Csütörtök este van, holnap suli, mégis
mind kint vagyunk a házban, mert Marynek ma van a születésnapja, és persze neki
nem elég jó ezt a hétvégén megünnepelnie, hanem pontosan a napján kell. Mindannyian
csak Campbell morális támogatása miatt jöttünk el. Jobban mondva mind, Lucast
kivéve. Nem vagyok benne biztos, hogy ki jön-e később vagy sem. A múltkori rögtönzött
ott alvós buli után oldódni kezdett a hangulat közöttünk, de mostanában eléggé
el volt merülve a saját világában, ahogy engem is lefoglalt a Daviddel való
szakítás. Nem tudom, lesz-e még valaha is a régi közöttünk ez a barátság dolog.
Nagyon igyekszem, de az érzéseimet nem tudom megmásítani. Egyszerűen képtelen
vagyok nem szeretni őt, és emiatt jobban szenvedek, mint bármi más miatt. És ez
a küzdelem már nem csak szellemileg, de fizikailag is kimerít, így folyton
fáradtnak és kedvetlennek érzem magamat.
J. J. és Cassie épp a nappali egyik
eldugott sarkában ölelkeznek, így jobbnak látom, ha lelépek, és keresek
magamnak valami innivalót. Nem is értem, miért jöttem ide velük ma este,
Campbell olyan részeg, hogy biztosan nem venné észre, ha eltűnnék. Miközben a
konyha felé igyekszem, véletlenül elkapom, ahogy mögöttem valaki azt mormolja;
lotyó. A hangos zene és a kiabáló
beszélgetések miatt nem vagyok benne biztos, hogy nem-e paranoia ez már a
részemről. Anélkül, hogy megfordulnék, magabiztosan folytatom az utamat a
konyhához vezető úton. A fal mellett végig beszélgető csoportok állnak, de nem
úgy tűnik, mintha bárkit is érdekelnék.
-
Lotyó – hallom meg ismét a
szitokszót, ami ezúttal is a hátam mögül érkezett, de most már eléggé hangos
volt ahhoz, hogy tudjam, nem csak képzeltem a dolgot.
Megmerevedek a konyhaajtóban. Hirtelen
hátraperdülök, de hiába nézek végig a fal mellett álló arcokon, senki nem néz
rám nyíltan, így nem tudom eldönteni, hogy ki hívott ezen a mocskos néven. Eddig ilyen nyíltan még senki sem mert szidni.
Általában gyáva módon elbújtak holmi szekrényre ragasztgatott cetlik és
folyosói sutyorgások mögé. Lassan visszafordulok a konyha felé, és igyekszem
nem törődni a dologgal, habár egyre inkább gyűlik bennem a harag. Teszek előre
néhány lépést, de mielőtt beléphetnék a konyhába,
Mike Sanders lép elém és állja el az utamat. Legnagyobb meglepetésemre David áll mögötte. Persze nem néz rám, helyette inkább zavartan a sörébe bámul.
Mike Sanders lép elém és állja el az utamat. Legnagyobb meglepetésemre David áll mögötte. Persze nem néz rám, helyette inkább zavartan a sörébe bámul.
-
Nem hallottad, hogy szóltam,
lotyó? – kérdezi Sanders gusztustalan vigyorral a képén. Elnézek a válla
felett, egyenesen Davidre, de ő zavartan elkapja rólam a tekintetét. Gyáva kis
pöcs. Még annyi sincs benne, hogy rám nézzen.
-
Miért csinálod ezt? – kérdezem
Sanderstől elmélyített hangon. A legkevésbé arra van most szükségem, hogy
jelenetet rendezzen itt nekem.
-
Te miért csináltad? – kérdez vissza lekezelően.
- Mondtam neked haver, hogy nem éri meg a csaj – gúnyolódik Sanders, közben David
vállára teszi a kezét, és megpróbálja elterelni tőlem.
-
Te meg miről beszélsz? – kérdezem
tőle mérgesen, mire megtorpannak.
-
Pontosan tudod. Szegény totál
kiütés lett tőled – mondja Sanders fintorogva, ahogy a fejével David felé bök.
Ekkor értem csak meg, hogy miről is
beszél.
-
Igen? – fordulok David felé
mérgesen. – Hát én legalább nem vagyok hazug.
-
De igenis hazug vagy! – csattan
fel Sanders. Közben David szégyenkezve lesüti a szemét.
-
Hogy mondtad? – Azonnal elönt a
lila köd.
-
Jól hallottad! Mindenki tudja,
hogy vele is dugtál.
-
Ahha, úgy ahogy veled is? – kérdezem
cinikusan, mire Mike szemei dühösen összeszűkülnek. Látom rajta, hogy
sértettségből ilyen szemét velem. Szinte a fogát csikorgatja, a szemhéja
megremeg a dühtől, látszik, hogy készül kimondani azt a mocskos szót. A kezemet
ökölbe szorítom.
