Kötődés - 51. fejezet

Sziasztok!

Némi változáson esett át a történet vezetése, de remélem hogy így is élvezni fogjátok majd!

Jó olvasást!

-            Maradj már csendben! – morogja J. J. suttogva. A szemem még csukva van, de érzem, ahogy az ablakon betörő nap sugarai melegítik az arcomat. Csoszogó lábak dobogására ébredek. Halk sutyorgás tölti be a szobát. Morcosan a fejemre húzom a takarót, Kate tutira nyitva hagyta az ajtót, amikor felkelt.

-            Boldog Születésnapot! – Az egybehangzó hangos kiáltásra hirtelen felkapom a fejemet, és szinte megugrom rémületemben.

Az összes barátom vigyorogva néz vissza rám, J. J. pedig egy hatalmas, színes cukrokkal és csokival bevont tortát tart a kezében, aminek a teteje tele van rakva színes gyerekzsúrokra emlékeztető gyertyákkal. Ahogy kitörlöm az álmot a szememből és végignézek a szobába zsúfolódott arcokon, látom, hogy itt van mindenki. Nemcsak a legjobb haverjaim, de mindenki, aki velünk jött a nyaralóba. Egyszerre kezdik el énekelni a boldog születésnapot dalt, mire a tenyerembe hajtom a fejemet, és hangosan nevetek. Amikor felnézek, találkozik a tekintetem Lucasszéval, aki

szélesen mosolyogva, csillogó kék szemekkel bámul vissza rám. Hitetlenkedve, aprón megrázom a fejemet, majd a tekintetem J. J.-re kúszik, aki torkaszakadtából énekeli a nevemet.

-            Gyorsan kívánj valamit, és fújd el a gyertyákat – mondja izgatottan a barátom, és elém tartja a tortát.

Fehér cukormázzal, cikornyás betűkkel ez áll rajta:

Boldog 18. Születésnapot Effie

Meghatódottan nézek fel J. J.-re. Ismét végigfut a tekintetem az arcokon, mindenki csillogó szemekkel, vigyorogva várja, hogy elfújjam a gyertyákat. Hihetetlen, hogy mind azért vannak itt, hogy velem együtt ünnepeljenek. Soha életemben nem volt még ennyi barátom, főleg nem olyanok, akiket érdekelt is, hogy ez a nap különleges legyen a számomra. Érzem, hogy a torkom elszorul.  A gombóc egyre csak nő, és az arcom is kimelegszik, ahogy próbálom visszatartani a könnyeimet.

-            Gyerünk, Effie, kívánj valamit – mondja J. J. csendesen, és biztatóan biccent, ahogy rám mosolyog.

Szorosan összeszorítom a szememet, veszek egy mély lélegzetet, és elfújom a gyertyákat. Egyetlen dolog jár csak a fejemben, amit kívánhatnék, de azt már megkaptam. Ezért azt kívánom, hogy örökké tartson, hogy Lucas örökké szeressen engem.

-            Boldog születésnapot! – kiált fel mindenki egyszerre.

Amikor megérzem az elfújt gyertyák füstjét, lassan nyitom csak ki a szemem. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat.

J. J. leteszi a mellettünk lévő éjjeliszekrényre a tortát, és olyan szorosan ölel magához, hogy a szusz is bennem reked.

-            Tuti engem kívánt! Ugye, Eff? Engem kívántál! – kurjant fel Campbell, és széttárt karokkal elindul felém. Szerencse, hogy Maryék már kiszállingóztak a zsúfolt szobából, különben ezért is bezsebelhetnék jó néhány rossz pontot tőle. – Most, hogy tizennyolc lettél, már hozzám préselheted a fedetlen cickóidat – folytatja kajánul Campbell, de Lucas elkapja a vállát, és visszarántja, mielőtt átölelhetne. Ekkor eszmélek csak rá, hogy pizsamában, melltartó nélkül ülök a fél focicsapat előtt. Szemérmesen előrevetem a vállaimat, hogy a felsőm ne tapadjon rám, közben Lucas felveszi a köntösömet az ágy végéből, és a hátamra teríti, így gyorsan belebújtatom a karjaimat, és összekötöm a hasamon. Kimászom az ágyból, és hagyom, hogy Scott és Campbell egyszerre megölelgessen.

