. :D Lassan ők maguk is elhiszik, hogy tényleg csak barátok. De mi olvasók tudjuk, hogy ez nem igaz. :D
Annyira várom a következő fejezetet!!!! Hihetetlen, mennyire tudok izgulni rajta :)
Puszi,
F
Szia F! Volt egy kis gond a laptopom töltőjével, de most végre megérkezett az új, így ismét itt vagyok. Először is nagyon köszönöm, hogy ismételten írtál nekem. Hát igen, az éremnek mindig két oldala van és örülök hogy észrevetted, hogy bizony Ashley-nek sem könnyű. Attól még sokszor borzalmasan viselkedik Lucasszal. Hamarosan felkerül az új fejezet, pontosabban holnap. Meggyek és be is ütemezem őket szépen! További szép hetet, és várlak vissza!
TörlésÖlel: Summerrose