A reggeli ajándékbontogatás egy kissé érdekes hangulatban
telik. Amikor hazaértem, mindenki nagyon megkönnyebbültnek tűnt, de azóta totál
furcsán viselkednek velem. Senki nem
tudja, mit is kéne igazából mondania, így inkább csak hallgatnak a történtekről.
George félszemmel méreget, látom, hogy arra vár, hogy én kezdeményezzek, de
egyelőre tiszteletben tartja a kérésemet, hogy időre van szükségem. Tudja, ha
készen állok rá, hogy beszéljek vele, akkor keresni fogom. Egyelőre gondolni
sem tudok a tegnap esti csetepatéra, mert az agyi kapacitásom kilencvenöt
százalékát lefoglalják az érzéseim Lucas iránt.
Miután minden ajándék átadásra került, egy halom
széttépkedett csomagolópapír hever körülöttem a földön. Julie szüleitől egy
csomó könyvet kaptam. A tökéletesség igénye nélkül, az egyik címe: „Útmutatás
lányoknak a felnőtté váláshoz”, egy másiknak meg: „Hogyan éljük túl a tinédzser
kort”. Azt hiszem, utalni próbálnak
valamire… Vajon mire?
Az egy dolog, hogy úgy látszik, Rose néni totál nincs
tisztában azzal, hogy elmúltam már tizennégy, de komolyan, azok az
illusztrációk rémisztőek. Julie szerint azokból a lányokból lesznek a
legnagyobb prostik, akik ilyen könyveket olvasnak.
Inkább úgy döntök, ideje felhívom J. J.-t. Amikor
felveszi a telefont, nagyon derűs hangulatban van, és hallom Cassie kedves
hangját is a háttérben.
-
Boldog karácsonyt, Eff! – kiabálja
a telefonba olyan hangosan, hogy el kell tartanom a fülemtől, majd hangosan
felnevetek.
-
Boldog karácsonyt! – kiabál csilingelve
a háttérből Cassie is.
-
Nektek is boldog karácsonyt! –
mondom lelkesen, és a rosszkedvemnek már nyoma sincs.
-
Milyen London?
-
Szuper – hazudom. - Hideg és
nedves. – Erre megint hangosan felnevetnek.
-
Mikor jössz már vissza? Hiányzol
nekünk! – panaszkodik J. J..
-
Beszéltem Bailey-vel – szólal meg
J. J. ismét, kizökkentve a gondolataimból. - Nemrég hívott. Az anyja jól van.
Mr…. Graham, meg ma repül utána. – A hezitálásából érzem, hogy a neve helyett
J. J. először valami durvábbat akart mondani.
-
Tudom, beszéltünk pár szót tegnap.
- Azt persze nem teszem hozzá, hogy együtt voltunk egész este. - Otthon minden
rendben? Hiányoztok, London unalmas. Alig várom, hogy lássalak.
-
Látod, mondtam neked, hogy meg
fogod szeretni itt nálunk. Te is hiányzol nekünk. Mindketten hiányoztok
Bailey-vel. Hívj, ha leszállt a géped, és átmegyek hozzád.
-
Rendben.
-
J. J., indulunk! – kiabál Cassie a
háttérből.
-
Mennem kell – mondja búsan a
barátom. - Lemegyünk a partra a srácokkal.
Összeszorul a szívem. Azt kívánom, bárcsak ott lehetnék
ma velük.
-
Érezd jól magad! – mondom inkább
némi vidámságot erőltetve magamra. Aztán zörgést hallok, mire Campbell kiabál
bele a telefonba.
-
Effie, húzd végre haza a formás
segged, mert baromira hiányzol nekünk! – Elnevetem magam.
-
Tűnés innen, Camp! – szól rá J.
J..
-
Siess haza, Effie! Szeretünk! –
kiabálja bele a telefonban J. J. még utoljára, majd megszakítjuk a vonalat.
v
A legrosszabb karácsonyok listáján a mostani, a szüleink
halála utáni első karácsony mögötti elit helyet kapta, ez már biztos. Az
egyetlen fénypont a napjaimban az, amikor Bailey-vel beszélhetek, ami lássuk
be, mostanában elég gyakori. Minden nap beszélünk e-mailben, messengeren vagy
telefonon. Többet beszélünk, mint amikor minden nap találkoztunk. A legjobb az,
hogy nem csak én vágyom az ő társaságára, és hívogatom folyton, hanem ő
pontosan ugyanígy van a dologgal. Olyanok a beszélgetéseink, mintha valaki
beadna nekem egy pirulát, amitől egy kis ideig jobban érzem magam, és addig sem
gondolok a sok rosszra, ami mostanában történt. Bailey minden beszélgetés végén
megköszöni, hogy elmondhatta nekem a gondjait. Azt hiszem, kölcsönös érzelmi
terápiát nyújtunk a másiknak. Akárhogy is, ezek a beszélgetések segítenek át a
következő napokon.
