Kötődés - 48. fejezet

Scott szüleinek nyaralója egyszerűen csodálatos. El sem hiszem, hogy csak úgy ideengednek közel húsz tinédzsert tombolni a hétvégére. A házhoz vezető hosszú kocsifeljáró le van szórva apró világosbarna és fehér kavicsokkal, amik szépen csillognak a délutáni napsütésben. A nap enyhén lehanyatlóban van, így gyönyörű narancssárgára festi a felhők alját. Az öt autó majdnem egyszerre érkezik meg, és szépen sorban leparkolnak egymás mögött. Lassan szállok ki, közben végig a házat nézem. Egy kisebb domb tetején áll, mögötte hallani a tenger zúgását. Szomszédok nem igazán vannak, ami elég jó, mert gondolom, a ma esti „fáradtgőzkieresztő” buli elég hangos lesz.

A srácok nekiállnak leszedni a csomagokat a kocsi tetejéről. Mind enyhén spiccesek, még Lucas is. Tudom, hogy azért ivott annyit, mert aggódik az apja miatt. Scott épp a kulcsokkal babrál az ajtónál, amikor csatlakozom hozzá.

-            Hé, Effie. Segítesz? – kérdezi, és közben sikerül kinyitnia az összes zárat. Kioldja a falon lévő riasztót, és beljebb lép a hatalmas nappaliba. Az egész hátsó fal üveges, és szemkápráztató kilátás nyílik az óceánra.

-            Ez a ház valami fantasztikus, Scott.

-            Hát, legalább ennyi haszna van annak, hogy az apám szenátor, mert amúgy csak ünnepnapokon látni odahaza. – A hangja egy kicsit keserű, de leginkább beletörődött.

          Sajnos az iskolatársaim többségénél nincsenek rendben otthon a dolgok. Sokkal hálásabbnak kéne lennem George-nak, amiért a rengeteg munkája ellenére is mindig szakít rám időt.

-            Sokszor jössz ide? – kérdezem álmodozó hangon, ahogy a hatalmas ablakhoz lépek.

-            Igyekszem kihasználni, amíg lehet – válaszolja.

-            Az egyetem miatt? – kérdezem

-            Részben azért is. De leginkább, mert az apám hamarosan ki fog tagadni az örökségéből. – Megdöbbenten fordulok felé, de Scott csak szélesen mosolyog.

-            Ezt meg hogy érted? – Kezdem azt hinni, itt mindenkinek megbolondult az apja.

-            Amint megtudja, hogy

meleg vagyok, ez fog történni. Bár azt hiszem, egy kicsit már sejti a dolgot. – Kitágult szemekkel meredek Scottra. Valamit félreérthettem. Az igaz, hogy a többi sráccal ellentétben ő sosem legyeskedett a lányok körül, de annak sem mutatta sosem jelét, hogy bárki más érdekelné.

-            Úgy érted, hogy meleg vagy, hogy az ellenkező nemet részesíted előnyben? – Scott elneveti magát a fogalmazásomon.

-            Igen, úgy értem. Bár még csak kezdő meleg vagyok. Mondjuk úgy, hogy eddig ellenálltam a természet hívásának. – Szélesen elmosolyodok.

-            Csak azért, mert meleg vagy, kitagadna az apád? – kérdezem hitetlenkedve.

-            Az apám republikánus. Nem mutatnék valami jól a családi profiljában. Kész csoda, hogy eddig nem küldött el valami világvégi katonai nevelőtáborba.

-            Nos, ha bármikor szükséged lenne egy helyre, ahol meghúzhatod magadat, akkor tudd, hogy én és a bátyám szívesen látunk téged, és azt az ellenkező nemű személyt is, akinek elfogadtad a hívását. – Scott hangosan felnevet, de átkarolja a vállamat, és szorosan magához ölel.

-            Jaj, kicsi Effie, mindig is tudtam, hogy hatalmas szíved van. – Scott még Lucasnál is magasabb, viszont valamivel vékonyabb, de így is simán felkap a földről, és jól megszorongat. Hátradöntöm a fejemet, és hangosan nevetek, amíg le nem tesz.

-            Ti meg mit csináltok? – lép be a házba Lucas a vállán zsákokkal, és szigorúan néz ránk. Scott keze még mindig a derekamat fogja, és biztos vagyok benne, hogy teljesen félreérthető az egész helyzet, attól, ahogy állunk.

