Kötődés - 46. fejezet

A szívem hevesen ver a mellkasomban, ahogy kopogásra emelem a kezemet. Csurom vizes vagyok, pedig éppen csak kiszálltam a kocsimból, és felszaladtam a lépcsőn Lucas lakásához. Lehet, hogy nem volt éppen jó ötlet szoknyát húzni, de amikor eljöttem otthonról, még sütött a nap. Ma van pontosan egy hónapja, hogy titokban járunk, mégis a gyomrom izgatottan összeszorul attól, hogy mindjárt láthatom.

Csak azért lehetek most itt, mert Cassie húga, Poppy lebetegedett, és mivel a mamája éjszakai műszakot vállal a kórházban, ezért neki és J. J.-nek kell ápolniuk. Még sosem voltam ennyire hálás egy ötéves kislánynak, hogy elterelte a barátaim figyelmét rólam. Kihasználva a szabad estémet, rögbi után azonnal leléptem, és miután hazaugrottam átöltözni, már rohantam is ide a lakásához. Üzentem neki, hogy jövök, így az ajtó szinte azonnal kipattan az első kopogásom után. Lucas veszélyesen jól néz ki a szürke, kosaras nadrágjában és a Darnell-les pulóverében. Elvigyorodik, kivillantva szépen rendezett fogsorát. Annak ellenére, hogy a ruhámból csöpög a víz, izgatottan a nyakába vetem magam.

-            Effie – sóhajtja, miközben a fejem mögé támasztja a kezét, és magához ölel.

-            Lucas – motyogom a nyakhajlatába. A keresztneve hallatán még szorosabban ölel magához. Behúz a lakásba, és becsukja mögöttünk az ajtót.

-            Tudod feltaláltak már egy olyan szerkezetet, ami megvéd az eső ellen. Elég jól kéne ismerned. Úgy hívják, esernyő – morogja, ahogy eltol magától, és végignéz a vizes pulóverén.

-            Ami azt illeti, ismerem. Gondoltam is már, hogy kölcsönkérem a tiédet, tudod azt, amelyiken az a macska van, Hello Kitty. – Lucas hangosan elneveti magát a gúnyos válaszomon. Ledobom a táskámat a földre, mivel arról is csöpög a víz.

-            Hé, ha összevizezed a padlót, akkor neked kell feltakarítanod!

-            Igenis, mami! – szalutálok. Lucas megforgatja a szemét.

-            Kérlek, imádod anyámat.

-            Ez igaz, de ne aggódj, azért téged is bírlak – mondom, és megpaskolom a vállát.

-            Szeretlek – mondja gyengéden, miközben átfogja a derekamat, és magához von. Egészen megenyhül az arckifejezése. Egy pillanatig egymásra bámulunk, majd Lucas elmosolyodik, amitől az egész arca felderül. Istenem, annyira jóképű. - Legalább visszamondhatnád - bosszankodik.

Lassan hajol közelebb hozzám, és még lassabban érinti egymáshoz az ajkainkat. Egészen a mellkasához préselődöm, de láthatólag már egyáltalán nem érdekli, hogy így csupa vizes lesz. Apró köröket rajzol a ruhámon keresztül a csípőmre, miközben az ajkaink régi ismerősökként üdvözlik egymást. Amikor elválunk, a homlokát az enyémnek dönti. A légzésünk kapkodó, ahogy egymás szemébe bámulunk. Szinte érzem, ahogy a ruhámból a víz az övébe préselődik.

-            Persze, hogy szeretlek - válaszolom gyengéden. – Te ostoba tökfilkó. - Lucas felnevet, gondolom a szörnyű liverpooli akcentus-próbálkozásom miatt. - Most akkor beengedsz, vagy egész délután itt fogunk ácsorogni az ajtóban? – kérdezem szarkasztikusan, majd kibújok az öleléséből, és magabiztosan elindulok a fürdőszoba felé. Lucas ismét felnevet. Hátrafordulok, épp amikor áthúzza a fején a most már vízfoltos pulóverét, ami alatt a pólóján felismerem Picasso Guernica című festményét.

-            Milyen volt a rögbi? – szól utánam.

-            Jó – kiáltok ki a fürdőből, miközben átdörzsölöm a hajamat egy száraz törölközővel. – Elég kemény – teszem hozzá.   

Amikor utána megyek a hálóba, Lucas épp leveti magát az ágyára, és lerúgja a cipőjét, ami hangos koppanással a padlóra esik, aztán kényelmesen elhelyezkedik. Előrehajtom a fejemet, hogy a tarkómon is átdörzsölhessem a hajam.

-            Az meg mi? – kérdezi, a hangja túlzottan ideges. Felegyenesedem, és kérdőn felé fordulok. A lábamat nézi. A szoknyám túlságosan felcsúszott, így kilátszik a lila véraláfutás egy része, amit ma szereztem a rögbi pályán. Talán a szoknya mégsem volt a legjobb választás.

-            Az semmiség. Csak levittek a földre az edzésen.