-            Tudom, hogy engem kívántál – suttogja a fülembe Campbell, majd hátracsapja a fejét, és hangosan felröhög.

A vállába bokszolok, és tetetett méreggel elhajtom magamtól. Cassie lép elém, és a barátnőjével Kristine-nel mindketten megölelnek, és még egyszer boldog születésnapot kívánnak. Kate nővéri szeretettel húz magához, aztán hagyja, hogy a focis fiúk sorban megölelgessenek. Lassan mindenki elhagyja a szobát, és már csak a legközelebbi barátaim maradnak velem, és persze Lucas. Szélesen mosolygunk egymásra, ahogy lassan elém lép, és szorosan magához ölel. A karjai körbeölelik a vállamat, ahogy a mellkasához présel. Igaz nem úgy ölel, mint amikor kettesben vagyunk, de így is látom, hogy miközben J. J. magához húzza Cassie-t, ő eltátott szájjal vigyorog rá, amikor rájön, hogy ő és én már mi vagyunk. J. J. megerősítően aprót biccent a fejével, majd megcsókolja  Cassie halántékát, és az arcát a fejére hajtja. Lucas pólójába kapaszkodok a derekánál, és közelebb bújok hozzá. Érzem a leheletét a fülem mellett.

-            Boldog születésnapot, Effie. Szeretlek – súgja a fülembe gyengéden, így még szorosabban nyomom az arcomat a nyakhajlatához.

Lucas elenged, de a karját lazán a vállamra fekteti, és az oldalához húz.

-            Egyáltalán, honnan szedtétek ezt a tortát? – Mutatok az éjjeliszekrényen felejtett csokimázas sütemény felé. A gyertyák félig égtek csak le, de így is némi viasz folyt a torta tetejére.

-            A vendégházban rejtettük el – mondja Scott nevetve. – Tejmentes meg minden.

-            Mielőtt nekiesnél… – állít meg J. J., majd az ajtó melletti komód tetejéről felvesz egy színes papírba csomagolt, masnival átkötött ajándékot. – Ezt tőlünk kapod, mindannyiónktól.

Lucas elveszi a karját a vállamról, és a hátamra teszi a tenyerét, majd kissé előre tol, amikor továbbra sem mozdulok. Megrökönyödve bámulom a J. J. kezében lévő ajándékot. Kinyújtom a kezemet, és miközben folyton felnézegetek a barátaimra, feltépem a csomagolópapírt.

-            Ez egy… ez egy vintage instant kamera – mondom meghatódva.

Nem is értem, honnan szedtek össze rá ennyi pénzt.

-            De… J. J., srácok… ez… - dadogom, de J. J. nem engedi, hogy befejezzem a mondatot.

-            Boldog születésnapot – mondja ismét, és ad egy puszit az arcomra.

Kiveszem a kamerát a dobozából. Már használtam korábban ilyen gépet, nagyjából ismerem a működését. Van benne némi papír már gyárilag, így azonnal készítek egy képet a tortámról. A gép zörög és kattog, aztán néhány másodperc múlva kicsúszik belőle a papír. Megrázogatom, mire szépen lassan megjelenik rajta a tortám. A vigyorom a fülemig ér, amikor ismét a barátaimra nézek. Összeterelem őket, így egymásba kapaszkodnak. Mind idétlenül vigyorognak rám, ahogy ismét kattintok. Gyermeki izgatottsággal várom, hogy kicsússzon a kép. Campbell átveszi tőlem a gépet, és készít rólam és J. J.-ről egy közös képet. Lucas is csatlakozik hozzánk és két oldalról átölelnek, mire Campbell ismét kattint a géppel.

-            Ti vagytok a legeslegjobbak az egész világon – mondom boldogan vigyorogva.  

-            Van még egy meglepetésünk! – mondja J. J. izgatottan. Hitetlenkedve fordulok felé. – Mivel születésnapod van, ma egész nap azt fogjuk csinálni, amit te szeretnél.

-            Komolyan? – kérdezem elhűlve. A barátaim mind egyetértően bólogatnak.