-
Egy rohadt kis lotyó vagy! -
csattan fel rosszindulatúan. - Mindenki tudja, hogy széttetted már a lábadat a
fél focicsapatnak.
A mellkasomból kiindulva dühös morgás szakad
ki belőlem, ahogy összeszorítom az ujjaimat, úgy ahogy George tanította,
hüvelykujj a tenyérben. A fejemet elönti az adrenalin, és képtelen vagyok kontrollálni
az indulataimat, ahogy hátralendítem a kezemet. Nem fogom hagyni, hogy egy
ilyen gyáva kis pöcsfej gúnyneveken hívjon, és mocskos hazugságokat terjesszen
rólam csak azért, hogy nehogy az önbecsülésén csorba essen. Felkiáltok dühömben,
ahogy Sanders arca felé lendítem a kezemet. Mielőtt összeszorítom a szememet,
még látom a rémült tekintetét, ahogy az öklöm egyre közelebb ér az arcához.
-
Elég! – hallom meg Lucas
kiáltását, és már csak azt érzem, hogy elkapja a karomat, majd a mellkasához
ránt, aztán maga mögé tol.
Mire képes vagyok erőt venni magamon, és
kinyitni a szememet, addigra Lucas a nyakánál fogva a falhoz szorította
Sanderst, aki rettegve néz vele farkasszemet.
-
Ha még egyszer meghallom, hogy
tiszteletlenül beszélsz vele vagy róla, akkor legközelebb letépem a golyóidat,
és azzal tömöm be a hazug pofádat, megértetted? – kérdezi tőle felbőszülten, és
fenyegetően közel hajol az arcához.
Sanders
Lucas karjára teszi a kezét, miközben hörögve levegő után kapkod, majd
pánikszerűen rázni kezdi a fejét, hogy jelezze, megértette a fenyegetést. Lucas
elengedi a nyakát, mire Mike a falnak dőlve lecsúszik a földre, és a nyakát
kezdi tapogatni. Lucas megfordul, hogy rám nézzen, és már látom, hogy nyitja a
száját, hogy megkérdezze, jól vagyok-e, amikor Sanders hirtelen felpattan a
földről, és vérben forgó szemekkel megindul Lucas felé. Mielőtt elérhetné őt,
elé ugrom, és megpróbálom megállítani, de Sanders mit sem törődve velem
egyszerűen félrelök, így a falnak csapódom, mire fájdalmasan felnyögök, ahogy a
vállam a kemény kőnek ütődik. Lucas tekintete elsötétül, és szinte felmorog,
amikor elkapja Sanders ingét.
-
Nem merj hozzáérni! – ordítja
magából kikelve, miközben magához rántja, és a jobb kezével egyenesen Sanders
arcába üt, mire vér spriccel a mellkasomra.
Sanders
a falnak esik, majd nyafogva a vérző orrára szorítja a kezét. Lucas fájdalmasan
felkiált, és megrázza a kezét, amivel az ütést adta. Képtelen vagyok
megmoccanni. Egyszerűen csak állok itt, és mereven bámulom a ruhámon és a
bőrömön vöröslő vért. Hányinger fog el a gondolattól is, hogy ez valaki másnak
a vére.
-
Effie, jól vagy? – kérdezi Lucas
aggodalmasan, és megérinti az arcomat, de azonnal el is rántom a fejemet.
Dühösen
nézek rá, belesűrítem minden haragomat ebbe a pillantásba. Lucas arca
megváltozik, majd teljesen elkomorodik, aztán fogja magát, és egyetlen szó
nélkül eltűnik a ház mögötti sikátorba vezető hátsó ajtón át. Itt maradtam
egyedül a folyosó közepén, miközben az emberek megkövülten állnak körülöttem,
és mind elhűlve engem bámulnak. Sanders egyik csapattársa bontja meg a
bámészkodást azzal, hogy áttöri magát a tömegen, és összenyalábolja a földön
fetrengő haverját.
Összeszedem magam annyira, hogy képes
legyek megmozdulni, és magam sem értem, hogy miért, de Lucas után rohanok,
miközben a vállammal durván félrelököm Davidet, aki még mindig letaglózva mered
a haverja véres arcára. A hátsó kerten átszaladva a ház mögötti sikátorba
érkezem. Megtorpanok, amikor meglátom Lucast a kerítés előtt a földön ülni. A
kezét nézi, ahogy ki-be hajlítgatja az ujjait, közben az arca fájdalmas
grimaszba torzul. Veszek egy mély levegőt, majd sietősen megindulok felé. Tudom,
hogy hallja a lépteimet, mégsem néz fel rám. Megköszörülöm a torkomat, amikor
megállok közvetlen mellette.
-
Miért csináltad ezt? – kérdezem számonkérőn,
mire egy pillanatra vizsgálódva rám néz, de továbbra sem mond semmit. Csak
állok itt előtte, és mérgesen bámulok rá. – Miért rohantál el egyáltalán?
-
Mert tudtam, hogy ki fogsz rám
akadni.
