Kötődés - 44. fejezet

David és Lucas egymással szemben állnak. David inkább védekezőnek tűnik, míg Lucas testtartása sokkal inkább támadó. Azonnal az arcukat kezdem vizsgálni, de mindketten sértetlenek, tehát addig még nem jutottak el, hogy egymásnak essenek. Igaz, hogy David általában véve nyugodt és kiegyensúlyozott, és még soha nem láttam verekedni senkivel, de attól még termetben nem sokkal marad el Lucastól. Meglátom a tömegben Campbellt, aki komoly arccal nézi a kialakuló eseményeket, így gyorsan mellé furakodom a tömegben.

-          Mi a fene folyik itt? Te tudod? – kérdezem tőle idegesen.

Amikor Campbell rám néz, azonnal látom rajta, hogy fogalma sincs, mit kéne tennie. Nem értem, hogy Lucas mi a fenét akarhat Davidtől, amikor ő alig tíz perce kért tőlem bocsánatot.

-          Halvány gőzöm sincs – válaszolja, miközben a srácokat bámulja.

-          Mit akarsz tőlem, Bailey? Semmi értelme annak, amit mondasz! – David ugyanolyan tanácstalannak tűnik, mint mindenki más.

-          Mégis mit hittél, meddig csinálhatod ezt? – szűri ki ingerülten a fogai között Lucas. A szeme olyan sötétnek tűnik, hogy szinte feketének látom. – Komolyan azt hitted, hogy beveszi a szemét játékodat? Tudom, hogy mi a terved, és nem fog összejönni – mondja Lucas dühöngve. 

-          Te meg vagy őrülve – válaszolja David hitetlenkedve. Most először beszél úgy, mintha értené is, mit akar tőle Lucas.

-          Ne tegyél úgy, mintha nem így lenne! – kiabál rá Lucas türelmetlenül.

-          Semmi értelme annak, amit a fejedbe vettél. Félreértetted az egészet. Veled akar lenni. Figyelj, keressük meg, és majd ő elmondja neked.

-          Mindent tudok. - David láthatóan mérlegeli a mondottakat.

-          Akkor meg nem értem, mit akarsz? Menjünk ki, és beszéljük meg nyugodtan. – David hangja az ideges testtartása ellenére nyugodt tud maradni.

-          Itt bent is lerendezhetjük.

-          Nem értem, mi bajod van, de ha ok nélkül verekedést akarsz kezdeményezni, akkor azt ne itt csináld!

-          Nem! – lép ki a tömegből

Kötődés - 43. fejezet

Gyalog tesszük meg az alig tíz perces utat a futópályáig. A környék teljesen elhagyatottnak tűnik. A pálya mellett a fák máskor vészjóslónak tűnnének, de így, hogy Lucas mellettem van, a csend és a sötétség a mi oldalunkon áll. A pálya ilyen későn már nincsen kivilágítva, és mivel az egészet fák és bokrok veszik körbe, csak a hold sejtelmes fényére tudunk hagyatkozni.

-            Miért jöttünk ide? - kérdezem bizonytalanul. Fogalmam sincs, mi van itt a vaksötét futópályán kívül.

-            Mindjárt meglátod – mondja izgatottan, és kézen ragad.

Beletelik egy kis időbe, hogy a szemem hozzászokjon a sötétséghez, de utána már egészen magabiztosan haladok a füves talajon. A pálya közepénél Lucas megállít. Körbenézek, de a vak sötétben semmit sem látni. Kérdőn nézek Lucasra.

-            Nézz fel – mondja, és az ujjával az égre mutat.

Ahogy felpillantok a sötét égboltra, eláll a lélegzetem. Igaz, hogy a belváros fényei ide is elérnek, és közel sem látunk annyi csillagot, mintha egy elhagyatott helyen lennénk a városon kívül, de a látvány így is lélegzetelállító. Lucas a kezemnél fogva lehúz a földre, így óvatosan magam alá tűröm a szoknyámat. A fű egy kissé nedves és hideg a bőrömön, de gyorsan hozzászokom, ahogy hanyatt fekszem Lucas mellett. A keze az enyémet keresi, és amikor megtalálja, szorosan összefűzi az ujjainkat.

