2017. augusztus 13., vasárnap

Kötődés - 27. fejezet

Lucas

A házba lépve lerázom a kabátot a vállamról. Már megint teljesen megáztam. A hajamról a homlokomra csöpög a víz. Ideje lenne levágatnom, de kisebb gondom is nagyobb most annál, hogy ezen aggódjak. A konyhából mondatfoszlányok hallatszódnak ki. Apám olyan hangon beszél a telefonján, amiből arra következtetek, hogy csakis épp valamelyik aktuális barátnője lehet az. Rendben, valószínűleg Lisa. Nem is értem, miért akarja elvenni, vagy, hogy Lisa miért akar épp az apámhoz hozzámenni. Visszanyelem a haragomat, ahogy csendben a régi szobámhoz megyek, és óvatosan kinyitom az ajtót, vigyázva, nehogy megzavarjam abban, amit éppen csinál.
A szobám pontosan ugyanúgy néz ki, mint mielőtt elköltöztünk. Még az a régi Picasso önarckép is a falon van, amit tizenkét évesen raktam ki, habár már eléggé viseltes a széle. Az asztalom felett van egy kép, amin Ashley-vel egymást átkarolva állunk. Még tavaly nyáron hoztam ide magammal, mondván, így mindig együtt lehetünk.

 Emlékszem, apám mennyire odavolt érte, már a kezdetektől fogva. Vagyonos család, rangos névvel.  Tudom, hogy azért örült nekünk annyira, mert ezzel azt remélte, nem követem el az ő hibáját. Engem viszont nem érdekelt sem Ashley családjának a vagyona, sem pedig a neve. Az egyetlen dolog, ami fontos volt, hogy bármennyire is rosszul mentek a dolgok akkoriban, nekem ott volt Ashley, és végre nem voltam egyedül abban az országban, amit akkor annyira utáltam. Most viszont annak, aminek a jelennek kéne tűnnie vele, olyan távol van tőlem, mintha ez az egész egy másik életben történt volna csak meg.
Hálaadás óta folyamatosan csak veszekszünk. Ashley alig beszél velem mióta úgy egy hónapja leállítottam, amikor ki akarta gombolni az ingem. Egyszerűen csak nem volt helyes az egész, hogy közben végig Effie-n járt az eszem. Azóta semmilyen fizikai kapcsolat nem volt közöttünk, és Ash baromira berágott rám, amit meg is értek. Totális seggfejként viselkedtem vele akkor. 
Lefekszem az ágyamra, ami fájdalmasan megnyikordul alattam. Megnyugtató, hogy még ha szinte minden más meg is változott körülöttem, ez a szoba ugyanolyan maradt. Egy ideig várok, hátha apám észreveszi, hogy megjöttem, de miután tíz perc múlva sem érkezik kopogás az ajtómon, megnyugszom. Láthatólag inkább úgy tesz, mintha észre sem vette volna, hogy megjöttem, vagy azt, hogy létezem. Tökéletes. Holnap reggel végre visszamegy Amerikába, így anya és én kettesben lehetünk. Azt kívánom, hogy ne csak a házból, de az életemből is tűnjön el.
Úgy döntök, felhívom Ashley-t. Meglepetésemre fel is veszi a telefonját.
-            Bailey, hééééé! Hogy vagy? – A hangja elmosódott, szinte biztos, hogy részeg.
-            Mi újság odaát a tengerentúlon? – kérdezem.
-            Őrületes a buli! – kiabálja túl a háttérben lévő zsivajt. – De akkor lenne a legszuperebb, ha itt lennél. Mindenki hiányol téged.
El sem tudom képzelni, mennyire hiányolhatnak a barátai, akik épp most is taccs részegek, és a legtöbbjük még csak a nevemet sem tudja. – Van itt vagy száz ember, és mindenki hozott piát is, és Cameron olyan… Jesszusom!
Csörömpölést hallok, aztán valami csattanva széttörik a háttérben, mire Ashley megnémul.
-            Mi a baj? – kérdezem olyan komoly hangon, amennyire csak bírom, de közben látom magam előtt, ahogy Ashley egyik seggrészeg haverja épp a földön fetreng karácsonyi pudinggal a képén.
-            Oh, csak a szokásos káosz a puccparádé előtt - válaszolja. – Amúgy imádom az ajándékod. Annyira te vagy… és én, vagyis mi. Alig várom, hogy haza gyere, és találkozzunk.
-            Tényleg? – kérdezem.
-            Nem lenne igazi az ünnep némi megbocsátás nélkül, nem igaz? – Erre kacéran felkuncog. – Csak jobban kellene hallgatnunk egymásra, tudod? Beleadni mindent, amink van. Hogy vagy amúgy?
Ashley egyértelműen részeg – ismét – és nem sok értelme van annak, amit mond, de megbocsát, és ez jó. Most csak ez érdekel.
-            Jól vagyok – mondom. – Korán keltem, bementem anyához. Ő is…
-            Cam, ne csináld már! – szól közbe Ashley kacarászva, mintha eddig nem is figyelt volna. A hangja túlságosan játékosnak tűnik.
-            Ashley?
-            Figyelj, ez az egész kezd átalakulni egy Tarantino filmé. Mennem kell! Boldog karácsonyt és új évet! – hadarja.
-            Boldog karácsonyt… – válaszolom, de a telefon az előtt búgni kezd, hogy befejezhetném a mondatot. Ashley letette. 