-            Semmit, csak Effie épp bevallotta, hogy halálosan szerelmes belém, mire megkértem a kezét, ő pedig igent mondott. – Nem bírom magamba fojtani a kuncogást, ezért prüszkölve felnevetek. - Most pedig, ha megbocsátasz, el kell hálnunk a nászéjszakánkat. – Azzal megfogja a derekamat, és egészen maga mellé húz. Hiába néz ránk Lucas gyilkos szemekkel, továbbra sem bírom elfojtani a nevetésemet. Scott lehajol hozzám, egészen az arcomig.

-            Totál beléd van zúgva - suttogja a fülembe, mire lelankad a mosolyom.

          Scott mindentudón rám kacsint, de aztán elengedi a derekamat. Összecsapja a tenyerét, és elindul Lucas felé.

-            Úgy látom, te és én szobatársak leszünk – mondja Lucasnak, aztán megpaskolja a vállát, amikor ellép mellette. - Állati jól fogunk szórakozni, öregem – szól vissza a válla felett, és hangosan nevetve kilép a házból.

          Lucas továbbra is mérgesen néz rám.

-            Hallottad, állati jól fogunk szórakozni – ismétlem meg idétlenül Scott szavait, és ismét kitör belőlem a nevetés.

-            Miért kell az összes haverommal ennyire jóban lenned? – kérdezi bosszankodva, és elindul a lépcsők felé.       

-            Ők az én barátaim is, úgyhogy nem értem, mi a gondod? – feleselek, ahogy követem őt az emeletre. – Amúgy meg Scott épp most mondta el, hogy meleg, de ezt te gondolom, már amúgy is tudtad.

-            Még szép, hogy tudtam. Nemcsak a csapatkapitányuk vagyok, hanem a bizalmasuk is. Te is pontosan tudod, hogy hogyan működik a dolog – folytatja a szócsatánkat.

-            Igen, pontosan tudom – mondom, és bevágom magam mögött a szoba ajtaját, ahova Lucas behozta a cuccokat.

          Megpördül a tengelye körül, és hol rám, hol a zárt ajtóra pillant.

-            Azért viselkedsz így, mert féltékeny vagy a meleg barátodra, ami valljuk be röhejes, vagy azért, mert az apád már megint felülemelkedik az érzéseiden? – Lucas összehúzott szemöldökkel néz rám. Nem tetszik neki a nyíltságom, ez nyilvánvaló.

-            Akkor szerinted mégis mit kéne tennem? – kérdezi mérgesen.

-            Tedd, amit kér. Ha annyira fontos neki, hogy ott legyél, akkor menj el az esküvőjére. – Lucas továbbra is összeráncolt szemöldökkel, mérgesen néz rám, ezért folytatom. - Aztán, ha már ott vagy, akkor mond el az összes barátjának, hogy mennyire értékeled, hogy apád támogatja a rajzos terveidet. – Lucas összeszorítja a száját, de végül képtelen magában tartani a nevetését.

-            Ez felérne egy öngyilkossági kísérlettel. Apám nagyon, de nagyon pipa lesz rám.

-            Viszont tudni fogja, hogy képes vagy kiállni magadért, és hogy nem játszadozhat veled, ahogy épp a kedve tartja.

-            Gyere velem! Gyere velem az esküvőre! – mondja izgatottan, és megfogja a testem mellett lógó kezemet.

-            Tudod, hogy nem lehet. Először is, ha apád meglátna veled, kapásból megbuktatna biológiából, másodszor pedig, nem hiszem, hogy sortban és trikóban elég szalonképes lennék az eseményen.

-            Még így is te lennél a legszebb és legcsodálatosabb lány az egész teremben – suttogja, és összeérinti a homlokunkat.

          Elmosolyodom. Örülök, hogy sikerült őt kibillentenem a mélyzuhanásból, amibe az apja üzenete kezdte rángatni. Tudom, hogy mennyi mindennel kell minden egyes nap megküzdenie. A legtöbben már összeroppantak volna a tehertől, de ő végig kiállt az álmai mellett, és sosem adta fel. Mindenért keményen megdolgozott, és soha nem vesz semmit adottnak.

-            Büszke vagyok rád, Lucas – mondom gyengéden, mire a meleg tenyerébe fogja mindkét kézfejemet, és a szájához húzza, hogy megcsókolja.

          Lábujjhegyre állok, és megcsókolom a száját, mintsem törődve azzal, hogy a folyosókon egyre nagyobb a zúgolódás, és bármelyik pillanatban ránk nyithatnak. A pokol legmélyebb bugyrába is lemennék, ha azzal levehetek némi terhet a válláról.

-            Az ott az én zsákom? – kérdezem, és az ágy mellett heverő táskára mutatok.

