Érzem, hogy enyhén spicces vagyok.
Tényleg nem ittam sokat, mert már megtanultam, hogy abból sosem sül ki semmi
jó, de úgy látszik, az utazás és a délutáni foci teljesen leszívott, és ez a
kevés is azonnal a fejembe szállt. Enyhén forog velem a világ, és olyan mintha
a kert fái lassan dülöngélnének előttem. Olyan érzésem van, mintha napszúrást
kaptam volna, csak éppen nincs lázam vagy hányingerem. Mindenki össze-vissza
rohangál, és vizes lufibombával dobálja a másikat. Arra sem emlékszem, kinek az
őrült ötlete volt, de láthatólag mindenki nagyon élvezi az egészet, mert hangos
röhögés vegyül a zene dübörgő basszusába. Egy felém repülő vízbomba eltalál az
oldalamon, mire felnevetek, és botladozva elterülök egy bokor mögött. A
pulóverem és az alatta viselt ruhám már teljesen átázott, és ettől a lábamra
tapad. Hanyatt fekszem, és kitárom a karomat a testem mellett, közben
indokolatlanul magamban kuncogok. Ahogy a füvön fekszem, és a környezetemet nézem,
olyan érzésem van, mintha közben körbe-körbe forognék, ráadásul a fejem zúg a
hangos zenétől.
Már egy ideje tart nálam ez az állapot. Nem
is csoda, hogy ennyire berúgtam, hiszen mióta itt vagyunk, Campbell mamájának
házi készítésű süteményén kívül nem ettem semmit. Megpróbálom behunyni a
szemem, hogy enyhítsem a szédülést, de csak még rosszabb az egész. Olyan,
mintha egy körhintán ülnék, ami eszeveszett tempóban forog alattam. Inkább
kinyitom a szemem, és az eget kezdem bámulni. Az éjszaka sötét, szinte fekete,
a hold épp növekvőben van, így könnyedén kivehetőek az aranyszínben csillogó
pontok.
Váratlanul Lucas lép hozzám, és letérdel
mellém a fűbe, így az arca eltakarja előlem a csillagokat. Felé fordítom a
fejemet, közben bárgyún vigyorgok rá, és ő is boldogan mosolyog rám. Megfogja a
kezemet, és közelebb hajol hozzám, ahogy
egymást bámuljuk. Egy újabb bomba
hátba találja, mire hátravágja a fejét, és hangosan felnevet, közben a hátára
szorítja a kezét. Felhúz a földről, és magával ránt, így szaladni kezdünk a ház
felé. Futás közben eltalál egy újabb vízibomba a vállamon, így csupa nedves
lesz a hajam.
Amikor Lucas becsukja mögöttünk az
ajtót, a térdünkre támaszkodva fulladozunk a nevetéstől. Habár az alkohol
hatása alatt nem érzek semmilyen fájdalmat, szinte biztos vagyok benne, hogy
nyoma fog maradni rajtam minden egyes becsapódásnak. Amikor csillapodik a
nevetésünk, veszem csak észre, hogy a ház mennyire csendes a kinti zajhoz
képest. Idebent teljesen sötét van, csak az udvari lámpások fénye ad némi világosságot.
Egy kicsit megnyugszom, és már nem zakatol annyira a szívem sem.
Bemegyek a konyhába, és felkapcsolom a
lámpát, Lucas pedig elindul, hogy a lenti fürdőszobából előkerítsen néhány
törölközőt. Az asztalon még maradt néhány kocka abból a finom házi sütiből, így
felkapok egyet. Azt sem tudtam, hogy Campbell anyja szokott sütni. A kezem
félúton megáll a levegőben, amikor Lucas idegesen rám kiabál:
-
Hé, abból ne egyél! – Kérdőn rá
nézek, majd vissza a süteményre.
-
Miért ne? Holnapra tönkre megy. –
Ismét megindul a kezem a szám felé, de Lucas megfogja a csuklómat, és megállít.