-            Ki? Ki vitt le a földre? – kérdezi számonkérőn, és visszacsúszik az ágy szélére.

Elfordítom a fejemet, és úgy teszek, mintha lefoglalna, hogy szárazra töröljem magamat. Az ágy megnyikordul, ahogy Lucas feláll, majd lefogja a kezemet, amikor továbbra sem nézek rá.

-            Shetley edző már el is felejtette, hogy nemrég kórházban voltál? Miért engedte, hogy ez megtörténjen?

-            Túlaggódod. Csak véletlen volt. Tim próbálta feltartani a szélső támadót, de feltartóztatták, így az ellenfél áttörte a védelmet, aztán a támadó levitt a földre, ennyi. Tiszta játék volt – hadarom.

-            A szélső támadó? – kérdezi felháborodottan. - David Rohadtburgh vitt le a földre? - Megfogja a kezemet, hogy maga felé fordítson. A francba, miért kell tudnia az össze csapattársam pozícióját?

-            Csak edzettünk – mondom nyugtatóan, és közelebb húzódom hozzá. – Véletlen volt. David sosem bántana szándékosan. – Megsimogatom az arcát, mire a fejét aggodalmasan belesimítja a tenyerembe.

-            Véraláfutás van a lábadon. Holnap beszélek Shetley-vel! – erősködik tovább, de a hangja az érintésemtől ellágyul. Lábujjhegyre állok, és néhányszor megcsókolom az arcát.

-            Rendben, majd holnap beszélsz vele – mondom gyengéden, és megcsókolom a száját.

-            Ezt nem fogja megúszni szárazon az a… - Beléfojtom a szót azzal, hogy a szájára szorítom a sajátomat.

Amikor elválok tőle, Lucas a vizes hajamba fúrja az ujjait, majd megtámasztja a kezét a tarkómnál. Imádom ezt az érzést. Ismét magához húz, én pedig átkarolom a nyakát, és teljesen hozzá préselem magamat. A csókunk most már sokkal mélyebb, szenvedélyesebb, talán majdhogynem kétségbeesett. Átkarolom a nyakát, ő pedig a hátamra teszi a kezét. Szorosabban húzom magamhoz, és egyre vágyakozóbban csókoljuk egymás száját. Egyszerűen képtelen vagyok betelni vele. El sem hiszem, hogy végre kettesben lehetünk néhány órán át. Imádom J. J.-t, de mióta visszavettek a csapatba, folyton velem akar lenni. Pedig Lucasszal annyira szükségünk van ezekre a lopott órákra. Annyira szeretem őt, hogy fizikailag fáj, hogy nem lehetek vele akármikor. Magával húz az ágyára, és kábultan érzékelem csak, ahogy eldőlünk a puha takarón.

~            

-            Csörög a telefonod! – nyögöm ki már másodszor, miközben alig kapok levegőt attól, hogy Lucas épp a nyakamat csókolgatja.

-            Majd elhallgat… - motyogja vissza.

-            És ha fontos? A mamád miatt – próbálkozom újra, mire kissé bosszankodva elhúzódik a bőrömtől.

-            Valószínűleg csak az apám az – morogja kelletlenül, de közben felül, és az íróasztalán lévő rezgő telefonjáért nyúl.

Meglepődve felhúzza a szemöldökét, amikor beazonosítja a hívót, de nem jelenti be, hogy ki az, csak fogadja a hívást.

-            Jó estét, Mrs. Wyndham. - Tehát a főbérlője hívja. – Igen, itthon – mondja, és ezután csak némán hallgatja a másik felet.

 Mrs. Wyndham egy igazán kedves, idős hölgy. Miután becipelt a házába, és segített nekem, azóta be szoktunk nézni hozzá Lucasszal. Jó néhány éve már, hogy meghalt a férje, így szegény nagyon magányos. Rettenetesen örül a társaságunknak minden egyes alkalommal, amikor lemegyünk hozzá. Mivel nem igazán értem, hogy miről beszélnek, mert Lucas közben letelepedett az íróasztalához, és csak motyog válaszként, ezért visszadőlök az ágyára. Végighúzom az ujjamat a felduzzadt számon. Még mindig bizsereg a bőröm, az arcom pedig forró, mint az izzó parázs.

Már vagy egy órája csókolózunk hanyatt dőlve az ágyán. Ezt csináljuk már egy hónapja, és kezdem úgy érezni, hogy már nem elég. Minden egyes alkalommal egy kicsit feljebb csúsztatja a kezét a hasamon, de soha nem eléggé. Azt hiszem, az őrületbe akar kergetni. Fogalmam sincs, hogy miért fúj folyton visszavonulót. Akárhányszor a tudomására hozom, hogy nem bánnám, ha továbblépnénk, ő sosem enged a késztetésnek. Tudom, hogy ő és Ashley lefeküdtek egymással. Az is lehet, hogy itt, ebben a bizonyos ágyban. Hiába próbálom elfojtani, a féltékenység akaratlanul is bekúszik a gondolataimba.  Lehet, hogy velem van valami gond? A bizonytalanság érzése úgy tölti meg a mellkasomat, mint a fuldoklóét a víz. Mi van, ha a tapasztalatlanságom a forrása annak, hogy Lucas nem akarja? Mi van, ha túl ügyetlen vagyok? Mi van, ha…?

