Kötődés - 47. fejezet

Valahol az ébrenlét és az álom között lebegek. Amikor kinyitom a szemem, odakint már világos van. Túlságosan világos. A kezembe veszem a telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő, de amikor fel akarom éleszteni, rájövök, hogy le van merülve. Tegnap hajnali egyig beszéltünk Lucasszal telefonon. Ma van az utolsó tanítási nap a tavaszi szünet előtt, ezért remélem, a tanárok nem tartogatnak nekünk meglepetés teszteket, mert az agyam épp hulla fáradtan rogyik vissza a párnák közé.

 Felteszem a mobilomat a töltőjére, de annyira le van merülve, hogy beletelik egy kis időbe, mire életre tudom kelteni. A telefonom órája szerint alig tíz percem maradt elkészülni, ha nem akarok elkésni, így szélsebesen kipattanok az ágyból, és a szekrényemhez szaladok. Találok egy inget, de szoknyát sehol. Bosszankodva rohanok be a mosószobába, közben a gombokkal vacakolok. Odabent egy hatalmas halom ruhát találok, ami mind vasalásra vár. Szétzilálom az egészet, mire végre ráakadok egy egyen szoknyára. Néhány ruha a földre esik, azokat felnyalábolom, és visszadobom a kupac tetejére. Julie meg fog ölni, ha ezt meglátja.

A hajamat persze szerencsésen elaludtam, így elöl enyhén feláll. Kétszer áthúzom rajta a fésűt, de másra már tényleg nem maradt időm. Megmosom a fogamat, aztán felkapom a hátizsákom, és kirohanok a szobámból. Az utolsó két lépcsőfokot kihagyom, és hangosan csattanva ugrom le a földszintre.

Amikor beszaladok a konyhába, George épp az aznapi újságba van merülve, és a kávéját kortyolgatja. Julie-t sehol sem látom, mostanában már korán elmegy itthonról. A bátyámhoz szaladok, és puszit nyomok az arcára. Ebben a pillanatban odakintről hangos dudálás hallatszik, így mindketten felkapjuk a fejünket. Újabb dudálás harsan, sokkal hosszabb, mint az előző, így szaladni kezdek az ajtó felé.

-            Szép napot, bratyó! Délután sietek haza! – kiáltok hátra a vállam felett.

-            Kitartást! Délután már tavaszi szünet – szól utánam, én meg mosolyogva kirohanok az ajtón.

J. J. türelmetlenül toporog az autója mellett. Bosszúsan az órájára mutogat.

-            Gyerünk már, szedd a lábad! Mind elkésünk! – sürget idegesen, mire a kocsihoz rohanok, és szabályosan bevetődök hátulra. Campbell idétlenül vigyorog rám.

-            Jó reggelt, szépségem! – hajbókol.

-            Szállj le róla, Campbell! – Lucas fordul hátra
az anyós ülésről. Eddig fel sem tűnt, hogy ő is itt van.

-            Szia, Bailey – köszönök neki is. Próbálok minél természetesebben beszélni, több-kevesebb sikerrel. 

-            Szia, Effie – mosolyog rám.

Szerencsére J. J. épp el van foglalva azzal, hogy bosszankodjon, különben biztosan észrevette volna, hogy Lucas túlságosan bensőségesen ejti ki a nevemet.  Kapkodva bekapcsolja a biztonsági övét, és kifarolunk a felhajtónkról.

-            Próbáltalak hívni, de elérhetetlen vagy – mondja J. J. mérgesen. - Elfelejtetted, hogy felveszlek? 

-            Sajnálom. Lemerült a telefonom.

-            Mostanában elég sok mindent elfelejtesz. Totál szétszórt lettél – morogja tovább.

-            Ja, pont úgy viselkedsz, mint J. J., amikor beleszeretett Cassie-be. Hetekig rózsaszín köd volt az agyában. – Érzem, hogy az arcom égni kezd, ezért lehajtom a fejemet, és a hajamat babrálom, mintha le akarnám simítani.

-             Nem vagy vicces, Camp – puffog tovább a barátom. - Este is próbáltalak hívni, Eff, de folyton foglaltat jelzett.

-            Öhm… igen, mert… mert Rose néni felhívott Londonból. Néha elfelejti, hogy itt öt órával több van – nevetek zavaromban.

-            Inkább talán kevesebb – motyogja mellettem Campbell, és úgy néz rám, mint akit rajtakapott egy oltári nagy hazugságon.