-
Még jó, hogy ki vagyok akadva,
amikor épp az előbb törted be Mike Sanders orrát. Nem lett volna szabad ennyire
elveszítened a fejedet.
-
Megérdemelte, amit kapott –
morogja vissza.
Idegesen felhorkanok a válaszán, de jobban
bosszant az, hogy igaza van. Lehúzom a kardigánom ujját a kézfejemre, és mérgesen
törölgetni kezdem a mellkasomról Sanders vérét. Undorodva nézem a fehér anyagon
szétmaszatolódott vörös foltokat.
-
Ne haragudj emiatt – mondja
bűnbánóan, miközben nézi, ahogy lerángatom magamról a kardigánom. – Nem így
terveztem, de amikor Sanders a falnak lökött, nem gondolkoztam.
-
Hát ezt pontosan jól mondod, mert
rohadtul nem gondolkoztál! – csattanok fel. - És mi van azzal, hogy dolgozol a
haragodon?
-
Dolgozom is…
-
Csak képzelődöm, vagy alig öt
perccel ezelőtt tényleg kiütötted Sanderst? – kiáltok fel cinikusan. Lucas
lehajtja a fejét, és nem szól egy szót sem. Összeszorul a mellkasom, hogy ilyen
szomorúnak látom. Nem akarom, hogy úgy érezze, csalódtam benne, azt pont
elégszer kapja meg az apjától.
Mélyen beszívom, majd erősen kifújom a
levegőt a mellkasomból, és letelepszem mellé, amitől egy kissé máris
megnyugszik, mert az eddig feszült vállai leereszkednek és ellazulnak.
A kézfejét bámulom, amin a bütyköknél több helyen is felszakadt a bőre a verekedéstől. - Ha a suliban lennénk, kaptál volna legalább egy hónap elzárást, vagy akár fel is függeszthettek volna – mondom kioktatón, de már nem emelem fel a hangomat. Lucas nemtörődöm módon felhorkan.
A kézfejét bámulom, amin a bütyköknél több helyen is felszakadt a bőre a verekedéstől. - Ha a suliban lennénk, kaptál volna legalább egy hónap elzárást, vagy akár fel is függeszthettek volna – mondom kioktatón, de már nem emelem fel a hangomat. Lucas nemtörődöm módon felhorkan.
-
Ne forgasd a szemed Lucas Elliot
Bailey! – szidom le.
-
Ezt meg honnan…
-
Ismerlek! – jelentem ki, mire
hallom, hogy halkan elneveti magát, majd a felhúzott térdein heverő karjai közé
hajtja a fejét.
Egy ideig némán ülünk egymás mellett a
földön a kerítés előtt. Megpiszkálom a földet a cipőm hegyével. - Köszönöm,
hogy kiálltál értem – mondom csendesen. - És, azt is, hogy nem hagytad, hogy
megüssem Sanderst. Nagyon nem lett volna helyes.
-
Ne köszönd – szólal meg óráknak
tűnő percekkel később.
-
Tudod ugye, hogy nem igaz, amit
mondtak – szólalok meg halkan, megtörve a kettőnk közötti hosszú csendet.
Lucas hátrahajtja a fejét, és a
kerítésnek dönti, közben lehunyja a szemét, majd nehézkesen kifújja a levegőt.
-
Tudom – sóhajtja.
-
Biztosan tudod? – kérdezem
bizonytalanul a reakciójára válaszul.
-
Igen, biztosan. – Lassan felém
fordítja a hátradöntött fejét, és végre egyenesen rám néz. Nem is emlékszem,
mikor nézett utoljára ilyen közvetlenül a szemembe, de ettől izgatottan bennem
reked a levegő. Elveszi a kezemet az ölemből, és összefűzi az ujjainkat. Tudom,
hogy nem szabadna engednem, de azt hiszem, már feladtam a küzdelmet az érzéseim
ellen.
-
Nem akarom, hogy folyton
bizonygatnod kelljen előttem. Ismerlek, és tudom, hogy képes vagy helyes
döntést hozni. Sajnálom, hogy ezek a bunkó idióták nem tudják értékelni azt, aki
vagy. - Elérzékenyülök a szavaitól, és könnyek lepik el a szememet. - Szerencsés
lesz az a srác, aki kiérdemel majd téged – mondja, és megpaskolja a kezemet.
Feláll, és engem is felhúz a földről, de
remeg a lábam az adrenalin lökettől, így meg kell kapaszkodnom az alkarjában.
Nagyon közel állunk egymáshoz. A mellkasunk majdnem egymáshoz ér. A testem
hiperérzékennyé válik, erős késztetés tör rám, hogy a hajába markoljak és a
számat az övéhez préseljem. Annyira vágyom rá, hogy megérintsen. Lucas feje
felém mozdul, és végigsimítja az orrát a homlokomon egészen addig, míg a szája
hozzám nem ér, aztán hosszan megcsókolja a bőröm. Lehunyom a szemem. A nyelvem
hegyén van, hogy kimondjam, hogy azt akarom, hogy ő legyen az a srác, ki akarom
mondani, hogy szeretem, de ekkor hirtelen elhúzódik tőlem, én pedig lesütöm a
szememet.