Effie

Késésben vagyok. Odalentről Bianca autójának visító dudálása harsan. Egész eddig Lucasszal beszélgettünk telefonon. Nem mondtam el neki, hogy találkoztam a nővérével. Nem tudnám kimagyarázni magam, hogy mikor sikerült összefutnom vele, és a hazugságokból már totálisan elegem van. Így inkább csak hallgatok róla. Felkapom a dzsekimet, és már rohanok is le a lépcsőn. Leugrom az utolsó három lépcsőfokon, de ha így folytatom, egyszer ki fogom törni a nyakamat. Bekiabálok George-nak a nappaliba, hogy leléptem. Láthatólag örül, hogy végre lányokkal töltöm az időmet, mert mosolyogva integet vissza. Szabályosan bevetődöm a kocsi hátsó ülésére.
-            Lekéssük az előzeteseket, hajts, hajts! – utasítja Kate a barátnőjét, aki fék csikorgatva farol ki az útra.
-            Jaj ne, várjatok, elfelejtettem a telefonomat! – kiáltok fel. A nagy rohanásban az ágyamon hagytam.
-            Sajnálom, majd küldözgetsz szerelmes üzeneteket az öcsémnek a film után – mondja Kate, mire megforgatom a szememet. 
Amikor Bianca leparkol a mozi előtt, mindhárman kiszállunk, de ahogy végignézek a lányokon hangos nevetésben török ki. A kötött pulóverük, ami hátulról egyszerűen csak furcsa pirosnak tűnt, előröl egyenesen gusztustalanul giccses. Kate ráadásul  épp egy mikulás sapka alá próbálja  begyömöszöli a szőke tincseit, Bianca pedig rénszarvas agancsos hajpántot tol a hajába. Amíg a mozi felé baktatunk, akárhányszor rájuk nézek, mindig fulladozó röhögésben török ki, annyira nevetségesen néznek ki.
 A leggiccsesebb karácsonyi filmet választottuk ki. Rajtunk kívül alig páran vannak csak a teremben. Pár sorral lejjebb egy alig tizennégynek kinéző pár smárol, pedig még a filmelőzetesek sem kezdődtek el. Gondolom így sikerült meglépniük anyuci és apuci vizslató szemei elől.
-            Menjetek szobára! - kiabál le nekik Kate, mire elszakadnak egymástól, de csak annyi időre, hogy a srác egy idétlen grimaszt küldjön felénk. Éljen a fiatalság!
Inkább lehajtom a fejem, hogy a hajam eltakarja az arcom, és leülök a helyemre. Kate bosszúból a film végéig popcornt dobál a lány hajába. Úgy látszik, ez valami családi szokás náluk. Bianca és én kiröhögjük az összes túljátszott színészi alakítást, és a rongyosra nyúzott „mentsük meg a karácsonyt” történetet.