A másik kezével kikapja a sütit az ujjaim közül, és visszadobja a tányérra.
-
Ebből ettél már korábban is? –
kérdezi feszülten.
-
Persze, tök finom! – mondom neki
lelkesen, és közben hülyén vigyorgok, mert nem értem, miért viselkedik ilyen
idegesen.
-
Mennyit?
-
Csak egy felet. Campbell ette meg
a másik felét. Hé, lazíts már! – mondom neki mosolyogva, és át akarom ölelni a
nyakát a karommal, de lefogja mindkét kezemet, és ellép tőlem.
-
Effie, az füves süti! Nem
szabadott volna enned belőle – mondja aggodalmasan.
-
Füves süti? – kérdezem
elgondolkozva. Hát ezért érzem magamat úgy, mintha épp álmodnék? Lucasra nézek,
aki aggodalmasan nézi az arcomat, mire prüszkölve kitör belőlem a nevetés. Egyszerűen
nem tudom kontrollálni, szinte fáj a hasam.
-
Be vagy tépve – mondja, és
rosszallóan megrázza a fejét, de látom, hogy közben végre elmosolyogja magát.
Tölt egy pohár vizet, és a kezembe
nyomja, azzal a szigorú utasítással, hogy azonnal igyam ki az egészet.
Engedelmesen emelem a poharat a számhoz, és egyszerre kiiszom a tartalmát.
-
Ha csak egy felet ettél, akkor
lassan el fog múlni a hatása. Nemsokára jobban leszel – magyarázza, és ismét
teletölti a poharamat. – Csak igyál, amennyit bírsz! – utasít ismét, közben
megfogja a sütis tálat, és a szemetesbe önti. – Igyál! – szól rám, amikor
észreveszi, hogy csak őt bámulom.
Teszem,
amit mond. Közben ismét megáll előttem, és gyengéden simogatni kezdi az
arcomat. A pohár széle fölül rásandítok, a szeme mosolygósan csillog. A
tenyeréhez hajtom a fejemet. Olyan jó, és meleg érzés, ahogy hozzámér.
-
Várj meg itt, mindjárt visszajövök
– mondja gyengéden.
-
Hova mész? – szólok utána, mielőtt
kilépne a bejárati ajtón.
-
Megyek, és megölöm Campbellt –
morogja vissza, mire kuncogni kezdek.
Már egy ideje tart nálam ez az állapot.
Kellemesen érzem magamat, de a szédülés elég zavaró. A víz mindenesetre
segített. Mivel éhesnek érzem magamat, a hűtőhöz lépek. Nincs túl sok minden
benne. Persze piáról gondoskodtak, de a kaja senkinek eszébe sem jutott. Majd
reggel, amikor mind másnaposan felébrednek, bánni fogják. Mindenesetre találok
némi lekvárt és mogyorókrémet, így nekiállok szendvicset csinálni magamnak. Épp
beleharapok a két szelet kenyérből összeborított szendvicsembe, amikor Lucas
zsebre tett kézzel megáll a konyha és a nappalit összekötő boltív alatt. Lazán
a falnak dől, és mosolyogva nézi, ahogy teli szájjal rágcsálok.
-
Nos, megölted? Esetleg kell
segítség eltüntetni a holttestet? – viccelődöm, mire Lucas is elneveti magát.
-
Nem öltem meg, de csak mert mind
eltűntek. A hangokból ítélve lementek a partra éjszakai fürdőzni.
-
Akkor csak te és én maradtunk? –
kérdezem óvatoskodva. Próbálom elrejteni az izgalmamat, amit a hír keltett
bennem. Leteszem a szendvicsemet a pultra, majd megtörlöm a kézfejemmel a
számat.
-
Úgy néz ki a dolog – Lucas hangja
mélyebbre vált, közben egyenesen a szemembe néz, mire hatalmasat nyelek. Végig
azt nézem, ahogy mozog a szája. Lenyalom a hüvelykujjamról a lekvárt.