-
Gyere, menjünk el innen! – mondja.
Megkönnyebbülök, hogy nem hagy magamra.
Beszállok mellé a kocsijába, és a
térdemet a mellkasomhoz húzom.
-
Hazavigyelek? – kérdezi, de megrázom
a fejem.
Szerencsére nem kérdezi meg, hogy akkor
mi legyen, mert magam sem tudom, csak beindítja a kocsiját, és eltekeri a
kormányt az út felé. Némán bámulok kifelé az ablakon, és Lucas sem erőlteti a
beszélgetést. Nem tudom, mi a terve, hogy hova megyünk, de remélem, nem megint
magához visz. Nem bírnék ki még egy éjszakát végigfeküdni mellette. Az már túl
sok lenne érzelmileg. Valahogy rendbe kell hoznom magamat és az iránta való
érzéseimet, mert lassan úgy érzem, beleőrülök.
Néhány mérföld után lassítanunk kell,
mert az út közepén egy mentőautó zárta el az útsávot. Egy rendőr tereli a
forgalmat a szembejövő sávba. Füst száll fel a levegőbe. Ahogy közelebb érünk,
látom, hogy az út másik oldalán egy autó fejjel lefelé borulva áll. A kocsi
roncsai és a felezősáv között egy emberi alakot rejtő fekete zsák hever.
-
Ó, édes istenem! – nyögök fel a
látványra.
A rendőr jelez, hogy haladjunk tovább.
Végig az autó roncsát figyelem, ahogy elhajtunk mellette. A felborult autó
ablakai kitörtek, és mindenféle személyes holmi, és szakadt ruhadarabok
hánykolódnak a földön. Két egyenruhás rendőr zseblámpával próbálja megvizsgálni
az autó roncsát. Ijedten Lucasra nézek.
-
Nem érzem jól magam! – A hangom
ijedt. Zihálni kezdek, és rémülten nézek rá.
Lucas aggodalmasan néz vissza rám, de
kérdés nélkül lehajt a következő lejáratnál, és megáll egy benzinkút előtt. Az
éjszaka közepén járunk, így az egész parkoló teljesen üres. Amint leállítja a
kocsit, kikapcsolom a biztonsági övemet, és kiugrom az autóból.
-
Azt hiszem, hányni fogok.
A lábam remeg, de szaladni kezdek a
parkoló melletti füves részre. A gyomrom émelyeg, próbálok mélyeket szippantani
az éjszaka hűvös levegőjéből. A térdemre támasztom a kezem, és próbálok
uralkodni a testemet átjáró remegésen. Közben Lucas is kiszáll, hallom, hogy
becsapja a kocsi ajtaját. Felém kezd szaladni, majd a hátamra teszi a meleg
kezét.
-
Sajnálom – mondom sírós hangon.
-
Szórakozol? Effie, nem kell ezért
bocsánatot kérned – válaszolja, közben a hátamat simogatja a meleg kezével. Úgy
érzem, nem bírom tovább.
Megfordulok, és ekkor észreveszi a
könnyes szememet. Az arca szomorúvá válik, aztán felém nyúl, és gondoskodón
letörli a könnyeket az arcomról. Az ujjaival gyengéden simogatja a bőrömet.
-
Nem csak ezért. Mindenért. - Mondani
akarok még valamit, de nem jön ki hang a torkomon. Már nem az előbb látott
baleset miatt vagyok zaklatott, hanem attól, ahogy most engem néz. A
mellkasához húzódom, és odakucorodom. Átöleli a hátamat, és a meleg arcát a
homlokomhoz szorítja.
-
Nem is értem, miért vagyok… a
fenébe! – Elhúzódom, és egészen mérges leszek magamra.
-
Effie, ez… rendben van, ha így érzel
– próbál megnyugtatni. Látom, hogy még mindig nem érti, mi is igazán a bajom.
-
Csak minden annyira… kegyetlen.
Nem tudom, hogy meddig bírom még elviselni. Vagy, hogy elég erős leszek-e ahhoz,
hogy… egyedül legyek. – Lucasra nézek, és az arca változásából látom, hogy
megértette, hogy magunkra gondolok.
Egyetlen lépésnyire állunk egymástól. Lucas
sötétkék szemébe nézek, a tekintetem homályos a könnyektől, de végre egyikünk
sem szakítja meg a szemkontaktust. Felemelem a kezemet, és az ujjam hegyével megérintem
az inge szélét a mellkasánál. Lassan ráfektetem a tenyeremet, így érzem a heves
szívverését és azt, ahogy a kemény izmai megfeszülnek a puha anyag alatt.
Mindketten kapkodni kezdjük a levegőt. Teszek felé egy lépést, és ahogy közelebb
húzódom hozzá, idegessé válik, és hangosan beszívja a levegőt.
