Már vagy ötödször dörömbölök
Effie házának az ajtaján. George és Julie elutaztak, így senki nem válaszol a
kiabálásomra. Próbáltam már az összes földszinti ablakot is, belestem ahova
csak lehetett, de minden csendes és nyugodt. Effie kocsija nem áll a felhajtón,
és szinte biztos vagyok benne, hogy nincs a házban. A hajamba markolok, és
kétségbeesetten az égre emelem a tekintetemet. Visszaszállok a kocsimba, de
csak mereven nézek magam elé. Legszívesebben a kormányhoz verném a fejemet, de
nincs vesztegetni való időm. Fogalmam sincs, hogy hol lehet. Peep kajáldáján
kívül nincs másik hely, ahol néhány alkalomnál többször is megfordultunk volna.
Sosem említette, hogy volna olyan hely, ahova el szokott vonulni. Mi van, ha
bajba került? Belebokszolok a kormányba. – A fenébe, Lucas!
Beindítom a kocsimat, és
jobb ötlet híján Peep felé veszem az irányt. Egy próbát megér. Közben felhívom
Kate-et. Bekapcsolom a bluetooth-ot, hogy a kocsi hangszóróján keresztül is
halljam, amit mond.
-
Gyorsan
mondd, Öcskös, épp dolgozni indulok. Ha elkésem Ray kihe...
-
Kate,
figyelj! – szakítom félbe. - Effie nálad aludt tegnap este?
-
Csak
nincs valami baj szerelem országban? – kérdezi idétlenkedve, de most nincs időm
a hülyeségeire.
-
Fogd
be, Kate! Koncentrálj! Effie nálad van vagy sem?
-
Nincs
itt, már miért lenne itt? – kérdezi türelmetlenül. - Amúgy meg mi bajod van már
kora reggel, ha?
-
Effie
eltűnt! Reggel bement a suliba, de aztán összebalhézott Elice-szel, ezért
Hallmann hazaküldte. Tőle jövök, otthon nincs. Kate, lehet, hogy közöm van az
eltűnéséhez – mondom elkeseredetten. Ő az egyetlen, akinek beszélhetek erről.
J. J. már így is ki van akadva, ha elmondanám neki, hogy mi történt tegnap,
valószínűleg felnégyelne.
-
Hogy
érted, hogy közöd van hozzá? – kérdezi feszülten.
-
Tegnap
este Mike belekötött, mire Effie majdnem behúzott neki egyet, ezért elvittem a
házból. Aztán… aztán…
-
Tudom,
csókolóztatok – fejezi be helyettem Kate elégedetten.
-
Ő
kezdeményezte – magyarázkodom. - Aztán kiakadt. Veszekedni kezdtünk, hülyén
viselkedtem, mert mérges voltam. Mostanra pedig eltűnt. Azt reméltem, veled
van… - Eddig tudtam tartani magamat, mert most már az én hangom is hisztérikus,
mint korábban a barátaimé.
-
Lucas,
nyugodj meg! Beszéltem vele, velem jött el a buliból, de a kérésére Bianca
hazavitte. Biztos, hogy van valami normális magyarázat arra, hogy nincs meg. –
Kate hangja megváltozik, sokkal higgadtabb. – Amúgy meg el sem hiszem, hogy
smároltatok – mondja kajánul.
-
Kate,
a fenébe is! Nem hallottad, amit mondtam? Effie eltűnt, Elice megütötte a
fejét. Lehet, hogy rosszul lett. Mi van, ha Reed keze is benne van? Mi van, ha
összetalálkoztak és… - Képtelen vagyok befejezni ezt a mondatot. Már csak a
gondolatától is, hogy Reed valahogy érintett Effie eltűnésében, gyilkos harag
támad bennem.
-
Állj
le, most már csak elméleteket gyártasz! A legvalószínűbb, hogy csak egyedül
akart lenni. Hova menne, gondolkozz!
– Kate szavaitól egy kicsit lenyugszom, de még most is úgy szorítom a kormányt, hogy belefehérednek az ujjaim.