A repülőút Floridáig gyorsan eltelik, az út nagy részét
végigalszom. George nem maradhatott tovább, így Rose néni nagy bánatára az
újévet sajnos már nem tölthetjük együtt. Igaz, hogy Michael és Rose hiányozni
fognak, mégis izgalom jár át, ha arra gondolok, ismét láthatom J. J.-t és a
barátaimat. Hiányzik a barátom mackó ölelése, sőt még a horkolása is, amikor
meccsnézés után folyton nálam köt ki.
Az időeltolódás miatt egy kicsit tompa vagyok, amikor
leszállunk, így az autóutat is végigalszom hazáig. Még alig, hogy kipakolom a
ruháimat a mosásba, máris hallom J. J. mély, búgó hangját a földszintről.
George felfelé irányítja a szobámba. Vaskos léptei csak úgy dübörögnek a fa
lépcsőn, ahogy felfelé szalad. Beront a szobámba, és felkap a földről, majd
szorosan magához ölel. Meglepődöm a heves reakciójától, és a szorításától a
levegő is a mellkasomban reked. Fulladozó köhögésben török ki, amikor végre
letesz a földre. A mellkasomra szorítom a kezem, de közben szélesen vigyorgunk
egymásra.
-
Bocs, elragadtattam magam –
szabadkozik. - Hiányoztál! – mondja, és ezzel levetődik az ágyamra, ami
fájdalmasan megnyikordul a súlya alatt.
-
Te is hiányoztál! Hogy telt a
karácsonyod?
-
Szuper volt. Egyik nap nálunk
voltunk, a másik nap pedig Cassie-nél. Megkaptam tőle azt a 3D Studio Max
programot, amiben benne van a Havoc Reactor 2.0 is, ami szuper a realisztikus
dinamika szimulációkhoz.
-
Hát ez állati! – lelkendezem,
habár fogalmam sincs, hogy miről beszél. Gondolom, valami program lehet a
modellezéseihez.
-
Anya kérdezte, hogy mikor jössz
át, hogy odaadhassuk az ajándékodat.
-
Átmehetünk ma, csak ki kell még
pakolnom. Addig mesélj, miről maradtam még le? – kérdezem izgatottan.
-
Öhm… semmiről. – J. J. felkel az
ágyamról, és az asztalomhoz megy, de közben elfordítja a fejét, és az
íróasztalomon lévő dolgokkal kezd babrálni.
-
Neked meg mi bajod?
-
Figyelj… csak azért mondom el,
mert még mindig jobb, ha tőlem hallod, mint másoktól, oké? – Összehúzott
szemöldökkel nézek rá. Mégis mi történhetett, amikor itt sem voltam?
-
Nyögd már ki! – szólok rá.
-
Valaki pletykákat terjeszt. Rólad meg…
meg…
-
Reedről? – vágok közbe.
-
Igen, róla.
-
Milyen pletykákat? – A barátom
zavarában megint elfordul, és az ujjaival idegesen kopogtatja a falapot. - J. J., mondd már! – szólok rá
türelmetlenül. Mégis mi lehet ennyire rossz, amitől ilyen furán viselkedik?
-
Azt terjesztik rólad, hogy… hogy
lefeküdtél vele. – Megrázom a fejem, nem értem, mire akar kilyukadni.
-
Eddig is mindenki erről pletykált
– morgom.
-
Igen, csakhogy most már Reed első
kézből meg is erősíti őket.
-
Micsoda? Hiszen mi nem is… - Be
sem tudom fejezni a mondatot, annyira dühös vagyok.
-
Bailey ezért verekedett vele
megint, ugye? – kérdezi J. J., de nem válaszolok. Félretolom az utamból, ami meglepő
a hatalmas termetét figyelembe véve, és dühösen elviharzok mellette.
-
Most meg hova rohansz? – kiált
utánam. - Épp hogy csak megjöttél!
-
Megyek, és megölöm azt az idióta
barmot! – kiáltok hátra a vállam fölött.