-            Min gondolkozol? – szakít félbe Lucas hangja. Észre sem vettem, hogy már nem beszél a telefonján.

-            Semmin – vágom rá, és zavartan elfordítom a fejemet. – Minden rendben Mrs. Wyndhammel?

-            Effie, zavarban vagy? – kérdezi figyelmen kívül hagyva az előbbi kérdésemet, és ledől mellém az ágyra. Eltakarom a kezemmel az arcomat. – Miért vagy zavarban? – kérdezi szelíden. – Ha kérdezni szeretnél valamit, akkor ne habozz, ígérem, igyekszem válaszolni rá.

-            Azt mondtad egyszer, hogy a papád nem engedi, hogy a srácokon kívül mást felhozz ide. Ez azt jelenti, hogy Ashley nem jött át hozzád gyakran?

-            Pontosan – válaszolja bizonytalanul, gondolom, nem érti, hogy mire akarok kilyukadni.

-            És az nem baj, hogy most én itt vagyok? Mi lesz, ha netán beállít?

-            Apám ritkán jön csak ide. Amúgy meg mire jók a szabályok, ha nem arra, hogy megszegjük őket? – mondja viccelődve, és elneveti magát az arckifejezésemet látván.

-            Máskor is áthágtad már ezeket a szabályokat? – kérdezem óvatoskodva.

-            Hogy érted? – Az arca közben elkomolyodik.

-            Úgy, hogy te és Ashley… aludtatok már itt? – kérdezem, és megrugóztatom magam alatt az ágyat. 

-            Nem, nem aludtunk itt – hangsúlyozza ki a szót, és halványan elmosolyodik. – Te voltál az első lány, akit „felhoztam” ide – tesz idézőjeleket a levegőbe. - Van még kérdésed? - Incselkedve megcsókolja a nyakamat, aztán elhúzódik.

-            És ő volt… ő vele… - kifulladva elhallgatok. Miért nem tudom kimondani?  

-            Effie – kéri, hogy nézzek rá. - Azt szeretném, hogy elmondhasd nekem azt, amire gondolsz, azt akarom, hogy úgy érezd, mindent elmondhatsz, amit csak szeretnél.

-            Jól van! – mondom tetetett bosszúsággal. – Akkor viszont fordulj el, és ne nézz, mert zavarba hozol.

-            Igenis – mondja katonásan.

Hanyatt fekszik mellettem az ágyon, a kezét átfogja a feje mögött, és egyenesen a plafont nézi. Idegesen kifújom a levegőt, mire Lucas a kezemért nyúl, és összefűzi az ujjainkat anélkül, hogy rám nézne.

-            Effie? – A hangja már nem viccelődő, amikor megszólít, sokkal mélyebb és komolyabb. - Csak beszélj hozzám. Mondd el, hogy mire gondolsz. Egyértelmű, hogy a múltban a kommunikáció nem működött a legjobban közöttünk, ezért ez valami olyasmi, amin dolgoznunk kell. Nem akarom, hogy bármilyen távolság legyen közöttünk emiatt. Nem akarom, hogy ismét félreértsük egymást, oké? – Kifújom a levegőt. Igaza van. Elég volt a félreértésekből és a feleslegesen lefutott körökből.

-            Oké – suttogom.

-            Mindent tudni akarok rólad, és azt akarom, hogy te is mindent tudj rólam. Mindent – mondja határozottan, majd elhallgat, és bátorítóan megszorítja a kezemet. Kell egy perc, hogy összeszedjem a hangomat, és beszélni tudjak.

-            Ashley volt az első lány, akivel lefeküdtél? – teszem fel a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatott.

-            Nem, és neki sem én voltam az első – válaszolja hezitálás nélkül. 

-            Szóval, volt előtte valaki más? Vagy… mások? – zavartan köhintek egyet.

-            Csak egy lány – mondja, aztán elhallgat.

Egy ideig csak vár. Nem akarok rákérdezni, de remélem, hogy többet is elárul ennél. Végül felsóhajt, és elgondolkozva beszélni kezd:

-            A második év utáni nyárnak csak a felét töltöttem Angliában, mert a srácok rávettek, hogy menjek el velük a focis edzőtáborba. A szomszédos táborban a terepfutó lánycsapat szállt meg. Aznap este rúgtam be életemben először igazán. A lány idősebb volt nálam. Rettenetesen kínos volt az egész. A srácoknak általában nincsenek nagy elvárásaik az első alkalommal kapcsolatban, de biztos, hogy szörnyen béna voltam, és totál részeg is. Másnap ők elhagyták a tábort, én meg ott maradtam összetört szívvel. Persze a csapongó hormonoknak elég nagy szerepük volt, de akkoriban eléggé el voltam keseredve, hogy utána sosem jelentkezett. Aztán megismertelek téged, és útközben megtanultam, hogy mit is jelent az igazán, hogy szeretni valakit.

