Summerrose - Kötődés

FőoldalFejezetekSzereplőkAz Író - SummerroseWattpadMerengő

2017. július 13., csütörtök

Kötődés - 18. fejezet

Pénteken, mielőtt elindulok a foci meccsre, George háromszor is megígérteti velem, hogy a játék után azonnal haza megyek. Tudom, hogy már az is hatalmas engedmény, hogy egyáltalán elenged, de megérti , mennyire fontos meccs ez Bailey-nek, ezért nem akadályoz meg abban, hogy kimenjek szurkolni. Tudja, hogy fontosak nekem a barátaim. A barátaim, akikből eddig alig volt.
Még javában tart a bemelegítés, amikor megérkezem, így gyorsan kiszaladok a mosdóba. Bemegyek a z egyik szélső fülkébe, és már épp a zárért akarok nyúlni, amikor egy csapat lány özönlik be egyszerre. Látom őket a fülke résén keresztül, mind izgatottan vihorásznak. Kábé hatan vannak, mind pomponos felszerelésben. Néhányukat felismerem, természetesen Elice és Mary, a két elválaszthatatlan sorscsapás most is itt van.
-            Na, mondd már! - vinnyogja az egyik lány türelmetlenkedve.
Elice kiélvezi a figyelem minden percét, és lassan vonul végig a rajongói gyűrűjében. Aztán megáll, szétnéz a lányokon, és nagy kegyesen bejelenti, hogy végrehajtotta a történelmi jelentőséggel
bíró mutatványt, mert ő bizony elvesztette a szüzességét a két fiú közül az egyikkel, akivel eddig kavart, aki nem más, mint Parker. Azt sem tudtam, hogy ők ketten szoktak egyáltalán beszélgetni, nemhogy szexelni.  Aztán hozzáteszi, hogy azért ment el vele, mert a másik srác - aki gondolom Reed, de Elice ezt nem mondja ki konkrétan - nem tudott kéglit szerezni. Pedig, hogy ezzel a másikkal nagyobb kedve lett volna, mert Parker, akivel szexelt, túl nyálas és naiv, és még csak nem is tetszik neki, a másikat meg azt hiszi, szereti. Tovább ecseteli, hogy csak arra használta, hogy a másik srácnál ne égjen majd be azzal, hogy ő még szűz. Mary csak annyit fűz a dologhoz, hogy itt volt az ideje, hogy végre lefeküdjön valamelyikükkel. 
Ezek a lányok nagyon el lettek szúrva. Mióta rossz dolog az, ha valaki még nem esett túl a dolgon? Hiszen a végzősök közül a legtöbben még csak tizenhét évesek vagyunk. Én biztosan nem érzem magamat készen arra, hogy elveszítsem a szüzességemet, de láthatólag náluk ez hátrány. És szegény Parker, aki mindig mindenkivel kedves. Szegény általában szégyenlős, de ez a személyisége része. Nem hiszem el, hogy Elice ennyire kegyetlen volt, hogy ezt kihasználta.
A többi fiatalabb lány szeme csillog, és olyan elbűvölve állnak itt, és nézik őt, mintha ez az egész nem is Elice-szel történt volna meg, hanem velük. Mintha épp a világ legromantikusabb történetét hallgatták volna végig. Valójában mégis talán Elice szeme csillog a leginkább, mert végre megint ő lehet a középpontban. Úgy lendíti hátra egyenes haját, mint egy szupermodell, aki egész délután ezt a mozdulatot gyakorolta. Büszkén áll itt a lányvécé közepén, és kiélvezi népszerűsége minden pillanatát, hogy végre megint ő a közérdeklődés tárgya. Nem tudom megérteni, hogy az miért dicsőség, hogy egy undorító lányvécében megosztja mindenkivel, hogy már nem szűz. Én sohasem beszélnék a dologról sem egy vécében, sem máshol, sem négyszemközt sem senkivel.
Kilépek a fülkéből, és egyenesem magam elé bámulva a csapokhoz indulok. Elice undorodva néz rám, de meg mernék rá esküdni, hogy szinte örül, hogy én is fültanúja lehettem a tettének. A csaphoz lépek, és megmosom a kezem. Úgy tesznek, mintha nem látnának, vagy számukra én tényleg nem is létezem, de nem zavartatják magukat, az biztos. Elice elém billegeti magát, és elállja az utamat, hogy ne tudjak kimenni. Majd három, kettő, egy…
-            Effie! Hallom szombaton megint bekúsztál az ellenség ágyába. Mike és Jake már nem volt elég? – Szúrós szemmel nézek rá, hiszen ő tudja a legjobban, hogy abból semmi sem igaz.
-            Talán, ha nem lettél volna annyira részeg, akkor nem kellene egy másik részeg barátnőd elbeszélésére hagyatkoznod – vágok vissza.
-            Én legalább nem voltam olyan részeg, hogy közben estem-keltem. – Fanyarú képpel a szám sarkán lévő sebet méregeti.  Ökölbe szorítom a kezemet, ellépek mellette, és otthagyom őket. Még utánam vakkant egy „lotyó”-t, de már ki is sietek a folyosóra.
Lehet, hogy le kellett volna állnom vele és magyarázkodnom? Lehet, hogy a hallgatás sem a legjobb taktika, mert így csak még jobban felpiszkálom a fantáziájukat, de nem fogok leállni egy olyan lánnyal, aki azt sulykolja a többiekbe, hogy mindegy hogy kivel, csak feküdjenek össze bárkivel, és veszítsék el a szüzességüket, mert az egy rossz és visszataszító dolog.

