Kötődés - 37. fejezet

Csütörtök este van, holnap suli, mégis mind kint vagyunk a házban, mert Marynek ma van a születésnapja, és persze neki nem elég jó ezt a hétvégén megünnepelnie, hanem pontosan a napján kell. Mindannyian csak Campbell morális támogatása miatt jöttünk el. Jobban mondva mind, Lucast kivéve. Nem vagyok benne biztos, hogy ki jön-e később vagy sem. A múltkori rögtönzött ott alvós buli után oldódni kezdett a hangulat közöttünk, de mostanában eléggé el volt merülve a saját világában, ahogy engem is lefoglalt a Daviddel való szakítás. Nem tudom, lesz-e még valaha is a régi közöttünk ez a barátság dolog. Nagyon igyekszem, de az érzéseimet nem tudom megmásítani. Egyszerűen képtelen vagyok nem szeretni őt, és emiatt jobban szenvedek, mint bármi más miatt. És ez a küzdelem már nem csak szellemileg, de fizikailag is kimerít, így folyton fáradtnak és kedvetlennek érzem magamat. 

J. J. és Cassie épp a nappali egyik eldugott sarkában ölelkeznek, így jobbnak látom, ha lelépek, és keresek magamnak valami innivalót. Nem is értem, miért jöttem ide velük ma este, Campbell olyan részeg, hogy biztosan nem venné észre, ha eltűnnék. Miközben a konyha felé igyekszem, véletlenül elkapom, ahogy mögöttem valaki azt mormolja; lotyó.  A hangos zene és a kiabáló beszélgetések miatt nem vagyok benne biztos, hogy nem-e paranoia ez már a részemről. Anélkül, hogy megfordulnék, magabiztosan folytatom az utamat a konyhához vezető úton. A fal mellett végig beszélgető csoportok állnak, de nem úgy tűnik, mintha bárkit is érdekelnék.  

-            Lotyó – hallom meg ismét a szitokszót, ami ezúttal is a hátam mögül érkezett, de most már eléggé hangos volt ahhoz, hogy tudjam, nem csak képzeltem a dolgot.

Megmerevedek a konyhaajtóban. Hirtelen hátraperdülök, de hiába nézek végig a fal mellett álló arcokon, senki nem néz rám nyíltan, így nem tudom eldönteni, hogy ki hívott ezen a mocskos néven.  Eddig ilyen nyíltan még senki sem mert szidni. Általában gyáva módon elbújtak holmi szekrényre ragasztgatott cetlik és folyosói sutyorgások mögé. Lassan visszafordulok a konyha felé, és igyekszem nem törődni a dologgal, habár egyre inkább gyűlik bennem a harag. Teszek előre néhány lépést, de mielőtt beléphetnék a konyhába,

Kötődés - 36. fejezet

Olyan boldog vagyok, hogy madarat lehetne velem fogatni. Épp most beszéltem Shetley edzővel, aki hajlandó visszavenni a csapatba. Alig bírtam visszafogni magamat, amikor közölte velem a döntését. Főleg, mert amikor szólt, hogy beszélni akar velem, azt hittem, az ellenkezőjét fogja közölni. Már rettenetesen hiányzik a rögbi, és az, hogy hajlandó visszatenni a csapatba ilyen rövid idővel a suli vége előtt, boldogsággal tölt el. A fiúöltöző felé veszem az irányt, mert az edző szerint David ott szokta írni a háziját. Nem kifejezetten örülök annak, hogy még a tanárok is tudnak a kapcsolatunkról, de mi sem rejtettük éppen véka alá a rengeteg folyosói csókolózással, hogy mi is van közöttünk. Remélem, David tényleg odabent lesz, és nem kell keresgetnem, mert korábban felajánlotta, hogy hazavisz, és még be kell fejeznem egy esszét angolra.

 Kilököm az öltöző ajtaját, de attól, amit odabent találok, megtorpanok. A szívem azonnal verni kezdi a mellkasom, amitől szinte bennem reked a levegő. Elice gonosz mosolyra húzza a száját, ahogy egyenesen a szemembe bámul, és még szorosabban húzza magához Davidet. Úgy érzem, a testem zsibbadni kezd, mire kicsúszik a táskám a kezemből. A benne lévő könyvek hangos puffanással zuhannak a kicsempézett padlóra. A zajra David riadtan kapja felém a fejét. Erős hányingerem támad, ahogy a bokája köré tekeredett nadrágját bámulom.

-            Effie – szólal meg David reszelős hangon, és kapkodva a nadrágja után nyúl, hogy magára rángathassa.