– Kate szavaitól egy kicsit lenyugszom, de még most is úgy szorítom a kormányt, hogy belefehérednek az ujjaim.
Hónapokkal ezelőtt, még az
első tanítási nap előtt, ő is lent volt a futópályán. Akkor volt egy olyan
érzésem, hogy ő is azért jött, mert a fejét akarta kiüríteni. Jelenleg pedig
tanítás van, így biztos, hogy zavartalanul egyedül lehet, ha akar.
-
Még
hívlak, Kate! – mondom izgatottan, és kinyomom a hívást. A remény ismét
visszaköltözött belém. Csak le kell jutnom a pályáig.
Effie minden reményem
ellenére nem volt a pályán. Ezért most épp Peep kajáldája felé rohanok.
Berontok az étterembe, és azonnal Maryhez, a pincérnőhöz sietek, és Effie felől
kezdem faggatni. Azt mondja, esküszik rá, hogy Effie nem volt itt sem tegnap
este, sem ma reggel. Megadom neki a számomat arra az estre, hogyha Effie
feltűnne itt a nap folyamán. Megígéri, hogy azonnal szól, ha így lenne.
Visszarohanok a kocsimhoz, de hiába nyúlok a kulcsért, hogy beindítsam,
fogalmam sincs, hogy innen merre kéne mennem. Ideges és tanácstalan vagyok.
Megcsörren a telefonom a műszerfalon. Megugrom, ahogy utána kapok. A kijelzőre
pillantok, hogy lássam, ki keres, de az ujjam megáll a levegőben. Mrs. Wyndham
az, a főbérlőm. Meglep, hogy hív, mert iskolaidőben sosem szokott keresni. Valószínűleg
már megint beázott a tetőm, vagy az isten se tudja mi történt épp, de az
biztos, hogy nincs most ezzel időm foglalkozni. Megnyomom a telefon oldalán
lévő gombot, így némára vált. A mobilt az anyósülésre dobom, majd eltekerem a
kormányt az út felé. Jobb ötlet híján visszahajtok a házához, hátha közben
hazament. Még ez az ötlet is jobb, mint céltalanul kocsikázni fel-alá. Nem
tudom, mit várok attól, hogy visszamegyek hozzá, de ez segít kontrollálni a
pánikomat. Egy piros lámpánál várakozom, közben idegesen dobolok a kormányon.
Megint csörögni kezd a telefonom. A kijelzőre pillantok, ismét Mrs. Wyndham
hív. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy mi lehet annyira fontos, hogy ilyenkor
keres. Megnyomok a kormányon egy gombot, hogy fogadjam a hívását, mert szükségem
van valami figyelemelterelésre, így az idős hölgy hangja már a hangszórókból
szólal meg.
-
Hallo,
Lucas?
-
Én
vagyok az, Mrs. Wyndham. Mi a gond? – kérdezem tisztelettudóan. Meglep, hogy
képes vagyok ilyen nyugodtan beszélni.
-
Tudom,
hogy iskolában vagy. Nem is zavarnálak, ha nem lenne fontos, de egy kislányt
találtam az ajtód előtt. – A szívem kihagy egy dobbanást, ahogy értelmet
formálnak a szavai a fejemben. - Szegény nagyon össze volt zavarodva. Azt
mondta, ismer téged. Nem akartam édesapádnak szólni.
-
Ott
van… ott van még a lány? – kérdezem, szinte remeg a hangom az idegességtől.
-
Igen,
itt van nálam. Alszik.
-
Tíz
perc múlva ott vagyok Mrs. Wyndham. Addig mindenképp tartsa ott! – hadarom. –
És köszönöm, hogy nem szólt az apámnak.
A szabályokkal mit sem
törődve kihasználom a gyér forgalmat, és átkanyarodok az ellenkező sávba.
Fényes nappal van, így igyekszem betartani a sebességhatárt, de átmegyek az
összes sárga lámpán. Az adrenalintól szinte szédülök. Már majdnem a lakásomhoz
érek, amikor eszembe jut, hogy szólnom kell a többieknek is. Amíg egy piros
lámpánál várakozok, gyorsan írok egy körüzenetet a barátaimnak és Kate-nek,
amiben megírom nekik, hogy Effie a szomszédomnál van, és hogy ne aggódjanak,
mert minden rendben. Ennél többre most nem vagyok képes.