-
És mit szeretnél csinálni? – kérdezem
lazán, de közben alig kapok levegőt, annyira hevesen kezdett el verni a szívem.
Lucas ellöki magát a faltól, és egészen közel
sétál hozzám, majd átöleli a derekamat, és magához húzva megpuszilja a
homlokomat.
-
Először is, meg kell
szárítkoznunk. – Végigsimítja a karomat
a pulóveremen át, ami így hidegen és nedvesen tapad rám. Biccentek a fejemmel,
mire Lucas ellép tőlem, és elindul az emelet felé. – Gyere, a szobámban van törölköző
– szól hátra a válla felett, mire a szívem még hevesebbre kapcsol.
Lucas
cipője hangosan koppan a lépcsőn minden egyes lépésnél. Odakintről beszűrődik a
zene dübörgése, de már nem hallani a sikolyokat. Ahogy felnézek rá, látom, hogy
a fehér pólója teljesen átázott, így rátapad a hátára. Mozgás közben, ahogy
felfele húzza magát a korláton, megfeszülnek az izmok a karján. Nem tudom, mi
üt belém, de elkapom a kezét, és visszarántom. Ettől hirtelen megáll, és
meglepődötten néz rám. Csillog a szeme, ahogy elmosolyodik. Imádom a gyönyörű
óceán kék szemeit. Nem tudom, hogy az alkoholtól vagy a fűtől, de úgy látszik,
a bátorságom az egekbe száll. Fellépek arra a lépcsőfokra, amin ő is áll, és
lábujjhegyre emelkedve hezitálás nélkül szájon csókolom, aztán szinte azonnal
el is húzódom. Kacéran beharapom az alsó ajkam, és elmosolyodom. Tudom, hogy
elvileg mindenki eltűnt, de ettől még vigyáznunk kellene. Lucas felhúzott
szemöldökkel néz rám, látszik, hogy teljesen megleptem. Miközben a szemembe
bámul, elkapja a csípőmet, és a szoknyámba markolva a falhoz tol. A nyelve
szinte azonnal az ajkaim közé furakszik, mire a szájába nyögök. Gyengéden a
falhoz tol, hozzám préseli a testét, a kezét pedig a pulóverem alá csúsztatja a
hasamra. A meztelen lábamon érzem a rövidnadrágja nedves anyagát, ahogy nekem
feszülve szenvedélyesen megcsókol. Attól, ahogy a nyelvét ki-be csúsztatja a
számban, izgató rángást érzek a hasamban. Csalódottság fog el, amikor elveszi a
kezét a csípőmről, és már csak lágyan csókolgatja a számat.
-
Szeretlek – suttogja, miközben a
csókolózástól nedves ajkaink még mindig összeérnek. Felsóhajtok az érzéstől,
lehunyom a szememet, és hátradöntöm a falnak a fejemet. Lucas gyengéden a fülem
mögé tűri a hajamat, mire ismét ránézek. Végigsimít a karomon, majd megfogja a
kezemet, és ismét elindul velem az emelet felé.
A Scottal közös szobájukba húz be, de
nem ellenkezem. Megállít maga előtt, és mosolyogva végignézi az arcomat.
-
Hogy érzed magad, Betépett
kisasszony? – kérdezi viccelődve.
-
Józanul – mondom rekedten, ahogy a
sötétkék szemeibe bámulok. Esetlenül állok előtte, nem tudom, hogy mit akar
csinálni, és még mindig enyhén szólva is az előbbi csók hatása alatt vagyok.
-
Az jó, mert le akarlak festeni. –
Zavartan nézek körbe a szobában.
-
Öhm… és van nálad rajztömb meg
festékek? – kérdezem bizonytalanul. Azon már meg sem lepődök, hogy le akar
rajzolni, mostanában folyton ezt csinálja.
-
Nem – mondja mosolyogva -, úgy
értem, rád akarok festeni!