-            Nos, mit szeretnél, mit csináljunk? – kérdezi J. J. izgatottan.

Elgondolkozva megkocogtatom az ujjammal az államat. Egyetlen dolog van, amit szívesen csinálnék a születésnapomon. Azt, amit minden évben játszottunk, amikor a papa és a mama még élt.

-            Akkor rögbizzünk! – mondom lelkesen, mire a többiek mind ujjongani kezdenek.

-            Megyek, összeszedem a csapatokat! – mondja Campbell buzgón, és már ki is rohan a szobából.

-            Menjünk, együk meg a tortát. Éhen halok! – J. J. az éjjeliszekrényhez lép, felkapja a süteményt, és a tenyerén egyensúlyozva elindul vele a földszint felé.

Lucas visszateszi a karját a vállamra, mintha csak barátilag ölelne át, de már ettől is sokkal jobban érzem magamat.

A torta olyan hatalmas, hogy mindenkinek jut belőle bőven. Mire végzünk, majdnem minden csokis a konyhában, ugyanis Scott és Campbell, meg néhány focis társuk úgy gondolta, vicces lenne tortával dobálózni.

~            

A Kate-tel közös szobánkban ülök, és az új gépemmel babrálok, amikor J. J. jelenik meg az ajtóban.

-            Gondolhattam volna, hogy itt leszel – mondja elgondolkozva, ahogy az ajtókeretnek támaszkodva engem néz.

 Leteszem magam mellé a kamerát, és boldogan mosolyogva nézek fel rá.

-            A te ötleted volt? – mutatok a gépre.

-            Igazából Bailey találta ki – válaszolja. – Azt akarta, hogy reggel köszöntsünk fel, hogy itt lehessen ő is.

-            Mit találtam ki én? – kérdezi az éppen belépő Lucas.

-            Effie ajándékát – válaszolja J. J., és játékosan Lucas vállába bokszol.

-            Te is beszállsz a rögbibe? – kérdezem Lucastól, de közben nem nézek rá. Még nagyon új ez a dolog, és fogalmam sincs, hogy hogyan beszéljek vagy viselkedjek vele J. J. előtt.

-            Nem lehet, Effie. Babe lent vár a kocsinál, hogy elvigyen az esküvőre. – Erre már rá kapom a szememet.

-            Máris? – kérdezem szomorúan.

-            J. J., adnál nekünk két percet, mielőtt elmegyek? – Lucas hangja alázatos, ahogy a barátjával beszél. Tudom, hogy ő sem akarja, hogy J. J. kellemetlenül érezze magát miattunk.

-            Rendben. Effie – szólít meg J. J. -, lent leszünk a parton, ott fogunk játszani.

-            Mindjárt megyek – válaszolom.

-            Sok szerencsét, haver – J. J. megöleli Lucast. Mindennél jobban szeretem így látni őket. Ilyenkor olyanok, mint két testvér. Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha miattam összeugrottak volna.

Megpaskolják egymás hátát, majd J. J. elindul az ajtó felé. Mielőtt behúzná azt, hátrapillant a válla felett.    

-            Ha lehet, akkor most zárjátok be – motyogja, aztán behúzza maga mögött az ajtót, mire Lucas elfordítja a kulcsot.

Amikor felém fordul és rám néz, érzem, hogy az arcom még mindig piros J. J. előbbi kijelentésétől. Lucas lassan sétál elém, aztán az ujjait a fülem mellett a hajamba simítja, és egészen közel húz magához. Lehunyom a szememet, amikor a szája a fülem mögötti érzékeny részhez ér.

-            Szeretlek – súgja a fülembe.

-            Ne hagyj itt – mondom elkeseredetten, de azonnal meg is bánom. Nem akarom, hogy miattam bűntudata legyen.

-            El sem hiszed, mennyire nehéz most itt hagynom téged – súgja, és mindkét karjával átölelve szorít magához, miközben a pólójába kapaszkodom. 

A nyakhajlatomhoz szorítja az arcát, és érzem, ahogy beszívja a bőröm illatát. Végigsimítja az arcát az enyémen, közben a számat keresi.