Erőt veszek magamon, hogy el tudjam szakítani a tekintetemet rólunk, majd felkapom a táskámat a földről, és kirontok a folyosóra. Olyan durván vágom be magam mögött az ajtót, hogy zeng tőle az egész folyosó. Hányingerem van attól, amit odabent csináltak. Elice ott ült az egyik mosdó szélén, míg David a lábai között mozgott és… Gyakorlatilag a szemem láttára csinálták. Az úgynevezett pasim és a legnagyobb rosszakaróm. Nem tudom, melyikük ötlete volt ez az egész, vagy, hogy ki csábított el kit, de ha Elice-nek ez valami visszavágó volt Reed miatt, akkor ez már beteges a részéről.

-            Effie, várj meg, kérlek, hadd magyarázzam meg! – rohan utánam David kétségbeesetten.

Hirtelen megállok, és felé perdülök, amitől megrökönyödik. Szinte nevetséges, ahogy a nadrágöve kicsatolva lóg, miközben a kezével markolássza a gatyáját, nehogy az leessen róla.

-            Tessék, magyarázd meg! Kíváncsi vagyok, milyen szuper indokod volt arra, hogy a suli öltözőjében

Kötődés - 35. fejezet

Lucas

Az egyetemi elfogadó levelek a héten elkezdtek özönleni. Mindenki bejutni látszik abba a suliba, amit akart. A legtöbben itt a Darnellben okos, ambiciózus, és jó nevű családból származnak, így nem meglepő a sok Borostyán Ligás egyetemre való bejutás. A legjobb hír mégis az volt a héten, hogy J. J.-t felvették a Georgiai egyetem mérnök szakára. És nagyjából ez az egyetlen dolog, aminek örülhetek mostanában, mert amúgy totál nyomorultul érzem magam.  Az elmúlt hét volt talán a legrosszabb a születésnapom óta eltelt hetek után. Mióta megtudtam, hogy Effie-t felvették az Oxfordra, és lehet, hogy szeptembertől már nem is lesz itt az országban, még siralmasabban telnek a napjaim. Igyekszem távol tartani magamat tőle, mert már attól is szörnyen érzem magam, ha ránézek.

Ráadásul bármelyik nap megérkezhet a válasz a Browntól, hogy végül sikerült-e elnyernem az ösztöndíjat, és ettől totál idegroncs vagyok. Apám még mindig semmit nem sejt a dologról. Ashley pedig, aki elméletileg a barátnőm, alig beszél velem. Ma délután viszont legnagyobb meglepetésemre találkozni akar velem.

Campbellre nézek, aki velem szemben ül a boxban és épp hatalmasat harap a pizzájából.

-            Hmm, Peep pizzája még mindig a legjobb – motyogja teli szájjal, aztán lazán hátradől, közben engem méreget. - Elég szarul nézel ki, öregem. Nem lehetne, hogy te és Effie egyszerűen csak smároltok, és elfelejtitek ezt a sok marhaságot? – kérdezi egyszerűen.

-            Nem hiszem, hogy David ennek kifejezetten örülne – mondom keserűen.

-            Ja, elég gáz. Az a srác egy gyökér. Tavaly még Sanders címeres haverja volt. Nem engedheted, hogy Effie vele járjon.

-            Mégis hogyan mondhatnám azt neki, hogy hagyja ott, ha még arra sem vagyok képes, hogy a saját francos barátnőmmel szakítsak? – kérdezem.

-            Hát, azért jobb, ha az egyikőnk kitalál valamit, mielőtt

Kötődés - 34. fejezet

-            Hogy nézek ki? – kérdezem J. J.-t körülbelül harmadszor. Nem akarok az idegeire menni, de ideges vagyok.

-            Jól nézel ki – mondja újra, miközben engem néz, ahogy a tükör előtt ácsorgok.

-             J. J. mondd, mit csinálnék én nélküled?

-            És én hogy nézek ki? – kérdezi, és végigsimít az ingjén.

-            Nagyszerűen! – mondom, mire mindketten hangos nevetésben törünk ki.

-            Köszi, és te is nagyszerűen nézel ki. – Kérdőn nézek rá. - Csak gondoltam, mondom még egyszer, mielőtt totál kiborulnál – válaszolja, és csak tovább mosolyog rám, mire én megforgatom a szememet.

Idegesen végigsimítom a kezemet a piros toppomon, és megigazítom a fekete szoknyámat. Semmi okom aggódni, ez csak egy házibuli, amit Scott szervez a születésnapja alkalmából. Az egyetlen különbség, hogy ez az első, hogy David és én egy párként mutatkozunk majd. Eddig csak a suli eldugott vagy nem is annyira eldugott sarkaiban csókolóztunk néhányszor. Igaz, épp itt az ideje, hiszen már majdnem egy hónapja vele vagyok. Eddig nem is volt igazán hivatalos a dolog, hiszen nem mutatott be a szüleinek, és én se hoztam még haza egyszer sem. George tudja, hogy kavarok egy fiúval, de amíg nem maradok ki esténként és jól tanulok, nem kérdezősködik túlságosan.