Felkapom a kocsi kulcsokat, és jó erősen bevágom magam
mögött a bejárati ajtót. A szemem előtt lila köd terjeng a méregtől. Nem
gondoltam volna, hogy Reed ilyen szemét módszerhez fog folyamodni. Csak azért,
mert nem tudta elérni, hogy vele menjek, most azzal próbál visszavágni, hogy
mocskos, hazug pletykát kezd el terjeszteni. Számíthattam volna rá, hiszen maga
az ördög a tanácsadója, Mike személyében.
Beszállok a kocsiba, amikor eszembe jut, hogy nem is
tudom, hogy hol lakik. Elhajtok, mielőtt J. J. megállíthatna.
Előveszem a telefonom a farmerem zsebéből, és miközben
félig az utat figyelem, kikeresem a telefonszámát. Jó néhányszor zaklatott, így
könnyen megtalálom a számát a híváslistámban. Egy kézzel próbálok rábökni a
nevére, de annyira remegek a dühtől, hogy a telefonom kiesik a kezemből, és
becsúszik a két ülés közé. Félszemmel az utat figyelve próbálom előhalászni, de
hiába kotorászok az ülések között, nem érzem sehol sem. Csak egy pillanatra
veszem le a szememet az útról, hogy belessek az ülések közé, de amikor ismét
felnézek, valaki épp át akar szaladni előttem az úttesten. Teljes erőmből a
fékre taposok, olyan keményen, hogy a lábfejembe hirtelen éles fájdalom
nyilall. A kocsi hangos fékcsikorgással csúszik tovább az aszfalton, és
pontosan a lány rémült arca előtt néhány centiméterrel zökkenve megáll. A
mellkasomba belenyomódik a biztonsági öv, majd az ülés háttámlájához csapódok.
A lány mereven áll az autóm előtt, a szőke haja az arcába hullik. Gyorsan
kiugrom a kocsiból, és lábfejembe maró fájdalmat figyelmen kívül hagyva rohanok
oda hozzá.
-
Jól vagy? Nem sérültél meg? –
kérdezem remegő hangon. Végignézek rajta, de hála az égnek, egy haja szála sem
görbült, és azon kívül, hogy úgy néz maga elé, mint aki sokkot kapott, nem
esett baja. Lassan emeli fel a kezét, aztán idegesen a hajába markol, és
hátratolja a szőke tincseit, így végre látom az arcát. Ahogy rájövök, kicsoda, úgy megdöbbenek, hogy
meg sem tudok mukkanni. A lánynak viszont ekkor jön meg a hangja.
-
Te meg mi a jó büdös francot
képzeltél, hogy itt száguldozol a… - Amikor hirtelen rám kapja a dühös kék
szemeit, és meglátja, hogy ki vagyok, elakad a szava.
Elképedve bámuljuk egymást, és egyikőnk sem képes
megszólalni. Látom a szemében, hogy emlékszik rám, és pontosan tudja, hogy ki
vagyok. A fenébe is, ezt megint jól elszúrtam!
-
Effie…
-
Kate… - szólalunk meg egyszerre,
majd egy percig megint hitetlenkedve egymást bámuljuk. – Nagyon sajnálom, jól
vagy? – jön meg a hangom, amikor végre elmúlik a sokk. A lábfejem egyre jobban kezd
fájni, így az autó elejébe kapaszkodom, és az ép lábamra helyezem a súlypontom.
-
Ja, de majdnem kitrancsíroztál a
batár kocsiddal. – Az angyali kinézete ellenére Kate-et biztosan nem ejtették a
fejére, ez azonnal látszik. – Mégis hova rohansz ennyire?
-
Reedet akartam… kitrancsírozni –
utánzom a szójárását.
-
Rendben, akkor megbocsátok –
mondja, és a szája sarka mosolyra görbül.
Ahogy figyelmesebben is körbenézek, feltűnik, hogy a
környék elég ismerős. Akkor sétáltunk errefelé, amikor Bailey és én gyalog
jöttünk el abból a buliból. Bailey korábban pedig azt említette, hogy Kate és
Bianca a lakásában húzzák meg magukat, amíg ő távol van. Ez megmagyarázza, hogy
Kate miért van itt. Habár alig ismerjük egymást, mégis olyan nyíltan néz rám.
Valamiért úgy érzem, hogy van közöttünk egy fura kapcsolat. Nem tudnám
megmagyarázni, csak érzem.
-
Engedd meg, hogy hazavigyelek –
szólalok meg. Elengedem a motorháztetőt, és ránehezedek a lüktető lábamra, de a
belenyilalló fájdalomtól felszisszenek.
-
Megsérültél? – kérdezi Kate a
reakciómat látva.
-
Nem tudom, talán megrándult,
amikor a fékre tapostam.