-            Szeretlek – sóhajtom az ajkai közé. Erősen kapaszkodom a nyakába a kezemmel, ahogy a szánk egymáshoz préselődik.

-            Vasárnap este jövök, addig ígérd meg, hogy nem keveredsz bajba – kéri, miközben az orrával az enyémet simogatja.

-            Ígérem – motyogom szomorkásan.

-            Felhívlak, ha vége a szertartásnak. A srácok bulit rendeznek a szülinapodra, de kérlek, maradj végig J. J. mellett, és ha lehet, akkor ne rúgj be, oké?

-            Oké. Nem iszom egy kortyot sem. – Lucas ismét megcsókolja a számat, de aztán elenged, és ellép tőlem. Máris sokkal üresebbnek érzem magamat.

-            Ne nézz így rám, kérlek – mondja elgyötörten, mire gyorsan letörlöm a könnyeimet a szemem sarkából. – A párnád alatt hagytam a születésnapi ajándékod. Most mennem kell. Szeretlek, Ellie.

-            Én is nagyon szeretlek – válaszolok karcos hangon, de elengedem a kezét.

Azzal vigasztalom magamat, hogy alig két napról van csak szó és újra együtt lehetünk. Innentől kezdve minden meg fog változni. Nem kell tovább titkolóznunk, és a szünet után már egy párként jelenhetünk majd meg a többiek előtt is. Amíg Lucas velem van, és fogja a kezemet, addig nem félek a jövőtől.

~            

-            Ez nagyon fáj! – kiáltok fel, ahogy J. J. letérdel mellém. A combomba markolva próbálom tompítani a fájdalmat, de amikor elveszem a kezemet, az csupa véres.

-            Ne érj hozzá, egy törött kagyló áll ki a lábadból! – szól rám J. J., a szeme ide-oda jár a lábamon, ahogy remegő kezét végighúzza a haján.

A rögbi labda alig egy karnyújtásnyira hever tőlem és a végvonaltól.

-            Majdnem megnyertem a játékot – sopánkodom, de a hangom fájdalmas nyöszörgés csak.

-            Jól van? Mi van vele? Megsérült? – Campbell rohan hozzánk, és letérdel J. J mellé a homokba. Ahogy a lábamra néz, idegesen dörzsölni kezdi a tenyerét a nadrágján.

-            Elég mély a seb. Scott! – kiáltja el magát J. J., mire Scott is hozzánk szalad. – Van a házban elsősegély doboz?

-            Öhm… - Scott összeráncolja a homlokát, és dörzsölni kezdi a szemöldökét. – Igen! A konyhában kell lennie. – A combom sérült oldalára pillant, mire az arca grimaszba rándul.

-            Vigyük be a házba. Le kell fertőtleníteni a sebet – utasítja a többieket a barátom. – Ne aggódj, rendbe szedünk. – A szavait hozzám intézi, próbál nyugalmat erőltetni magára, de látom a mosolyán, hogy hamis.

A srácok becipelnek a házba, és felvisznek az emeleti szobába. Kate felkapja a fejét a könyvéből, amikor J. J. gyakorlatilag berúgja az ajtót.

-            Mi a franc történt veled? – Kate olyan hevesen ugrik fel az ágyáról, hogy magával sodorja a könyvét, ami hangos koppanással a földre csúszik.

-            Semmi, nem nagy dolog – nyögöm ki, miközben J. J. és Campbell két oldalról próbál megtámasztani.

-            Láttad te egyáltalán, hogy csupa vér a lábad? – kérdezi Kate ironikusan, de figyelmen kívül hagyom a megjegyzését.

A lábam sajog és lüktet, úgy érzem, mintha egy pengével hasogatnák a bőrömet, ahogy a fiúk lefektetnek az ágyamra.

-            Megyek az elsősegély dobozért – hadarja J. J.. – Kate, addig vedd le róla a nadrágját! – kiabál vissza a válla felett, majd kiszáguld a szobából.

-            Te meg mit állsz itt! – csattan fel Kate, és dühösen Campbellre mered, aki eddig szórakozottan csipkedte a bőrt a nyakán. – Menj, és hozz meleg vizet meg törölközőket.