Elfoglalom a lelátón a szokásos helyemet a korlát mögött. Idegesen rágom a körmöm, ahogy nézem, hogy a srácok végeznek a bemelegítéssel. Miller mester csak épp annyi időre enged be a pályára, hogy sok szerencsét kívánjak a fiúknak. Látom Bailey-n, hogy ideges, bár próbálja leplezni a dolgot.
A bíró szólítja őket, aztán az ellenfél is a pályára szalad. A hangosbemondó közli melyik poszton ki játszik. A tekintettemmel megkeresem azt a sort, ahol a játékmegfigyelők szoktak ülni. Egy mappával a kezében épp elhelyezkedik, közben a pályát figyeli, majd lejegyzetel pár dolgot. Bárcsak bele tudnék olvasni.
Az ellenség védelme elég jó, a fiúknak nincs könnyű dolguk, de Bailey és J. J. remek passza után, a srácok megszerzik az első touchdownjukat. Ez tovább ösztönzi őket, így a meccs további részében megállíthatatlanul mennek előre. A meccs nagyon fontos a srácoknak a továbbjutáshoz, és elég szoros az állás. Felpattanok, amikor J. J.-t durván a földre viszik, de amikor felkel, és látom, hogy semmi baja, megnyugszom. A mester lecseréli, gondolom, nem akar megkockáztatni egy komolyabb sérülést. Ahogy J. J. a kispad felé kocog, feltartja nekem a hüvelykujját, hogy jelezze, minden rendben. Visszaülök a helyemre, de továbbra is feszülten ficergek.
Bailey remekül vezeti a csapatot, bámulatos, ahogy mérlegeli az ellenfél lépéseit, és az alapján választja meg, hogy milyen taktikával támadjanak. Végig őt bámulom, még ha sisak is van rajta, legalább addig is szemérmetlenül nézhetem. Egész héten olyan nyíltan flörtöltünk egymással, hogy folyton arra várok, mikor fog feltűnni valamelyik haveromnak. Azt hittem, Campbell be fog szólni nekünk, de egyelőre nem vette még észre, legalábbis eddig. Tudom, hogy mennyire szánalmas vagyok, de nem tudok ellene küzdeni.
Ismét a játékmegfigyelő felé pillantok, amikor a sorok között meglátom Reedet lefelé jönni. A szívem olyan idegesen kezd el verni, hogy alig kapok levegőt. Sosem éreztem még így magamat korábban, de a rengeteg ember ellenére, akik körülöttem ülnek, mégis félni kezdek. A kezem remegni kezd, és a mellkasomba beszorul a levegő. Igaz, még nem telt el egy hét sem, és az arcom és a szám is sebes még, de a fiúk annyira igyekeztek elterelni a figyelmemet, hogy időm sem volt végiggondolni a történteket. A szégyen, amit néhány napja már csak alig éreztem, most elemi erővel árad szét bennem. Gyorsan elkapom róla a szememet, amikor leül Elice mellé.  
-            Miről maradtam le? – huppan le mellém Cassie zihálva, ezzel kizökkentve a mélyzuhanásból. Már a pomponos meze van rajta.
-            Eddig nyerésre állunk, de szoros az állás. - Mindketten a pontjelző tábla felé fordulunk. - J. J. a kispadon van, lecserélte a Mester.
-            Óh – sóhajtja, és megkeresi a szemével a nekünk háttal ülő szerelmét.
-            Hogy van Poppy? – érdeklődöm. Szükségem van valami elterelésre, mielőtt megint magamba zuhannék.
-            Torokgyulladása van, de megmarad. Főleg, hogy a doki azt javasolta neki, egyen sok jégkrémet. – Erre elnevetjük magunkat. Közben sikerül uralkodnom magamon, és csak egyetlen egyszer fordulok meg, hogy hátranézzek Reed és Elice felé.
Amikor Campbell hatalmasat véd, eljátszva a labdát az ellenségtől, a tömeg üdvrivalgásba kezd, így visszakapom a fejemet. Camp a labdát Bailey-hez passzolja, aki dob egy negyvenyardos spirált, ami pontosan Parker kezében landol, aki erre úgy lő ki, mint a rakéta. Az utolsó másodpercben teszi le a labdát az end zone-ba, touchdownt szerezve a csapatnak, ami így tovább jut a döntőbe. A bíró azonnal lefújja a meccset, és abban pillanatban megszólal a játék végét jelző duda is. Nyertünk huszonnégy tizennyolcra. A fiúk lekapják a sisakjukat a fejükről, és Bailey a levegőbe lendíti az övét. Az ováció hatalmas. Boldogan ugrok fel, és ordítok én is a többiekkel. Cassie leszalad a többi pomponos lányhoz, akik egyből kirohannak a pályára, mire benyomnak valami zenét is, és rázni kezdik a pomponjukat. Mindenki a pályára özönlik, hogy gratuláljon a csapatnak. Esélyem sincs a barátaimhoz jutni. A tömeg majdnem elsodor, így jobbnak látom, ha elhagyom a nézőteret, majd a parkolóban megvárom őket.
Úgy negyed órával később J. J. és Cassie egymást átkarolva, nevetgélve jönnek felém.
-            Bailey? – kérdezem rögtön.
-            Ott maradt, hogy beszélni tudjon a játékmegfigyelővel.
-            Oh, értem – mondom csalódottan. - Tudni már valamit? – türelmetlenkedek.
-            Nem, de azt mondta, később majd felhív – válaszolja J. J.
-            Akkor jó. Hazaviszel?
-            Persze, gyere.
Beugrom a hátsó ülésre. Amíg hazahajtunk, Cassie arról beszél, hogy mennyire sajnálja, de nem tudta, hogy visszamentem érte, különben biztosan nem jött volna el a buliból. Próbálom megnyugtatni, és gyorsan elterelem a témát. Az utolsó dolog, amiről beszélni akarok, az a múlt szombat este történtek.
-            Ha hazavittem Cassie-t, utána átmenjek? – kérdezi J. J.
-            Nem lehet. Ma van az első találkozóm a dilidokival.
-            Nem hívd dilidokinak. Nem vagy dilis.
-            Már nem vagyok benne biztos – mondom letörten.
-            Ne csináld már. Hívj fel, ha végeztél, oké?
-            Rendben – ígérem meg, és kiugrom a kocsiból.
Elbúcsúzunk, és végig integetek nekik, amíg el nem hajt a házuk felé.
Felmegyek a szobámba, és hanyatt dőlök az ágyon. Úgy érzem, a dolgok kezdenek kicsúszni a kezemből.