Amint megérkezem a
lakásomhoz, kiugrom a kocsiból, és Mrs. Wyndham ajtaja felé szaladok. Még jó,
hogy tudja, mennyire nem jövök ki az apámmal, és nem őt hívta fel először. El
sem tudom képzelni, mennyire kiakadt volna. Mielőtt kopogásra emelhetném a
kezemet, az ajtó kinyílik előttem.
-
Gyere
be, fiam – tárja ki előttem az ajtót Mrs. Wyndham, és szabad bejárást enged a
házába. – Ott alszik a nappaliban. Szegény kislány teljesen ki volt merülve.
Nagyon össze volt zavarodva, a nevét sem tudta megmondani.
A kanapéhoz sietek, ahol a
takaró alatt meglátom Effie összetéveszthetetlenül sötét barna haját elterülni
a párnán. Mrs. Wyndham szorosan jön mögöttem, de ez sem akadályoz meg abban,
hogy a földre rogyjak.
Összeérintem a homlokunkat, aztán megcsókolom a bőrét, és mélyen beszívom az illatát. Amint elhúzódom, azonnal feltűnik, hogy a szája sarka sebes, és alvadt vér van rászáradva. Szinte biztos, hogy Elice-nek ehhez köze lehet. Megremeg a kezem, ahogy végighúzom az arcán. Mrs. Wyndham mocorogni kezd mögöttem, ezért rákényszerítem magamat, hogy elszakadjak Effie-től.
Összeérintem a homlokunkat, aztán megcsókolom a bőrét, és mélyen beszívom az illatát. Amint elhúzódom, azonnal feltűnik, hogy a szája sarka sebes, és alvadt vér van rászáradva. Szinte biztos, hogy Elice-nek ehhez köze lehet. Megremeg a kezem, ahogy végighúzom az arcán. Mrs. Wyndham mocorogni kezd mögöttem, ezért rákényszerítem magamat, hogy elszakadjak Effie-től.
-
Tudod, hogy mi történhetett vele? – kérdezi
aggodalmasan. Biztosan ő is megrémülhetett.
-
A
neve Elisabeth, a barátom. Nemrég volt egy balesete, beverte a fejét, ezért
lehetett annyira összezavarodva. – Egy pillanatig mindketten Effie felé
fordulunk, és némán figyeljük, ahogy lassan, de egyenletesen veszi a levegőt. –
Köszönöm, hogy vigyázott rá, de azt hiszem, jobb lesz, ha hazaviszem. Talán, ha
egy ismerős helyen ébredhetne fel, attól nem rémülne meg annyira. - Mrs.
Wyndham beleegyezően bólogat.
A takaróval együtt
összenyalábolom Effie törékeny testét. Meg sem rezzen arra, hogy felemelem a
kanapéról.
Miután sikerül bejutnom a
lakásba, belököm a hálóm ajtaját, és óvatosan leteszem őt az ágyra. A tegnapi
ruhája van rajta nem pedig egyenruha, a kardigánjának az ujja még mindig
vérfoltos, így valószínű, hogy tegnap este nem is ment haza. Ahogy jobban
szemügyre veszem a kezét, észreveszem, hogy a tenyere koszos. Lehet, hogy
elesett. Legszívesebben mellé feküdnék, és magamhoz ölelném, de nem akarom,
hogy kiakadjon, amikor felébred. El sem hiszem, hogy azok után, ahogy tegnap
este viselkedtem vele, végül a lakásom előtt kötött ki. A zsebemben megint
csörögni kezd a telefonom, ezért gyorsan kiiszkolok a szobából, mielőtt
felébresztené.
Az apám hív. Nem kell
beszélnem vele, hogy tudjam, mit akar. Ez a legnagyobb hátránya annak, ha az
apád a sulidban tanít. Mindig első kézből értesül arról, ha meglógok. Kinyomom
a hívást, és leejtem a telefonomat a pultra. Ezek után fogalmam sincs, hogy
hogyan fog reagálni, ha megtudja, hogy megkaptam az ösztöndíjat a Brown-ra.