-
Elisabeth – súgja a nevemet lélegzet
visszafojtva, miközben az ajkaink majdnem egymáshoz érnek.
Megtámasztom a másik tenyeremet is a
mellkasán, lábujjhegyre emelkedek, és óvatosan megcsókolom a száját. Az ajkai
puhák és melegek. Annyira eleven, olyan igazi. Visszaereszkedem a talpamra, így
elszakadunk egymástól. Felnézek rá, de ő még mindig lehunyt szemmel és enyhén
elnyílt ajkakkal mozdulatlanul áll. Szólásra akarom nyitni a számat, talán
bocsánatot akarok kérni, nem is tudom, de ekkor váratlanul az arcomra simítja a
kezét, és kapkodva újra összepréseli az ajkainkat, így bennem reked a szó. A
kezét a csípőmre csúsztatja, megmarkolja a pólómat, és még inkább magához von. Egyszerre
nyílnak szét az ajkaink, és amikor a nyelvünk találkozik, a szájába nyögök. Ügyetlenkedve
találunk rá a ritmusunkra, mert annyira kapkodunk. A vállára csúsztatom a kezem,
és átkarolom a nyakát. Ettől a pólóm enyhén felcsúszik, így Lucas keze az oldalam
meztelen bőrén kezd körözni. Miközben a nyelve újra a számba siklik, az ujjai a
bőrömbe nyomódnak, és ha az lehetséges, még közelebb húz magához, így egymáshoz
feszül az ágyékunk, mire a szájába sóhajtok. Habár mindketten tudjuk, hogy le
kell állnunk, és akkor szembe kell majd néznünk a tettünk következményeivel,
mégis mintha egyikünk sem akarná megtenni ezt a lépést. Amennyire csak
lehetséges, elodázzuk az elválással járó rossz érzést, és szorosan öleljük
egymás testét. Hagyom, hogy még egyszer megcsókoljon, majd erőt veszek magamon,
és elhúzódom egy kicsit, de Lucas szája azonnal követi az enyémet. A hajamba
fúrja a tenyerét, és ismét beszívja a már duzzadt ajkaimat. Szinte fizikailag
fáj, amikor visszaereszkedem a talpamra, és elszakadok tőle.
-
Oké – suttogom rekedtesen, amikor
az ajkaink teljesen elválnak egymástól.
-
Igen – nyögi ő is még lehunyt
szemmel, és összeérinti a homlokunkat.
A tarkómra csúsztatja a kezét, és húzni
kezd magához, de elfordítom a fejem. Nem kezdhetjük újra, és ezt ő is tudja.
Köhintek párat, hogy visszanyerjem a hangomat.
-
Vissza kell vinned a házhoz –
suttogom rekedten. A szája vészesen közel van az enyémhez, és még mindig a
tarkómnál simogatja a hajamat, amitől bizsereg a hasam.
-
Igen – leheli. Az ajkaink
összeérnek, ahogy beszél. Akaratlanul lehunyom a szemem, és enyhén elnyílnak az
ajkaim. A testem szinte fáj, annyira kívánom őt, de már így is jócskán
túlléptünk minden határt.
Lehajtom a fejem, ő pedig a homlokomra
szorítja a száját, és több apró csókot is ad rá. Nehézkesen ugyan, de ellépek
tőle, mire kicsúsznak az ujjai a hajamból, és a karja erőtlenül visszacsuklik a
teste mellé. Lassan ő is kinyitja a szemét, de mindent elkövetek, csakhogy ne
kelljen rá néznem újra. Ellépek tőle, és visszamegyek az autóhoz, majd gyorsan
beszállok. Így, hogy józanabbul tudok gondolkodni a távolságtól, kezdek rájönni,
hogy mekkora hatalmas hibát követtem el azzal, hogy megcsókoltam. Lehet, hogy
most tettem tönkre mindent közöttünk.
Lucas egy pillanatra elfordul a
kocsitól, az ég felé emeli a fejét, és a zsebébe csúsztatja a kezét. A vállai
meg vannak feszülve, látom, hogy próbál mélyeket lélegezni. Elfordítom a fejem,
amikor visszafordul a kocsi felé. Megáll a keze a kilincsen, mielőtt beszállna,
vesz még egy mély levegőt, aztán kinyitja az ajtót. Szó nélkül száll be a volán
mögé, aztán bekapcsolja az övét, és kihajtunk a parkolóból.
A házig egyikünk sem szólal meg. Nem
nézünk egymásra, és nem beszélünk arról, ami az előbb történt közöttünk. A háztól
egy kissé távolabb áll meg, gondolom azért, hogy nehogy valakinek feltűnjön,
hogy kettesben ülünk a kocsijában. Vonakodom, hogy kiszálljak-e magyarázat
nélkül, és ő sem sürget, de nem is mond semmit, hogy visszatartson. Elszúrtam,
a fenébe is, rohadtul elszúrtam mindent!