-            Igen, úgy értettem, kevesebb – javítom ki magamat idegesen. - A lényeg, hogy sokáig beszélgettünk, ezért későn feküdtem le. Sajnálom – teszem hozzá, de alig tudok elfojtani egy mosolyt, Lucas vigyorgó arcát látva.

-            Remélem, nem késünk el miattad, mert ma le kell adnom Miss Montgomerynek egy beadandót még kilenc előtt.

-            J. J., hagyd már békén, mondta, hogy sajnálja – kel Lucas a védelmemre.

-            Jól van, bocsánat – sóhajt egy nagyot a barátom, és próbál az útra koncentrálni.

Odakint máris kezd meleg lenni, így a kocsiban még rettenetesebb a hőség a négy bezsúfolódott testtől.

-            J. J. bekapcsolnád a légkondit? – kérem, közben kigombolom a blézeremet, és lecsúsztatom a vállamról.

-            Váváváóó, kislány! – kiált fel Campbell teljesen váratlanul. - Nem tudtam, hogy ma peep show-t tartasz a kocsiban. J. J., ezentúl minden reggel veletek jövök! – Campbell idétlen röhögésbe kezd, mire Lucas és J. J. egyszerre kapják hátra a fejüket. Értetlenül nézek végig magamon, amikor rájövök, hogy mindössze két gombot gomboltam csak be az ingemen. 

-            Jesszusom, forduljatok el! – kiáltok fel kétségbeesetten, és összeszorítom magamon az anyagot. Még jó, hogy ez nem a folyosón vagy az egyik tanórán történt meg. Elhúzódom Campbelltől, és kapkodva összegombolom az ingemet.

-            Igazán nincs miért szégyenlősködnöd, bébi – szólal meg Campbell, miközben kifelé bámul az ablakon. – Szuper jól néznek ki a csajok abban a csipkés csodában.

-            Fogd be, Campbell! – szól rá Lucas mogorván, miközben egyenesen a szélvédőre mered.

~            

A történelem és az irodalom halál unalmasnak bizonyul. Látszik a tanárokon, hogy alig várják, hogy végre megkezdődjön a szünet, amit ők legalább annyira, ha nem jobban vágynak, mint a diákok. Mivel kihagytam a reggelit, farkas éhesen állok sorba ebédért. Az asztalnál csak pár srác tengődik, a többiek még nem értek ide. A töri tanár egy kicsit korábban engedett el minket. Amikor a fiúk beözönlenek az ebédlőbe, az egész helyiség megtelik a mély hangjukkal.  Campbell idétlenül Lucas hátára ugrik, és összeborzolja a haját. Hangosan zúgolódnak, mind nagyon izgatottnak tűnnek. J. J. lehuppan mellém a szokásos helyére, és izgatott magyarázásba kezd:

-            Scott apja beleegyezett, hogy a tengerparti házukban töltsünk néhány napot a szünetből. Ma indulunk, és vasárnap reggel jövünk vissza. Mit mondasz? – Lenyelem a számban lévő falatot, és zavartan nézek rá.

-            Azt, hogy… tök jó nektek? – nézek rá kérdőn, de J. J. csak elneveti magát. Már megint lemaradtam volna valamiről?

-            Nem, Effie! Ébresztő! Te is jössz velünk!

-            Hogy micsoda? Tudod, hogy George nem enged el, ha csak fiúk lesznek ott.

-            Ez benne a legjobb! Jön Cassie is, és a barátnője Kristine, meg még pár pomponos csaj. – Összehúzott szemmel nézek rá. Tudom, hogy a többi alatt Elice-t és Maryt érti. – Hatalmas buli lesz, jönnöd kell! Gondolj csak bele, ott ünnepelhetnénk a születésnapodat. Majd én rádumálom George-dzsot – mondja magabiztosan, és megpaskolja a kezemet.

          Az összes asztalunknál ülő srác szeme rám mered, mind a válaszomat várják. Lucasra pillantok, aki féloldalas mosolyra húzza a száját, és egy aprót biccent a fejével.

-            Rendben – sóhajtom, erre mind éljenezni kezdenek.

-            A focicsapat legnagyobb szurkolója, a mi kis Elisabeth-ünk végre nagykorú lesz! – kiáltja el magát Campbell, mire hatalmas üdvrivalgás tör ki. Az ebédlőt ügyelő tanárok alig bírják lecsillapítani a fiúkat.

