Kötődés - 25. fejezet

-            Effie, várj! Nem értelek! – állít meg Bailey a vonal túlsó végén.

-            Eljöttem otthonról… – mondom hisztérikusan.

-            Várj, autóban vagy? Te vezetsz? – kérdezi meghökkenve. – Effie, azonnal húzódj le az út szélére! – utasít határozottan, a hangja kétségbeesetté válik.

Teszem, amit kér, és lehúzódom az útszélére, aztán leállítom az autót. A homlokomat a kormányra hajtom, mert megfájdult a fejem.

-            Megálltál? Effie, ott vagy még? – kiabálja idegesen.

-            Igen – vinnyogom.

-            Jó, jó. Akkor most meséld el, mi történt, csak lassabban. – A hangja lenyugszik, ettől egy kicsit én is.

-            Eljöttem, mert nem bírtam tovább ott maradni – válaszolom, de alig tudok beszélni, mert remegek, mint egy újszülött őzgida.

 Mégis mi történik velem? Hat évig kibírtam anélkül, hogy egyetlen könnycseppet kellett volna hullatnom bármi miatt, most pedig állandóan ellene kell küzdenem. Szinte marja a torkomat a sírás, de egy lelki parancs arra késztet, fojtsam el.

-            Úgy vártam, hogy visszajöjjünk Londonba, hogy haza jöhessek. Azt hittem, hogy majd minden megint ugyanolyan lesz, de semmi sem ugyanolyan már. Ez már nem az otthonom. Nincs is otthonom. Sehova se tartozom.

-            Effie, miért mondasz ilyeneket? Mi történt? – kérdezi Bailey kétségbeesetten.

-            Azt kiabálta, hogy eltékozoltunk mindent, pedig csak azért adtuk el a házat, mert kellett a pénz, hogy ne adjanak gyámcsaládhoz, különben George sosem adta volna el, hiszen ott nőttünk fel!

-            Ki kiabálta ezt? – kérdezi elszörnyedve. Veszek egy mély levegőt, mielőtt válaszolok.

Kötődés - 24. fejezet

Nem sokkal a felszállás után hoznak némi üdítőt, majd kiosztják az ebédet is. Bailey egy szempillantás alatt belapátol mindent. Felajánlom neki a desszertemet, amit elfogad, és néhány falat után elpusztítja azt is. Mintha csak J. J.-t látnám. Oh, jut is eszembe. Bizony tartozom a barátomnak egy kisebb magyarázattal az előző estével kapcsolatban, de ráérek kitalálni valami elfogadható indokot, ha már Londonban leszek.

Miután elviszik a tálcáinkat, Bailey-vel helyet cserélünk, így ő ül az ablaknál, amíg odakint elég fény van ahhoz, hogy tudjon rajzolni. Ceruzarajzot készít a mamájáról, emlékezetből. Néhányszor azon kapom, hogy csak maga elé bámul, és gondolkozik.

Úgy látszik, tegnap este végre előrelépés történt a barátságunkban, mert hónapok óta most először érzem úgy, hogy végre eltűnt közülünk az a dolog, ami eddig elbarikádozott minket egymástól. Azt hiszem, ez azért van, mert végre nem kell a titkainkat rejtegetnünk a másik elől, és így egyikünket sem aggasztja tovább a bizonytalanság és a kétely. Tisztában vagyok azzal, hogy nem fog egyik napról a másikra elmúlni az az érzés, amit Reed és a pofon miatt érzek, de az, hogy végre Bailey is tud róla, valahogy egy mázsás súlyt vett le a vállamról.  Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen közel állok hozzá, Bailey-nél jobb barátot nem is kívánhatna magának az ember. Mindig odaadóan viselkedik velem, és minden barátja felé áldozatkész, legyen szó bármiről is. Igazából nem is beszélünk sokat, amíg rajzol, mégis a csend most kényelmes számomra. Megnyugtató nézni, ahogy rajzol.

Néhány óra múlva sajnos már nincs elegendő fény ahhoz, hogy tovább tudjon rajzolni, így akasztófát kezdünk játszani, hogy elüssük az időt. Híres focisták neveit adjuk fel egymásnak. A legtöbbet persze néhány betű után kitaláljuk, és hangosan nevetünk egymáson.

-            Rendben. Következő – mondom, majd meghúzom a betűk helyét. Magamban kuncogok, ezt biztos, nem fogja kitalálni.

Kötődés - 23. fejezet

Arra ébredek, hogy a lábaim a behajlított póztól rettenetesen elgémberedtek. Próbálom kinyújtóztatni, de beleütközöm a kanapé karfájába. Ekkor rémlik fel, hogy Bailey kanapéján aludtam el. Óvatosan kinyitom a szemem, homályos tekintetem az ablakra téved. Nézem, ahogy a függöny résein keresztül áttörnek a nap sugarai, és a meztelen lábfejemet simogatják. Bailey feje teljesen hátrabukott, és a haja enyhén csiklandozza a hasamat, ami kilóg a toppom alól. Nyitott szájjal alszik, a kezei a földön, a teste mellett lógnak. Felveszem a földről a telefonom, és ránézek a kijelzőre. Öt perc múlva hét óra.

-            A fenébe, a fenébe! – kezdek szitkozódni hangosan. Felugrom, és meglökdösöm Bailey vállát. Még mindig a tegnapi véres pólója van rajta. A szemöldökcsontján lévő seb már varrosodni kezdett, de a szája sarka lilás és duzzadt a véraláfutástól.