-
Oké – mondom, mert semmi más nem
jut az eszembe.
-
Oké – válaszolja ő is.
Továbbra sem nézünk egymásra, én az
ölemben összekulcsolt kezeimet bámulom, Lucas pedig a kormányt szuggerálja. Az
egész jelenet halál kínos. Hiszen barátnője van! Hogy én mennyire szégyellem
magam! Jesszusom, mit csináltam?! Már megint sikerült mindent tönkretennem
neki.
-
Oké, tudod mit? - kezdem hadarva.
- Ezt csak… ez nagyon gyorsan történt, el lettünk ragadtatva, és véletlenül
elkövettünk egy hibát. Hiszen csak barátok vagyunk! - Kényszeredetten
felnevetek, ahogy próbálom menteni a helyzetet, de ő még csak el sem mosolyodik.
– Hiszen ez nem a világ vége. Egy
pillanatra összezavarodtam és összekevertem a barátságot valami… többel –
magyarázkodom elfúló hangon.
Lucas bosszúsan megrázza a fejét. Lehet,
hogy nekem nem nagy dolog, de neki igen. Nekem nincs senkim, de ő most
gyakorlatilag megcsalta a barátnőjét, ráadásul a legjobb haverjával, vagy mi a
fene vagyok én neki most épp. Rá nézek,
de ő csak mereven bámulja az utat maga előtt. Elhúzza a száját, és
hitetlenkedve megrázza a fejét. Nem értem, miért, de nem mond semmit. Ha Ashley
megtudja, biztosan ki fog akadni.
-
Jó, rendben - szólal meg végre. A
hangja komor, szinte mérges. Ahogy ezt mondja, a szívemet fájdalom mardossa. Hiszen
ezt akartam, vagy nem?
-
Be kell mennem – suttogom. A
szememet csípik a könnyek, de nem akarom, hogy sírni lásson már megint.
-
Majd beszélünk… gondolom – teszi
hozzá.
A kezét nézem, ami nemrég a meztelen
bőrömet simogatta, most a kormányt szorítja, de olyan erővel, hogy abba az ujjai
is teljesen belefehérednek. Megrázza a fejét, és idegesen beszívja a levegőt,
szólásra nyitja a száját, de végül nem mond semmit. Kikapcsolom az övemet, de
mielőtt kiszállnék, még egyszer felé fordulok.
-
Csak azt akarom mondani, hogy nem
mondom el… - Elhallgatok. Jobb nem szóba hozni most Ashley-t. - Tudom, hogy
elszúrtam, de nem kell megtudnia. Hiszen egyikünknek sem jelentett semmit.
Lucas ismét megrázza magát, látom rajta,
hogy egyre mérgesebb. Nem tudom eldönteni, hogy rám vagy a helyzetre, esetleg
önmagára haragszik jobban.
-
Csak úgy megjegyzem, hogy én
próbáltam… - tör ki dühösen -, de te gyakorlatilag…
-
Gyakorlatilag mi? – vágok
felkiáltva a szavába, de a végén elcsuklik a hangom.
Rám néz, végre rám néz, de a szemeiben csak
fájdalmat látok és tehetetlen mérget. Utálom magam azért, mert miattam
gyötrődik.
-
Nem… semmi. Sajnálom, hogy
megtörtént – mondja lemondóan, és megrázza a fejét. A szememet ismét könnyek
szökik el.
-
Igen, én is. – A szavak gyenge
suttogásként hagyják csak el a számat. Az azonnali elbőgés veszélye fenyeget,
így elfordulok, és kinyitom a kocsi ajtaját.
-
Rendben! Nagyszerű! Akkor gondolom,
majd látlak a suliban. – A hangja felháborodott, gúnyos és dühös egyszerre.
Némán kiszállok a kocsiból, nem hiszem, hogy
ezek után még mondanom kéne neki valamit. Becsapom magam mögött az ajtót, és
sietős léptekkel elindulok a ház felé. Előhúzom a zsebemből a telefonomat. Mielőtt bemennék a bejáraton, még egyszer
hátrafordulok, hogy ránézzek. Lucas épp dühödten a kormányra csap, aztán a
hajába fúrja az ujjait, és előre hajtja a fejét. Elfordulok, és beszaladok a
házba, ahol majdnem belecsapódok Kate-be. Meglep, hogy itt van, sosem szokott
kijönni a házba.
-
Hol a fenében voltál, ha? Egy
órája téged kajtatlak. Mindenki arról beszél, hogy Lucas nekiment Davidnek meg
Sandersnek, mert te lefeküdtél mindkettőjükkel!
Szó nélkül megragadom Kate kezét, és
húzni kezdem kifelé a házból.
-
El kell innen mennünk! – rángatom
magam után.
Kate kocsijához
rohanok, hallom, hogy jön mögöttem.
-
Ittál? Vezessek én? – kérdezem
tőle hadarva.