-            Mégis mit csináltál magaddal? – kérdezi Kate rosszallóan. A hangja kemény, de a mozdulatai gyengédek, ahogy átbújtatja a nadrágot a seb felett.

-            Elcsúsztam a homokon, amikor gólt akartam szerezni a csapatomnak.

-            Mióta szabály az, hogy ehhez egy kagylónak kell kiállnia a lábadból? Vagy ez valami születésnaposokra vonatkozó egyedi kitétel? – Kate ledobja a földre a véres sortomat. Ha nem fájna ennyire a lábam és más is lenne rajtam egy bikinin kívül, most nevetnék a szarkasztikus megjegyzésén.

A telefonom csörgése töri meg a kettőnk közötti csendet. A szívem azonnal a torkomba szökik a hangtól. A gyomrom egy pillanat alatt diónyi méretűre zsugorodik, amint beazonosítom a hívót.

-            Nem veszed fel? – kérdezi Kate, miközben ő is a telefont nézi.

-            Kérlek, beszélj vele te – bukik ki belőlem. A hangom feszült, amitől a szavaim kifulladva elhalnak. Kate felhúzott szemöldökkel néz rám. Zavartan elnevetem magam, hogy megpróbáljam oldani a helyzet kínosságát. - Amint megszólalok, Lucas rájön, hogy valami baj van.

-            Mert van is! Ha nem tűnt volna fel, a lábadból ömlik a vér.

-            Kate, csak nem akarom, hogy emiatt is aggódjon. Csak mond neki, hogy lent játszunk a parton, ezért nem tudok a telefonhoz jönni. Kérlek! – Könyörgőn nézek rá, közben némán szenvedek a lábamból sugárzó fájdalomtól.

A telefon kitartóan játssza a hívást jelző dallamot újra és újra. Amikor Kate mérgesen felkapja a telefont az éjjeliszekrényről, megkönnyebbülve dőlök hátra az ágyon.

-          Mizu, Öcskös?

A szívem kihagy egy ütemet, amikor meghallom Lucas kissé recsegő hangját a vonal másik végén.  Nem értem, hogy mit mond, de olyan, mint a visszhang a völgyön át, ahogy az olyannyira hiányzott hangja visszaverődik a telefon mikrofonjából. A lábamból sugárzó fájdalom csillapodni kezd.

-            Itt? Semmi. Lent labdáznak a parton. – Kate megforgatja a szemét. – Akkor rögbiznek, bánom is én. A lényeg, hogy nincs itt a szobában. – Kate hangja olyan magabiztos és megnyugtató, mint a reggeli kávé. – Igen, boldognak tűnik. Írjam le azt is, hogy mit visel, hogy elképzelhesd, ahogy levetkőzteted? – Kate felnevet.

A mellkasomra szorítom a kezemet, hogy lenyugtassam a háborgó szívemet, ami hamarosan áttöri a bordáimat. Tudni akarta, hogy boldog vagyok-e. Könnyek lepik el a szememet a megkönnyebbüléstől és aggodalomtól.

-            Megmondom, akármit is jelentsen. – Ismét egy kis szünet. – Miért mondjam neki, hogy szeretem? A te csajod. – Kate hangosan felröhög a viccén. – Nyugi már, megmondom. Oké, Öcskös, te is.

Kate ledobja mellém a telefonomat, és azonnal elfordul tőlem.

-            Mit mondott? – kérdezem lélegzetvisszafojtva.

-            Azt, hogy mondjam meg neked, hogy szeret, és hogy bevált a terved. A művészetet támogató apánk ki van akadva. – Kate hangja monoton, ahogy kibámul az ablakon. Felveszem a telefont a csípőm mellől, és a markomba szorítom. Némán merengve mosolygok magam elé, ahogy a mobilt a mellkasomhoz szorítom. A jókedvem viszont azonnal elszáll, amint összetalálkozom Kate dühös tekintetével.

-            Mire jó ez?  - kérdezi számonkérőn.

-            Micsoda? – Köhögni kezdek, de az egész csak elterelés, hogy ne kelljen ránéznem.

-            Az, hogy titkolózol előtte? Hogy hazudsz neki? – Kate hidegen mered rám, a háta szál egyenes, a vállait hátrafeszíti, ahogy vádlón méreget.