Kezdem elfogadni, hogy felesleges Lucas után áhítoznom, amikor reménytelen, hiszen sosem fog viszont szeretni engem. A születésnapján történtek után teljesen elkerül. Túlságosan kimutattam, mit érzek, és gondolom, ez valami néma figyelmeztetés, hogy ő nem akarja ugyanezt. Jelentem: felfogtam! Amúgy ennél látványosabban már nem is tudna kerülni, hiszen január óta egy percre sem voltunk kettesben. Odakint a levegő napról napra melegebb, a kapcsolatunk pedig egyre hűvösebb.

Szóval itt van David. Aki félreértés ne essék, az egyik legkedvesebb srác, akivel eddig randiztam – még ha a korábbi tuskók által felállított mércét nem is nehéz megütni -, mégsem vagyok belé szerelmes. És habár soha nem is leszek, azért próbálkozom. Mármint nem beleszeretni, hanem inkább elfelejteni Lucast. Viszont David kedves és vicces, így miért is ne működhetne? Amíg jól érzem magamat vele, legalábbis nem olyan nyomorultul, mint előtte, addig csak tagadok. Tagadom, hogy

Kötődés - 33. fejezet

Lucas születésnapja óta visszaköltözött közénk az a nyomasztó dolog, ami már korábban is kísértett minket. Csak most már akkorára duzzadt, hogy szinte tapintható. Mintha képtelenek lennénk egy normális baráti beszélgetésre. A délutánok egy részét a srácokkal töltöm, a másikat pedig Kate és Bianca új lakásán, miközben menekülök az olyan helyzetek elől, amiben egy percig is kettesben kellene maradnom vele. Pontosan, inkább az elkerülést választom. De mentségemre legyen, azt nem én választottam, hogy beleszeressek. Nem hiszem, hogy valaha is bárki szándékosan azt választaná, hogy szerelembe essen a legjobb barátjával. Szerintem, ha dönthetnénk, hogy szerelmesek akarunk-e lenni vagy sem, mindenki a nemet választaná, hiszen a szerelem egy baromi kínzó érzés.

Épp spanyolon ülök, és amíg Miss Garzia nem figyel, megpróbálom kinyitni a spanyol könyvemet. Igeragozásból írat dolgozatot, mondjuk úgy, hogy nem épp az erősségem. Rossz oldalon nyitom ki a könyvet, ezért nem tudok kiolvasni semmit. Amikor ismét felnézek, hogy megbizonyosodjak róla, a tanárnő nem figyel, ő épp farkasszemet néz velem. Lesújtva engedem vissza a könyv lapjait. Egy megsemmisítő mozdulattal kikapja a kezemből a dolgozatomat.

-            Egyes – morogja. Most bezzeg tud angolul.

Szégyenkezve ülöm végig az órát, amíg mindenki be nem fejezi a dolgozatát. Amikor mindenki végez, Garzia végre elenged minket, én pedig megsemmisülten vánszorgok ki David mögött a teremből. Miss Garzia dühösnek látszik, amikor elmegyek mellette. Valami olyasmit morog, hogy „Öntől többet vártam Miss Lockhart”. Remélem, engedi majd, hogy kijavítsam.

-            Elég igazságtalan volt veled! – mondja David, ahogy hallótávolságon kívül kerülünk.

-            Ostobaságot csináltam. Igaza volt, hogy elvette. – És tényleg így is gondolom. Ha nem a saját gondjaimon sajnálkoznék, hanem tanultam volna, akkor nem kellett volna csalnom.

-            Gyere, elkísérlek a következő órádra – mondja, majd meglepetésemre a hátamra teszi a kezét, és a keleti szárny felé irányít.

-            Mikor jöhetsz vissza a csapatba? – kérdezi néhány perc hallgatás után. Némi kétségbeesettséget érzek rajta, hogy beszélgetést kezdeményezzen.

-            Hamarosan. Viszont nem vagyok benne biztos, hogy ennyi kihagyás után is hasznomat tudnátok venni.

-            Viccelsz? Egy ilyen tehetséges rögbisnek mindig van helye a csapatban. A srácoknak is hiányzol. – Elmosolyodom a biztatásától. Nem tudom, hogy milyen útvonalon haladunk, de mire odaérünk az angol teremhez, ahol a következő órám lesz, addigra már becsöngettek, és a folyosókról eltűntek a diákok, így fura csend vesz minket körbe.