 Egy ideig csak hallgatok, mert az utolsó mondatától eléggé elérzékenyültem. Viszont az, hogy Lucas erről a kínos dologról is gátlások nélkül, őszintén beszél velem, bennem is megnyit valamit.

-            Le akarok feküdni veled – mondom ki egy szuszra.

-            Effie…! – sóhajtja a nevemet.

-            Én csak annyira… tapasztalatlan vagyok – mondom aggályokkal teli hangon. – Nem tudom, hogy mik az elvárásaid. És én… én csak… nem akarok csalódást okozni neked. Van ennek bármi értelme? – kérdezem. Lucas kihúzza a karját a feje mögül, és mellém gördül, így a mellkasa az oldalamhoz simul, amitől hevesen kezd verni a szívem. Megtámasztja magát a fejem mellett, és egyenesen rám néz, miközben beszél.

-            Van értelme. De hidd el, teljesen feleslegesen aggódsz. Mert nincsenek elvárásaim, érted?

-            Értem – mondom halkan, de szemérmesen lesütöm a szememet.

-            Olyan tempóban haladunk, ahogy szeretnénk. Nem kell elsietnünk semmit sem.  

-            De én azt hiszem, készen állok rá, hogy továbblépjünk – mondom.

-            Azt szeretném, ha inkább biztos lennél – mondja enyhe mosollyal az ajkán. - Nem maradunk le semmiről, hiszen most is jól elvagyunk.

-            És mi van, ha béna leszek, és emiatt szörnyű lesz? – kérdezem, és megint eltakarom a karommal a szememet.

-            Ezen nem a srácok szoktak aggódni? – kérdezi somolyogva.

-            Lucas!

-            Nem leszel béna – mondja, és gyengéden elhúzza a kezemet az arcom elől. – Sőt biztosan tudom, hogy csodálatos leszel. És én élvezni fogom minden egyes percét. És azt akarom, hogy neked is rendkívüli legyen. Egész este veled akarok lenni, hogy utána reggelig ölelhesselek – súgja, és megcsókolja a fülem mögötti érzékeny részt, amitől a nyakamtól indulva borzongás fut végig a hátamon az ágyékomig.

-            Mégis sosem hagyod, hogy tovább menjünk – mondom szégyenlősen. – Voltunk már néhány hivatalos randin, és folyton egymásnál lógunk. Legalább néha hozzáérhetnél a mellemhez, aztán pedig úgy tehetnél, mintha véletlen lett volna. – Lucas hangosan elneveti magát.

-            Minden vágyam hozzáérni a melledhez, és utána úgy tenni, mintha véletlen lett volna. – mondja kacagva. Elfordítom a fejemet, hogy ne kelljen ránéznem. Lucas egyértelműen viccesnek találja a helyzetemet.

Felül, és egy kissé elhúzódik tőlem. Visszautasítottság érzése önti el a testemet. Nem akarok így érezni, de nem tudok segíteni rajta. Lucas megfordul, hogy rám nézzen, és amikor észreveszi, hogy hogyan nézek rá, teljesen megváltozik az arckifejezése. Lesütöm a szememet.

-            Effie! – szólít ismét meg, és kéri, hogy nézzek rá. Felé billentem a fejemet, hogy jelezzem, figyelek rá. – Szeretlek. És szeretek hozzád érni, és szeretem azt is, ahogy te hozzám érsz. És minden csók… a fenébe is, Effie! – Hallom a hangján, hogy most ő van zavarban, és ez megnyugtat. Jó érzés tudni, hogy nem csak én vagyok, aki így érez kettőnk közül. – Azt akarod, hogy tovább folytassam? Élvezed, hogy kínozhatsz, ugye? – kérdezi, és most ő az, aki nem néz rám.

Megszorítom a kezét, és várakozásteljesen nézek rá. Megfogja a karomat, és engem is felhúz, így kénytelen vagyok szembe fordulni vele. Lesütöm a fejemet, csakhogy kerüljem a tekintetét.

-            Effie – mondja gyengéden, és felemeli a fejemet az államnál fogva. – Amikor csókolózunk, akkor alig tudok megállni. Hidd el, hogy nagyon nehéz leállnom. Mert veled mindig úgy érzem, hogy minden csókunk pont olyan különleges és észveszejtő, mint a legelső. És mindig reménykedem, hogy te is így érzel. Nem akarom, hogy azt gondold, hogy nem kívánlak, mert rettenetesen akarlak. Mióta először megláttalak a házban, azóta csak rajtad jár az eszem. Azóta veled akarok lenni, Ellie. - Tudja, hogy azzal, hogy így hív, bármikor le tud venni a lábamról.

A szívem indulót ver a mellkasomban a szavaitól. A kételyeim máris oszladozni kezdenek attól, hogy tudom, ő is legalább annyira akar engem, mint én őt. Erősen préselem a szájához az enyémet, közben a mellkasánál a pólójába markolok. Az ujjai a nyakamra simulnak, majd a keze a vállamra csúszik, és gyengéden eltol magától.