Mr. Shaw, az új pszichológusom keresztbe tett lábakkal ül sötétbarna, bőr foteljében, amikor belépek a rendelőjébe. Hosszú lábai csoda, hogy össze nem akadnak, amikor lazán ledobja azt a földre, majd feláll, hogy üdvözöljön.
-            Miss. Elisabeth Lockhart? – kérdezi. A hangja kedves, mégis egy kissé túl hivatalos, talán a megszólítás miatt.
-            Igen, de mindenki Effie-nek hív.
-            Effie, kérlek, foglalj helyet – mutat egy karosszék felé.
Egy kis ideig azt hittem, majd lesz itt egy hosszú kanapé, amin eldőlhetek, és kiönthetem a lelkemet, mint az amerikai filmekben, de ilyesmiről sajnos szó sincs. Egy unalmas szürke fotel vár, hogy helyet foglaljak benne. Leülök, de nehezem tudom elengedni magam, a farmerom szélét kapargatom. Amikor utoljára terapeutánál jártam, még gyerek voltam, és csak arra emlékszem, hogy játszottunk, míg ő közben kérdezgetett, de leginkább csak az a szuper pisilős baba maradt meg az egészből, amit annyira szerettem volna megkapni én is. Most, hogy idősebb lettem, nem tudom, mi fog történni, és ez aggaszt.
Mr. Shaw bemelegítésként először az iskoláról kérdezget, hogy mi érdekel, csupa általános dologról. Már épp kezdek felengedni, amikor megszólal:
-            Beszéljünk a szüleidről kicsit.
-            Mi van velük? – kérdezem kelletlenül. Ez az első alkalom, hogy itt vagyok, miért kell máris ilyen ingoványos talajra lépnünk?
-            Hogy viszonyulsz az elvesztésükhöz?
-            Szerintem nagyszerű szülők voltak, de már régen meghaltak. Túltettem magam rajta – válaszolom, de szórakozottan kerülöm a tekintetét.
Mr. Shaw erre leír valamit az ölében tartott jegyzetfüzetébe. Míg jegyzetel, van egy pillanatnyi kis időm, hogy szemügyre vegyem magamnak. Unalmas, barna öltönyt visel, ami pont olyan, mint a haja színe, de közel sem olyan divatos, mint amiket J. J. apja hord. Gondolom, az ügyvédek jobban keresnek, mint a pszichológusok. Ezt észben tartom.
-            Mit érzel a halálukkal kapcsolatban? – kérdez vissza Dr. Shaw. Talán évek óta ő az első, aki ilyen nyíltan ki meri mondani a halál szót, és ezt becsülöm benne. A legtöbb ember ilyenkor addig próbálkozik egy másik szót keresni, míg belilul a feje.
-            Szomorúságot. Mi mást?
-            Haragot?
-            Azt is. Bár egyre kevesebbszer.
-            Esetleg lelkiismeret furdalást?
-            Nem! Azon már túl vagyok – válaszolok kicsit talán durvábban, mint akartam. - Nem igazán értem, mi köze van ennek a felelősségtudathoz?
-            Szeretnél arról beszélni inkább?
-            Nem tudom – vallom be őszintén. – Azt hittem azért vagyok itt, hogy segítsen tisztán látni. Mert ez a büntetésem, amiért egy fiúval voltam részegen, és kimaradtam egész éjszakára egy másikkal.
-            Emiatt bűntudatod van?
-            Igen, persze.
-            Miért persze?
-            Mert George, a bátyám, aggódott, és a fiú, akivel ittam, túlment egy határon. Többet akart. Randizgattunk, vagy ilyesmi, de nekem nem ment - válaszolom, és Mr. Shaw helyett a falon lévő diplomáit nézem.
-            Miért nem ment?
-            Mert kiderült róla, hogy nem egy szimpatikus srác – mondom szarkasztikusan. Azt nem teszem hozzá, hogy amúgy sem akartam vele lenni soha igazán.
-            Gondjaid vannak az intim kapcsolatokkal?
-            Nem… dehogy! Smá… csókolóztam már rengeteg sráccal. Oké, nem rengeteggel – helyesbítek -, de csináltam már.
-            De azt mondod, ez a fiú többet akart?
-            Igen, azt akarta. De én még nem akarom, legalábbis biztosan nem vele.
-            Van valaki más, akiről azt gondolod, alkalmasabb lenne?
-            Nem! – Mr. Shaw felhúzott szemöldökkel vizslat. – Talán – vallom be. Ez a hapi tényleg jó lehet a szakmájában.
-            Ezzel a személlyel közel álltok egymáshoz? – úgy kérdezget, mint ahogy a macska kerülgeti a forró kását.
-            Igen, nagyon közel, bár néha összeütközik a véleményünk dolgokról.