-            Csak nem akarom, hogy aggódjon.

-            Igen, ezt már mondtad. És az eszedbe jutott már, hogy ha hazaér, nem fogod tudni kimagyarázni a sebet a lábadon, és akkor rájön, hogy nem mondtad el neki az igazat? Megint!

-            Ott van neki az esküvő, és az apja! – csattanok fel a kelleténél erőtejesebben. - Hát nem érted? Semmi szükség rá, hogy egy ilyen semmiség miatt aggódni kezdjen.

-            Már annyiszor hazudtál neki, hogy ha így fojtatod, szépen lassan el fogod veszíteni a bizalmát, hát nem látod?

-            Rémeket látsz. Egy apró karcolás miatt nem fog kiakadni.

-            Apró karcolás, mi? Az nem csak apró karcolás volt, amikor Reed megütött, mégis hazudtál róla neki.

-            Mert az ösztöndíját fenyegettem volna azzal, ha elmondom neki mi történt. Nem volt más választásom.

-            MINDIG van választásunk, Effie! Akkor is volt, amikor úgy döntöttél, hogy egy hónapig titkolózni fogsz a legjobb barátod előtt, csak mert féltél a reakciójától. És mi lett a vége? J. J. totál berágott rád emiatt. Nem pedig azért, mert együtt vagytok Lucasszal. Amúgy pedig Lucas nem támadt rá Reedre azután sem, hogy megtudta, ő ütött meg akkor este, mert megígérte, hogy nem teszi. Miért nem veszed észre, hogy mások is képesek megbirkózni a gondokkal nem csak te. Nem kellene mindennel egyedül szembenézned. Engedd, hogy segítsen neked.

-            Nem fogom hagyni, hogy Lucas bajba keverje magát miattam, vagy, hogy aggódnia kelljen apróságokon.

-            Ezért inkább hazudsz neki? És persze mindenki másnak is, akit szeretsz. – Kate csalódottan beszél, egyértelmű, hogy nem érti az indokaimat. Pedig ő igazán tudhatná, milyen attól félni, hogy elveszítjük azokat, akiket szeretünk. – Ha nem állsz le a hazugságokkal, épp az ellenkezőjét fogod elérni. Lucas folyton aggódni fog, mert nem tudja majd, mikor vagy vele őszinte. Ha így folytatod, el fogod veszíteni őt, Effie. - Kate lassan, vontatottan ejti ki a szavakat, jelentőséget adva ezzel mindnek.  

Képtelen vagyok megszólalni. Úgy érzem, a levegő bennrekedt a mellkasomban, és egy különösen rossz érzés kezdett el fojtogatni. Ismerem ezt a fajta félelmet. Ugyanígy éreztem miután a szüleim meghaltak. Nem! Ez most teljesen más. Ismét visszafordulok Kate felé, és lassan feljebb tornászom magamat.

-            Kézben tartom a dolgokat, Kate. Tudom, hogy mit csinálok. – Kate elfordul tőlem, az eddig feszült vállait csalódottan ereszti le.  

-            Megnézem, hol marad már J. J. – motyogja maga elé, azzal az ajtóhoz szalad, és szinte kimenekül a szobából.

 Lehunyom a szememet, és a takarót markolászom kínomban. A lábamba megújul erővel tért vissza a fájdalom. Miért pont most tört rá Kate-re a nagy igazságérzete? Ha egy apró kis terhet is levehetek Lucas válláról azzal, hogy legalább miattam nem kell aggódnia, akkor nem fogok habozni.

A csukott szemeimen keresztül is érzékelem, hogy valami felvillant. Ijedten nyitom ki a szemeimet. A vér is meghűl az ereimben, amikor a szoba ajtajából nem más, mint Seth Reed vigyorog rám önelégült pofával.

-          Megvan! – kiált fel a háta mögött J. J., ahogy a kötszeres dobozt a levegőbe lendíti. Reed visszatuszkolja a telefonját a zsebébe, és hátrafordul, hogy szembenézzen a barátommal. Amikor J. J. rájön, hogy kivel néz farkasszemet, az arca azonnal megkeményedik.