-            Viszont komolyan gondoltam, hogy várni akarok – suttogja, mire csalódottan kifújom a levegőt. - De Eff, istenemre, nem gondoltam volna, hogy ennyire megnehezíted a dolgomat. – Megcsókolja a számat, és a nyelvét az enyémhez érinti. Ismét felnyögök, de ő máris elhúzódik tőlem. - Nem akarom, hogy úgy történjen meg, hogy közben azon kelljen aggódnunk, a bátyád vagy az apám, mikor toppan be. - A tarkómra csúsztatja a kezét, és megcsókolja az arcomat.

Értem az indokait, de attól még nem könnyebb elszakadnom tőle.

-            Gyere, hazaviszlek. George és Julie hamarosan hazaérnek. – Némán bólintok, mert képtelen lennék megszólalni. Minden akaraterőmre szükségem van, hogy meg tudjak állni a lábamon, miután lemászok az ágyáról. Feldobom a táskámat vállamra, közben Lucas eltűnik a fürdőben, így az ajtó előtt várakozom rá. Amikor kijön, látom, hogy megmosta az arcát, mert enyhén nedves a haja a homlokán. Elfordulok, hogy ne lássa a mosolyomat. Jó tudni, hogy az előbbi után neki is le kellett hűtenie magát. Megcsörren a kocsi kulcsa, ahogy felveszi az ajtó melletti asztalról, közben én már elindulok lefelé a lépcsőn a kocsijához.

~            

-            Éhes vagy? – kérdezem, amint belépünk a konyhába. Megszoktuk már, hogy a hátsó ajtón át közlekedünk, nehogy J. J. kiszúrja Lucas kocsiját. Ledobom a hátizsákomat a pultra, és a hűtő elé lépek.

-            Nem igazán – válaszolja. Kiveszek egy doboz szójatejet, és töltök magamnak egy pohárba. Lucas megáll a pult mellett, és mosolyogva nézi, ahogy leengedem a poharamat.

-            Gyere ide – kéri, és kinyújtja felém a karját. Magához húz, és megcsókolja a számat, majd egy kissé beszívja a felső ajkamat. – Tejes maradt a szád – suttogja az ajkaim közé.

-            Felmegyünk a szobámba? – kérdezem tőle sóhajtva. Hogy várja el, hogy értelmesen gondolkodjak, amikor folyton ilyeneket csinál?

-            Inkább menjünk le az alagsorba. George nemsokára hazajön, és megeteti velem a golyóimat, ha a szobádban talál. - Kissé csalódottá válok, de mivel igaza van, ezért követem őt.

Lucas mellett kuporgok a kanapén. Elindítottunk egy filmet, és most mindketten mereven bámuljuk a képernyőt.  Mióta lejöttünk ide, mintha félne hozzám érni. Ráhajtom a fejemet a vállára, csakhogy ne legyen annyira kínos az egész. Egy kissé lejjebb csúszik, hogy kényelmesebben rádőlhessek, így ezt jó jelnek veszem. A kezemért nyúl, és összekulcsolja az ujjainkat a combomon. Az ő keze van lefelé, ami pont a szoknyám szélénél nyugszik, így enyhén hozzáér a meztelen bőrömhöz. Egyértelmű, hogy ez az egész filmnézés csupán figyelemelterelés. Az asztalon heverő telefonom váratlanul felvillan és pittyen egyet jelezve, hogy üzenetem jött. Elhúzódom Lucastól, és felveszem a mobilt.

-            George üzent – jelentem be hangosan, amint feloldom a kijelzőt. Némán olvasom el az üzenetet:

„Julie-val kaptunk egy váratlan vacsorameghívást. Valószínűleg későn jövünk, ne várj meg. Szeretlek: G.

Ui.: Lucas tízig maradhat, de utána haza kell mennie. Bízom benned!”

Meg sem lepődök, hogy tudja, Lucas most is velem van. Értem a burkolt utasítását. Bezárom az üzenetet. A telefonom szerint még csak negyed kilenc van. A szívem olyan izgatottan kezd el dobogni, hogy alig kapok levegőt.

-            George és Julie csak későn jönnek meg. Tízig itt maradhatsz – mondom halkan, majd nyelek egy hatalmasat.

Lucas hátradönti a fejét a kanapé támlájára, és hangosan kifújja a levegőt. Mellé hanyatlok, és felé fordítom a fejemet. Rám néz, aztán a tekintete megállapodik a számon. A szívem ettől máris erősebb fokozatra kapcsol. Értem, hogy nem akar lefeküdni velem, de ez még nem zárja ki azt, hogy mást sem csinálhatunk. Összeszorítom a számat, majd beharapom az alsó ajkamat. Olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy érzem a meleg levegőt kiáramlani a szájából. Abból, ahogy most rám néz, szinte biztos, hogy ugyanarra gondolunk.