Időm sincs meglepődni, mert Lucas
közelebb lép hozzám, és megfogja a pulóverem szélét, majd húzni kezdi felfelé.
Engedelmesen felemelem a karomat, ő pedig lehúzza azt rólam. Visszaengedem a
testem mellé a karomat, és egy ideig csak egymás szemébe bámulunk. Látom, hogy
ő is szaporábban kezdte el venni a levegőt.
Csak egy lenge, pántos, nyári ruha van
rajtam. Lucas tekintete végigfut a szoknyámon, és vesz egy mély, megnyugtató
lélegzetet. Kissé szégyenlősen átfogom a kezemmel a másik karomat a
könyökömnél, és esetlenül állok előtte. Közben Lucas a táskájához megy, és
kiszedi belőle a festékeit. Sem ecsetet, sem szivacsot nem vesz elő. Megfogja a
kezemet, és maga elé állít. Nem tudom, mit kéne tennem, ezért hagyom, hogy
irányítsa a testem. A kezeimet felemeli, és széttárja a testem mellett. Érzem,
hogy a szoknyám feljebb csúszott a combomon. Az ujjaira festéket nyom, majd
határozott mozdulattal érinti a karomon a bőrömhöz. Egy ideig figyelem, amit
rám fest, de amikor a festékes ujjai a nyakamra siklanak, behunyom a szememet.
Hátralöki a hajamat a hátam mögé, közben az ujjai a kulcscsontomra vándorolnak.
A gerincemen jóleső bizsergés fut végig, ahogy az ujjbegyével egyre lejjebb
rajzol vonalakat a bőrömön. Kinyitom a szemem, hogy rá nézhessek, de Lucas
tekintete olyan, mintha nem is ebben a világban lenne. Enyhén beharapja a
száját, ahogy erősen koncentrál. Amikor a mellem domborulatához ér, akaratlanul
is lecsukódik a szemem, és beharapom az alsó ajkamat, hogy visszafogjam a
sóhajaimat. Az egész testemen hullámzó érintésétől a légzésem felgyorsul, és
kapkodóvá válik, a mellkasom hevesen emelkedik fel, majd zuhan vissza. Biztosan
érzi, hogy milyen izgatottan ver a szívem. Amikor az ujjai combom belső felére
vándorolnak, a térdeim megremegnek. Újabb körkörös mozdulatokat tesz, majd a
keze megáll éppen ott, ahol a szoknyám alja a combomhoz ér, mire majdnem
hangosan felsóhajtok.
Nem tudom, hogy percek vagy órák
teltek-e el azóta, hogy az ujjai először a bőrömhöz értek, de ebben a
pillanatban úgy érzem, hogy én vagyok a legboldogabb a földön. Nem tudtam, hogy
az ember képes ennyire szeretni, arra pedig még csak nem is gondoltam, hogy én
valaha így fogok érezni valaki iránt. Az, ahogy megérint, ahogy a meleg
ujjbegyei végigbizsergetik a bőrömet, egyszerűen nem tudnék enélkül az érzés
nélkül tovább létezni. Ez ijesztő, de egyben csodálatos is.
-
Amikor már egy ideje nem érzem
többé az érintését, lassan kinyitom a szemem. Lucas azt hiszem, elégedetten
vizsgálja a művét, vagyis engem.
-
Hogy nézek ki? – kérdezem reszelős
hangon, de közben csak őt bámulom.
Lucas megfogja
a kezemet, és megfordít, így egy a sarokban álló egészalakos tükörrel állok
szemben. Egy pillanatra bennem reked a levegő.
-
Ez hihetetlen – motyogom magam elé
meghatódva.
Amit velem művelt az egyszerűen
elképesztő. Úgy nézek ki, mint egy élő rózsabokor. Hatalmas kinyílt és bimbós
tearózsa fejek futnak végig a karomon és a lábaimon, amik tüskés indákkal
kapcsolódnak egymáshoz. Akárhogy mozdítom a karjaimat, a rózsák életre kelnek a
bőrömön. Az egész annyira hihetetlenül csodálatos.