-
A karma egy ribanc. Megpróbálod
elütni az évfolyamtársad, erre kificamodik a bokád. Tipikus. – Rosszallóan
megrázza a fejét, de mindketten felnevetünk. – Gyere, Effie. A barátnőm az
orvosira jár, és úgyis mindig nyafog, hogy mennyit kell tanulnia. Most legalább
megmutathatja, hogy érdemes volt-e az idejét vesztegetnie. – A döbbent
arckifejezésemre Kate hangosan felnevet, majd segít eljutnom az utas felőli
oldalig.
Óvatosan bicegek, próbálom kímélni a fájós lábam, de minden
egyes lépésnél éles fájdalom nyilall belé. Szinte biztos vagyok benne, hogy
kificamodott.
Kate magabiztosan állítja be az ülést, majd hátradobja a
haját, feltűri a pólója ujját, és beindítja a kocsit. Ámulva nézem a
tetoválásokat a karján. A számukból ítélve tuti, hogy neki és Scottnak legalább
egy hétre lenne közös beszédtémája.
-
Szóval, miért is akartad
kicsinálni Reedet? – kérdezi viccelődve, közben az utat figyeli.
Amikor egy ideig nem válaszolok, Kate mosolya lehervad,
és fél szemmel rám pillant. Gondolom, a hallgatásomból rájött, hogy valami
komolyabb dologról lehet szó. Bailey lakásáig nem beszélünk többet. Kate segít
kiszállni a kocsiból, és a vállára teszi a kezem, így segít felugrálni a
lépcsőn.
Amikor felérünk a tetejére, az ajtó kivágódik, és egy döbbent arcú,
lány jelenik meg az ajtóban, Bianca. Most először van alkalmam közelebbről is
megnézni őt magamnak. A haja sötét, majdhogynem fekete, az orrában piercinget
hord, átható zöld szeme szeretetteljesen csillog. A szakadt, fekete boyfriend
stílusú farmerjában és bordó Dr. Martens bakancsában a kinézete egy kissé
karakteres, de az arcán szétterülő mosolya tompítja az összhatást.
-
Kate, értem én, hogy még mindig
haragszol ránk az öcséddel, mert elrángattunk a buliból, de nem kéne a barátnőjével
bosszút állnod rajtunk – bosszankodik Bianca. Ellenkezni akarok, hogy én nem
Ashley vagyok, de a lány felém fordulva folytatja. – Bianca vagyok, Kate barátnője – hangsúlyozza, majd Kate-re
grimaszol -, és bármivel is hitegetett…
-
Állj már le! – szól rá nevetve
Kate. – Inkább segíts, szegény kificamította a bokáját, amikor majdnem elütött.
Bianca értetlenül néz ránk, látom, hogy nem tudja
eldönteni, hogy Kate csak viccel, vagy tényleg komolyan beszél-e. Végül
megrázza a fejét, a karomat a vállára teszi, és segít Kate-nek bevonszolni
engem a kanapéig. Felteszem a lábam az asztalra, és kifulladva hátradőlök.
-
Szóval elütötted a csajomat? Szép!
– Azzal Kate elé lép, a kezét a derekára simítja, és mosolyogva szájon
csókolja.
Elfordítom a fejem, de nem azért, mert zavar, hogy két
lányt látok csókolózni, egyszerűen csak illetlennek érezném megbámulni ezt a
meghitt pillanatot.
-
Te vagy Effie, igaz? – kérdezi
Bianca, ahogy visszafordul felém, közben a csípőjére teszi a kezét. Úgy
látszik, mégis csak tudja, hogy ki vagyok.
-
Igen – mondom csendesen.
-
Ő Lucas barátnője?! – kérdezi
meglepetten Kate-től, majd hangosan elneveti magát. - Az öcséd nagy bajban van.
-
Oh, én nem Lucas barátnője vagyok.
Mi csak haverok vagyunk – magyarázkodok.
-
Ja, tudom – legyint Bianca lazán.
– Csak Kate és én így hívunk, hogy Lucast idegesítsük. – Erre a két lány
hangosan összenevet.
Értetlenül nézek rájuk. Először is, mióta tud rólam ez a
két lány bármit is, másodszor, miért vagyok én téma közöttük?
-
Lucasnak be nem áll a szája rólad
– mondja Kate kissé talán bosszankodva. Elpirulok, és egy kicsit lehajtom a
fejem. Szóval Lucas beszélt rólam nekik. Legszívesebben megkérdezném, miket
szokott rólam mondani, de az már túlzás lenne.