-            Tetszik ez a ruha – mondja rekedtesen, és érzem, hogy valami mögöttes tartalma is van a szavainak.

Úgy vibrál közöttünk a levegő, hogy szinte tapintani lehet. A pulzusom már az eget veri. A tekintetem visszasiklik az ajkaira, és Lucas is mereven néz engem.

-            Köszönöm – sóhajtom, a hangom alig erősebb a suttogásnál.

Némán bámuljuk tovább a másikat, de egyikőnk sem mozdul. Úgy érzem, teljesen kiszáradt a szám. A nyelvem végigsiklik az ajkaimon, hogy megnedvesítsem.

-            A francba, Eff… – morogja. Egyszerre kapunk a másik után, az ajkaim az övére tapadnak, mielőtt még kimondhatná a nevemet.

A keze azonnal a derekamra siklik, és a ruhámba markolva az ölelésébe von. A mellkasunk egymáshoz nyomódik, mire a szájába sóhajtok. Az ujjaimat lassan felcsúsztatom a tarkóján, és gyengéden a hajába fúrom őket. Ettől Lucas határozottabban markolja a csípőmet, és olyan erősen szorít magához, hogy alig kapok levegőt. Felhúzom a lábamat, és óvatosan átemelem az övén, mire a keze a fenekemre siklik, és az öléhez von. A szoknyám teljesen felcsúszhatott a lábamon, mert érzem a meleg tenyerét, ahogy a meztelen combomat simogatja. Erősebben markolok a hajába, amire válaszul csak még jobban belém markol. Szédületes érzés, ahogy az ágyékom a nadrágjához feszül. A kezem lecsúszik a pólója szegélyéhez, és lassan becsúsztatom alá a kezemet. Ahogy az ujjbegyemmel megérintem a hasa alján lévő izmokat, Lucas teste megremeg. Megmarkolom a póló alját, és egyre feljebb kezdem húzni. Lucas hirtelen elkapja a csuklómat és megállítja a kezemet, amikor rájön, hogy le akarom venni róla a felsőjét.

-            Csak érezni akarom a bőrödet. Csak ennyit szeretnék. – A hangon enyhén könyörgő.

Lucas egy ideig a szemembe bámulva mérlegeli a kérésemet, majd megmarkolja a pólóját a hátán, és közösen lehúzzuk róla a felsőt. Az ujjaimat a most már meztelen vállába mélyesztem, és ösztönösen mozgatni kezdem a csípőmet. Lucas az egyik kezét még mindig a fenekemen tartja, és óvatosan segíti a mozgásomat, a másik kezével pedig a hátamat simogatja. Olyan hevesen csókolózunk, hogy többször is egymás szájába harapunk.   

-            Tetszik ez a ruha – sóhajtja az ajkaim közé, ahogy felveszi a csípőm mozgásának ritmusát.

Szinte szédülök a testemen végigrohanó ingerektől. Az egyik kezemmel a vállát szorítom, a másikkal a haját markolászom. A szétnyílt ajkaink egymáshoz tapadnak, ahogy mindketten kapkodva zihálunk. Lucas az arcom két oldalára teszi a kezét, és némán kéri, hogy nézzek rá. Egymás szemébe bámulunk, kiolvasom belőle, hogy ugyanarra gondolunk. Mégpedig, hogy ez az este eddigi életünk legjobb estéje. Mindketten levegőért kapkodunk, ahogy az övének döntöm a homlokomat. Egyszerre mosolyodunk el, majd Lucas újra a szám után kap.

A karomat a nyaka köré kulcsolja, majd lecsúsztatja a tenyerét az oldalamon, és csípőmbe markol, mielőtt kiegyenesíti a hátát, aztán ellöki magát a kanapétól. Körbeölelem a lábammal a derekát, amikor feláll, majd óvatosan elfektet a kanapén. Az egyik lábát az enyémek közé teszi, a másikat pedig a combom mellé, és a mellkasával lassan rám nehezedik. Ebből tudom, hogy nem akarja kihasználni a szoknyám nyújtotta előnyöket, és hogy ennél tovább nem fogunk menni. Viszont annyira jó, sőt tökéletes az, amit most csinálunk, hogy több gondolatot nem is pazarolok rá.