-
Tetszik? – kérdezi, és hallom,
hogy a hangjában mosoly bujkál.
-
Ez csodaszép – mondom meghatódva,
és felé fordulok. Ellágyul az arca, amikor a könnyes szemeimbe néz.
-
Effie, te vagy csodaszép –
suttogja gyengéden, és megfogja a kezemet.
Soha senki nem mondta még nekem ezt.
Voltam már dögös meg szexi és bármi, ami a testemmel kapcsolatos, de soha nem
éreztem még azt, hogy valaki ilyen szépnek lásson.
-
Miért pont rózsa? – kérdezem
csendesen, és próbálom visszafogni a könnyeimet.
-
Mert rólad mindig az jut az
eszembe. – Kérdőn nézek rá. Hiszen nincs rajtam semmi, ami a rózsákra
emlékeztethetné velem kapcsolatban.
-
Ezt nem értem.
-
Tudtad, hogy ha letéped a rózsa
szirmait, akkor újra virágzik? Ezt jelented te nekem – mondja, miközben engem
néz, mire kigördül egy könnycsepp a szememből.
Talán még soha
nem sírtam el magam olyan miatt, hogy valaki meghatott volna a szavaival. Eddig
csak bántó és fájó dolgok miatt kellett sírnom.
Lucas szelíden letörli az arcomról a
könnyeket, mire elmosolyodom, és a tenyerébe hajtom a fejemet. Teljesen
elgyengülten nézek rá, a tekintetemet az övébe fúrom, és nem engedem el. Ő a
hajamba simítja az ujjait, valószínűleg vörös festéket kenve szét rajta, de ez
sem érdekel. Felemelem a karjaimat, és a
vállára teszem mindkét kezemet. Az izmai keményen megfeszülnek az érintésemtől,
aztán kissé ellazul alatta. Felcsúsztatom a tenyerem a tarkóján át a hajába, és
élvezem a selymes érintését. Lucas lassan lehúz az ágyra, közben végig fogva
tart a csodás szemeivel. Az ajkaink olyan közel lebegnek egymáshoz, hogy érzem
a meleg levegőt kiáramlani a szájából, de épp csak nem érnek össze. A
levegővételeink gyorsak és kapkodóak. Ő mozdul meg először, és az ajkaival az
enyémek közé furakszik. A csókja egyáltalán nem szégyenlős, szinte éhes
állatokként esünk egymásnak.
Az ölébe mászom, az ágyékomat az övéhez
szorítom, amitől egy szaggatott sóhaj szökik ki az ajkain. Mindennél jobban
vágyom most a közelségére. A csókunk pillanatokon belül szinte vaddá válik.
Megragadom a pólója alját, ő pedig engedelmesen felemeli a kezét, amíg áthúzom
a fején. A kezei mindenhol ott vannak a testemen, és erősen húznak egyre
közelebb magához. A bőre az enyémtől egyre maszatosabb a festéktől.
Hátrazuhanok, és őt is magammal rántom.
A hátamra gördülök, Lucas pedig a lábaim közé helyezkedik. A mellkasunk
egymáshoz préselődik, a szíve az enyém fölött van, érzem, hogy milyen hevesen
ver. A festék szétkenődik a bőrömön, a lepedőn, és az ő bőrén is. A karjával
megtámasztja a súlyát, hogy a csípőjével ne érjen hozzám, de amikor a hátára
szorítom a kezemet, és magamhoz húzom, enged a késztetésnek. Szédülök. Szédülök
az érzéstől, ami azzal jár, hogy egészében érezhetem őt. Olyan, mintha egybe
olvadtam volna az ő testével.
A keze a testem vonalát követve leszalad
a combomra, és a levegő bennem reked, amikor megragadja a szoknyám alját, és
húzni kezdi felfelé. Engedelmesen emelem fel a karom, amíg átbújtatja a fejemen
és a kezemen, aztán a földre hajítja az anyagot, és újra visszazuhan rám.