          A srácok egész ebéd alatt azt tervezgetik, hogy mikor induljunk, és honnan szerezzék be azt a temérdek alkoholt, amit elfogyasztani szándékoznak a következő napokban. A születésnapom remek indokul szolgál nekik, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül berúghassanak.

 

~            

Meglep, hogy J. J. mennyire könnyedén rá tudja beszélni a bátyámat, hogy engedjen el velük. Miután kikérdezi tőlünk, hogy hova megyünk és meddig maradunk, illetve, hogy kik jönnek még, kicsit vakargatja az állát, aztán beleegyezően bólint. Úgy látszik, eleget bizonyítottunk Lucasszal, és tudja, hogy képesek vagyunk felelősségteljesen viselkedni akkor is, ha kettesben vagyunk, mert fenn sem akad azon, hogy ő is ott lesz. Bár lehet, hogy ez csak J. J. jelenlétének tudható be.

-            Egy óra múlva legyél kész, Eff! – kiált hátra a válla felett J. J., ahogy leugrál a veranda lépcsőjén, majd integetünk egymásnak, amikor átszalad az úttesten.

          Nem sok időm marad bepakolni. Sietnem kell, ha el akarok készülni, mire a fiúk értem jönnek. Előásom a sátrunkat az alagsorból, mert azt mondták, a házban nincs elég hely mindenkinek. Jobbnak látom, ha felkészülten megyek, így biztosan nem kell a szabad ég alatt aludnom. Hálózsákot is pakolok, és mivel az idő április révén már melegedni kezdett, fürdőruhával is készülök. Alighogy behúzom a táskámon a cipzárt, lentről dudálás harsan.

George kikísér J. J. kocsijához, a vállán cipeli a hátizsákomat. Lucas, Parker és Campbell állnak az autó körül, és a csomagokat igazgatják. George kezet fog mindenkivel, a fiúkon látszik, hogy mennyire tisztelik őt. Lucas baseball sapkát visel, ami alól enyhén kilóg a szőke haja. George-dzsal váltanak egy jelentőségteljes pillantást, miközben kezet ráznak.

George és J. J. segíti felrögzíteni a csomagjaimat a kocsi tetejére. Alig várom, hogy elinduljunk. Az, hogy végre nem matekpéldák megoldásával kell töltenem a délutánjaimat, máris sokkal inkább feldob. Az pedig, hogy a barátaimmal lehetek, csak hab a tortán.

-            Bailey, tudnál segíteni egy kicsit? – kérdezi tőle George. - Azt hiszem, van némi extra túra holmink a garázsban. - George-ra kapom a tekintetemet. Tudom, hogy miben sántikál. Szentbeszédet fog tartani Lucasnak a hétvégi miheztartásról. Úgy látszik, azért annyira mégsem bízik bennünk. Épp utánuk bámulok, amikor George megtorpan.

-            Effie, segítenél, nem vagyok benne biztos, hogy melyik dobozban vannak. – Ha nem lennének itt körülöttem a többiek, most a kezembe temetném az arcomat, és hangosan vonyítanék. Miért csinálja ezt? Totál ciki az egész.

Utánuk kullogok a garázsig. George karba tett kézzel várja, hogy Lucas és én megálljunk előtte. Nem tudom, hogy Lucas csak remekül leplezi, hogy ideges, vagy tényleg ennyire magabiztos, mert csak lazán zsebre dugja a kezét, amikor megállok mellette. Bosszúsan nézek George-ra, remélem, látja rajtam, hogy mennyire nem tetszik a lejáratási hadjárata.

-            Azt hiszem, mindketten tudjátok, hogy miért hívtalak ide titeket. – Kezd neki határozottan a bátyám. Pontosan olyan szigorúan beszél hozzánk, mint amikor a focipályán csapatkapitányként utasításokat oszt ki.

-            Nem, ötletünk sincs – mondom szarkasztikusan, mire Lucas meglöki a könyökével a kezemet, George pedig küld felém egy mérges pillantást. – Hallgatunk – morgom szemforgatva.