Lucas úgy néz rám, mint aki rögvest belehal a vágyakozásba. A tarkóm alá csúsztatja a kezét, és magához von, hogy megcsókolhasson. A sóhajaim egyre felületesebbé válnak, ahogy végigcsókolja az arcomat és az állam vonalát, majd lejjebb haladva finoman szívni kezdi a nyakamon a bőrömet. Amikor a szája a kulcscsontomhoz ér, jóleső borzongás fut végig a hasamon át az ágyékomba. A lélegzetem elakad, amikor a szája a dekoltázsom felső részéhez ér, de a szája megáll ott, ahol a ruhám a mellemre simul. A jobb keze megkeresi az enyémet, összekulcsolja az ujjainkat, és felhúzza a fejem mellé. Végigsimít a meztelen karomon, majd egyre lejjebb csúsztatja a kezét a testem vonalát követve. Élesen beszívom a levegőt, amikor a keze a mellem széléhez érve végigsimít az oldalamon. Nem bírok elfojtani egy halvány mosolyt. A tenyere egy ideig a csípőmön pihen, közben apró köröket rajzol rá az ujjával. A szája ismét a nyakamra vándorol, amikor a keze megindul felfelé a ruhámon. Lassan simít végig az oldalamon, de amikor a hasamra csúsztatja a tenyerét, azt hiszem, elfelejtek levegőt venni. A testem megmerevedik, és szinte lélegzet visszafojtva várom, hogy megtegye. Egészen idegessé válok, a szívem erősen veri a mellkasomat. A keze óvatosan és lassan siklik a mellem felé, azt hiszem, esélyt akar adni arra az esetre, ha le akarnám őt állítani. A testem teljesen ellazul, amikor a tenyere a mellemre csúszik, mire egy jóleső, halk sóhaj szökik ki az ajkaim közül. Lucas vár, a keze nem mozdul, miközben finoman az államat csókolgatja. Megfogom az arcát, és felhúzom magamhoz. Követelőzve kapok a szája után, és addig csókoljuk egymást, míg ismét levegőért nem kapkodunk. Remélem, ebből rájött, hogy semmi kifogásom az ellen, amit csinál. Amikor a nyelvem a szájába siklik, a keze egy kicsit erősebben markolja meg a mellemet, amitől a szájba nyögök, és kidomborítom a hátamat, hogy még jobban hozzá feszüljek. Soha nem éreztem még ilyet senkivel sem. Mindjárt elájulok, annyira jó. Lucas szája elengedi az enyémet, és végigsimítja az orrát a bőrömön. Az arca az enyémhez simul, ahogy a fülemhez hajol.

-            Effie? – suttogja kifulladva.

-            Ig… igen? – Beszéd közben élesen beszívom a levegőt, de így is megcsuklik a hangom.

-            Szeretlek, Elisabeth Lockhart – súgja a fülembe, és gyengéden elsimítja a hajamat a fülem mögé. Bizsereg a bőröm attól, hogy a teljes nevemen hívott.

-            Én is szeretlek, Lucas – suttogom válaszul, és megcsókolom az arcát.

Ő még nálam is jobban elveszthette a fejét attól, amit eddig csináltunk, mert végül kinyújtja a lábát, és teljesen rám nehezedik. Elérzékenyülök attól, hogy mielőtt megtette volna ezt a lépést, szükségét érezte még egyszer megerősíteni bennem, hogy szerelemből teszi. Ahogy a lábam közé helyezkedik, a meztelen hátát simogatom a nadrágja szélénél. Soha nem örültem még annyira, hogy szoknya van rajtam, mint most. Lucas a nyelvét a számba tolja, ahogy csókolózni kezdünk. A keze a mellemről lecsúszik egészen a combomra, majd a lábamat az oldalához húzza, és lassan ringatózni kezdünk.

Többször is el kell szakadnom az ajkaitól, mert úgy érzem, nem kapok levegőt. A kezét lassan visszacsúsztatja a mellemre, és óvatosan simogatni kezdi. Az egész testemen remegés fut végig, és még kapkodóbban sóhajtozom. Tudom, hogy ő is legalább annyira élvezi a dolgot, mint én, mert egyre keményebbé válik, ahogy hozzám dörgöli magát. Tisztán érzem, hogy merevedése van, és hihetetlen, de ennek én vagyok az oka. Egyszerűen szédületes és szinte felfoghatatlan, hogy ezt csináljuk. Ez életem legjobb estéje!

 Az elnyílt ajkamra szorítja az övét, miközben levegő után kapkodva egymás szájába sóhajtozunk. Úgy érzem, hogy a testemen végigcikázó ingerektől hamarosan fel fogok robbanni. Mostanra megtaláltuk a ritmusunkat, és teljes összhangban ringatózunk tovább. Végig olyan érzésem van, hogy el fogok ájulni. Amikor Lucas szája ismét a nyakam és a vállam hajlatához tapad, majd enyhén szívni kezdi a bőrömet, ösztönösen kidomborítom a felsőtestemet, mire megmarkolja a mellemet.

-            Jesszusom! – kiáltok fel szenvedélyesen, és egy pillanatra, mintha az agyam képtelen lenne feldogozni több érzelmet, elsötétedik minden.

Hangosan beszívom a levegőt, és visszahanyatlom a kanapéra. Lucas szájon csókol, de annyira elmosódott minden, hogy csak hagyom, hogy beszívja az alsó ajkamat. Végigsimít az orrával az enyém mellett, majd egy gyengéd csókot lehel a homlokomra, aztán legördül rólam. A karját a fejem alá csúsztatja, és a meztelen mellkasához húz, miközben még mindig enyhén kapkodom a levegőt. Nem értem, mi történt az előbb, de még soha, de soha nem éreztem ilyet korábban. Mintha felrobbant volna az univerzum, csak éppen bennem, a testemben.