Mozi után beülünk egy közeli szuper vega helyre, amit Bianca kezdeményez.
-            Ti mit kértek? – kérdezi Bianca, miközben teljesen elmerül a menü vizsgálatában.
-            Teljesen mindegy, hogy én mit rendelek, mert a felét úgyis te fogod megenni – mondja Kate tettetett bosszúsággal, mire Bianca kinyújtja rá a nyelvét. Mosolyogva figyelem az évődésüket.
Miután kihozzák mindenkinek a vacsoráját, nevetve nézem végig, ahogy Kate próbálja eltolni Biancát a tányérjától.
-            Komolyan, nem is értem, hogy hogyan lehetsz ilyen irigy, amikor van egy testvéred – morgolódik Bianca, miután Kate a tányérjával egészen az asztal széléig araszol, majd a testével barikádot alkot, hogy a barátnője ne férhessen hozzá a vacsorájához.
-            Az enyémet megkóstolhatod, nem bánom – ajánlom fel Biancának, és egy kissé felé tolom a tányéromat.
-            Persze, rontsd csak el! – csattan fel Kate, mire elnevetem magamat. – Hónapokba telt elérnem, hogy ne kotorásszon a kajámban, erre most minden erőfeszítésem sutba ment. – Bianca és én harsányan nevetni kezdünk Kate morcos viselkedésén, mire ő is megenyhül, és végül elmosolyodik. Visszacsúszik Bianca mellé, megsimogatja a haját, és belesuttogja a fülébe, hogy „szeretlek”.  
Egészen bensőséges ez a pillanat, és az, hogy engem is belevonnak ebbe a meghittségbe - főleg, miután alig huszonnégy órája ismerem csak őket - valamiért megnyugtat. Bianca átöleli Kate-et, és egy pillanatra a vállára hajtja a fejét. Jó látni, hogy két ember ilyen csodálatosan képes szeretni egymást. Hátradőlök, de érzem, hogy a mellkasomból indulva egy apró rossz érzés kezd kibontakozni. Úgy terjed szét a testemben akárcsak egy sötéten kavargó árny az éjszakában. Elkomorodok, amikor a gondolataim visszakanyarodnak a problémáimra. Hiába próbálom elnyomni, állandóan a felszínre akarnak törni. Kate telefonja megrezzen az asztalon, így elengedik egymást Biancával, és megfordítja a készüléket. Az arca mosolygós, ahogy a kijelzőre koppint, de ahogy elolvassa az üzenetet, a pillanat tört része alatt teljesen elkomorodik.
-            Valami rossz hír? – kérdezi Bianca óvatoskodva, és ő is a kijelzőre pillant. Feljebb tornászom magamat az ülésben, az izmaim megfeszülnek az idegességtől. Biancára pillantok, de most már ő is kikerekedett szemekkel bámulja a telefont.
-            Mondjátok már, mi van?! A mamáddal történt valami? – kérdezem, és a hangom enyhén hisztérikus.
Kate leteszi a telefonját, és nagyon lassan átcsúsztatja az asztalon. Egy ideig az aggódó arcát bámulom, aztán elszakítom róla a szememet, és a kijelzőre pillantok. Meglepődök, amikor látom, hogy a facebook van megnyitva rajta.


Riley Wood shared Seth Reed’s post to: Kate Hamilton
Today at 20:33
Seth Reed
Today at 20:05
Effie Lockhart 👌
Kösz a szombat esti élményt bébi
 😜
Sanders te barom, jössz $20val.😎

👍 29                             13 comments

Reed kiposztolta, hogy megvoltam neki. Hát ez hihetetlen! Ezt meg mégis hogyan képzelte azok után, ahogy velem bánt? Ez már mindennek a teteje. Egy pillanat alatt szétárad az ereimben az adrenalin, és ökölbe szorítom a kezemet. Érzem, ahogy a vér az arcomba tolul, annyira mérges vagyok.