-            Milyen dolgokról?
-            Például, hogy kivel kéne együtt lennem.
-            Miért, szerinte kivel kéne? Talán vele?
-            Nem, dehogy is! – prüszkölve felnevetek. - Neki van valakije.
-            De te szeretnél ezzel a fiúval lenni, ugye?
-            Hm, nem tudom. Kedvelem őt, de ez nem számít, mert úgysem lehetek vele.
-            Ez a fiú nem szeretne veled lenni?
Ezen el kell gondolkoznom. Mostanában Bailey egyre furcsábban viselkedik velem, és nemcsak úgy, mintha fiú-lány barátság lenne közöttünk. A múltkor az öltözőben nem úgy ért hozzám, mintha csak a haverja lennék, és a héten folyton olyan kétértelmű beszélgetésekbe folytunk, amikbe nem szabadott volna. Amúgy nem is értem, hogy hogyan jutottunk el hozzá az intim kapcsolatoktól.
-            Nem hiszem, nem tudom. Csak barátok vagyunk – válaszolom inkább.
-            Miatta nem tudtál együtt maradni azzal a másik fiúval?
-            Igen.
-            Úgy gondolod, hogy amíg érdekel téged ez a fiú, addig nem fogsz, vagy akarsz mással intim kapcsolatba kerülni?
-             Ezt nem tudom. Egy időre elment a kedvem a randizgatástól – húzom el a számat.
-            Köze van ehhez az arcodon lévő sebekhez. Talán bántott téged valamelyikük?
-            Bailey sosem érne hozzám durván – csattanok fel védekezőn.
-            És a másik fiú, akivel együtt jártál? Ő talán igen?
-            Nem vert meg senki. Felesleges is erre több időt pazarolnia. Amúgy is biztos vagyok benne, hogy a bátyám már elmondott mindent arról, hogy mi is történt - emelem fel a hangom.
-            De én a te érzéseidre vagyok kíváncsi, nem pedig a bátyádéra – mondja nyugodt hangon.
-            Nem értem, miért kell elmondanom mindenkinek vagy ezerszer, hogy részegen elestem. Talán elsőre nem épp elég megalázó? 
-            Rendben, rendben. Hadd kérdezzek akkor mást. Lehetséges, hogy fontosabb neked, hogy az a fiú boldog maradjon a meglévő kapcsolatában, mintsem hogy veled legyen?
-            Hát persze, fontosabb.
-            És nem zavar, hogy az ő szükségletei fontosabbak a tiédnél?
-            Ez ennél azért bonyolultabb. Ő pont eleget tett már értem így is. És amúgy mindegy, hogy nekem mi fontos, mert nem hagyná el a barátnőjét értem. Soha nem is kérném erre. És abban sem vagyok biztos, hogy ő érez-e úgy, hogy egyáltalán ezt fontolóra vegye.
-            Biztos vagy ebben?
Egy ideig nem válaszolok. Mr. Shaw az órájára pillant.
-            Mára letelt az időnk. – A ceruzájával koppint egyet az ölében tartott jegyzeteire. Legközelebb majd innen folytathatjuk, ha szeretnéd.
-            Ennyi? Azt hittem, segíteni fog kibogozni a dolgaimat.
-            Én azért vagyok, hogy segítsek, de a problémákat neked kell kibogoznod. Én csak adok egy kis útmutatást a kérdéseimmel, hogy olyan dolgokon gondolkozz, amit magadtól elkerülnél.
-            Hát a kérdésfeltevésben már elég jó… - dünnyögöm.
-            Úgy érzed, folyton kérdezgetlek?
-            Igen – mondom kertelés nélkül. Mr. Shaw halványan elmosolyodik.
-            Lenne egy kis házi feladatom a számodra a következő találkozónkig. Gondolod, hogy lesz időd rá?
Elhúzom a számat. Mégis mit akar, hogy írjak egy háromezer szavas dolgozatot az érzéseimről?
-            Szeretném, ha elgondolkoznál azon – folytatja -, hogy nem-e azért vonzódsz a foglalt fiúhoz, mert foglalt.
-            Mi? De hát ez őrültség! – csattanok fel.
-            Szerinted nem lehetséges az, hogy tudatalattidnak kényelmes ez a helyzet, hogy ő foglalt, így viszont nem kell az elköteleződéstől tartanod? Attól, hogy majd elhagy? Csak gondold végig, és ha továbbra sem változik a véleményed, akkor majd onnan folytatjuk.
-            Rendben – morgom vissza. Cseppet sem tetszik ez a feladat. – De mi köze ennek a felelősséghez vagy bármihez? – kérdezem ismét.
-            Hozzád van köze Effie, és nekünk itt most ez a fontos.