-            Igen, miért? – kérdezi Lucas értetlenül, ahogy ellépek mellette, és elhúzom a cipzárt.

-            Benne van a gépem – motyogom, ahogy előrángatom a táska aljáról. Bekapcsolom, és gyorsan készítek egy képet a szobáról.

-            Effie, mit csinálsz? – kérdezi Lucas értetlenül.

-            Megörökítem az első veszekedésünk helyszínét – mondom felé fordulva, mire Lucas elneveti magát.

-            Bocs, ha kiábrándítalak, de nem ez volt az első veszekedésünk. Az akkor történt, amikor rám förmedtél a ház előtt, miután lekapartam rólad Reedet.

-              Különös, de én nem emlékszem, hogy le kellett volna rólam kaparni Reedet. Teljes mértékben ura voltam a helyzetnek. Amúgy pedig arra értettem, hogy ez volt az első veszekedésünk, ami nem miattam tört ki.  

-            Ezért lefényképezted a helyet?

-            Igen. Van már képem… pár helyről. Mind más-más elsőre emlékeztet veled.

-            Hát ez első veszekedésnek nem is rossz – mondja, és a tarkómra csúsztatja a kezét, majd magához vonva ismét megcsókol.

-            Na ebből elég! – robban be Kate a szobába, amitől annyira megijedek, hogy szabályosan ellököm magamtól Lucast, aki ettől hátratántorodik.

           A homlokomra szorítom a kezemet, miközben hangosan zihálok, amikor rájövök, hogy csak Kate az.

-            Te meg mit csinálsz itt? – kérdezi tőle Lucas mogorván.

-            Én is örülök, hogy látlak, Öcsi – szájal vissza Kate. – Gondoltam, el kél egy váll, amin sírhatsz Graham miatt, de látom már találtál egy másikat. – Erre Kate rám kacsint. 

-            Fogd be, Kate! –folytatja a testvéri civódásukat Lucas.

-            Álljatok már le! – szólok rájuk. – Örülünk, hogy te is itt vagy – mondom Kate-nek, és megöleljük egymást. – Bianca is eljött?

-            Ma még vizsgázik, de holnapra itt lesz, hogy aztán együtt ünnepelhessük meg a születésnapodat. – Miután elhallgat, Lucast kezdi fixírozni. - Effie, találtam magunknak egy pofás kis szobát a folyosó végén. Kérlek, foglald el, mielőtt valaki lenyúlja, mindjárt megyek én is. – Igaz, hozzám intézi a szavait, de közben végig Lucast nézi.

          Némán biccentek, majd vetek még egy aggódó pillantást Lucasra, de végül kimegyek a szobából, és csendesen becsukom az ajtót. Nekidöntöm a hátamat a falnak. Sem Kate, sem pedig Lucas nem emeli fel a hangját, de Kate olyasmiről beszél, hogy „El ne merd szúrni vele ezt a kapcsolatot”, meg hogy „Végre boldognak is látni, és ezt neki köszönheted”. Amikor már biztos vagyok benne, hogy nem fognak egymás torkának ugrani vagy üvöltözni, akkor ellököm magamat a faltól, és megkeresem a Kate által említett szobát. Két dupla ágy van benne, így akkor is elférünk, ha Bianca megérkezik.

          Fáradtan dőlök el a szépen megvetett ágyon. Még három nap, és beavatjuk az összes barátunkat a kapcsolatunkba. Bár ha így folytatjuk, nem lesz kinek elmondani. Scott úgy látszik, sejti, és Lucas azt mondta, Campbell egy ideje már tudja, hogy mi megy közöttünk. Hála égnek, hogy J. J. nem sejt semmit. Jelenleg csak ez számít.

-            Effie? – hallom meg pont az ő hangját, ahogy óvatoskodva a nevemet mondja. Felemelem a fejemet az ágyról, és ránézek. – Azt hittem, elaludtál.

-            Oh, bocs. Csak hosszú volt az út – mondom.

-            A sátrak már állnak. A srácokkal kint alszunk, a lányok pedig bent. Csak Scott és Bailey marad a házban. Kate azt mondta, ellesztek itt ketten.

-            Persze, igen – mondom, közben feltornászom magam ülő helyzetbe.

-            Minden rendben? – aggodalmaskodik. – Jól érzed magad?

-            Nincs semmi gond – válaszolok, és egy mosollyal erősítem meg a szavaimat.

-            Nos, mert arra gondoltunk, játszanánk egy kis focit lent a parton. Beszállhatnál, ha van kedved. Ráférne Campbell egójára, hogy egy lány egy kicsit beletaposson – mondja viccesen, mire hangosan elnevetem magamat.