A következő tizenöt percben Bianca betekeri a lábamat,
hogy rögzítse a bokámat. Azért imádkozom, hogy minél tovább tartson neki a
dolog, mert nem akarok válaszolni az esetleges kérdéseikre.
-
Készen is volnánk! – Bianca
gyengéden megpaskolja a lábszáramat. – Holnapra olyan lesz, mintha új volna,
csak ne erőltesd meg.
-
Köszönöm – hálálkodom.
-
Én most elmegyek, hogy nyugodtan
tudjatok dumálni. – Azzal felugrik, és lekapja a kabátját a fogasról. - Kate,
legyél vele kedves! – kiált be a barátnőjének, aki a bárszéken ülve figyel
engem.
Mielőtt Bianca kinyitja az ajtót, még küld felém egy
kedves és őszinte mosolyt, aztán becsukja maga mögött az ajtót, így néma csend
nehezedik ránk. Kate lecsúszik a székről, és leül a kanapé másik végébe,
felhúzza a lábait a mellkasához, és érdeklődve néz rám. Nem mond egy szót sem,
csak bámul rám, mintha ki akarna ismerni a nézésem alapján.
-
Nem kényszerítelek semmire, de ha
van valami, amit elmondanál, akkor csupa fül vagyok.
Kate áthatóan néz rám, és várja, hogy mondjak valamit.
Idegesen tördelni kezdem a kezemet. Gyakorlatilag mindösszesen egy órája, hogy
életünkben először beszéltünk egymással, Kate mégis valahogy annyira nyíltan
néz rám, hogy magamat is meglepve beszélni kezdek:
-
Reed mocskos pletykát kezdett
terjeszteni arról, hogy lefeküdtem vele, csak mert visszautasítottam. – Meglep mennyire
egyszerű volt ezt elmondani neki. Valószínűleg amúgy is hallotta már a
folyosókon az engem körbelengő szóbeszédet.
-
Ezért igyekeztél annyira, hogy
majdnem elütöttél?
-
Nem kellett volna levennem a
szememet az útról, tudom, sajnálom, nem ez volt az eddigi legjobb döntésem.
Csak el akartam menni hozzá, és kérdőre vonni.
-
Lucas tud a dologról? – kérdezi.
-
Nem, még nem. Én is csak most tudtam
meg. Tudod, kötöttünk egy egyességet korábban, hogy szólok neki, ha gond van
Reeddel – mondom, de a részletekre nem akarok kitérni –, de félek, ha
túlságosan belevonom, akkor egyszer csak rátámad, és nem akarom, hogy emiatt
kockáztassa az ösztöndíját. Már nem egyszer rátámadt miattam, ha valami az
iskolában történik, akkor bajba kerülhet, és elvesztheti az esélyét hogy bekerüljön Brownra, azt pedig nem
engedhetem.
-
Tudod, ugye, hogy ha visszajön, rá
fog jönni, és akkor még rosszabb lesz a reakciója?
Tehetetlenül dörzsölgetni kezdem az arcomat. Tudom, hogy
ígéretet tettem neki, de olyat, amit nem tudok majd betartani.
-
Azért jó látni, hogy valaki végre
törődik vele – mondja Kate, talán csak azért, hogy jobban érezzem magamat. -
Szüksége van rád, és neked is rá.
Ebben igaza van, az utóbbi hét telefonbeszélgetései és
üzenetei ezt bebizonyították, még ha önzőség is a részemről, hogy belevonom a
saját problémáimba, amikor neki épp elég van már belőlük így is.
-
Mert az a… lány, Ashley. – Tudom,
hogy valami durvát akart mondani, kiolvasom az arcán lévő fintorból. - Nem
értem minek van vele, egyáltalán nem érdemli meg a testvéremet. Veled kéne
lennie, ezt neki is megmondtam!
Azt hiszem, félrenyelhettem, mert fulladozva köhögni
kezdek. Még alig tudok Kate-ről valamit, de az azonnal lejött, hogy nem esik
nehezére kimondania, amit gondol. Olyan, mint én, legalábbis nagy részben.
-
Mi csak barátok vagyunk! –
védekezem azonnal.
-
Lehet, hogy a fejemben nincs
minden rendben, de ostoba sem vagyok. Másról sem beszél, mint rólad. Lucas sose
hozza fel ide Ashley-t, nemhogy más lányokat, te pedig itt is aludtál nála. –
Biztos vagyok benne, hogy az arcom vörösen lángol. Szinte érzem, ahogy vér
tolul a fejembe, annyira zavarba jövök.