A terápia után úgy szállok be a kocsimba, mintha leszívták volna az agyamat. Úgy érzem, hogy Mr. Shaw rosszul értelmezte a dolgokat. Nincsenek elköteleződési gondjaim. Az nem az én hibám, hogy az összes velem egykorú srác egy barom, és nem éppen randi alapanyagok. És még hogy azért tetszene Bailey, mert foglalt. Azért tetszik, mert kedves, önzetlen és jólelkű. Meg persze okos, és mindketten imádjuk a művészetet. Nem mellesleg pedig irtóra vonzó. Na jó, belátom, ez szánalmas. Mióta gondolok egyáltalán így rá, ezekkel a jelzőkkel? Azt kéne fejben tartanom inkább, hogy a barátom. Mégis egész hazaúton Mr. Shaw felvetése jár a fejemben. A legelejétől tudtam, hogy Bailey nem szabad, mégis hagytam magam, hogy közel kerüljek hozzá. Viszont nem hiszem, hogy ha most hirtelen szétmennének Ashley-vel, akkor máshogy kezdenék érezni iránta, és hirtelen közömbös lenne a számomra. Lehet, hogy Mr. Shaw minden válaszomra ki tud találni valamilyen kérdést, mégis úgy látom, teljesen rossz úton jár.

-            Effie? – A mély ábrándozásból George hangja ránt ki. – Milyen volt a terápia?
-            Szuper – morgom.
-            Legközelebb is elmész? – kíváncsiskodik.
-            Nem tudtam, hogy van választásom – duzzogok.
-            Menj el még néhány találkozóra, aztán megbeszélhetjük, hogy szeretnéd-e folytatni. De kérlek, adj neki egy esélyt, hátha segít.