-            Az szuper lenne – mondom lelkesen, közben J. J. felhúz az ágyról. Átkarolja a vállamat, így indulunk le a földszintre.

-            Közted és Bailey között minden oké? – kérdezi. Hirtelen kapkodni kezdem a levegőt, de igyekszem nem kimutatni az idegességem. Lehet, hogy J. J. megsejtett valamit? – Csak, azért kérdezem, mert mostanában eléggé kerülitek egymást. – Majdnem hangosan felsóhajtok megkönnyebbülésemben.

-            Persze, jók vagyunk – mondom határozottan, ahogy kilépünk a házból.

Látszólag J. J. megelégszik a válaszommal, mert nem kérdezősködik tovább.

-            Kik játszanak még? – kérdezem, hogy másfelé tereljem a beszélgetésünket.

-            Még most szedjük össze a srácokat.

          A házat megkerülve a tengerpart irányába sétálunk. A cipőmön keresztül is érzem, hogy a homok mennyire meleg alattunk.

-            Valószínűleg két öt fős csapat lesz csak. A lányok nemigen akarnak játszani – magyarázza. Cassie épp ebben a pillanatban megy el mellettünk. Fürdőruhát és farmer sortot visel, a kezében pedig egy pohár jeges italt visz, majd beleszippant a rózsaszínű szívószálba.

-            Cassie - szól utána J. J. -, beszállsz a játékba, Édes?

-            Ezt a kört kihagyom, Bébi – kiáltja vissza, közben kényelmesen elhelyezkedik az egyik napágyon, és már le is hunyja a szemét, ahogy a nap felé fordítja az arcát.

          J. J. és én mosolyogva állunk meg a homokos part előtt emelkedő dombon, és onnan nézzük, ahogy Scott és Campbell a homokban álldogálnak, és a tenger hullámzását figyelik. Campbell az egyik kezében fel-le dobál egy focilabdát, közben elmélyülten beszélgetnek valamiről. Parker, Kate és Lucas jelenik meg a ház másik oldalától nem messze, mire Parker a srácok felé kezd szaladni, és a mit sem sejtő Scott nyakába ugrik. Scott viccesen elhajtja, de közben mindketten hangosan röhögnek. Kate elhelyezkedik Cassie mellett az egyik napágyon, és látom, hogy beszélgetni kezdenek. J. J.-vel mindketten mosolyogva nézzük a barátainkat. Amikor Lucas is odaér hozzájuk, mind egymás tenyerébe csapnak.  Ez a pillanat csak akkor lehetne tökéletesebb, ha J. J. tudna a kapcsolatunkról Lucasszal, és még örülne is neki.

- Szuper őket így látni – mondja álmodozó hangon J. J. – Ez fog a legjobban hiányozni, ha egyetemre megyünk. - Nagyot sóhajtok, és igyekszem minden részletet az emlékezetembe vésni a mai napból. Gondolni sem akarok arra, hogy mi lesz, ha nem kerülök be a RISD-re, és vissza kell költöznöm Angliába.

-            Gyerünk, gyerekek, álljunk már össze, mert nemsokára lemegy a nap! – kiáltja el magát Campbell, így J. J. és én lesétálunk a partra.

-            Effie, te is beszállsz? – kiált fel Campbell lelkesen.

-            Kell ide valaki, aki tudja is, hogy hogyan kell játszani – mondom fellengzősen, mire Campbell hőbörögni kezd, a többiek pedig mind hangosan felröhögnek. – Akarsz a csapatomban játszani, hogy megízlelhesd a győzelem ízét? – folytatom a kekeckedést, de már én is elnevetem magam.

-            Tudod, hogy mennyire imádnám, ha minden egyes indulásnál az arcomba pucsítanál, de attól folyton állna a zászló.

Értetlenül nézek J. J.-re, aki csak megrázza a fejét. Elneveti magát, hogy Campbell megint hülye helyzetbe hozott azzal, hogy olyanról beszél, amit én nem értek.

-            Mit jelent az, hogy áll a zászló? – kérdezem tőle nem túl hangosan, de Campbell így is hatalmasat röhög.

J. J. ökölbe szorítja a kezét, és megfeszíti az alkarját, ezzel jelezve, hogy mire is utalt Campbell az előbb. Amikor rájövök, mérgesen kapom vissza a fejemet a most már a röhögéstől fulladozó Campbell felé.

-            Ezért szétrúgom a seggedet, Camp! – fenyegetőzöm mérgesen.

-            Akkor, hogy lesznek a csapatok? – kérdezi Scott, mire mind felé fordulunk.