-            Effie, jól vagy? – kérdezi Bianca, és amikor rájuk emelem a tekintetemet, látom, hogy mindketten aggodalmasan néznek rám.
-            Jól, persze – mondom, habár a hangom másról árulkodik. – Ha tudnám, hol lakik az a seggfej, akkor most nem lenne ujja, amivel bepötyögheti a szarházi üzeneteit. - Fel akarok ugrani, de Kate elkapja a kezemet, és visszaránt.
-            Most meg hova mész, ha?
-            Már tegnap át kellett volna mennem hozzá, és…
-            Nem kéne a közelébe menned, miután… - Kate hirtelen elhallgat, Bianca pedig mérgesen néz rá.
-            Miután, mi? – kérdezem ingerülten. Az nem lehet, hogy tud róla. Hacsak Lucas el nem árulta neki. A düh kezd eluralkodni rajtam.
-            Kate és én beszélni szerettünk volna veled erről ma este– kezdi Bianca óvatoskodva.
-            Miről ha, Kate, miről? – kérdezem az említettől, de egyre inkább felemelem a hangomat.
-            Arról, hogy Reed megvert – mondja k i Kate kertelés nélkül, mire Bianca mérgesen kapja rá a tekintetét.
-            Azt beszéltük meg, hogy finoman hozzuk fel a dolgot, nem pedig hogy az arcába nyomjuk – szidja le a barátnőjét fojtott hangon. Egészen kimegy az arcomból a vér. Lucas elmondta nekik. De hiszen megígérte, hogy nem teszi.
-            Mégis honnan… - kérdezném, de elhal a hangom. A szégyen fojtogató érzése máris visszaköltözött a mellkasomba. Kapkodni kezdem a levegőt.
-            Kérlek, nyugodj meg – csitítgat Bianca.
-            Csak ezért hívtatok el? Hogy aztán rám…
-            Nem, dehogy, Effie! – szól közbe Bianca, és bűnbánón néz rám. – Azért hívtunk el, mert szerettünk volna több időt veled tölteni. Amit Kate mondani próbált az az, hogy véletlenül hallottuk, amikor elmondtad Lucasnak, hogy Reed megütött téged Halloweenkor. Ne érts félre, nem hallgatóztunk, de a falak elég vékonyak a lakásban. A lényeg az az, hogy Kate mondani szeretne neked valamit.  – Erre bátorítóan Kate-re néz, és jelzi, most már beszélhet. Egyre kellemetlenebbül kezdem érezni magam. Nem akartam őket is belevonni ebbe az egészbe. Gondolhattam volna, hogy az alig néhány méterre lévő hálószobában is mindent hallani lehetett. Legalább tudom, hogy Lucas nem adna ki még a testvérének sem.
-            Most már tudsz a terhességemről – kezdi Kate -, viszont arról nem, ami nem sokkal az előtt történt, hogy kiderült volna a dolog.
-            Mi… miért, mi történt? – kérdezem remegve, a hangom legalább már nem hisztérikus. Semmi jót nem sejtek abból, ahogy Kate rám néz. Bianca megfogja az asztalon heverő kezét, és megszorítja azt.
-            Két héttel az előtt, hogy rájöttem, teherbe estem - kezdi elfojtott hangon mesélni -, Reed és én összevesztünk. Máskor is veszekedtünk már, mindketten elég hirtelen haragúak voltunk, de aznap este Reed túlment minden határon, és felpofozott. Aztán az ágyra szorított és megfenyegetett, hogy ha elmondom bárkinek is, akkor elintézi, hogy Lucast kirúgják a csapatából. Féltem, hogy betartja az ígéretét, és az öcsémnek soha nem lesz esélye bejutni az egyetemre, ha nem kap ösztöndíjat, ezért hát hallgattam. Egyszerűen próbáltam elkerülni Reedet, és nem beszéltem senkinek arról, ami történt. Aztán rájöttem, hogy terhes vagyok, és a többit gondolom, már tudod, mert az öcsém elmondta neked. Csak azért nem tudódott ki az egész sztori, mert Reed rettegett attól, hogy felelősséget kell vállalnia. Hónapokig jártam mindenféle önsegítő szarságra, miután elveszítettem a babát, de aztán megismertem Biancát, és most itt vagyok.  – A végén hálásan Biancára néz, majd vissza rám.
Érzem, ahogy könnyek kezdenek gyűlni a szememben, de nem akarom, hogy Kate miattam még rosszabbul érezze magát, így visszafogom magam, és lenyelem a keserűséget, ami gombócként dagad a torkomban.
-            Effie – szólít meg Kate, hogy nézzek rá -, mióta tudom, hogy veled is megtette, amit velem, csak azon jár az eszem, hogy még hányan lehetnek odakint, akikkel ugyanez történt. – Összeszorul a torkom. Mi van, ha Kate-nek igaza van, és nem alaptalan a gyanúm, hogy Reed korábban is viselkedett már erőszakosan más lányokkal is. Lesütöm a szememet. Nem akarom, hogy bárki mással akár csak hasonló történjen.  
-            Effie - szólít meg Bianca gyengéden, és átfogja a Kate-tel összeszorított kezünket. - Ezzel Kate csak azt akarta megmutatni, hogy lásd, van megoldás.
-            Tudom, hogy mit érzel – veszi át a szót Kate. - Tudom, mennyire szégyelled magadat, hogy keresed az okokat és a miérteket. Számtalanszor lejátszottam magamban, hogy mi lett volna, ha ezt vagy azt csináltam volna. Nem segített semmi. El kellett fogadnom, hogy nincs mi lett volna ha. Mert nem az én hibám, hogy Reed kezet emelt rám. Effie, kérlek, ne félj kiállni magadért.
Lehajtom és megrázom a fejemet. Kihúzom a kezemet Kate tenyeréből. Össze vagyok zavarodva.    
-            Nem kell most azonnal döntened semmiről – mondja Bianca lágy hangon. Eddig akárhogy is próbáltam a Reeddel kapcsolatos problémákat elfedni, látszólag eredménytelen volt minden próbálkozásom. A probléma folyton visszajár kísérteni. Tényleg itt lenne az ideje, hogy szembe nézzek velük? De mégis hogyan? Hogyan menthetném meg magamat, mint ahogy azt Kate mondta?
-            Fáradt vagyok, szeretnék hazamenni – mondom csendesen.
Kate csüggedtnek tűnik a válaszomtól, de Bianca küld felé egy jelentőségteljes pillantást, mire Kate beleegyezően biccent.
-            Persze, indulhatunk – mondja Bianca bátorítóan.

