Utazunk, nyaralunk - Skócia, Glencoe; élménybeszámoló

Kedves Olvasóim! 

Tudom, hogy ez a cikk teljesen független a történetemtől, egy ideig gondolkoztam is rajta, hogy megírjam-e (de végülis ez az én blogom :D) és azért remélem, ti is érdekesnek találjátok majd.

Aki járt már az Az Író - Summerrose menüpontban, az tudja rólam, hogy több mint egy éve Skóciában élek. Már korábban is hallottam, és tudtam is, hogy a Skót Felföld (vagyis: Highlands) híresen gyönyörű. Ezért is volt már itt az ideje, hogy - habár csak egy kis részét - de végre felderítsük. 

Glencoe

Glencoe Skócia nyugati oldalán található apró falucska. Nos, nyugatról annyit kell tudni, hogy rettenetesen nedves. És amikor azt mondom nedves, akkor azt úgy értem, hogy a héten amíg ott voltunk, talán összesen tíz órát NEM esett. Azt mondják, az eszkimóknak vagy ötven szavuk van a hóra, szerintem a skótoknak legalább ennyi van az esőre :D

A kép az érkezésünk napján készült, akkor még sütött a nap. Ez volt a beetetés.

Első nap teljes napon, hétfőn, mindjárt megmásztunk egy 750 méter magas dombot, a neve: Pap of Glencoe, ami elsőre talán nem is hangzik olyan rettenetesen magasnak, de higyétek el nekem, az volt. Főként, hogy a négy óra alatt, amíg megmásztuk, folyamatosan szakadt az eső. Mondanom sem kell, hogy még a bugyimból is facsarni lehetett a vizet, mire hazaértünk. Bevallom, a sziklás csúcs mászása közben folyamatosan bőgtem, és férjnek szerelmes szavakkal és egy jó nagyadag türelemmel sikerült csak felkönyörögnie engem oda. :D

Kilátás az ablakunkból.

Második nap megcsináltuk a West Highland Way egy 25 kilométeres szakaszát, ami Kinlochliventől indult és Forth Williamben lett vége. Közben négyszer áztunk gatyáig, és négyszer száradtunk meg, de az élményért, hogy megcsináltuk, és a tájért, ami körbevett minket, újra megcsinálnám. 

West Highland Way

Harmadik napra egy lazább túrát akartunk szervezni Fort Williambe, mert már totál kivolt a lábunk, de mivel a férjem testvérének nagyon feltörte a cipő a lábát, ezért csak a következő faluba mentünk át Ballachulishba. Korábban volt ott egy kőfejtő, aminek ma már csak egy tó van a helyén. Aztán elindultunk megkeresni néhány barlangot, amit végül meg is találtunk, de egy kidőlt fa miatt nem tudtunk megközelíteni. Természetesen e közben szarrá áztunk, így utána úgy döntöttünk, beülünk egy pofás kis kávézóba. Ott ettünk fincsi meleg kaját. Aki nem tudná, vegánon vagyunk én is és a férjem is, de még a legapróbb faluban is volt valami vegán a menün, szóval hála égnek, ezzel nem volt gondunk. 

Negyedik nap végre mindenkinek viszonylag ép volt a lába, így elindultunk busszal Fort Williambe. Ez már város, úgyhogy sokkal nagyobb volt az élet is. Meglátogattuk a Highland Múzeumot, ami apró volt, de legalább odabent szárazak maradtunk. :D Végre láttunk felföldi tehenet, már nagyon rég szerettem volna egyet élőben látni. 

Highland Cow

 Ezután meglátogattunk egy Whisky főzőt, ahol befizettünk egy túrára, ami kóstolással volt egybekötve. Az enyémet megitta a férj, akinek utána eléggé csillogott a szeme. Aki nem tudná, annak mondanám, hogy csak az nevezhető Scotch Whiskynek, aminek legalább 40%-os az alkoholtartalma és minimum három évig kell tölgyfahordóban érlelni. 

Harry Potter volt a túravezetőnk

Szóval miután mind átmelegettünk, legalábbis belülről biztosan, elindultunk egy néhány kilométerre lévő kis faluba, ahol megnéztük a Neptunes Steppet, ahol épp egy vitorlás hajót engedtek szépen le. Közben Inverlochy-ban megnéztük egy régi vár romjait is, és épp akkor süvített el a gőzmozdony (erről többet is írok mindjárt).

Inverlochy romok

A visszafele út már elég nehézkesen ment, mert nagyon fájni kezdett a térdem, de délutánra végre kisütött a nap.

Este, míg a buszunkra várakoztunk, ami visszavitt Glencoe-ba, megérkezett az a gőzmozdony is, amit a Harry Potter filmekben lehet látni.

Harry Potter gőzmozdony

 Amúgy a viadukt, amin a vonat áthalad a filmben is a közelben van. 

Ötödik nap, vagyis pénteken reggel mind pihengettünk, majd délután egy órakor útnak indultunk a szakadó esőben. :D Elmentünk megnézni Hagrid Hut-ját vagy házát, amit persze már elvittek a filmesek, hiszen csak kellék volt, de azért reménykedtem benne, hogy lesz ott egy tábla vagy valami, de sajnos nem volt. Azért kedvem támadt megnézni a filmet csak ezért. Utána találtunk egy nagyon hangulatos kocsmát, és ott melegedtünk meg (ittunk). 

Összessségében nagyon jól éreztünk magunkat a folyamatos esőzés ellenére is, minden nap nagyon elfáradtunk, de nagyon sok szép helyet láttunk. A Skót Felföld (Scottish Highlands) betartotta a hozzá fűzött ígéretét, és valóban csodaszép volt. Sajnos a Ben Nevisre, Nagy Britannia legmagasabb pontjára nem sikerült felmásznunk, (mert már nem volt olyan pont a lábamban ami ne fájt volna), de ez csak még egy ok arra, hogy még visszatérjünk ide.