-            Lehetnének a lányok a fiúk ellen. És csakhogy biztosan meg tudjuk különböztetni a csapatokat, a lányok lehetnének felső nélkül – veti fel Campbell, de erre már mind csak a szemünket forgatjuk.

Végül Kristine, Cassie barátnője az egyetlen lány, aki tudja is, hogy hogyan kell játszani, és hajlandó is beszállni. Szétosztjuk a csapatokat, így én Lucasszal, J. J.-vel, Parkerrel, és Babe-bel leszek együtt. Lucas mind maga köré von minket.

-            Anderson, leszel a bíró? – kérdezi Lucas az egyik csapattársától.

-            Persze, Öreg – válaszolja a srác, és leteszi a sörös poharát a homokba, majd hozzánk kocog.

-            Kösz, haver! – Egymás tenyerébe csapnak, majd Anderson elkezdi meghúzni a vonalakat a homokban.

-            Jól van, srácok – áll meg előttünk Lucas. - Öten vagyunk, játszottunk már hasonlóan. Csak semmi hősködés, senki nem akarja a ma estét kórházban tölteni. A szabályokat mindenki ismeri. – Lucas lassan, és megfontoltan beszél, a hangja most is komoly és tiszteletet parancsoló. Nem csoda, hogy ő a csapatkapitány. – A lányokat kizárólag a derekuknál fogva lehet földre vinni – folytatja Campbellre függesztett tekintettel, aki erre megforgatja a szemét. – Ha bármi miatt a lányok olyan helyzetbe kerülnek, hogy a földön maguk alá szorítják a labdát, akkor tilos rájuk feküdni. Akkor Anderson lefújja a játékot, és a csapat kap egy újabb down próbálkozást.

-            Ha Effie beveri a fejét, hallottak vagytok – szúrja közbe szigorúan J. J., és végignéz a társain.

-            Csak szórakozunk, de első a biztonság – teszi hozzá Lucas.

-            Úgy beszélsz, mintha dugni készülnénk – szól közbe Campbell, mire Lucas rosszallóan megrázza a fejét.

-            Campbell és én leszünk támadáskor a quaterbackkek – folytatja tovább Lucas. - Kristine és Effie, mindketten Centerek lesztek. Átadjátok a labdát, aztán egymást blokkoljátok. Effie – ahogy magára hívja a figyelmemet, ránézek, mire a szívem izgatottan dobolni kezd, de Lucas továbbra is magabiztos hangon folytatja -, ne felejtsd el, hogy Kristine nem szokott játszani. Csak finoman, rendben? – Elmosolyodok, de biccentek a fejemmel. - J. J. és Scott, ti lesztek a két fullback. Carter és Jamie pedig a szélső elkapók, oké? – Mindkét srác biccent. – Kilson, Babe, ti lesz a két tight end. Ennyi. Mindenki tudja a posztját?

-            Szóval, akkor snap alatt hozzá lehet érni a csajok fenekéhez? – kérdezi idétlenül Campbell, mire Kristine elpirul.

-            Kristine miatt a legutóbb megfürdőztél a Friendship szökőkútban, úgyhogy a helyedben inkább csendben maradnék – szól be neki Scott, mire hangosan felnevetünk.

          Szóval ő volt az a lány, aki végre kikosarazta a haveromat. Campnek inkább neki kéne csapnia a szelet, és hagynia végre Maryt, és a vele járó negatív kapcsolatot is a fenébe.

-            Fogjátok be! – mondja Campbell mogorván, de most először látom, hogy zavarba jött egy lánnyal kapcsolatos incidenstől. Lehet, hogy ők ketten előbb egy pár lesznek, mint azt bárki gondolná.

-            Kezeket be, srácok! – kéri Lucas, és tenyérrel lefelé benyújtja a kezét a kör közepére. Mind egymásra rakjuk a tenyerünket. – Hajrá farkasok! – kiáltja el magát Lucas, mire mind lelkesen megismételjük a biztatást, és a magasba lendítjük a karunkat.

A srácok vállon veregetik egymást, majd mind csapatokra oszlunk.

-            A lányok döntsenek a feldobásról – mondja Anderson, aki most a bíró szerepét tölti be, mire mindketten elé sétálunk, míg a csapattársaink körbe vesznek minket.

-            Effie, fej vagy írás? – kérdezi tőlem a bíró.

-            Fej! – mondom magabiztosan.

-            Akkor Kristiné az írás – mondja felé fordulva, mire ő beleegyezően biccent.