 Nem mondok semmit arról, hogy Mr. Shaw milyen eszement következtetéseket vont le rólam, helyette inkább megígérem, hogy folytatom a terápiát. Tartozom ennyivel George-nak a hazugságok miatt. 
Elice Deveroux

Bejegyezte: summerrose dátum: 17:06
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

6 megjegyzés:

  1. Roseway 2017. július 13. 18:41

    Jesszusom el sem hiszed hogy feldobtad a mai napom ezzel a kis meglepetéssel. Nem tagadom megnéztem a naptárt,és az,hogy ez a fejezet fent van ugyanolyan hihetetlen mint maga a történeted. Imádom ahogy csavarod a szálakat, és izgatottan várom mit hozol ki belőle, amellett, hogy mindennél jobban szurkolok a két főszereplőnek, de legfőképp Bailey-nek a meglehetősen hamaran kedvenccé vált nálam. Már csak egy kérdésem maradt: hétvégén is lesz folytatás ugye?
    U.i.: nemleges választ nem fogadok el 😂❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
      Válasz
  2. summerrose2017. július 13. 18:53

    Kedves Roseway! Szuper volt olvasnom, hog sikerült feldobnom a napodat! Köszönöm, hogy írtál nekem, és nagyon örülök, hogy továbbra is tetszik neked amit írok(nah meg Bailey:D). Ezek után elég kellemetlen leírnom, hogy hétvégén nem lesz fent új, viszont ezentúl a heti egy helyett négy maximum öt naponta felkerül egy fejezet a gyorsabb haladás érdekében. Gőzerővel dolgozunk a bétával a meglévő fejezetek javításán, igyekszem én is, ahogy tudok, de nem akarom, hogy a gyorsaság a minőség javára váljon. Most épp a 22. fejezet átolvasásán dolgozom, de remélem örömmel fogadod, hogy jelenleg 49! fejezetes a cucc :0 Úgy döntöttem, inkább lesznek kb.2500 szavasak a fejezetek, mint 4500, de akkor gyakrabban tölthetek fel belőle nektek. :D
    Ölel: Summerrose