Hevesen csókolója meg ismét a számat. A még mindig enyhén vizes pólója az
alsószoknyámhoz tapad, és érzem, hogy a lenge anyag átnedvesedik a hasamon. Az
oldalamat simogatja, majd a keze óvatosan feljebb csúszik. Gyengéden simítja
végig a mellemet, minden érintése remegést vált ki belőlem. Olyan, mintha ott
folytatnánk, ahol a múltkor abbahagytuk. Végigcsókolja a kulcscsontomat, és az
ujjával letolja az alsószoknya vékony pántját a vállamról.
Együtt vesszük le az alsóruhám. Mintha
két kéz nem tudná elég gyorsan csinálni. Ahogy visszahanyatlik rám, a meztelen
mellem hozzá préselődik, amitől hangosan felnyögök. A gátlásaim teljesen
elmosódtak. Végigsimítom az oldalán a kezemet, a bőre meleg és puha. A hasára
csúsztatom a kézfejemet, és elkezdem kioldani az övét. Miután kigombolom a
nadrágját, lehúzom a cipzárt, így a kézfejem enyhén hozzáér az alsónadrágjához.
Lucas lenéz a kezeimre, mire remegve felsóhajt, aztán sokkal éhesebben kap a
szám után. Megkapaszkodom a nadrágja szélében, és tolni kezdem lefelé, amíg
csak érek. Lucas lecsúszik az ágyról, de az ajkaink képtelenek elválni
egymástól. A könyökömre támaszkodom, miközben fölém hajolva szaggatottan
csókolgatja a már felduzzadt ajkaimat, miközben lerúgja magáról a nadrágját. A
hajamba csúsztatja a kezét, és visszahelyezkedik a lábam közé. Teljesen
összepréselődik a már majdnem meztelen testünk, és amikor az ágyéka az enyémhez
nyomódik, hátrafeszítem a fejemet, és hangosan felnyögök az új érzéstől. Beszívja
az enyhén elnyílt alsó ajkamat, és még közelebb csúszik hozzám.
-
Bailey, itt vagy bent? Segítened
kell a… - Az ajtó kivágódik, és J. J. jelenik meg előttünk. A szemei
kidüllednek, amikor felfogja, hogy kik is vagyunk, és hogy éppen mit csinálunk.
Mereven bámul minket, ahogy az ajtóból beáradó fény pont a félig meztelen
testünkre esik.
-
Jesszusom, J. J.! – kiáltok fel
rémülten.
Lucas szorosan magához ölel, hogy
eltakarja a meztelenségemet a testével.
-
Csukd be az ajtót! – kiáltja Lucas
mérgesen, ahogy hátranéz rá a válla felett.
J. J. viszont lefagyott. A szeme köztem és
Lucas között jár, zavartan néz minket. Szégyenkezve próbálom elrejteni a
vérvörös arcomat.
-
Csukd be a rohadt ajtót! – kiáltja
el magát ismét Lucas, mire J. J. megrezzen, és elfordulva dühösen bevágja maga
mögött az ajtót.
A
szívem a mellkasomat döngeti, de most nem önt el semmiféle jó érzés. Gyorsan lemászok az ágyról, és miközben
próbálom a karommal eltakarni a mellemet, odadobom Lucasnak a pólóját.
Elfordulok, és visszaveszem az
alsószoknyám, majd gyorsan ráveszem a ruhámat. Hallom, hogy mögöttem Lucas épp
a nadrágját rángatja magára. Megrezzenek, amikor mérgesen szitkozódni kezd.
-
A francba! A jó büdös francba!
Tudom, hogy mire érti. J. J. ki lesz
akadva. Vagyis, már most ki van akadva. A fenébe is, mégis mit gondoltunk, hogy
itt estünk egymásnak, miközben tizenöt haverunk odakint rohangál? Könnyek lepik
el a szememet. A legjobb barátom meggyűlölt.
Egy éles dörömbölés riaszt meg az ajtón.
-
Azt ajánlom, hogy szedjétek össze
magatokat, és vonszoljátok ki a seggeteket, mert rohadtul magyarázatot várok!
Két percetek van! – jön J. J. szigorú és dühös hangja az ajtón túlról.
Ráveszem magam, hogy megforduljak, és
Lucasra nézzek. Némán bámulunk egymásra. Ugyanolyan riadtan néz vissza rám,
mint ahogy én nézhetek rá. J. J. elhallgat és vár.
-
Csak mondjátok, hogy oké! – kiabál
be dühösen.
-
Oké. – A hangom annyira rekedt,
hogy alig hallani.
-
Mi volt ez? – kérdezi ingerülten.
-
Rendben! – erőltetem ki magamból a
választ, de épp csak halványan magabiztosabb a hangom az előbbinél.
-
Szuper! – dörmögi vissza, aztán
hallom, hogy dübörögve elsétál az ajtótól.
Elsírom magam.
Ez volt eddigi életem legcsodásabb élménye, mégis rettenetesen sajnálom, hogy
J. J.-nek így kellett megtudnia, hogy mi van közöttünk Lucasszal. Vagyis ezek
után fogalmam sincs, hogy mit gondolhat, mi is történt az előbb.
-
Sajnálom, egy barom vagyok! –
Lucas kétségbeesett hangja rángat vissza a gondolataimból. - Mégis mit gondoltam, hogy… – Elhallgat, és
idegesen a hajába markol.
El
akarok indulni felé, de végül megtorpanok. Megbánta. Látom a szemén, hogy
megbánta azt, ami az előbb történt, és ettől a mellkasom lassan összeszorul. A
szívem a fülemben dübörög, és egyre jobban folyik a könnyem. Nem tudom, hogyan
kellene kontrollálnom a dolgot. Abban jó vagyok, hogy hogyan fojtsam el, de
abban nincs tapasztalatom, hogy hogyan csillapítsam el a zokogásom. Lucas rám
néz, majd elém lép, a kezét az arcom két oldalára teszi, és a homlokát az
enyémnek dönti.
-
Hé, ne sírj. – Megtörli a
tenyerével az arcomat. – Csak lélegezz. Lélegezz mélyeket.
-
Nem akarok lélegezni! – mondom
sírástól remegő hangon.
-
Muszáj – csitítgat.
-
J. J. utál. Láttad, mennyire ki
volt akadva. Ő a legjobb barátom, én mégis hazudtam neki.
-
Most mérges, de majd megnyugszik –
Lucas hangja nyugtatgató.
Mi lett azzal az Effie-vel, aki soha nem
sírt? Őt keresem, de már eltűnt. Lucas
magához húz, az ölelése meleg és oltalmazó. A pólójába kapaszkodom, és
belefúrom a könnyes arcomat a mellkasába. Megfogja a karomat, és eltol magától,
majd ismét összeérinti a homlokunkat.
-
Megbántad, igaz? – kérdezem, de
közben lesütöm a szememet. Nem akarom, hogy a szemembe mondja, hogy igen.
-
Nem, Effie – mondja gyengéden, és
az államnál fogva felemeli a fejemet, hogy ránézzek. - Egyedül azt bánom, hogy J. J.-nek így kellett
megtudnia. Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak, csak mert ostoba vagyok, és
nem gondoltam át, hogy hol is vagyunk. Csak azt akarom, hogy tudd, hogy
szeretlek – mondja, közben a szemembe néz. – Mindegy, mi történik odakint, mert
szeretlek, és veled akarok lenni. – Nehézkesen mélyet sóhajt. – Ugye te is
szeretsz még? – kérdezi kétségek között.
-
Hogy kérdezheted ezt? – Lucas úgy
néz rám, mintha rettegne attól, hogy nemet mondok, és kirohanok a szobából. –
Persze, hogy szeretlek. Ez – mutatok az ajtó felé –, nem változtatott semmin.
Amikor
továbbra is kerüli a tekintetemet, kétségbeesem. A légzése túl gyors, túl
kapkodó.
-
Lucas – kérem, hogy nézzen rám –,
szeretlek, te is tudod, hogy szeretlek. – A vallomásomra szorosan magához ölel,
és a nyakhajlatomba hajtja a fejét. A szeme csukva van, ahogy az ajkaival az
enyémeket keresi, és olyan hevesen és vágyakozón csókol meg, mint soha
korábban.
Veszek egy mély levegőt, ahogy az
ajtóhoz lépek. A kilincsre teszem a kezemet.
„Meg tudom csinálni”, hajtogatom magamban. Minden porcikám ellenkezik az
ellen, hogy lenyomjam a kilincset. Nem akarok J. J. elé kerülni, a gondolata is
megrémít, de tudom, hogy tartozom neki ennyivel. Azóta a barátom, hogy
megismertem őt azon a napon, amikor ideköltöztünk. Nem éltem volna túl az
iskola további részét, ha ő nincs mellettem. A legelső naptól kezdve feltétel
nélkül a barátjaként kezelt, és soha nem hagyott cserben. Neki köszönhetem,
hogy ennyi új barátra tehettem szert.
Megfordulok. Lucas közvetlen mögöttem
áll, amitől egy kissé megnyugszom.
-
Készen állsz? – kérdezi, és a
hangja most már magabiztos.
Ooo ooo :O most történt meg, ami màr olyan régóta a küszöbön van. ( J.J, mikor az ajtóban áll... haha.. rossz poén)szóval annak ellenére hogy már mióta a lebukastól rettegve olvasom az ehhez hasonló jeleneteiket, mégis ... sztem elérte a kívánt hatást. Azt tudni kell, h ezt a fejezetet két részben olvastam el.( sajnos,az iskola csengőnek még mindig hatalma van fölöttem :s, no meg jobban szeretem elvonultan, egyedül megélni a heteim egyik legkedvesebb 10 perceit ^^) szóval amit mondani akarok :D , h a kettő között eltelt idő alatt elég sok időm maradt a befejezèsen rágódni, és olyanok jutottak eszembe, h uristen mi lesz ha mégis csak betalált nála a süti ( imádtam!:D), és amúgy nem is Lucassal van, stb... szóval egy kissé megkönnyebbültem mikor J.J benyitott. De a másik felem.. szegény annyira de annyira sajnálom.. igazából kb rosszabbul már ki se derülhetett volna előtte :( viszont J.J nagyszerű barát , úgyh ennek ellére biztos meg fog bocsátani, a kérdés csak az, h mikoor :$
VálaszTörlésU.i. itt most írtam volna, hogy rosszabb helyen nem is hagyhattad volna abba, de aztán rájöttem , h de , igen (benyitás). Szóval nem szóltam :DD
U.u.i. most nem muszáj megvárni azt a 3 napot a folytatàssal :D ;)
Örülök, hogy sikerült a meglepetés a lebukás kapcsán. Hát nem épp a legjobb módon derült ki a dolog, de meglátjuk hogy akkor most innen hogyan is tovább. Várlak vissza legközelebb is! Puszi!
Törlésitt is imádom!:)
VálaszTörlésKöszi Fanni!
TörlésSzia!
VálaszTörlésHuhúúú, végre lehullt a lepel a titokról. :D Ennél kellemetlenebbül ki sem derülhetett volna. Szegény J.J., hogy így kellett szembesülnie a titokkal. :(
Nagyon, nagyon kíváncsi vagyok a magyarázkodásukra! :) Nagyon várom a következő fejezetet!
Puszi,
F
Kedves F! Valóban a lepell lehullt, meglátjuk hogy J. J. hogyan kezeli majd a dolgot. Jó jel hogy nem rohant el, a következő fejezetből kiderül hogyan tovább. :D
Törlés