-            Húzz el innen a fenébe, Reed! – parancsol rá J. J indulatosan, majd a vállával meglöki a karját, amikor benyomakszik mellette az ajtón.

Reed nagyképűen felröhög, de hála égnek megfordul, hogy elhúzzon a fenébe. Csakhogy Kate pontosan ekkor lép elé. Visszafojtott lélegzettel várom, hogy mi fog történni. Kate mérges tekintettel és magabiztos testtartással méregeti Reedet, akin látszik, hogy nagyon is meglepte a lány, de talán még inkább a határozott kiállása. Reed mély levegőt vesz, szólásra nyitja a száját, de amikor Bianca is csatlakozik Kate-hez, Reed egyszerűen megnémul. Fölényesen felszegi a fejét, és lenézően felhorkant, de végül szó nélkül lép el a két lány mellett, majd tűnik el a folyosón.

J. J. és a lányok azonnal körbevesznek. Bianca késedelem nélkül veszegeti el a kötszereket J. J.-től, és azonnal nekilát a sebem ellátásának. Kate pár lépésnyi távolságra megáll az ágyamtól, de feszülten nézi, ahogy a barátnője munkához lát. Érzem rajta, hogy még mindig mérges rám, de ha megérti, miért teszem, amit teszek, majd megnyugszik. Rá fog jönni, hogy ezzel csak a testvérét védem.

-            Mit keres itt Reed? – szűröm ki az összeszorított fogaim közül a kérdést. Igaz, hogy J. J. arról még mindig nem tud, hogy Reed korábban megütött, de azzal tisztában van, hogy mekkora szemét volt velem.

-            Az apja hétvégi háza itt van a közelben. Azt mondta, Elice-hez jött. – Bosszúsan hátravetem a fejemet a párnára. Hát sosem fog már békén hagyni?

Némán, összeszorított szájjal tűröm, hogy Bianca bekötözze a sebemet. Azt mondja, nem olyan vészes a dolog. Elrejtem a fájdalmamat, mert J. J. már így is eléggé ki van bukva. Cassie-t ölelgeti, mindketten aggodalmasan néznek rám. A homlokom gyöngyözik az izzadságtól, amikor végre felülhetek. Bianca szerint nyugodtan ráállhatok. Tudom, hogy J. J. és a srácok mennyit ügyködtek azon, hogy ma tökéletes napom legyen, ezért mosolyt erőltetek magamra.

~            

Egyedül ücsörgök a konyhában az asztalnál, most legalább okom is van rá, hogy ne kelljen a többiekkel táncolnom. J. J. jó ideig mozdulatlanul állt mellettem, és testőrként védelmezett a legkisebb fuvallattól is, de mostanra sikerült rávennem, hogy menjen, és táncoljon végre egy kicsit Cassie-vel. Amúgy sem vagyok éppen a legjobb társaság, mert folyton Lucasszon jár a fejem. Az esküvői parti már javában tart. Vajon ő is magányosan ül az egyik asztalnál és rám gondol? Lehet, hogy éppen egy rég nem látott unokatestvérrel táncol, de az is lehet, hogy egy csinos lánnyal. Lehet, hogy eszébe sem jutok. Megrázom a fejemet. Azok után, ami tegnap a fenti szobában történt közöttünk, ez kizárt.

Beleszürcsölök a piros, csavaros szívószálamba, amin a tizennyolcas szám tekeredik körbe. A fájdalomcsillapítóra, amit Bianca belém öntött, nem lenne tanácsos alkoholt innom, és amúgy is megígértem Lucasnak, hogy józan maradok, így nem is bánom, hogy a cseresznyés italomból ma este hiányzik a vodka.

Az asztalon megrezzenő telefonom zökkent ki az ábrándozásból. Izgatottan kapok utána, eddig Lucas csak egy üzenetet tudott küldeni a gyér térerő miatt.

Hello Bébi,

A meglepetésedet a csatolmányban találod. Boldog Születésnapot!