J. J. felhív az
ebédszünetben. Azt mondja, az emberek arról kezdtek el pletykálni, hogy Elice
és Effie az első óra előtt összeverekedtek a lánymosdóban, mert Elice anorexiás
leszbinek hívott valakit. Lenne is egy tippem, hogy kit. Elice szerint Effie
megfenyegette őt, ezért ütötte meg. Hallmann igazgató pedig egy hét elzárást
adott Effie-nek, mert Elice azt állította, hogy önvédelem volt. Mekkora
szarság!
Felkapom a fejemet, amikor
kinyílik a hálóm ajtaja. Effie álmosan, és egy kissé zavartan néz velem szembe,
végül elkapja a tekintetét, és körbepásztázza a helyiséget, mintha csak
próbálná megemészteni a látottakat. Már azon is meglepődöm, hogy nem kezdett el
sikítani. Valamiért mindig is úgy éreztem, minden kérdésének és tettének
valamilyen oka van. Effie nem szokott céltalanul beszélni, ahhoz túl okos.
Ezért is várom, hogy inkább ő szólaljon meg először.
-
Hol
van az idős hölgy, Mrs.…
-
Mrs.
Wyndham – mondom. - Ő a főbérlőm, lent lakik a házban. Ő talált meg. – Erre nem
mond semmit, látom, hogy próbálja összerakni a fejében a dolgokat.
-
Péntek
van, igaz? – Bólintok. – Miért nem vagy suliban? – Elmosolyodom a kérdésén. Hihetetlen,
hogy képes ezen aggódni.
-
Eltűntél,
ezért ellógtam, hogy megkeresselek. – Látszólag Effie-nek nem tetszik a
válaszom, mert összeráncolja a homlokát.
-
Hát
megvagyok. Úgyhogy jobb lenne, ha visszamennél, mielőtt bajba kerülsz. –
Miközben beszél, direkt kerüli a tekintetemet. – Én most hazamegyek. Köszi,
hogy alhattam nálad… vagy mi – motyogja zavartan, és sietősen megindul az ajtó
felé.
-
Hé,
várj már! – futok utána, és elkapom a karját, mielőtt elrohanhatna. – Tudom,
hogy ez nem a legjobb időpont, de meg kéne beszélnünk ezt.
-
Csak
fáradt voltam, és… Mindegy, most már jól vagyok. – Látszik rajta, hogy nem
akarja, hogy tudjak arról, ami közte és Elice között történt.
-
Erről
is beszélni fogunk, de most arra gondoltam, ami tegnap este történt. – Effie lesüti
a szemét, hogy ne kelljen rám néznie. Nem tudom, hogy azért mert zavarban van,
vagy azért, mert ez valamiféle jelzés arra, hogy elutasít.
-
Nincs
miről beszélnünk. Úgyhogy hagyjuk, oké?
-
Ne,
ne hagyjuk! – emelem fel a hangomat, és közelebb lépek hozzá. - Mert rohadtul
elegem van abból, hogy söpörjünk mindent a szőnyeg alá, és felejtsük el, ami
történt, Effie.
-
Ha
arról akarsz beszélni, hogy visszamentél Ashley-hez, akkor leállhatsz, mert azt
már tudom – mondja határozottan. Egyetlen ember tudott arról, hogy ma reggel
Ashley-vel találkozom, és az Campbell. Csak azt nem értem, miért mondta el
Effie-nek, aki egyértelműen rossz következtetést vont le a dologból. - Vagy nem
így van? – tesz próbára.
-
Igen,
találkoztam vele. – Effie csalódottan néz rám a válaszom miatt, én viszont ettől
reménykedni kezdek.
Látom, hogy a szemében
könnyek gyűlnek. Próbálom összeszedni a gondolataimat arról, hogy hogyan is
közöljem vele a dolgokat.
-
Szuper,
örülök nektek – mondja fanyarul, és el akar lépni mellettem.