Felkapja a fejét, zavartan körbenéz, mint aki nem tudja, hogy hol van, aztán rémülten felém fordítja a fejét.

-            Haza kell vinned! – sürgetem. - Nem késhetjük le a gépet! Nem késhetjük le! – hadarom rémülten.

-            A fenébe! – ugrik fel morogva.

A szemei be vannak vörösödve. Megdörzsöli, de aztán meg hunyorgatni kezd. Nem sokat tudok a kontaktlencséről, de nem lehet valami kényelmes abban aludni. Bailey berohan a hálóba.

-            Kate, ébredj! Hallod?! – kiabál rá a testvérére. – Mennem kell a gépre. Kulcs a helyén, hívlak, ha anyánál leszek. Zárd be az ajtót, amikor elmentek, érted? Esküszöm, hogy felnyomlak Grahamnél, ha arra jövök haza, hogy nyitva hagytad a lakást. Hallasz? – kérdezgeti felháborodva.

Hallom, hogy Kate szitkozódva válaszol valamit, de a hangja fátyolos a tegnapi dorbézolástól, így nem értem, hogy mit.

-            Ígérd már meg! – követeli Bailey.

-            Jól van bratyó, ígérem, hogy nem kefélünk az ágyadban! – kiált fel türelmetlenül Kate, mire

Kötődés - 22. fejezet

Ezt a fejezetet kedves olvasómnak és állandó kommentelőmnek ajánlanám. Kedves Roseway remélem feldobom vele egy kicsit a napodat!
Mindenkinek jó olvasást! 
Summerrose

Némán szállok ki a kocsiból, fogalmam sincs, hogy miért viszi fel ezt a részeg lányt magához, és hogy én miért vagyok már megint itt. Esetlenül várakozom, amíg Bailey kihalássza a lányt a hátsó ülésről. Amikor a karjába veszi, Kate felébred.

-            Miek kelledeloznod? – Részeg beszéde alig érthető.

-            Fogd be! – szól rá Bailey, mire a lány befogja a saját száját, és magában kuncog.

Abból, ahogy évődnek, az látszik, hogy már régebb óta ismerhetik egymást, ennek ellenére még sosem láttam őket azon az egyetlen mozis eseten kívül együtt soha. Bailey felsiet vele a lépcsőn, én pedig szó nélkül követem őket. Le kell tennie a lányt, hogy előkeresse a kulcsait a zsebéből, aki így majdnem eldől, így nekem kell az egyik kezét a vállamra tennem, hogy meg tudjam támasztani.  

-           TenemAsssshleyvaagy – gurgulázza részegen a szavakat, miközben próbál rám fókuszálni. Csak némán megrázom a fejemet.

Amikor végre kinyílik az ajtó, bevonszoljuk a hálóba, és lefektetjük az ágyra.

-            Segíts levenni a cipőjét – morogja Bailey, mire lehúzom a szandálját a lány egyik lábáról, ő pedig a másikról.

-            Forog a szoba? Hintázom? – kérdezi a lány, legalábbis ezt vélem kiértelmezni a részeg motyogásából, majd felnevet, és átfordul a hasára. – Szédülök – morogja a párnába.

Ezután még magában motyog érthetetlen dolgokat, majd elhallgat, és a légzése is egyenletessé válik. Lucas becsukja a háló ajtaját, engem pedig kiterel a konyhába.
 Poharat vesz elő, megtölti vízzel a csapból, és átnyújtja nekem. Megrázom a fejem, hogy nem kérek.

-            Igyál! Holnap másnapos leszel! – A hangja merev, kissé bántó, talán gúnyos is.

Kötődés - 21. fejezet

Ma van az utolsó tanítási nap a karácsonyi szünet előtt. Bailey egész héten különösen gorombán viselkedett mindenkivel. Tudom, hogy csak azért ilyen, mert aggasztja a ma esti idényzáró meccs, ráadásul a játékmegfigyelő ismét kijön megnézni őt, ami tovább növeli nála a tétet. Azt is tudom, hogy a mamája állapota is nyomasztja, és hogy valami nem stimmel közte és Ashley között.

Viszont ma semmi nem ronthatja el a kedvemet, ugyanis a reggeli postával jött meg a levél arról, hogy az én képeimet választották ki, hogy lehozzák a januári fotós magazinban. Azokat a képeket adtam le, amiket Bailey-vel készítettem az ócskásnál a porcelánbabáról. Indulás előtt még gyorsan felhívom a bátyámat Orlandóban. Ő és Julie együtt örülnek velem. Megbeszéljük, hogy amikor Londonba érek, közösen megünnepeljük a sikeremet. Izgatott vagyok, hogy holnap végre hazamehetek.

Nagyon türelmetlen vagyok az évadzáró meccs előtt, viszont már az első öt perc után rájövök, hogy semmi okom tovább aggódni. A fiúk hozzák a szokásos formájukat. Bailey és J. J. a jól összeszokott passzokat játsszák ki, mégis valamiért úgy érzem, Bailey nem olyan aktív, mint máskor. Egy kívülállónak valószínűleg fel sem tűnik, de mivel már elég jól ismerem, látom, hogy figyelmetlen. A tömeg felhördül, amikor a földre kerül amiatt, hogy tévesen ítél meg egy olyan