-
Nem kell, tudok vezetni. De mi van
veled? – kérdezi aggódva, ahogy elkapja a karomat.
-
Csak szállj be! – ripakodok rám.
-
Effie? Mi történt, ha? – emeli fel
a hangját.
-
David és Sanders, az történt.
-
Csináltak veled valamit? –
Megragadja az államat a kezével, és forgatni kezdi a fejemet, közben a szemével
vizsgálja az arcomat, bár nem tudom, minek a jelét keresi rajtam.
-
Elég! – kiáltok rá, és kirántom a
fejemet a keze közül. – Csak szállj be, és akkor mindent elmondok.
Végre Kate teszi, amit mondok, és beszáll
a volán mögé. Eltekeri a kormányt, és őrült tempóban hagyjuk ott a bulit.
-
Beszélj már a fenébe is! – morog
rám úgy ötpernyi néma csend után. – Bántott valamelyik barom?
-
Nyugi, ura vagyok a
helyzetnek!
Kate a fékre lép, amitől a biztonsági öv
a mellkasomba nyomódik. Zökkenve megállunk, mire rémülten felsikkantok. Szerencsére
mindkét sáv forgalommentes, mert pontosan az út kellős közepén állunk.
-
A nagy francokat vagy ura! –
kiabál rám magából kikelve, de nem válaszolok a kifakadására. Hiába mondanék
bármit is neki, az nem fogja lenyugtatni. – Miért nem látod be, hogy semmi
sincs rendben?
-
David egy puhány hazudozó. Sanders
meg…
-
Mit hazudott?
-
Csak a szokásost. Hogy vele is
lefeküdtem.
-
Pöcsfej – jegyzi meg gúnyosan
Kate. – És hol van Lucas? – kérdezi, mire zavartan elfordítom róla a
tekintetemet.
-
Hazament – mondom halkan. Kate
sokáig bámul rám, de direkt nem nézek rá.
Végül beindítja az autót, és tovább
hajtunk az éjszakában.
-
Miért nem mondod el neki, hogy
szereted?
-
Hagyj ezzel most, kérlek. Nem éppen ez a legmegfelelőbb időpont arra,
hogy ezt megbeszéljük.
Bianca a
kanapén fekszik egy takaró alatt, és alszik, de amikor belépünk az apró lakásba,
azonnal felébred. Nagyot nyújtózkodik, aztán felül, és álmosan ránk néz. Az
arckifejezésünkből észreveszi, hogy nincs minden rendben.
-
Kérlek, beszélj vele te! – mondja
Kate Biancának bosszankodva, amint belépünk. Egész úton képtelen volt elengedni
a dolgot, hogy szerinte Lucasnak és nekem együtt kellene lennünk.
-
Nincs miről beszélni – mondom, és
fáradtan leroskadok a kanapéra.
Csak
bámulok magam elé. Úgy hallgatom őket, mintha víz alatt lennék, és azon
keresztül szűrődne át a vitatkozásuk. Úgy beszélnek a dologról, mintha itt sem
lennék.
-
Ha nem akarja, nem tehetünk semmit
– próbálja Bianca lenyugtatni a barátnőjét, de minden hiába, mert Kate nem nyugszik
bele a válaszába, és harciasan visszaszól. Tovább vitatkoznak, de már nem is
figyelek oda.
Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy
elhallgattak. Kate Biancára néz, majd felém bök a fejével jelezve, hogy mondjon
már valamit.
-
Effie, ha…
-
Megcsókoltam – motyogom inkább
csak magam elé, mire mindketten elhallgatnak, és kikerekedett szemmel néznek
rám.
-
Kit, Effie? – kérdezi
bizonytalanul Bianca.
-
Lucast – válaszolom még mindig
magam elé bámulva.
Látszik, hogy Kate azt várja, hogy
felkiáltsak, csak hülyéskedem, de amikor nem teszem, az arca megkomolyodik.
Elfordítom róluk a tekintetemet, helyette üresen magam elé bámulok. Zavartan
felocsúdok, amikor egy kéz kezd integetni előttem. Kate türelmetlenül
hadonászik az arcom előtt.
-
Hello! Itt vagy? Mikor történt ez?
Ma este? Beszélj már!
-
Igen, ma.
-
És?! – kiált fel türelmetlenül.
-
És visszacsókolt – sóhajtom.
Megrezzenek, amikor Bianca hangosan elneveti
magát, pedig szerintem semmi nevetséges nincs abban, amit mondtam.
-
Hogy tehettem ezt vele? Hogy
tehettem ezt magammal? Lucas megutált, pedig szükségem van rá, szükségem van a
barátságára. Mindent elrontottam! – nyögök fel elkeseredetten.
-
Minden rendben lesz – mondja
Bianca nyugodt, magabiztos hangon.
-
És Lucas biztos, hogy nem utál – teszi hozzá Kate somolyogva.
-
De, utál! És minden oka meg is van
rá. Miattam megcsalta a barátnőjét! – A kezembe temetem az arcomat.