Kötődés - 42. fejezet

Amikor reggel felébredek, álmosan kimászom a fürdőbe. Miután megmosakodom némi langyos vízzel, megtörölközöm, majd egy ideig magamat figyelem a tükörben. Képtelen vagyok abbahagyni a mosolygást, mert folyamatosan a tegnap este jár a fejemben. Az életem első hivatalos randija azt hiszem, ennél nem is alakulhatott volna jobban. Habár azt a részt, amikor szegény Lucast konkrétan orrba fejeltem, inkább kihagytam volna, de így legalább nem fogjuk egyhamar elfelejteni a tegnap estét.

Miután felveszem az iskolai egyenruhámat, lemegyek a földszintre, ahol teljes a csend. Valószínű, hogy George és Julie már korán reggel elmentek itthonról. Épp a reggeli müzlimet öntöm ki egy tálkába, amikor csengetnek. A postás az. Átad egy köteg levelet, aláírom a papírját, aztán itt is hagy. Egy pillanatra eláll a lélegzetem, ahogy átfutom a borítékok címzettjeit. A szívem hevesen kalapálni kezd, amikor egy nagy, lap méretű borítékon meglátom a sajátomat. Elég vastag. Az első gondolatom azonnal az, hogy lehet, a RISD-től jött. Mégiscsak lehetséges, hogy Lucasnak igaza volt, és nincs még minden veszve? Feltépem a boríték száját, és kirángatom belőle a lapokat. Az izgatottságom azonnal haragba csap át, amikor meglátom a hatalmas, cikornyás betűket a lap tetején. Ez is a gyámhivataltól jött. Undorodva lehajítom az étkezőasztalra az egészet. Ennyit arról, hogy jó napom lesz.

Amikor leparkolok a kocsimmal, a szememmel azonnal Lucas terepjáróját keresem. Ezt csinálom már hónapok óta, de ma sehol sem látom az autóját. Persze, ez még nem jelenti azt, hogy nincs is itt, de elég nagy a valószínűsége. Ismét eszembe jut a tegnap esti randink, és máris egy kicsit jobb kedvem lesz. Azt hiszem, bárgyún mosolygok, de csak addig, míg be nem lépek az iskola kapuján. Elice Deveroux és egész udvartartása lejt felém. Fogadni mernék, hogy ezek a csajok genetikailag össze vannak programozva. Elice az egyen szoknyáját felhúzta egészen a derekáig, így

Kötődés - 41. fejezet

Ez a hét eddigi pályafutásom legnehezebb hete, pedig még csak csütörtök van. Nem is tudom, hogyan éltem túl eddig. Nem értem, mi ütött a tanárokba, de mindenki egyszerre akarja még behozni a szünet előtti anyaglemaradást, így ki sem látszunk a házi feladatokból, beadandó esszékből és dolgozatokból. Ráadásul a következő hét hasonlónak ígérkezik. A fiúk minden délután nálam vannak, hogy együtt tanuljunk, így Lucasszal egyetlen percet sem tudtunk kettesben tölteni múlt péntek óta. Tudom, hogy az én ötletem volt, hogy tartsuk egyelőre titokban a kapcsolatunkat, de azt nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz majd elviselnem, hogy gyakorlatilag hozzá sem érhetek. 

Most is mindannyian épp az alagsorban tanulunk. Még Campbell is. Nehezemre esik koncentrálni.  Azt nézem, ahogy a lábunk mindössze öt centire fekszik egymástól, és csak arra tudok gondolni, hogy hozzá akarom érinteni a lábfejemet, mert már az is megkönnyebbülést hozna. Abból, ahogy Lucas rám néz, látom, hogy ő is hasonlóképpen érez. Próbálom a figyelmemet a matematika könyvemre fordítani. A hét elején megírt dolgozatom nagyon jól sikerült, de Mrs. Summers holnap megint írat csak velem, a jobb jegyért. Nem érdekelne, hogy ötöst kapjak, de megígértem George-nak, hogy javítok, ezért tartani akarom a szavam. Főleg, miután tök jófejként viselkedik, ha Lucas körülöttem van.