Anderson a tenyerébe fogja az érmét, feldobja, majd a kézfejére csapja. Lassan veszi el a tenyerét az érme fölül.

-            Fej! – kiáltja hangosan, és a csapatunkra mutat.

-            Kezdőrúgást akarsz, vagy a pálya oldalát akarod megválasztani? – kérdezi tőlem Anderson.

-            Legyen a kezdőrúgás – válaszolom.

Mindkét csapat félrevonul, és miután szorosan körbe állunk, és átöleljük egymás vállát, gyorsan megbeszéljük a felállást.

-            Oké. Effie, el akarod rúgni a labdát? – kérdezi tőlem Lucas.

-            Persze – válaszolom határozottan. A rögbiben sokkal többször rúgjuk a labdát, sima ügy lesz.

-            Amint felállunk a támadáshoz – folytatja Lucas -, Effie hátraadja a labdát, én pedig a snap után azonnal Parkernek passzolok a bal szélre. J. J., Babe, állítsatok félre, akit csak tudtok, addig én kievickélek a tömegből, aztán Parker te előre passzolsz, és én elviszem legalább húsz yardot. Talán harmincat. – Középre teszi a kezét, és mind buzdítóan felkiáltunk.

Felállítom a labdát, és bemérem, hogy hova is akarom, hogy érkezzen. A pályánk közel sem akkora, mint egy rendes focipálya, ezért óvatosnak kell lennem, hogy ne menjen túl, vagy meg kell ismételnem az egészet. Teszek néhány lépést hátra, és kifújom a levegőt. Számtalanszor csináltam már ezt a rögbiben. Amúgy sem babra megy a játék, hiszen csak szórakozunk. Előre lendítem a lábamat, mire a labda a magasba repül, és majdhogynem pontosan ott landol, ahol terveztem, a tízyardos vonalnál.

-            Ez szuper volt! - mondja J. J., és elismerően megpaskolja a vállamat.

Campbell csapata feláll támadáshoz, mi pedig védekezéshez. Kristine ügyesen játszik, biztos vagyok benne, hogy van néhány báty vagy unokatesó a tudása mögött. Keményen védekezünk, mindkét csapat felváltva szerez pontokat. A huddle alatt csak Lucas és én, a center beszélhetünk a következő játék taktikájáról. Akárhogy is próbálom erőltetni, hogy hagyjon futni, mindig úgy intézi a játék menetét, hogy engem kihagyjon a keményebb összetűzésekből. Értem én, hogy félt, de most csak szórakozunk, nem vérre megy a játék. Ezért is lepődöm meg annyira, amikor Parker váratlanul nekem dobja a labdát. Lucas és Campbell a földön fekszenek, az ellenfél szélső elkapója Jamie, pedig szélsebesen rohan felém. Hallom magam mögött J. J. hangját, ahogy azt kiabálja, fussak.  Előre lódulok, és szedni kezdem a lábamat, ahogy csak bírom. Futás közben látom a szemem sarkából, hogy Lucas kétségbeesetten felugrik a földről, és utánam ered, de könnyedén lehagyom.  Gyorsan lerakom a labdát magam elé, hogy elrúgjam, még mielőtt az ellenfél beérne. A lábam már a levegőben van rúgásra készen, amikor Jamie átfogja a derekamat, és elemel a földtől. Érzem, hogy a levegőben megfordít, hogy ne én essek alulra, így a mellkasán landolva érkezem a földre. 

-            Szabálytalanság! – harsan Anderson éles hangja.

Valami nincs rendben. Lenézek a mellkasomra, és ekkor döbbenek rá, hogy Jamie a mellemet fogva szorít magához. Amikor rájön, hogy a keze ingoványos helyekre tévedt, gyorsan elkapja azt, és ideges magyarázkodásba kezd. Szegény legalább annyira zavarban van, mint én.

-            Sajnálom, Effie, sajnálom, véletlen volt. Csak nem akartam, hogy a földre ess – hajtogatja, miközben legördülök róla.

           Látom rajta, hogy nagyon restelli a dolgot.  Ekkor fut be J. J., és idegesen összenyalábol a földről.

-            Te meg vagy húzatva? – kiabál rá szegény srácra, közben elkezdi leporolni a kezemről a homokot. - Megmondtam, hogy Effie-nek nem eshet baja!

-            J. J., hagyj már! – szólok rá bosszankodva, pont amikor megérkezik Lucas.

           Megragadja a karomat, és maga felé fordítva végigfut a szemével. Amikor meggyőződik róla, hogy nem esett bajom, mérgesen Jamie-re kapja a fejét.