-            Én is voltam tizennyolc éves, pontosan tisztában vagyok azzal, mennyire erős bennetek a szexuális vonzalom a másik iránt. És az, hogy most elmentek szülői felügyelet nélkül, az azt az érzést keltheti bennetek, hogy többet is megengedhettek magatoknak, és hogy utat engedhettek ennek a vágynak. De ne felejtsétek el, hogy azok a döntések, amiket most hoztok meg, következményekkel járhatnak. – Elhallgat, majd Lucasra néz, és hozzá intézi a szavait. – Tisztában vagyok vele, hogy korábban együtt voltál egy másik lánnyal, és hogy valószínűleg sokkal tapasztaltabb vagy a húgomnál, de ő még nem volt együtt másik fiúval, neki nincsenek ilyesfajta tapasztalatai.

-            George! – csattanok fel megkínzottan. Miért kell arról beszélnie, hogy én még szűz vagyok? Tök megalázó az egész. A bátyám viszont leint a kezével.

-            Csak azt kérem, tartsd ezt észben. Tiszteld azt, amit adni készül neked. – Legszívesebben kirohannék nemcsak a garázsból, hanem az egész világból. – Látom, hogy mennyire boldog a húgom mióta veled van, és ennek örülök, nagyon. Abba sem szólok bele, hogy kivel osztjátok ezt meg. Csak azt kérem, hogy akárhogy is döntötök, legyetek benne biztosak, hogy később ne kelljen emiatt hazudnotok.

George megölel, és ad az arcomra egy puszit, aztán legnagyobb meglepetésemre megöleli Lucast is, és amolyan férfiasan egymás hátára paskolnak.

-            Érezzétek jól magatokat – mondja a legnagyobb meglepetésemre, majd elindul a házba vezető garázsajtóhoz, még mi továbbra is mozdulatlanul állunk, és őt bámuljuk. – Ja, a sarokban van néhány pokróc meg lámpások – szól hátra George. -  És használjatok óvszert. A tinédzser terhesség létező dolog.

-            Jesszusom – motyogom magam elé lesújtva. 

-            Gyere – mondja Lucas enyhe mosollyal az ajkán, és a hátamra teszi a kezét. A fal mellett álló polcokhoz lépünk, leszedegetem a takarókat, és Lucas karjára rakosgatom.

-            Ne haragudj emiatt – motyogom anélkül, hogy ránéznék.

-            Csak félt téged, aggódik. Ez természetes. Ugyanezt tenném, ha Kate-ről lenne szó.

Hálásan mosolygok rá, amiért ilyen lazán veszi a dolgot.

-            Mit szöszmötöltök? – riaszt meg J. J. kiáltása a garázsajtóból. – Mind készen vagyunk, gyertek! – Felkapok még két hálózsákot, és azokat is kivisszük a kocsihoz. Campbell már az első ülésről mosolyog ránk, így mindketten bemászunk hátra. Parker ül a jobbomon, Lucas pedig a balomon. Egy kicsit közelebb húzódom hozzá, mert tudom, hogy senkinek nem fog feltűnni, ha enyhén összeér a karunk. Így máris elviselhetőbb lesz a közel három órás kocsiút. A fiúk lelkesen kurjantgatnak, amikor végre kifarolunk a ház elől.

-            Először Scott-hoz megyünk, ott találkozunk a többiekkel. Onnan indulunk majd le együtt a nyaralóhoz – magyarázza J. J. az útitervet.

Még félúton sem vagyunk Scott házához, amikor Campbell előhúz egy laposüveget a hátizsákjából, és a kezembe nyomja. Akármi is van benne, végigégeti a torkom.

-            Mi a fene ez? – kérdezem krákogva, a szemem is könnybe lábad, ahogy továbbadom Parkernek.

-            A szülők alkoholos szekrénye – jelenti ki Campbell.

-            Az meg mi? – kérdezem.

-            Összeöntesz mindent, amit a szüleid alkoholos szekrényében találsz. Szinte garantáltan szétcsaphatod vele magad egy egész estére – válaszolja Campbell, mire elfintorodom.

-            Nem ezért kaptál múltkor két hét szobafogságot? – kérdezi Parker, de Campbell csak megrántja a vállát, mire Parker ismét meghúzza az üveget. Ha ez így folytatódik, a fele bagázs részeg lesz, még mielőtt odaérnénk a nyaralóhoz.

-            Bailey? – kérdezi Parker krákogva, és felé nyújtja a flaskát. Bailey elutasítóan megrázza a fejét anélkül, hogy felnézne a telefonjából. Azt nyomkodja, mióta elindultunk.