Fel sem tűnik, hogy már a házunk előtti felhajtóra kanyarodunk fel, csak amikor Bianca leállítja az autóját. Egész úton bénán bámultam kifelé az ablakon. Úgy érzem, mintha lezsibbasztották volna az testemet és az agyamat. Mindkét lány kiszáll az autóból, és Bianca kinyitja nekem az ajtót. Kiszállok, és hagyom, hogy Bianca megöleljen. Pontosan olyan kellemesen meleg és megnyugtató az ölelése, mint ahogy a mamáméra emlékszem. Biztos vagyok benne, hogy Biancából egy nap remek gyermekorvos, és még jobb anyuka lesz. Bianca visszaszáll az autóba, gondolom, adni akar Kate-nek és nekem egy pillanatot, hogy kettesben maradhassunk.
-            Köszönöm! – mondom hálásan Kate-nek, látom a szemében, hogy tudja, mire értem. Miután megölel, a vállára hajtom a fejemet. Sosem volt nővérem, de gondolom hasonló érzés lehet, mint ez most.  - Csak gondold át, amit mondtam – súgja a fülembe, mire biccentek a fejemmel. Nehézkesen, de elengedjük egymást. Kate aggódva néz rám, de aztán végül ő is beszáll a kocsiba. Mindketten integetnek, ahogy Bianca kitolat a felhajtónkról.
Addig bámulok utánuk mereven, amíg el nem tűnnek a sötét éjszakában.