-            Ez meg mi a franc volt, Stone? – kérdezi dühtől elmélyített hangon. Megérintem a karját, hogy ne csináljon semmi ostobaságot.

-            Bailey, sajnálom, csak nem akartam, hogy megüsse magát – mondja Jamie egyre kétségbeesetten. - Effie, ne haragudj, kérlek! Véletlen volt! – Jamie arca totál kétségbeesett, szinte biztos, hogy nem játszott még együtt lányokkal soha, és az sem segít, hogy J. J. és Lucas rászálltak szegényre. 

-            Jamie, semmi baj – mondom nyugtatólag, és hátat fordítok Lucasnak, hogy ránézhessek a fiúra. - Hat éves korom óta játszom együtt srácokkal, nem ez volt az első, hogy valaki véletlenül… hozzáért – mondom mosolyogva, mert szegény srác, még mindig halálra váltan néz rám.

-            Hozzáért? – kérdezi J. J. mérgesen. - Te megtapiztad Effie me…

-            Elég, J. J., elég! – szólok rá, és gyorsan elé állok, amikor Jamie felé akar rontani. Lucasra pillantok, aki gyilkos tekintettel méregeti a csapattársát. - Jamie csak nem akarta, hogy alá essek. Véletlen volt! Máskor is történt már ilyen. 

-            Mindenki rendben van? – fut hozzánk Campbell és Anderson is, és végignéznek a társaságunkon.

-            Minden a legnagyobb rendben, ugye srácok? – kérdezem jelentőségteljesen. – Nem kellett volna lefújnod, csak mert Jamie levitt a földre. Ez még nem szabálytalanság, csak mert lány vagyok, ha jól tudom.

-            Nem Jamie szabálytalankodott, hanem te – mondja Anderson nyugodt hangon.

-            Hogy mi?! – kapom felé a fejemet. - Nem volt semmilyen szabálytalanság! – kiáltok fel felháborodottan.

-            A line of scrimmage-en kívül voltál, ott már nem rúghatsz – mondja Anderson, mire rájövök, hogy igaza van. A fociban, ebben mások a szabályok.    

-            Nem rögbizünk, Baby, hogy összevissza rugdoshasd a labdát – szól be Campbell, mire felkapom a labdát a földről, és a mellkasának dobom.

-            Gyerekek, a nap mindjárt lemegy. Ez lesz az utolsó játék! – kiáltja el magát Anderson.

A jelenlegi állás szerint Campbell csapata három ponttal vezet, ezért touchdown-ra van szükségünk a nyeréshez.

Lucasszal ismét összeállunk, és meglepődök, amikor a vállamra a teszi a kezét, mielőtt beszélni kezdene. 

-            Jól játszol – dicsér meg. – Nem fáj a fejed?

-            Nem, jól vagyok – válaszolom az adrenalintól felfokozottan.

-            Baromira szexi vagy így. Meg akarlak csókolni – mondja mély hangon, és elmosolyodik a meglepődött tekintetem láttán.

-            Azt hiszem, azzal még egy kicsit várnod kell. Még meg kell nyernünk egy játékot – mondom mosolyogva. Örülök, hogy már sokkal jobb hangulatban van, mint korábban. – Szóval mi a taktikánk, kapitány? – kérdezem.

-            Figyelj, ehhez gyorsnak kell lenned, menni fog? – kérdezi izgatottan.

-            Hallgatlak.

-            Rendben. Szóval, el kell jutnunk az end-zone-ba, de nem lesz könnyű. Campbell tudja, hogy kell a touchdown, ahhoz hogy nyerhessünk, ezért számít rá, hogy azzal próbálkozunk majd. Amúgy pedig örök versengő, nem fogja csak úgy hagyni, hogy besétáljunk a térfelére. Szóval ügyesnek és gyorsnak kell lenned.

-            Szóval engeded végre, hogy én csináljam a rusht? – Egészen izgatottá válok.

-            Igen, csinálhatod. De ha lehet, akkor több csapattársam ne tapizzon meg, oké?

-            Még szerencse, hogy tegnap este véletlenül hozzáértél a mellemhez. Elég gáz lett volna, ha Jamie beelőzött volna téged – mondom halkan kuncogva.

-            Elfelejtettem úgy tenni, mintha véletlen lett volna – mondja, mire majdnem kitör belőlem a nevetés.

          El sem hiszem, hogy egy ilyen intim dologról képesek vagyunk viccelődni. Mégis jó érzés, hogy nem érezzük feszélyezve magunkat amiatt, ami történt.