Scotték háza előtt öt autó parkol a miénkkel együtt. Összesen tizenheten megyünk le a házhoz. Amíg a többiek megbeszélik az útvonalat, és azon veszekednek, merre érdemes menni, hogy elkerüljük a szünet miatti forgalmat a tóhoz vezető utakon, a tömegben Lucast kezdem el keresni. J. J. autója mellett áll, a hátával a kocsi oldalának támaszkodik. Lehajtott fejjel áll, és mereven bámulja a telefonját. A sapkája miatt nem látom az arcát, de a merev testtartásából így is azonnal tudom, hogy valami gond van. Odasétálok hozzá, és tisztes távolságban megállok előtte.

-            Minden rendben? – szólok oda neki, mire felkapja a fejét, és erőltetetten elmosolyodik, amikor rám néz. 

-            Persze – mondja lazán.

-            Tudod, pontosan olyan rosszul hazudsz, mint én. – Enyhén elmosolyodom, Lucas viszont elkomorodik. – Valami baj történt? – kérdezem rosszat sejtve.

-            Hát, ami azt illeti, Graham épp befagyasztotta a bankszámlámat – mondja mérgesen, és meglengeti a telefonját a kezében.

-            Úgy érted, hogy nem ad pénzt? – kérdezem megütközve.

-            Csak annyit hagyott, hogy ne halljak éhen.

-            Miért? – kérdezem értetlenül.

-            Reggel küldtem neki egy üzenetet, és megírtam neki, hogy nem megyek az esküvőjére, mert nincs kedvem végignézni, hogy elveszi az egyik a pénzéhes barátnőjét. Mire hazaértem, egy futárral küldetett egy rohadt Ralph Lauren öltönyt, és most van képe ezt csinálni. – Lucas próbálja elfojtani a dühét.  

-            Szóval, ezzel próbál meggyőzni, hogy elmenj? – kérdezem. Teljesen elszomorít, hogy ez csak egy újabb forrása a problémáknak, ami miatt ismét aggódnia kell.

-            Akárhogy is, rohadtul meggyőző tud lenni. – Ellöki magát a kocsi oldalától, és elindul a barátainktól ellenkező irányba. Mindkét kezét a hajába fúrja, és idegesen kifújja a levegőt. Bátortalanul utána indulok.

-            Szeretnéd, hogy magadra hagyjalak? – kérdezem, mert tiszteletben akarom tartani, ha erre vágyik, de reménykedem benne, hogy nem küld el.

-            Ne, kérlek, ne – mondja, majd megáll, és hátrafordulva vágyakozva rám néz. Mögém pillant, a kocsiknál gyülekező barátainkra, majd ismét vissza rám. - Gyere utánam – kéri, így gyorsan utána eredek.

Találunk egy kis sikátort két ház között, így oda húzódunk be. Abban a pillanatban, hogy eltűnünk a kíváncsi szemek elől, Lucas nyakába kapaszkodom, és összeérintem a homlokunkat.

-            Sajnálom, kérlek, ne aggódj emiatt, megoldjuk valahogy. – Elhúzódom, hogy a szemébe tudjak nézni.  Lucas átfogja az egyik kezemet, és azt szorongatja, miközben csüggedten lógatja a fejét. Kisimogatom a haját a homlokából.

-            Annyira elegem van már, hogy csak így rángathat, ahogy éppen a kedve tartja. Pontosan tudja, hogy szükségem van a pénzére, hogy megvegyem a rajzoláshoz szükséges dolgaimat, ezért azzal próbál manipulálni. – Lucas hangja olyan fáradt és elkeseredett, hogy beleszakad a szívem.

-            A születésnapom után hozzáférek az örökségemhez. Azzal…

-            Effie, azt nem lehet – állít meg.

-            Nekem nincs szükségem arra a pénzre – erősködök.

-            Ez nem igaz. A szüleid azt neked szánták, a te jövődre. Ne aggódj miattam. Elmegyek az esküvőre, attól majd meggondolja magát. Csak veled akartam lenni a születésnapodon. Ennyi az egész.

-            Amiatt ne fájjon a fejed. Semmiről nem fogsz lemaradni – biztosítom.

-            Gyere ide – suttogja, és szorosan magához ölel. A hajamba fúrja az arcát, és hagyom, hogy addig maradjunk így, amíg csak szeretné.

      Bárcsak többet tehetnék azért, hogy ne kelljen annyi dolog miatt aggódnia. A boldogság burok, amiben eddig éltem, mióta kimondta, hogy velem akar lenni, teljesen kizárta a fejemből az igazi gondokat.