Lucas

Anya végre itthon van, de még mindig gyenge és erőtlen. Apám korán reggel lelépett. Hiába vagyok végtelenül boldog, hogy végre itthon van, mégsem érzem magamat elég felkészültnek arra az esetre, ha valami történne vele. Arra pedig gondolni sem akarok, mi lesz vele, ha vissza kell mennem Amerikába. Az utóbbi napokban azzal próbáltam elterelni a figyelmem a gondokról, hogy Effie-vel folyamatosan e-mailben és telefonon beszéltünk. Habár amíg az apám itt volt, próbáltam az üzengetésre korlátozni a dolgot, nehogy feltűnjön neki, amit csinálok. Nem akarom, hogy tudjon a kapcsolatunkról. Épp elég volt Halloween után azt hallgatnom tőle, Effie mekkora bajkeverő lány, és hogy mennyire távol kéne tartanom tőle magamat, főleg azután, ami tavaly történt. Nem érdekel, amit mond, nem mintha amúgy képes lennék rá. Birmingham óta képtelen vagyok kiverni a fejemből azt, ahogy kiejtette a nevemet aznap este. A könnyes, szomorú, kék szemei azóta is az első gondolatom reggel, és az utolsó éjszakánként. Szörnyen érzem magam a szomorúsága miatt, főként mert tudom, milyen kemény tud lenni magával szemben, ha a szülei elvesztéséről van szó. Habár még anyának sem vallanám be, de tudat alatt próbálok egy új kapcsolatba kerülni az egyik lánnyal, miközben egy másikkal nyakig benne vagyok egy másikban. Baromi frusztráló az egész helyzet. Bárcsak tudnék tenni a dologért, de persze nem lehet. Anélkül biztosan nem, hogy pontosan úgy kelljen bánnom Ashley-vel, mint ahogy apám szokott a nőivel. Márpedig én sosem leszek olyan, mint ő. Épp elég, hogy ha ránézek, magamat látom benne, csak éppen harminc évvel később. Kénytelen vagyok azt tenni, amit akar, amíg pénzügyi hatalma van felettünk.
Ahogy a nap szép lassan halad, meglepődve látom, hogy nem jött egyetlen üzenet sem Effie-től. Sőt, ha belegondolok, azóta, hogy tegnap este telefonon beszéltünk, egyáltalán nem hallottam felőle. Próbálom hívni a mobilján, de ki se cseng, azonnal hangpostára kapcsol. Szánalmas, de felhívom J. J.-t. A háttérben hatalmas ricsaj van, gondolom már javában tart a szilveszteri buli a házban. Óvatosan kipuhatolózom nála, hogy tud-e valamit Effie-ről. Igyekszem úgy beszélni, mintha csak szimplán érdeklődnék, és a biztonság kedvéért rákérdezek a srácok hogylétére is. J. J végül elmondja, hogy Effie úgy döntött, nem megy ki velük a házba megünnepelni az új évet, mert a hangos zenétől csak megfájdulna a feje, így inkább otthon maradt. Megkönnyebbülök, hogy nem tartott velük. Az a rohadék Reed szinte biztos, hogy odatolja majd a képét. Ha csak arra gondolok, hogy Effie közelébe megy, elönt a düh. Tisztán emlékszem, hogy Effie milyen állapotban jött át hozzám Halloween éjszaka, miután az a rohadék kezet emelt rá. Legszívesebben megetetném vele a saját golyóit.
Miután elbúcsúzom J. J.-től, kétségbeesetten hívogatom Effie-t a mobilján, pedig itt Angliában már majdnem éjfél van. Amikor órák óta először kicsöng a telefonja, és végre beleszól, majdnem hangosan felsóhajtok a megkönnyebbüléstől.
-            Hé, bajkeverő, minden rendben? – kérdezem elviccelve a dolgot. Nem akarok túl kétségbeesettnek tűnni.
-            Persze, miért ne lenne? – kérdezi, miközben valamit épp rágcsál.
-            Próbáltalak párszor hívni, de ki voltál kapcsolva. – Párszor, mi? Vagy kétszázszor hívtam már.
-            Jah, bocsi, lemerült a telefonom, és megfeledkeztem róla – mondja. - Nálad minden rendben? Hogy van a mamád?- kérdezi. Mindig ez az első, amit kérdez, ha felhívom.
-            Jól, csak egy kicsit fáradt volt, ezért lefeküdt aludni. Most egyedül nézem a BBC szenzációs szilveszteri műsorát. Gondoltam, megkérdezlek, nincs-e kedved csatlakozni.
-            Oh, imádom a szilveszteri műsort! – kiált fel szarkasztikusan, mire mindketten elnevetjük magunkat.