-
Effie,
sajnálom, ha mérges vagy rám – lépek elé, hogy megállítsam -, megértem, hogy
dühös vagy. Egy idióta voltam, de már elegem van ebből a...
-
Neked
van eleged?! – kiált fel. – Szerinted nekem nincs elegem abból, hogy folyton
azon gondolkozom, hogy te és Ashley épp mit csináltok? Szerinted nekem jó az,
hogy folyton azon izgulok, hogy ne keveredj miattam bajba? Miért csókoltál egyáltalán
vissza, ha nem vagyok neked fontos? - A
hangja megremeg, és kifolyik egy kövér könnycsepp a szeméből. Nem akarom, hogy
miattam sírjon.
-
Effie...
nagyon fontos vagy nekem – mondom, és
közelebb akarok lépni hozzá, de ő elhátrál.
-
Ezt
már hallottam. Meg is csókoltál aznap este, de persze te nem emlékszel, mert
részeg voltál, de én igen, én emlékszem...
-
De
emlékszem, Effie! Emlékszem! – szólok közbe, mire zavartan néz rám, és az
arcára szorítja a tenyerét.
-
Akkor
miért tettél úgy, mint aki nem emlékszik semmire? – von kérdőre.
-
Mert te letagadtad, amikor rákérdeztem. Azt
hittem, túllőttem a célon. Próbálkoztam Effie, de te mindig elutasítottál.
-
Próbálkoztál,
mégis mivel, hogy elkerülj engem? Mert abban elég sikeres voltál.
-
Tudom,
hogy sokszor rettenetesen kezeltem a helyzetet, de olyan elutasítóan
viselkedtél.
-
Te
utasítottál el a születésnapodon - mondja keserűen, és szégyenlősen lehajtja a
fejét.
Látom, hogy kifolyik a
szeméből egy kövér könnycsepp. Kétségbeesetten nézek rá. Igaza van, akkor este
elutasítottam a közeledését, és még csak rendes magyarázatot sem adtam rá. Próbálja
letörölni a könnyeit a kézfejével, de egyre erősebben zokog. Kinyújtom felé a
kezemet, és az arcára teszem a tenyerem.
-
Ne
sírj! – suttogom gyengéden. Azt szeretném, ha megnyugodna. Szörnyen érzem magam,
hogy miattam ilyen bánatos. A hüvelykujjammal letörlöm a könnyeket az arcáról,
mire lehunyja a szemét, és elgyengülten belehajtja a fejét a tenyerembe. A
kezemet a tarkójára csúsztatom, és magamhoz vonom. Belekapaszkodik az ingembe,
és belefúrja az arcát a mellkasomba. Simogatni kezdem a haját, érzem a meleg
könnyeit, ahogy átnedvesítik az ingem anyagát. Hiába a vigasztalásom, mert végül
mégis elhúzódik tőlem, és megtörli az orrát a kézfejével. Még így kisírt
szemekkel is gyönyörű.
-
Ez
megint nem vezet sehova – szipogja. - Nem lehetsz velem folyton ilyen gyengéd,
aztán meg hagyhatsz magamra.
-
Figyelj,
Effie, sajnálom. Akkor este, a
születésnapomon, rettenetesen jól éreztem magam veled. Annyira szép voltál és
szexi, és végig flörtöltél velem…
-
Flörtöltem?!
– kérdez vissza döbbenten, és az arca elvörösödik.
-
Igen.
Mondjuk úgy, hogy látszott, hogy bejövök neked. Legalábbis egy ideig ezt
hittem.
-
Jesszusom
– motyogja elgyötörten, és eltakarja az arcát a kezével. A viselkedéséből azt
szűröm le, hogy tényleg félreértettem a jeleket.