-
Csak azért maradtam itt, mert ki
kellett jutnom a reptérre, és…
-
Nem is arról beszéltem, hanem
amikor Halloweenkor itt aludtál. Megtaláltam a ruháidat a fürdőben. - Tátott
szájjal bámulok Kate-re. Miért kezdtem el zihálni? Totál idiótán viselkedem.
-
Én… mi nem… nem történt semmi –
magyarázkodom zavartan.
-
Nyugi, tudom, hogy nem történt.
Lucas ahhoz túl… érzelgős, hogy megcsalja azt a libát – mondja fanyarul, és
közben még grimaszol is. – De ez még nem jelenti azt, hogy nem kéne történnie
valaminek.
-
Mármint minek kéne történnie? -
kérdezem.
-
Hát, mondjuk kezdésnek
elmondhatnád neki, hogy hogyan érzel iránta – mondja Kate, miközben
jelentőségteljesen néz a szemembe.
-
Mi… én nem… dehogy… nem érzek
semmit… - makogok össze-vissza zavartan.
Az égő arcomhoz kapom a kezem, felállok, és járkálni
kezdek. Persze, hogy érzek iránta valamit, hiszen a szőke hajával és a sötétkék
szemével irtó vonzó. És az is, ahogy a tarkóján a hajába markol, ha ideges,
ahogy összeszorítja a száját rajzolás közben, amikor koncentrál, hogy a keze
belső fele mindig fekete széntől piszkos, ez mind vonz benne. Zihálva Kate felé
fordulok, a mellkasom hullámzik, ő meg csak idétlenül vigyorog rám. Az nem
lehet, hogy Kate rájött. Egy idióta
vagyok. Mikor árulhattam el magam? Kate mindentudón bámul, aztán hirtelen
hangosan felnevet.
-
Na ne már, hogy nekem kelljen
kimondanom. Komolyan, rád van írva, hogy hogyan érzel iránta. Úgy ejted ki a
nevét minden egyes alkalommal, mintha valami szerelmes becézés lenne, ráadásul
láttam, hogy néztél rá. Totál belé vagy esve, és ő is…
-
Ti meg mit csináltok? – Bianca
hangja szakítja félbe Kate mondatát, ahogy az ajtó kivágódik. Mindketten felé
kapjuk a fejünket. A keze tele van papírzacskókkal, úgy néz ki, mindjárt leejti
az egészet. – Kate, miért néz ki ez a szegény lány úgy, mint aki szellemet
látott? – kérdezi bosszankodva Bianca, ahogy a lábával belöki az ajtót. Kate
feláll, és jókedvűen odasétál a barátnőjéhez, megcsókolja, és elveszi tőle az
egyik zacskót. Úgy érzem, a lábaim össze fognak csuklani, ezért visszahanyatlom
a kanapéra.
-
Hagyd! Épp most dolgozza fel, hogy
szerelmes az öcsémbe. – Erre megint elneveti magát.
Valami ellenkezésre várok Biancától, arra, hogy azt
mondja, ez hülyeség, de csak rám néz, és ő is elmosolyodik. Azt hiszem,
kétségbeesetten nézek rájuk. Nem vagyok szerelmes Lucasba… Bailey-be. Ugh, a
fenébe is!
A szívem hevesen verdesni kezd a mellkasomban, és habár Lucas
nemhogy a szobában nincs, de még csak nem is ezen a kontinensen tartózkodik
jelenleg, a gyomrom mégis liftezni kezd, a szívem pedig a torkomban dobog,
ahogy rá gondolok. Pedig olyan jó úton haladtam afelé, hogy elhitessem
magammal, hogy ez nem is szerelem, hanem hála. Erre jön Kate, és a képembe
ordítja, hogy a homlokomra van írva az egész.
A két lány kuncogva bemegy a konyhába. Bianca elkezd
kipakolni a zacskókból a vacsorának valót, Kate pedig felül a konyhapultra, és
onnan néz engem.
-
Ne vágj már ilyen savanyú képet.
Nincs semmi rossz abban, amit érzel. – Eddig kedveltem Kate szókimondóságát, de
nem akkor, ha épp a Lucas és köztem lévő kapcsolatot próbálja kielemezni.
-
Nem vagyok szerelmes az öcsédbe! –
tiltakozom hevesen. Abban reménykedek, ha hangosan is kimondom, valóságos lesz.
- Csak barátok vagyunk, ennyi. Nem kell ebbe többet belelátni, csak mert ő fiú,
én meg lány vagyok. – Mindketten megrántják a vállukat. Tovább akarok
tiltakozni, hogy biztosan megértsék, de ez már így is túlzás a részemről.