-            Szóval, térjünk vissza a rushra – folytatja ismét komoly hangon. - Snap után először húzódj minél hátrébb. Campbell nem számít majd rá, hogy hagyom, hogy te menj előre, és ezt kell kihasználnunk. Zavard össze Kristine-t, addig én adok egy rövid passzt J. J.-nek, aki visszaadja nekem egy oldalpasszal. Közben te használd ki a káoszt, a lényeg, hogy maradj észrevétlen. Ha nálam van a labda, kezdj el futni, ahogy csak bírsz, előre fogom passzolni. A pálya nem túl hosszú, simán el fogod tudni kapni, aztán befutsz vele az end zone-ba. Ne felejtsd el, hogy itt nem kell letenned, mint a rögbiben, csak fuss át vele. Addig én feltartóztatom Campbellt, hogy szabad legyen az utad. Carter és Babe blokkoljanak. Nem akarom, hogy megsérülj, oké? Szóval csak okosan.

-            Nem lesz gond! - mondom magabiztosan.

-            Megvan a kód?

-            Meg! – mondom harciasan, és összeérintjük az öklünket.

Mindkét csapat feláll a kezdőbe. Felveszem a labdát, és előrehajolok.

-            FB Short Hook Lateral 45 Y Stick – kiabálom a csapattársaimnak. Fogom a labdát, és átadom Lucas kezébe, aki már készenlétben áll. Próbálok hátrébb húzódni, de látom Kristine-en, hogy fáradt, és legszívesebben befejezné már a játékot. Meg sem próbál igazán védekezni. Szaladni kezdek a pálya szélén előre, közben a labda már J. J.-nél van, aki azonnal visszaküldi azt Lucas kezébe egy ügyes oldalpasszal. Lucas egy ravasz manőverrel kikerüli Campbellt, és futni kezd előre. Olyan sebesen szedem a lábam, ahogy csak bírom. Kikerülöm Kilsont, pont miután J. J. leviszi őt a földre. Campbell egy kicsit későn, de végül rájön, hogy mi is történik, és miért futok Lucas után, így már nem őt, hanem engem kezd el hajtani. Lucas lelassít, hogy beérjem, aztán előre dobja a labdát, mire rohanni kezdek, de Campbell a nyomomban lohol. Felugrom a levegőbe. Lucas passza erős, és a labda keményen csapódik a tenyerembe, de mit sem törődve vele visszahuppanok a földre. Campbell egyenesen felém rohan, mögötte Lucas lohol, hogy megállítsa. Szaladni kezdek az end zone felé, amikor megérzem Campbell kezét a hátamon. Próbál a pólómba markolni. Aztán már csak azt hallom, hogy hangos puffanással a földre zuhan. Valószínűleg Lucasnak sikerült beérnie, és a földre vinnie, mielőtt elérhetett volna. Hangosan ordítva rohanok be a vonal mögé, Touchdown-t szerezve a csapatomnak. Az ezért kapott hat pont elég arra, hogy behozzuk a lemaradást, és három pont előnnyel megnyerjük a játékot. Amikor megfordulok, rajtam kívül mindenki a földön hever. Campbell nevetve néz rám, miközben a földön hasal, mellette Lucas hanyatt fekszik felhúzott térdekkel, és hangosan zihál.

-            Nyertünk! – kiáltom el magamat, mire a csapattársaim üdvrivalgásban törnek ki.

J. J. hozzám szalad, és magához ölel, miközben elemelkedek a földtől. Hangosan nevetünk, miközben fel-le ugrál velem a karjai között. Lucas mögém lép, és átölel minket, majd csatlakozik hozzánk Parker és Babe is. Mind ugrálva kiabáljuk, hogy nyertünk. Szerintem a fiúk azért is ennyire boldogok, mert közben folyamatosan sört vedeltek. Amikor elengedjük egymás vállát, az ellenfeleink felé fordulunk. Campbell összeszorítja a száját, hogy visszatartsa a nevetését, és tetetett bosszankodással rázza a fejét. Feltámaszkodik a térdére, és lassan felnyomja magát álló helyzetbe.

-            Mondtam, hogy szét fogom rúgni a segged – mondom viccesen, aztán kinyújtom felé a karomat, mire ő megragad, és magához ránt, hogy aztán a levegőbe emeljen, és jól megszorongasson.

-            Oké, hivatalosan is mind undorítóak vagyunk, irány a zuhany, srácok! – kiáltja el magát J. J., mire mind elindulunk a ház felé. J. J. magához von, és ismét a vállamra teszi a kezét.

-            Remélem, nem purcantál ki teljesen, mert még csak most jön a java – mondja lelkesen.