    VálaszTörlés
    Válaszok
      Válasz
  3. Roseway 2017. július 13. 20:18

    Kedves Lucy.
    Azthiszem ezzel a felállással is meg tudok majd birkózni.(akárcsak a fiúk az ellenféllel). Dr. Shaw kérdései engem is elgondolkoztattak,amivel okoztal egy kis fejtörést nekem estére, amit ezúton is köszönök. Baileyből pedig gyárthatnal egyet számomra is. Hidd el szívesen fogadnam! Tudom tudom nem szabad zaklatni az írót, de azért Effie és Bailey között nagyon remelem lesz valami, ami túlmutat a barátságon is. Annak pedig külön örülök hogy 49 fejezet megvan már, habár azért ez izgalommal is tolt el! Mennyit fogom én meg csapkodni a telefonom! Na de mostmár tényleg a végére értem! Várom a folytatást, bármikor érkezik is ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. summerrose2017. július 15. 8:52

      Szia! Örülök, ha így is jó lesz, mert tegnap négy fejezetet is visszakaptam a bétámtól(szuperistennő), így ki is javítottam őket, és be is lettek állítva ütemezettként feltöltésre. Nem árulom el, mikor lesz a következő, de már nem kell sokat várni az biztos. Addig is szép hetet. Ölel: L.

      Törlés
      Válaszok
        Válasz
    2. Válasz
  4. Unknown2017. július 16. 17:36

    Nagyon imádtam :)
    Várom a kövi részt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. summerrose2017. július 16. 17:50

      Szia Kitty! Örülök, hogy írtál, köszönöm! A jó hír az, hogy ezentúl gyakrabban jönnek majd a részek, nem csak heti egy lesz, hanem kettő. Remélem továbbra is velem tartasz majd!

      Törlés
      Válaszok
        Válasz
    2. Válasz
Megjegyzés hozzáadása
Továbbiak betöltése...

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Kedves Olvasó!
Mindenkit üdvözlök a blogon!

Remélem, jól fogod itt érezni magad nálam, és a Kötődés című történetemmel egy jó olvasásélményt nyújtok majd neked.
A menü segítségével könnyedén elérheted a korábbi fejezeteket.
Mindenkinek jó szórakozást!


Ez az én történetem az igaz szerelem jelentéséről.



Effie élete megváltozik, méghozzá drasztikusan. És az csak tovább bonyolítja a dolgokat, hogy képtelen irányítani az érzéseit a titokzatos kék szemű srác iránt. Olykor a boldogan élünk még meg nem halunkig hosszú és döcögős út vezet. Vajon megéri mindig arra várnia, hogy egyszer jó dolgok történnek majd vele, vagy itt az ideje, hogy átadja magát a szerelemnek? A kérdés csak az, hogy Effie képes lesz-e túllépni azon félelmén, hogy a múlt megismétli önmagát.


Summerrose

Rendszeres olvasók

Én, Summerrose

summerrose
Teljes profil megtekintése

Blogarchívum

  • március (2)
  • február (1)
  • január (4)
  • november (1)
  • október (6)
  • szeptember (12)
  • augusztus (10)
  • július (8)
  • június (5)
  • május (8)
  • április (14)

Igényes írások - Csere-bere

  • Buli Vivien hivatalos oldala
    Tigrisliliom
  • Criszi
    Insta time!
  • Louxiter I. - Az örökös
    Kóstold meg!
  • MATT - Minden, amit Tankwall titkol
    Őrült és halott
  • Mellettem
    Eltévedve
  • Fáradt Lélek
    Epilógus
  • Coffee & Cakes
    TV Show Tag
  • Love Forever
    13. Sumákolós Miháel
  • Shetty Lulic íróasztala
    Egy új kezdet
  • Themes by Thea
  • ~ be you and not them ~



A menüért köszönet: Efruse
Képablak téma. Üzemeltető: Blogger.