-
Itt maradsz velünk vacsorára? –
kérdezi kedvesen Bianca, kizökkentve ezzel a bosszankodásból.
-
Szívesen maradnék, de nem akarok
zavarni.
-
Egyáltalán nem zavarsz – válaszolja
Bianca mosolygósan.
-
Figyelmeztetlek – szól közbe Kate
-, Bianca őrült állatvédő, és nem állhatja, ha valaminek íze is van. Remélem,
szereted a… padlizsánt? – Húz elő az egyik zacskóból egy gyönyörű sötétlila
zöldséget, közben felhúzza az orrát, úgy fintorog. – Totál dilis a csaj –
suttogja némán artikulálva, mire prüszkölve felnevetek.
-
Akkor már ketten vagyunk – mondom.
- Én sem eszem húst. - Bianca erre fölényesen meglöki Kate vállát, aki bosszankodva
megforgatja a szemét, mire Biancával hangos nevetésben törünk ki.
~
Bianca isteni vegán vacsorát főz, az egész lakásban
fűszerek csodás illata terjeng. Amíg ő a konyhában sürög-forog, Kate vicces
történeteket mesél a gyerekkorukból. Rengeteget nevetünk, és úgy látom, hogy
Kate tényleg igazán szívből, önfeledten nevet. Mivel Lucas elmondta, tudom,
hogy min ment át korábban, de jelenleg ebből semmi sem látszik meg rajta. Nem
tudom, hogy csak jól titkolja, vagy tényleg jól van, de a nevetőkönnyektől
csillogó szeme az utóbbit támasztja alá. Igaza lehet Lucasnak abban, hogy
Bianca remek hatással van rá, hiszen akárhányszor rá néz, megcsillan a szeme.
Reed egyáltalán nem kerül szóba, és lassan meg is feledkezem az ostoba
pletykákról.
Étkezőasztal híján a földre telepszünk a lányokkal, és a
kis dohányzóasztal köré kuporodunk. A padlizsános egytálétel, amit Bianca
készített, egyszerűen isteni, és ennek némaságunk a legfőbb bizonyítéka.
Felnyögök, amikor az első falatot a számba veszem, és rágni kezdek. Az ízek
szinte szétrobbannak a számban. A lányok hasonlóan tesznek, majd mind fulladozó
nevetésben törünk ki. Vacsora közben sem érintünk semmi olyan témát, ami
lelombozhatná határtalan jókedvünket. Miután mindent befaltunk, és az asztalon
csupán üres tányérok maradnak, kifulladva dőlünk hátra. Mindhárman pukkadozva
sóhajtozunk. Még soha nem éreztem magamat ennyire jól lányok társaságában. Úgy
látszik, eddig csak nem jól válogattam meg, hogy kivel kéne barátkoznom, mert
ez a két lány a világ legviccesebb párosa. George szerint az amúgy sem
mélyreható szocializálódás, ha folyton csak a tökvakargató focis srácokkal
lógok. Ironikus, hiszen jelenleg ő maga is tökvakargató focista éppen.
-
Bianca, isteni szakács vagy. Sosem
ettem még ilyen finomat – mondom, és megpaskolom a teli hasamat.
-
Ja, elment – csipkelődik Kate,
mire Bianca bosszúból megcsiklandozza az oldalát. A kezemet a kanapé ülésére
támasztom, és mosolyogva figyelem őket. Miután leszedjük az asztalt, Kate
nekiáll elmosogatni, én pedig felajánlom, hogy törölgetek.
-
Beszélned kéne az öcsémmel – böki
ki váratlanul, miután átad nekem egy tányért. Zavartan nézek rá.
-
Miről?
-
Hát Reedről!
-
Addig biztosan nem, amíg haza nem
ér. Nem akarom, hogy amíg a mamátokkal van, ezen kelljen aggódnia – mondom.
-
Ismerem az öcsémet, mindig is egy
kicsit önfejű volt. Amikor Graham elhagyta Clarát, a fejébe vette, hogy ő lett
a férfi a családban, és neki kell megvédenie mindenkit. Túl sok terhet cipel a
vállain. – Kate nehézkesen felsóhajt, aztán elhallgat. – Tudom, hogy Lucas
elmondta neked, hogy terhes voltam Reedtől. – Lesütöm a szememet, hiszen én
kényszerítettem ki Lucasból a dolgot. – Ne aggódj, nem haragszom rá emiatt. Effie,
én már megbocsátottam Reednek, különben sosem tudtam volna továbblépni. Bianca
segített abban, hogy megtanuljam elengedni a haragomat. Ő a legjobb dolog, ami
az eddigi életemben történt velem. És tudom, hogy ti ketten mennyit segítetek a
másiknak. Tudom, hogy te vagy a legjobb dolog, ami Lucasszal történhetett… vagyis
történhetne, ha befejeznétek végre a makacskodást.