-
Sajnálom,
Effie! – Elhúzom a kezét az arca elől. – Csak olyan szép voltál... olyan
gyönyörű, és én végre olyan felszabadult voltam melletted. Bárcsak máshogy
alakult volna az az este. De akkor anya még beteg volt, a kórház és a kezelései
pedig drágák, amiket az apám finanszírozott. Nem hagyhattam el Ashley-t, mert
akkor apám anyán állt volna bosszút miattam. Nem tudtam, hogyan magyarázhatnám
ezt el neked. Ráadásul aznap este annyira mérges voltál rám, hogy azt hittem,
mindent elszúrtam. És így is lett, mindent elrontottam. Mire anya jobban lett,
már túl késő volt, mert te addigra Daviddel jártál. Úgy éreztem magam, mint egy
idióta. Nem tudom, azt hittem, hogy csak félreértettem a jeleket, hogy csak
azért flörtöltél velem, mert ittál, és túl jól érezted magad.
-
Hetekig
kerültél engem – mondja, látom rajta, hogy még mindig bántja a dolog.
-
Mert
úgy láttam, boldog vagy vele, és nem akartam elrontani semmit. Azt gondoltam,
azzal, hogy járni kezdtél vele, a tudomásomra hoztad, hogy nem érdekellek
téged.
-
Állandóan
csak rád gondoltam – vallja be szemérmesen, amitől belém viszont visszatér a
remény. - Miért nem mondtad soha, hogy tetszem neked? – Enyhén elnevetem magam.
-
Effie,
te nem egyszerűen tetszel nekem, ez nem csak testi vonzódás. Attól kezdve, hogy
megütöttelek az ajtóval és rád néztem, lenyűgöztél. Olyan gyönyörű voltál és
vonzó, aztán kiderült, hogy okos vagy és vág az eszed. Folyton olyan dolgokra
gondoltam, amire nem szabadott volna. Egyszerűen csak nem tudtalak kiverni a
fejemből. Hiába próbáltalak elkerülni, folyton azon kaptam magam, hogy kifogást
keresek, amiért a közeledben lehetek. Csakhogy akárhányszor próbálkoztam, az
mindig katasztrófába torkolt, így végül inkább feladtam. Nem akartam a
barátságodat is elveszíteni.
Miután elhallgatok, Effie
csak döbbenten néz rám. Azt kívánom, bárcsak mondana valamit, még az is jobb
lenne, ha visszautasítana, de akkor legalább megszűnne a gyötrődésem. Továbbra
is rejtély számomra, hogy ő mit érez irántam.
-
Miért
nem mondtad ezt el már korábban? Miért nem mondtad el miután… tegnap este? –
kérdezi.
-
Mert
azt hittem, megint sikerült elszúrnom. Hiszen téged annyira lekötött, hogy
hibának állítsd be az egészet, hogy esélyt sem adtál nekem, hogy reagáljak
arra, ami kettőnk között történt. Rögtön azzal jöttél, hogy mi csak barátok
vagyunk, és hogy mekkora hiba volt az egész. Pedig ha figyeltél volna rám,
akkor elmondtam volna, hogy érzek, amikor veled vagyok. Elmondtam volna, hogy
mennyire akarom, hogy veled legyek. Azt hittem, végre bízol bennem, és adsz egy
esélyt, amikor megcsókoltál. Azt hittem, ismersz. Hülyén viselkedtem, igen,
tudom. Csak annyira rohadtul bántott, hogy azt feltételezted, majd megpróbálom
elsunnyogni Ashley előtt, amit csináltunk.
-
De
találkoztál vele, ugye? Nála voltál az éjszaka is? - kérdezi remegő hangon.
-
Nem,
Effie, nem! – mondom kétségbeesetten. - Reggel találkoztam vele, igen, de csak
azért, hogy megmondjam neki, vége van. Csak le akartam zárni, hogy tiszta
lappal kezdhessek nálad, még akkor is, ha totál hülyét csinálok magamból. – A
bejelentésemre Effie szemei megint könnyesek lesznek, és zavartan kapkodja a
szemét jobbra balra. Egyre közelebb lépek hozzá. Nem hátrál el, ezt jó jelnek veszem,
de továbbra sem tér ki arra, hogy ő érez-e akár hasonlót is.
-
Szakítottál
vele? – kérdezi bizonytalanul, mintha nem merné elhinni.
-
Igen.