Miután legalább tíz percig győzködöm J. J.-t, hogy nyugodtan menjen haza, mert nincs szükségem állandó társaságra, csak mert George-ék nincsenek itthon, végre nagy nehezen hazaindul, így egyedül maradok. Felcipelem az alagsorból a szemetet, amit a srácok maguk után hagytak. Épp a szemetesbe hajigálom a chipses zacskókat, amikor valaki megzörgeti az ablakot a konyhaajtón. Bosszankodva nyitom ki az ajtót, tuti, hogy J. J. jött vissza valamilyen gagyi indokkal. Legnagyobb meglepetésemre viszont nem ő, hanem

Kötődés - 40. fejezet

A szívem még mindig hevesen ver, ahogy belépek a házba. Visszafordulok Lucas felé, mielőtt becsuknám az ajtót. Már a kocsijában ül, de még mindig engem figyel a kormány mögül. Intek neki, majd ráveszem magamat, hogy bemenjek. A ház teljesen üres, George-ék majd csak délután jönnek haza Orlandóból. Hihetetlenül kimerültnek érzem magamat. Az a két óra alvás a kocsimban múlt éjszaka nem segített valami sokat, és mióta Elice felpofozott, a fejem hasogatni kezdett. Onnantól, hogy eljöttem a suliból, egészen addig, hogy leültem Lucas ajtaja elé, minden totál homályos. Úgy esem be az ágyamba, mint egy merev farönk. Keresztben dőlök el, csak arra maradt energiám, hogy lerúgjam a lábamról a cipőmet, aztán azonnal el is alszom.  

~         

Hirtelen kapom fel a fejemet, ami eddig enyhén a takaróba fúrva hevert. A hasamon fekszem egy furcsa kicsavart pózban. Nyöszörögni kezdek, mert a nyakam megrándult a hirtelen mozdulattól. Miközben a fájó izmot masszírozgatom, körbenézek a szobámban, a zaj forrását keresem, amire felriadtam. Már épp kezdem azt hinni, csak álmodtam, amikor megcsörren a telefonom, jelezve, hogy üzenetet kaptam.

Bailey: Lent vagyok. Beengedsz? L.

Nem fecsérelem az időmet arra, hogy válaszoljak neki, inkább gyorsan felugrom, és már szaladok is le a lépcsőn. Hátrasimítom a hajamat, ami bizonyára borzasztóan áll a délutáni szunyókálástól, de ennél most úgysem tehetek többet. Gyorsan felrántom az ajtót. Valóban ő áll velem szemben, de nem látom az arcát, mert egy hatalmas dobozt tart a kezében, ami teljesen eltakarja.

-            Szia! – köszönök neki, azt hiszem, kissé zavarban vagyok.

-            Letehetem ezt a szobádban? Megtévesztően nehéz – néz ki a doboz mögül.

-            Persze, gyere! - Intek a kezemmel, hogy jöjjön be.

Felmegyünk az emeletre. Nagy nehezen befurakszik a dobozzal az ajtómon, és leteszi a szőnyegre az ágyam lábához. Hangos huppanással ér földet, így valószínűleg valami nehéz lehet benne. Megállok mögötte, így amikor megfordul, hirtelen túl közel találjuk magunkat a másikhoz. Ő féloldalasan elmosolyodik, míg én próbálok normálisan levegőt venni. Hiszen ő még mindig Lucas. Semmi okom rá, hogy izgulni kezdjek.

-            Mi van benne? – érdeklődöm, és visszafordulok a csomag felé.

-            Hoztam neked egy kis meglepetést.