-
Ez nem makacskodás Kate, nem
vagyok szerelmes az öcsédbe! – jelentem ki határozottan.
-
Effie…
-
Elég! – csattanok fel, de azonnal
el is szégyellem magam.
Kate épp őszintén beszélt hozzám a múltjáról, én pedig
csak tagadok, és hazudozom. De nem akarom kimondani előtte azt, amit már
mindketten amúgy is tudunk, mert akkor valóságos és visszafordíthatatlan lesz a
dolog. Amúgy meg közel sem biztos, hogy Bailey akarna tőlem bármit is, és ha
akarna, akkor tett volna érte. Azon kívül, hogy összeért a lábunk egy sötét
mozi teremben, és hogy néhányszor megvédett az ostoba osztálytársaimtól, nem
történt köztünk semmi.
Amíg mindent el nem pakolunk, Kate és én is szótlanok
maradunk. Mindketten a gondolatainkba mélyedünk. Látom, hogy visszatért a
szemébe az aggódás, és ennek én vagyok az oka. Tudom, hogy ő is ugyanúgy
aggódik a testvére miatt, mint én.
-
Ki az a Clara? – kérdezem, hogy
megbontsam a kialakult nyomasztó hangulatot. Kate meglepődötten kapja rám a
tekintetét.
-
Azt hittem, tudod, hogy Clara,
Lucas anyja.
-
Ezt nem értem, az anyja? Akkor ki
a te mamád? – Ez elég ostobán hangzott így hangosan kimondva. Kate elneveti
magát.
-
Graham mindkettőnk apja, de az én
anyám meghalt, amikor kicsi voltam. Nagyon kicsi. Graham elvette Clarát, és
megszületett Lucas baba. Azt hittem, tudod.
-
Oh, de akkor te miért nem mentél
vele haza Angliába? – kérdezem értetlenül.
-
Tudod, a Graham féle kiváltságok
csak addig járnak, amíg apám szabályai szerint viselkedsz. Ezt elveszítettem
akkor, amikor tizenhét évesen teherbe estem, aztán elköltöztem otthonról. – Míg
beszél, Bianca is csatlakozik hozzánk, és hátulról átöleli Kate derekát, az
állát pedig a vállára hajtja. – Nincs pénzem repjegyre, hogy hazamehessek
hozzá, és meglátogassam, de majdnem minden nap beszélünk telefonon. És Lucas most
ott van vele, és vigyáz rá. – A végére egészen elszomorodik a hangja. Látom,
mennyire bántja, hogy nem lehet vele. Néma maradok, mert nem tudom, mit is
mondjak. Ha lehet, még inkább haragszom az apjukra.
-
Itt maradsz velünk estére is? –
szólal meg Bianca, és a szobába visszatér a melegség.
-
Nagyon köszönöm a vacsorát, de
jobb, ha megyek. Nem akarom, hogy a bátyám aggódni kezdjen. – Bianca odalép hozzám, és mosolygósan
megölel.
-
Holnap moziba akarunk menni, gyere
velünk. – Bizonytalanul Kate-re pillantok. Nem tudom, hogy megharagudott-e az
előbbi kitörésem miatt, de látom, hogy ő is biztatóan mosolyog.
-
Jó, rendben – mondom.
-
Szuper, hétre gyere át.
A lányok lekísérnek az autómhoz. Bianca erősködik, hogy
szívesen hazavisz, de biztosítom arról, hogy a lábam már sokkal jobban van -
hála neki - és képes vagyok vezetni. Bianca kinyitja nekem a kocsim ajtaját, de
mielőtt beszállnék, Kate lép elém, és meglepetésemre ő is átölel.
Hazafelé végig azon gondolkozom, amit Kate mondott,
viszont a repülés miatt nagyon fáradtnak érzem magam. Az időeltolódás miatt
kicsit össze vagyok még zavarodva, és az érzelmeim megint csúfos játékot űznek
velem. Hiába próbáltam a Reeddel kapcsolatos problémákat elfedni, látszólag ez
nem fog működni. Lassan szembe kell néznem a gondokkal. Viszont hetek óta a
legjobb dolog, ami velem történt az az, hogy ma megismerkedtem ezzel a két
nagyszerű lánnyal. Alig várom a holnapot, hogy ismét velük lehessek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése