Kötődés - Epilógus

Egy hónappal később

Óvatos kopogás érkezik a bejárat felől. Tudom, hogy ő az. Csendesen kinyitom az ajtót, és szinte hangtalanul osonok ki a házból.

-            Hogy ment? – kérdezi Lucas suttogva, pedig már mindketten a kocsijában ülünk.

-            Egész jól. Nekik is tetszett a búcsú beszédem.

-            Elengedett?

-            El. Habár azt mondta, ha nem érek haza időben, akkor megduplázza a büntetésemet. Te vagy a matek zseni. Mennyi az életfogytig tartó szobafogság duplája? – kérdezem nevetve, de Lucas továbbra sem oldódik fel. – Lehet, azt kellett volna választanom az apáddal való találkozás helyett.

-            Apám miatt ne aggódj. De… gondolod, hogy George a rossz kedvét csak nekem tartogatja? – kérdezi aggodalmasan.

-            Sajnálom, Lucas. Hidd el, meg fog békélni. Lehet, hogy nem holnap vagy a jövő héten, de idővel, hidd el, meg fog.

-            Hát ez kecsegtető – sóhajtja lehangoltan.

-            Hiába a „nincs több hazugság” szabálynak, mióta kiderült, hogy Julie terhes, George azt hiszi, túl gyorsan haladunk.   

-            De hiszen nem költözünk össze. A koleszom és a lakásod negyedórányira lesznek egymástól. Tudjuk a szabályokat, és mindet be is tartjuk.

-            Nem New York a baj, hanem Liverpool.

-            Azt ne mond, hogy megint meggondolta magát. Anya már nagyon várja, hogy találkozzatok. Ha nem…

-            Nem, nyugodj meg! – A kezére teszem az enyémet, és összefűzöm az ujjainkat. - George nem gondolta meg magát. Egyszerűen csak aggódik.

-            Felnőtt felügyelet alatt leszünk, anya házában. Te a vendégszobában. Mi mást akarhat még?

-            Tudni, hogy nem fekszel le velem – mondom határozottan, de érzem, hogy az arcom pirulni kezd. Lucas hátradönti a fejét az üléstámlának, és mélyet sóhajt.

-            De hát mindig védekezünk. Egy évtizedre való óvszerrel látott el, mióta kiderült, hogy nem szedhetsz fogamzásgátlót az agyrázkódás után. Már megesketett, hogy nem ejtelek teherbe. Mit akar még, hogy

Kötődés - 56. fejezet

Lucas

 Elveszem tőle az utolsó képet is, és megfogom mindkét kezét.

-            Nem értek egyet a terveddel, de megértem, hogy miért teszed – mondom. – Veled megyek a rendőrségre, és nem foglak magadra hagyni, rendben? Talán ők majd kitalálnak egy jobb, járhatóbb utat is arra, hogyan ne kerülj bajba a feljelentés miatt. - Effie bátortalanul biccent a fejével.

Hagyom, hogy a kezemet szorongassa, ahogy a kocsimhoz vezetem, és beültetem.  Nem szól egy szót sem, és aggaszt, ahogy falfehér arccal kifelé mered az ablakon. A tarkójára csúsztatom a kezemet, és gyengéden masszírozni kezdem. A vállai ellazulva lejjebb ereszkednek, és egy reszketeg sóhaj hagyja el a száját. Sebességbe teszem a kocsit, majd a kezéért nyúlok, és az ölembe húzva összekulcsolom az ujjainkat.

A rendőrségre vezető kocsiút alatt nem szólunk egymáshoz. Effie a fejtámlának dönti a fejét, és próbál uralkodni a kapkodó lélegzetein. Tudom, hogy helyesen cselekszik, mégis hatalmas önuralomra van szükségem ahhoz, hogy ne tapossak a fékre, és vegyek egy éles kanyart hazafelé, amiért így látom.

Miután a recepción felveszik mindkettőnk adatait, egy egyenruhás rendőr közvetlenül Ashton hadnagy irodájához kísér minket. Rettentő feszültnek érzem magamat, mégis bátorítóan próbálok mosolyogni Effie-re, amikor a rendőr kopogását követően egy női hang beinvitál minket az irodába.

-            Oh, Elisabeth – mondja az asztal mögött ülő rendőrnő kissé lehangoltan -, azt reméltem, hogy netán meggondoltad magadat a feljelentést illetően.

Feláll az asztala mögött, és lesimítja a ruhája elejét.  

-            Ön is tudja, hogy nincs más lehetőség - válaszolja Effie csüggedten.

-            Mégis, azt reméltem, meggondolod majd magadat.

-            Nem tehetem, sajnálom. – A hadnagy megértően biccent, de amikor Effie a kezemért nyúl, a tekintetével követi a mozdulatát. Meglepődötten húzza fel a szemöldökét, mintha csak most jött volna rá, hogy nem csak kettesben vannak.

-            És a fiatalember? – kérdezi, és ellépve az asztala mellett, védelmezően megindul Effie felé.

-            Lucas Bailey – mutatkozom be határozottan, és tisztelettudóan kinyújtom felé a karomat. A nő elfogadja és megrázza a felkínált kezet, de közben vizsgálódva végigfut a szemével. Próbálja eldönteni, hogy barát vagy ellenség vagyok-e.

-            Lydia Ashton hadnagy – hangsúlyozza a rangját.

-            Lucas azért van itt, hogy segítsen – töri meg Effie a kínos helyzetet. – Ugye nem gond, ha bent van ő is?

-            Talán jobb lenne, ha csak kettesben beszélnénk a dolgokról.

-            Kérem, hadd maradhasson. Szükségem van rá – Effie egyenesen Lydia szemébe néz, amitől olyan érzésem van, mintha szavak nélkül is megértenék egymást.

-            Rendben – sóhajtja a hadnagy. - Üljetek le ide – mutat az asztalával szemben lévő egyszerű, szürke székekre, de közben egyetlen pillanatra sem veszi le rólam a szemét.

Ahogy mindketten helyet foglalnunk, és arra várunk, hogy a rendőrnő előkeresse az ügy aktáit, Effie-t figyelve csak arra tudok gondolni, hogy bárcsak többet tehetnék érte. A tehetetlenség egyre

55. fejezet - Kötődés

Mozdulatlanul ülök a kádban, és mereven nézek magam elé. Újra megnyitom a meleg vizet. Tavasz van, a levegő ismét meleg, de én rettenetesen fázom. Felhúzom a térdemet a mellkasomhoz, és átölelem a lábamat a kezemmel. A hajamról a hátamra és a vállamra csöpög a víz. Összeszorítom a szemem, és sírni kezdek. Hangosan, úgy ahogy a torkomon kifér.

Olykor arra gondolok, hogy ha többé nem sírnék, akkor talán a fájdalom is múlni kezdene. Mégis, akarom, hogy fájjon, mert ez emlékeztető, hogy ismét képes vagyok szeretni. Csak ne fájna ennyire.

Ma van a szünet utáni első tanítási nap. J. J. hamarosan itt lesz értem, hogy elvigyen. Tudja, hogy elszúrtam. Mindent őszintén bevallottam neki. Azt hittem, az emberek az igazságtól erősebbek lesznek, de én most végtelenül gyenge vagyok. Mindent megpróbáltam már, hogy Reedet megbüntessék, de akármerre indulok, zárt ajtókba ütközöm. A rendőrség tehetetlen, a képek csak zsákutcákba vezettek. George és Julie holnap hazajönnek, és akkor el fogok mondani nekik is mindent. Addig huszonnégy órám maradt, hogy helyre hozzam a dolgokat. Egyetlen lehetőségem van, és habár az eszem azt mondja, felesleges, a szívem azt súgja, „Próbáld meg!”. Ezért is fogom

Kötődés - 54. fejezet

-            Miről beszél? – kérdezem értetlenül, és elhúzom tőle a kezemet.

-            Seth Reed feljelentést akar tenni ellened, amiért betörted az orrát. A csapatommal kidolgoztunk néhány különböző forgatókönyvet, ami neked és Mr. Reednek is működhet, és úgy néz ki, sikerült egyezségre jutnunk az ügyvédeivel. – Lydia elnézően néz rám, de ez mit sem változtat azon, amit most érzek.

-            Ez meg mit jelent?

-            Azt jelenti, Elisabeth, hogy Mr. Reed eltekint a testi sértéstől, és nem emel ellened vádat, ha te hasonlóképp teszel. Ha beleegyezel, akkor az egész dolog érvénytelen lesz, és mindketten szabadon távozhattok.

Hogyan történhetett meg az, hogy ide kerültem? Lydia az asztalra hajol, és lehalkítja a hangját:

-            Ez egy kis város, Elisabeth, és mi jobb szeretünk barátokat mintsem ellenségeket szerezni. Fogadd el az ajánlatot, és szabadon távozhatsz.

Hogyan fogadhatnám el azt, hogy Reedet büntetlenül elengedik azok után, amit velem tett? Nem lehet, hogy ezt is megússza! Nem lehet igaz, hogy csak így megússza, hogy bántott, csak mert gazdag és vannak kapcsolatai. Hát ezért az alku?

-            Hiába emelnék vádat ellene, soha nem kerülne börtönbe, igaz? Valószínűleg még csak közmunkát sem kapna.

 Látom a rendőrnőn, hogy neki sem tetszik, amit mondok, de helyeslően biccent a fejével.

-            Valószínűleg ez történne. - Lydia elmélyíti a hangját, ahogy folytatja. - Pénz beszél. A jó ügyvédek drágák, de elintézik, amit kell.

Végre bízni kezdtem abban, hogy ha őszinte leszek, és mindent bevallok, akkor végre helyrerázódnak a dolgok, és Reed megkapja méltó büntetését azért, amit tett. De nem is állhatnék messzebb a valóságtól. Reedet el fogják engedni, azok után, hogy

53. fejezet

Volt alkalom – talán több is, mint kellene - amikor azt kívántam, bárcsak ne lánynak születtem volna. Fiú akartam lenni, amikor tizenkét évesen nem vettek be a rögbi csapatba. Fiú akartam lenni, amikor a nőies alkatom miatt megbámultak és neveken hívtak. Fiú akartam lenni minden egyes alkalommal, amikor Reed hozzám ért, de leginkább akkor este, amikor megütött. Ennek a kívánságomnak végül Lucas véget vetett. Végre képes voltam élvezni és meglátni a pozitív oldalát annak, hogy lány vagyok –sőt, nő. Minden egyes alkalommal, amikor Lucas rám néz, minden egyes órában, ahogy az érzései lassan szerelemmé alakultak, több mint hálás voltam, hogy lánynak születtem. Boldog voltam, hogy az lehettem, aki vagyok, és nem kellett azt kívánnom többé, bárcsak valaki másnak születtem volna. Mindaddig, míg Reed el nem küldte azt az undorító képet.

Mindezidáig ostobán abban hittem, hogy ha a barátaink tudomást szereznek a Lucas és köztem lévő kapcsolatról, és J. J. meglátja, mennyire szeretjük egymást, majd minden tökéletesen rendben lesz. Most pedig, hát nem is állhatnék messzebb a „boldogan éltek még meg nem haltak”-tól. Lucas nekem adta a szívét, és én is ígéretet tettem neki, de az igaz szerelem nem mindenkinek szent.

Reed  megüzente Lucasnak, hogy ma este találkozom vele. Lucas azóta hívogat, és írt már vagy öt üzenetet, amiben kérte, ne tegyem. Tudom, hogy katasztrófa közeleg, de nem fogom harc nélkül feladni. A Reed és köztem lévő háborúnak véget kell vetni. Lucas az enyém. Én pedig az övé vagyok. És senki nem fog elválasztani minket egymástól.

 Mély levegőt veszek, és megparancsolom a lábaimnak, hogy ne hagyjanak cserben. A lépéseimre igyekszem koncentrálni, bal-jobb, egyiket a másik elé. Itt az ideje, hogy szembenézzek a hallgatásom következményeivel. 

A légzésem egészen zihálóvá alakul, ahogy meglátom Reed alakját kirajzolódni a sötét parkolóban. A hold ad csak némi világosságot, földöntúlivá téve őt ezzel. Reed nem isten, nincs hatalma felettem – hajtogatom magamban.

-            Hát itt van az est sztárja! – kiáltja el magát, amint meglát. Tisztes távolságban állok meg tőle, de ő máris közelíteni kezd felém. –Na, mi ez a morcos fej? Hidd el, jól fogunk szórakozni.

Ne nézz rá. Ne nézz rá. Csak ne nézz rá.

Hiába hajtogatom magamnak az utasítást, a szemeim saját életre kelnek. A pillantásom a piszkos földről, fehér cipőkre, sötétkék nadrágra majd krémszínű, kockás ingre vándorol, aminek a mellkas zsebére Ralph Lauren póni logója van hímezve. A tekintetem megakad az állcsontján. Nem akarom látni a „gazdag fiú, akinek senki sem árthat” kifejezést az arcán. A testtartása laza és nyugodt, mohón várva a kezdést. A gúnyos mosoly az ajkain beképzelt és magabiztos. A megjelenése kifogástalan, végtelen pénzről és egóról biztosít. Úgy néz ki, a gazdagság képes egyeseket gerinctelen állampolgárrá rohasztani. Rosszindulatúan és unottan hümmög, miközben érzem, hogy tetőtől talpig végigmér. Felkapom a fejemet, amikor a Reed mögött parkoló autóból további két alak száll ki.