És csak azt sajnálom, hogy ennyi ideig tartott rájönnöm – mondom, és addig
araszolok, amíg a ziháló mellkasunk össze nem ér. Szinte érzem, hogy milyen
hevesen ver a szíve.
-
Rájönnöd
mire? – kérdezi sóhajtva, ahogy felfelé billenti a fejét, hogy rám nézhessen.
-
Hogy
ezt akarom. Téged akarlak – suttogom.
Effie ellágyultan lehunyja a szemét, ahogy lassan felé kezdek hajolni. – Kérlek,
mondd, hogy te is velem akarsz lenni – kérem szinte könyörgőn, ahogy egymáshoz
érintem a homlokunkat. Csak arra vágyom, hogy a szavaival végre megfosszon a
kételyeimtől.
-
Veled
akarok lenni – sóhajtja kábultan, vonzóan mély hangon. Az ajkai résnyire nyílnak,
és éppen, amikor összeérintem az enyémmel, és Effie a számba sóhajt, valaki a kilincset
kezdi rángatni.
Hirtelen szétválunk, és Effie zavartan elhátrál tőlem. Legszívesebben felkiáltanék mérgemben.
Hirtelen szétválunk, és Effie zavartan elhátrál tőlem. Legszívesebben felkiáltanék mérgemben.
-
Öcskös!
Odabent vagytok? – szűrődik be Kate hangja, majd rácsap a tenyerével az ajtóra.
Ezt nem hiszem el! Miért kellett pont most idejönnie? Effie zavarban van, a
haját és a ruháját igazgatja. Legszívesebben elküldeném a nővéremet a fenébe. –
Nyisd már ki, hallod?
-
Várj
már egy percet! - kiáltok fel.
Kinyitom az ajtót, de Kate azonnal
félretol, és benyomakodik mellettem.
-
Effie,
jól vagy? – kérdezi, és egyből hozzá rohan, majd megöleli.
Karnyújtásnyira eltolja
magától, és tüzetesen végignézi az arcát. Megfogja az állát, és maga felé
fordítja a fejét, amikor észreveszi a sebet a száján. Látom, hogy Effie
rettenetesen kellemetlenül érzi magát.
-
Szóval
igazak a hírek, és Elice tényleg kicsinosította a pofikádat. – Effie arca
elkomorodik, ekkor lesz elegem a nővérem idétlenkedéséből.
-
Hagyd
már békén! – szólok rá, mire Kate rám kapja a dühös szemét.
-
Csak aggódom
a barátomért – felesel vissza, mint mindig. – Amúgy mit csináltatok ti itt
kettesben? – kérdezi, és végignéz a nappalin. Látom, hogy megakad a szeme a
kanapén. Effie rám pillant, de szinte azonnal el is kapja a szemét. Az arca
elpirul, és a kezét kezdi tördelni. – Na álljunk meg! – mondja Kate, és a
kanapén lévő összegyűrt plédet bámulja, amit még tegnap este felejtettem ott. –
Ugye nem épp szexeltetek? – Dühösen Kate-re kapom a tekintetemet. Effie azt sem
tudja, hogy zavarában hova nézzen.
-
Kate,
minek jöttél ide? – kérdezem mérgesen válasz helyett.
-
Hogy
megnézzem, Effie egyben van-e – válaszolja olyan hangsúllyal, mintha ostoba
lennék.
-
Hát, mint
láthatod, jól van, úgyhogy akár el is mehetnél – nézek rá jelentőségteljesen.
Kábé öt perce sincs, hogy túl vagyunk egy, a
kapcsolatunkat eléggé megbonyolító beszélgetésen. Még minden totál zavaros
közöttünk, semmi szükség arra, hogy Kate a nagy szájával további kínos
jelenetet okozzon.
-
Hát
jól van, amúgy sincs kedvem azt nézni, ahogy egymásnak estek. – Küldök felé egy
mérges pillantást, de ő csak megrántja a vállát. – Effie? Később felhívsz? –
kérdezi.
-
Persze
– válaszolja, mire Kate felkapja a földről a táskáját, és amilyen gyorsan
megjelent, olyan gyorsan tűnik el.