Fél óra múlva együtt nézzük végig a visszaszámlálást. Effie a neten követi az eseményeket. Mindketten ujjongunk, amikor megkezdődik a tűzijáték.
-          Boldog Új Évet! – kiabálja a telefonba.
-          Neked is Boldog Új Évet öt óra múlva – mondom, mire hangosan felnevet. Imádom, amikor sikerül jókedvre derítenem.
-          Ja, ünnepelhetek egyedül – mondja fanyarul. - Még a bátyámék is meg vannak hívva valami jótékonysági buliba, pedig ők már totál vének. Nem nekik kéne most itthon ülniük, és nekem meg valahol részegen konfettis pezsgőt vedelnem?
-          És kihagytad volna a BBC szenzációs szilveszteri műsorát? – kérdezem nevetve. – Amúgy, örülök, hogy nem mentél ki a házhoz – folytatom sokkal komolyabban, mire Effie nevetése elhal. Tudom, hogy nem akarja, hogy felhozzam a Reed dolgot. – Ha akarod, én fent maradok veled, és ünnepelhetjük együtt az új évet, megint.
-          Bailey, az még négy és fél óra. Angliában addigra már reggel lesz.
-          Négy és fél óra épp elegendő idő arra, hogy elmeséljem neked azt a sztorit, amikor mérges szömörcebokorra pisiltem – mondom, mire Effie kuncogni kezd.   

Tovább viccelődünk, majd anyáról beszélgetünk, meg a művészet órákról, aztán négy órával később Effie minden részletre kimenően narrálja a New York-i szilveszteri műsor eseményeit. Többször is vissza kell fognom magamat, nehogy túl hangosan nevessek fel, és felébresszem anyát. Már másodszor számolunk vissza közösen, és kívánunk egymásnak boldog új évet. Ahogy tovább beszélünk, Effie hangja egyre inkább elhalkul, aztán már csak az egyenletes szuszogását hallgatom. Több mint hat órája beszélünk már.
-            Effie – suttogom a telefonba.
-            Hm? – nyöszörgi álmosan.
-            Alszol? – kérdezem mosolyogva.
-            Csak pihentetem a szemem – sóhajtja.
-            Szörnyen hazudsz! Itt gyakorlatilag hamarosan felkel a nap. Le kéne tennünk.
-            Jézusom, fogalmam sem volt, hogy ennyi az idő. – A hangja a fáradtságtól sokkal mélyebb és rekedtesebb, majdhogynem szexi, ahogy beszél.
Hallom, hogy a lélegzetvételei és a sóhajai elmélyülnek, ahogy ismét elszundít. Egész életemben tudnám hallgatni, ahogy pihegve lélegzik. Egyikőnk sem szólal meg egy ideig.
-            Elisabeth – suttogom.
-            Lucas – súgja a nevemet, amitől furcsa mód kapkodni kezdem a levegőt. Sosem gondoltam volna, hogy attól, hogy valaki a keresztnevemen hív, valaha is ilyen intim és bensőséges érzés jár majd át. - Köszi, hogy fent maradtál velem ma este. Nagyon kedves volt tőled, hogy felhívtál – sóhajtja.
-            Örülök, hogy beszéltünk, Ellie. - Mélyen beszívja a levegőt, és egy álmodozó hang kíséretében kifújja azt.
-            Szeretem, ha így hívsz – suttogja, aztán elhal a hangja, és már csak a csendes szuszogását hallom. Nem tudnám tovább hallgatni a sóhajait anélkül, hogy valami meggondolatlant mondanék, még ha ő már mélyen alszik is, így inkább leteszem a telefont. 

4 megjegyzés:

  1. Azt a hétszentségit! Csak most vettem észre, hogy a telefonom túljárt az eszemen, és nem volt hajlandó elküldeni a kommentem az előző fejeztehez. Sajnos mivel ez a szerkenytű törölte, és már foggalamam sincs mit is írtam, abban egészen biztos vagyok hogy úgy mosolyogtam rajta mint a tejbetök. Végre valahára Effie nem csak töketlen focistákkal lóg, hanem van végre két barátnője is,akikkel minden szaftos pletykát megbeszélhet, na meg akik végre a szemébe mondjak végre, hogy visszafordíthatatlanul belezúgott Lucasba. Na persze ez Bailey részéről is így van, de erről később hablatyolok még. Maradjunk a csajoknál, akik egyszerűen fantörpikus triót alkotnak. Bianca és Kate kapcsolatát hihetetlenül lenyűgőzően mutatod be, és bár a két lány eddig sem állt a rossz oldalon, ezzel a résszel abszolút kedveccé váltak. Kedves tőlük, hogy segítenek neki, és hogy Kate próbálja jobb belátásra téríteni a Reed dologgal kapcsolatban, noha ennek az volt az ára, hogy majdnem lapos palacsintát csinált belőle Effie. Hihetetlen hogy egy szereplő számomra ilyen ellenszenves, na de Reed az minden biztosítékot kivert nálam. Méghogy megvolt neki Effie?! Maximum annyira volt meg neki a lány, hogy kihasználta a "gyengeségét" és megütötte. Ez nem dicsőség hanem a gerinctelenség legalja. Ha azthiszi hogy ez majd változtat a dolgokon nagyon is téved. Bár Effie egyezséget kötött Baileyvel ezek után én biztosan megszegtem volna, és addig ütöm azt a szemetet, amíg mozgásképtelen nem lesz. Jó jó tudom az erőszak nem megoldás semmire és ezért meg jobban tisztelem Effiet. ( vagy inkább Katet aki megállította. Vagy mindkettőjüket. Igen azthiszem ez a megfelő válasz) . Na akkor jöhet a következő téma, mert Reed meg ennyit sem ér meg. Jöhet a következő "kedvenc" Ashley. Ő a következő akit egy kanál vízben meg tudnék folytani Bailey apjával együtt. Csak azért mert neves családból származik, nem kéne hogy együtt legyenek! Hiszen a vak is látja hogy nem működik köztük a kémia. Persze a régi szepidők meg minden. De az már elmúlt. Most leginkább csak szenvednek, és veszekednek ahelyett hogy szétmennének és mindenki boldog lenne. Bailey Effivel, Ashley pedig valamelyik hülye haverjával. Mert hogy annyi ideig nem bírta abbahagyni a bulit hogy a barátjával beszéljen, és boldog új évet kívánjon neki, esetleg megkérdezze hogy van az édesanyja az már szörnyű. Na és persze itt jön újra Effie. Aki mindezt megtette. Persze tudom nem minden ilyen könnyű de azért én remenykedek a happy endben. Lucas egyszerűen tökéletes és meg annál is tökéletesebb fiú, és nemmellesleg teljesen odavan Effieert. Ezt persze meg nem valja be, de ha azt nézzük Effinek is Kate kellett hozzá, hogy biztos legyen a dologban. Hihetetlenül fantörpikusan oldottad meg hogy mindkét szerelő szemén át lássuk a történéseket. Lassan kifogyok a szavakból, és csak remélni tudom hogy nem hiába írtam ennyit, és a telefonom nem lesz megint makacs, és elküldi neked. Imádtam minden sorát, és hihetetlenül várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roseway! Elnézést, hogy még csak most válaszolok, de elutaztunk és még csak most tudtam megcsinálni hogy betudjak jelentkezni a tabletemről, hogy válaszolhassak neked. Már hétfőn olvastam a csodás kommentedet és megint teljesen feldobtad vele a napomat, innen is nagyon köszönöm! Főleg, hogy az előző fejezethez csak vártam és vártam de nem jött komment tőled és már kezdtem elszomorodni, amikor megjött ez a csodás hosszú, és mindjárt felderültem. Ennek örömére gyorsan ki is posztolok egy új részt! :D Remélem én is feldobom majd vele a napodat! Sok puszi!

      Törlés
  2. Szia!
    Nagyon tetszett a fejezet. :)
    Lucas szemszögéből továbbra is nagyon jó olvasni, igaz mindig sajnálom, amiért ilyen élethelyzetben van.
    Biancával és Kate-tel egyelőre hadilábon állok, nem érzem még őket olyan erős karakternek a történetben. Szimpatikusak, meg minden, de valahogy nekem olyan egy személynek tűnnek, hiába két különböző ember.
    Ez a közös szilveszter nagyon tetszett. :) Iszonyú jól összehoztad őket. :)
    Nagyon várom, mikor találkoznak újra. :)

    F

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia F! Nasgyon örülök, hogy ismét itt vagy és írtál is nekem! Nagyon jól esett. Remélem hogy a későbbiekben majd egy kicsit közelebb tudom hozni a szívedhez ezt a két bolondos lányt. :D További jó olvasást, remélem olvashatom majd a kommentedet a továbbiakban is.
      Ölel: Summerrose

      Törlés