-
Csókolóztatok, na és? - mondja Kate szórakozottan.
-
Na és?! – kiáltok fel
felháborodottan. Nem pont erre a reakcióra számítottam.
-
Pontosan, na és! – ismétli meg
Kate. - Majd túlteszi magát rajta az a liba. Pont ideje, hogy Lucas lapátra
tegye.
-
Nem, Kate, hát nem érted! Én kezdeményeztem a csókot. Lucas is megmondta,
hogy hiba volt.
-
Mi? Komolyan ezt mondta? –
Gyakorlatilag én mondtam ki, de ő egyetértett.
-
Ha én nem erőltetem rá, akkor nem
történt volna meg – mondom kétségbeesetten, és a kezembe temetem az arcomat.
-
Az előbb mondtad, hogy
visszacsókolt. Ha annyira nem akarta, miért nem állt le? Ez hülyeség! – kiált
fel Kate.
Ettől az egésztől csak megfájdult a
fejem. Mérgesen felnyögök, és elfordulok a lányoktól. Nemhogy nem segítenek, de
csak még inkább összezavarnak. Be kéne látniuk, hogy rossz volt az, amit
csináltunk. Magyarázkodás helyett, amihez amúgy sincs már semmi erőm, megkérem
Biancát, hogy vigyen haza. Semmi mást nem akarok, csak egyedül lenni. Rendbe
kell hoznom magamat.
Vàáá annyira boldog voltam... aztán szinte sírni tudtam volna tehetetlenségemben.:( Tiszta érzelmi vasút volt ez rész. Persze ettől függetlenül imádom, de sztem még mindig sokk alatt állok :o ugyh most hosszabb kommentre képtelen vagyok, ne haragudj :$Majd csak kibírom vhogy a következő fejezetig :3
VálaszTörlésKedves szellly! Belőlem is mindig érzelmi vasutazást vált ki akárhányszor elolvasom a fejezetet. Azért örülök, hogy sikerült érzelmeket kiváltanom belőled. A következő fejezethez várlak vissza. Addig is szép hetet: Summerrose
TörlésSzia!
VálaszTörlésEz aztán a váratlan fordulat. De örömteli. Egészen addig a részig, amíg megint félre nem értették egymást. De így izgalmas a sztori. :) Plusz így még sokáig fog tartani, remélem. :)
Jó, hogy mondtad, hogy most nem jön két naponta az új rész (bár most pont így volt :)), mert akkor nem frissítgetem az oldalt eszelősen. :D
Még jó, hogy Kate-re és Biancára mindig számíthat Effie. :) Bízom benne, hogy nagy szerepük lesz Effie és Lucas egymásra találásában. :)
Nagyon várom, hogy alakul a történet.
Puszi,
F
Kedves F! Azt hiszem, ez egy elég nagy lépés volt, aminek már nagyon is itt volt az ideje, hogy valamelyikük végre meglépje. Szóval a következ holnap érkezik, és akkor szerintem így is fog kábé beállni újra, a végégig. Várlak vissza! Puszi!
TörlésÚristen. Hat én ezt el sem hiszem! Soha többet nem járok iskolába ha ilyenekről maradok le( bar mondjuk erről nagy részben a győri iPhone szerviz tehet) szóval. Jesszus már! Sanders egyszerűen hihetetlen. Bar mondjuk most egész egyszerűen imádom, amiért balhét rendezett. Nem tagadom hatszor olvastam el ezt a fejezetet és meg mindig mosolygok mint egy tejbetök. Ez egyszerűen hihetetlen. Éreztem én hogy Effie és Dávid kapcsolata nem lesz annyira tartós, bar azért "aranyosak" voltak együtt. Viszont most komolyan? Elice? Ennél leljebb már tényleg nincs. Látszik hogy a farka gondolkodik helyette. Viszont Effie és Bailey annyira de annyira aranyosak együtt hogy az hihetetlen. Persze nem is ok lettek volna ha nem lett volna ebből az egészből egy nagy katyvasz, de hat ok meg ebben is cukik. Nagyon remelem,hogy Bailey azt akarta mondani Effie-nek hogy épp a tudtára akarja adni hogy mit is érez. Nem pedig mast. Annyira örülök hogy Bianca és Kate mindig ott van nekik. És annyira igazuk van. Ha Lucas szerette volna bármikor megszakíthatta volna a csókot. De ahhhw. Annyira de annyira cukik. Imádom, imadom, imadom!! Nagyon nagyon várom a folytatást és hogy mi lesz ebből! ❤️
VálaszTörlésÚgy, és nagyon, meg rettenetesen örülök, hogy visszatértél. Nagyon féltem, hogy már meguntál és esetleg nem olvasol tovább. De itt vagy, és ennek mérhetetlenül örülök! Nagyon köszönöm, hogy mindig írsz nekem és külön szuper, hogy ennyire tetszik, amit csinálok. Ez inspirál a legjobban! Köszönöm!!
Törlés