Amíg helyre nem áll a légzésem, Lucas gyengéden a hátamat simogatja. Érzem, hogy lejjebb húzza a combomon a szoknyámat. Enyhén zavarba jövök attól, amit csináltunk. Belefúrom az arcomat a mellkasába, és beszívom a bőrének az illatát. Egy ideig mozdulatlanul fekszünk egymás karjaiban, és nem szólunk egy szót sem, csak némán simogatjuk egymás karját. Lucas telefonjának a pittyegése szakítja félbe ezt az idilli és végletekig nyugodt pillanatot. Mocorogni kezd, hogy felvehesse az asztalról. Szaggatottan kifújja a levegőt, és a mellkasa is megrándul, ahogy némán elneveti magát. Lassan felemelem a fejemet. A szobában majdnem teljesen sötét van, az egyetlen fényforrás a tévé képernyőjének a villogása. Lucas telefonjára próbálok fókuszálni. A képernyője túl világos, így beletelik egy kis időbe, mire ki tudom venni, mit is néz.

-            George üzent neked? Ez komoly?! – Gyorsan ülő helyzetbe tornázom magamat. Megragadom Lucas csuklóját, hogy közelebb húzhassam az arcomhoz a telefont tartó kezét. – Ezt nem hiszem el! – mondom mérgesen. Lucas kinyomja a telefont az oldalán lévő gombbal, mielőtt végigolvashatnám az üzenetet.

-            Mennem kell. Két perc múlva tíz óra – mondja határozottan.

-            Muszáj? – sóhajtom szomorúan.

-            George az egyetlen, aki tud rólunk. Nem kéne magunkra haragítanunk. – Biccentek a fejemmel, mert tudom, hogy igaza van. Mára ezzel kell beérnem.

Felveszi a földről a pólóját, és gyorsan átbújtatja a fején. Kézen fogva megyünk vissza a nappaliba, ahol Lucas a hátizsákját hagyta. Egy kézzel veszi fel, majd dobja fel a vállára, mert nem vagyok hajlandó elengedni őt egy pillanatra sem. Lassan sétálunk a hátsó ajtóhoz, próbálom elodázni az elválást. A falhoz dőlök, és az összekulcsolt kezeinket bámulom.

-            Amit az alagsorban csináltunk… - kezdem feszengve -, azt nagyon élveztem. – A hangom halk, de őszinte, közben zavartan Lucas ujjaival játszom. Megfogja a karomat, és magához von, majd átöleli a derekamat, és magához szorít.

-            Én is nagyon élveztem, Effie – suttogja gyengéden a fülembe, és eltűri a hajamat az arcomból. – Szeretlek – mondja, de most már egyenesen a szemembe néz, majd ad egy apró csókot a számra.

-            Felhívsz, ha hazaértél? – kérdezem letörten.

-            Én eddig is otthon voltam, itt, veled! – A szememet könnyek lepik el ettől a kijelentésétől.

-            Én is otthon voltam veled – mondom enyhén remegő hangon, és a vállához nyomom az arcomat. – De úgy értettem, hogy otthon, ahol te vagy és az ágyad. – Lucas jókedvűen felkacag.

-            Örülök, hogy neked az az otthon, ahol én vagyok és az ágyam. – Elpirulok.

-            Béna vagy – morgom a pólójába. Megfogja a vállamat, és enyhén eltol magától.

-            Hé, te mondtad, hogy neked az az otthon, ahol én vagyok meg az ágyam.

-            Nem is ezt mondtam. Teljesen kiforgatod a szavaimat – bosszankodom.

-            Én nem ellenkezem a magyarázatod ellen. Te és az ágyad elég jól hangzotok. – Lucas elneveti magát, és tudom, hogy jól szórakozik rajtam. Az arcom biztosan teljesen elvörösödött a szavaitól. - Effie, csak viccelek – emeli fel a fejemet. Megcsókolja a homlokomat, és még egyszer megölel. – Mennem kell. Már teljesen kimerítettük az időkeretünket. Csak még adni akarok neked valamit – mondja, és gyorsan lekapja a táskáját a válláról, és kotorászni kezd benne.

-            Mit? – kérdezem némi izgalommal. Lucas egy összehengergetett rajzlapot vesz elő a táskájából.

-            Csak akkor nézd meg, ha már elmentem. Ha hazaértem, felhívlak. Szeretlek – hadarja, és egy gyors csókot lehel a számra, aztán már kint is van az ajtón. 

Még ott, a konyhaajtó előtt ácsorogva kihengergetem a rajzlapot. Legalább öt percig állok némán és mozdulatlanul a lapot bámulva, amikor végre kigördül egy könnycsepp a szememből. A lapon mi vagyunk. Az ő arca és az enyém alkot egyet. Mintha mi így, együtt lennék csupán egy egész. Azt eddig is tudtam, hogy én csak akkor vagyok teljes, ha ő velem van, de az, hogy ő is hasonlóan érez, és ezt ezzel a rajzzal adja a tudomásomra, csak még inkább megerősít abban, hogy ez életem legeslegjobb estéje!