Miután az ajtó becsapódik
Kate mögött, Effie és én ismét kettesben maradunk. A tarkóját masszírozza, az
arca ki van pirulva. A szemei fáradtan csillognak, ahogy rám néz a lesütött
pillái alól.
-
Fáj a
fejed? – kérdezem, és teszek egy lépést felé. Kate miatt egészen elhúzódott
tőlem.
-
Csak
fáradt vagyok – mondja csendesen.
-
Gyere,
hazaviszlek, rendben? – Effie bólint, és némán elindul az ajtó felé.
A tizenöt perces kocsiutat a
házáig néma csendben tesszük meg. Legszívesebben átnyúlnék a kezéért, és
összekulcsolnám az enyémmel, de nem akarok semmit sem erőltetni. Mindketten
kiszállunk, miután leparkolok a házuk előtt. Megkerülöm a kocsit, és egy
lépésnyire megállok előtte. A hátát az autó oldalának dönti, és a kezét a fémre
teszi, így a vállai egy kissé előrecsuklanak.
-
Ne
csináld ezt – mondom neki, és kihúzom az alsó ajkát a fogai közül. – Ha folyton
ezt csinálod, nem fogok tudni értelmes dolgokra gondolni, mert csak az jár a
fejemben, hogy meg akarlak csókolni. – Mélyen beszívja a levegőt, ami
mosolygásra késztet. – Emlékszel, amikor a döntő meccsen földre vittek, és az
edző kiállított? – Effie csak biccent a fejével. – Akkor is harapdáltad a
szádat – mondom halkan, és egészen közel hajolok hozzá. Döbbenten néz rám, mire
képtelen vagyok nem elmosolyodni. – Miért nem mész szépen be, és pihensz egy
kicsit? Délután átjövök, és beszélünk, rendben? – kérdezem. Effie rám emeli a
világoskék szemeit, és enyhén elnyílt ajkakkal figyel engem.
-
Rendben
– sóhajtja, ahogy a homlokához hajolok, és megcsókolom a puha bőrét.
Nehezemre esik elszakadni tőle, de kimerültnek
tűnik, és azt akarom, hogy pihenjen egy kicsit, mielőtt megbeszéljük, hogy
hogyan is képzeljük el a továbbiakat.
Szia!
VálaszTörlésHát hogyan képzelik el a továbbiakat? :D Erre én is nagyon kíváncsi vagyok. :)
Annyira örülök, hogy összejöttek. :) Nagyon tetszett az utolsó két fejezet. És külön öröm, hogy Lucas szemszögéből láttuk a fejleményeket.
Juuuj, úgy örülök nekik, nem is tudok, mit mondani.
Nagyon várom a következő fejezetet.
Puszi,
F
Köszönöm, hogy írtál F! A következő részből ki fog derülni, hogy mit tervez meg ez a két tökfej. Róluk van szó, így kiszámíthatatlan a dolog. Én is örülök, hogy összejöttek, de még mindig hihetetlen számomra, hogy má itt tart a történet.
TörlésTovábbi szép hetet, várlak vissza!
Íí áá váá <3 végre végre végre! Bár igaz, többször is nyakon csaptam volna Lucast amikor ott kínozta Effiet a gondolattal h még együtt van Ashleyvel ahelyett, hogy cakkumpakk megmondta volna neki :D Campbell pedig... rajta sose tudok kiigazodni. Nagyon aranyos meg minden, de néha olyan mintha nem akarná h Lucassal összejöjjenek vagy nem is tudom. Elicet még mindig elküldeném melegebb égtájakra ^^ :D örülök h Effie "jól" van, de a pofozós esetet még mindig homály fedi,ugyh csak úgy mint máskor,most is van vagy 6000 okunk várni a következő részt <3
VálaszTörlésSzép hetet:*
Pontosan, ahogy írtad! Vááá! Campbell érzelmi intelligenciája egyenlő a nullával. Szóval nem kell rajta meglepődni :D Köszönöm, hogy írtál, hamarosan érkezem a következő nagy megbeszélős, jövő tervezős résszel. Addig is szép hetet!
Törlés