A telefonszámát hónapokkal ezelőtt kitöröltem, de úgy látszik a számok az agyamba vésődtek, mert aláírás nélkül is azonnal tudom, hogy Reed küldte a mocskos üzenetet. Legszívesebben azonnal kitörölném, viszont a kíváncsiságtól, és a testemet megbénító rossz érzéstől nem tudok szabadulni, ezért a csatolmányra koppintok. A kép a gyenge internet miatt lassan, sorról sorra tölt csak be. A szemem egyre hatalmasabbra tágul, ahogy felfogom, mi is van a képen.

-          Effie! Jó vagy? – Egy kéz csúszik a vállamra, J. J. méretes tenyere meleg és biztonságot sugárzó. Lecsapom a telefont az asztalra a képernyőjével lefelé. – Effie? Jól vagy? – J. J. hangja aggodalmassá válik, amikor nem reagálok azonnal. Lenyelem a haragomat és mosolyt erőltetek magamra.

-          Persze – megköszörülö a torkomat -, persze, minden rendben. Csak ki kell mennem a mosdóba.

-          Elkísérlek – erősködik, és már a karomat fogja, hogy felsegítsen.

-          Nem kell, J. J., minden oké. Megy egyedül is. De nézd csak, épp elhappolják a barátnődet a kezedről. – Cassie felé bökök a fejemmel, akit épp Campbell táncoltat meg. J. J. ide-oda kapkodja a fejét köztem és Cassie között, de amikor magabiztosan ismét a táncolók felé biccentek, bólint, majd miután még egyszer megszorítja a vállamat, egyedül hagy.

Kapkodva a mosdó felé bicegek, és magamra zárom az ajtót. Küzdenem kell, hogy képes legyek levegőt préselni a tüdőmbe. A mosdó szélébe kapaszkodom, olyan erősen, hogy az ujjaim is belefehérednek. Megugrom az ijedtségtől, amikor a telefonom csörögni kezd a zsebemben. Ugyanaz a szám, Reed hív. Dühösen húzom el az ujjamat a kijelzőn, de mielőtt bármit is mondhatnék, Reed mély hangja belém fojtja a szót.

-          Nocsak, nocsak. A híres Lockhart, vagy mondjam inkább hogy hírhedt? – Reed idétlenül felröhög, amitől végigfut a hideg a hátamon. A mocskos hangja undort gerjeszt bennem. Ugyanaz a zene szól a háttérben, mint ami a nappaliból szűrődik át a falakon. Valahol itt van a közelben a sunyi kis mitugrász.

-          Mit akarsz? – Össze kell szednem minden erőmet, hogy képes legyek megszólalni.

-          Na, idefigyelj te kis kurva. – A hangja egy szempillantás alatt fenyegetően méllyé változik. - Itt mostantól én mondom meg, hogy ki és mit csinál. Ha nem akarod, hogy a hős szerelmes pöcsfej megkapja a képet egy csinos kis üzenettel arról, hogy hogyan dugtalak meg, akkor várlak holnap este hétkor a suli parkolójában. És, Effie! vegyél fel valami rohadt szexit. – Olyan velőtrázóan röhög fel, hogy attól hányingerem támad. – Ja, és ha nem akarod, hogy a képeid elárasszák az internetet, akkor ezúttal tartod a szádat. Megértetted? - A vonal megszakad, mielőtt bármit is mondhatnék.

Próbálok nyugodt maradni. Nyugodt és tárgyilagos, hogy ne üvöltsek fel. A telefonom kijelzőjéről egy idegen néz vissza rám. Ez nem lehetek én. Meddig ólálkodhatott a szoba körül, amíg alkalma volt elkapni a pillanatot. A mellkasom kidomborodik, a melleim előrefeszülnek, de az elfordított arcomon nem látszik a fájdalom, amit akkor éreztem. A takarót markolom a csípőm mellett, de a kezem és a felhúzott lábam miatt úgy tűnik, mintha nem lenne rajtam semmi. Megalázottnak érzem magam. Ez a kép nem mást, mint egy gusztustalan pornókép.

Hányinger tör rám, de hiába erőlködöm, nem tudom kiadni magamból az undort a mocska iránt. Meddig agyalhatott a bosszúján a csökött agyával? A fejem kitisztul a hideg víztől, amit az arcomba fröcskölök. Az államról lecsöpögő vízcseppeket bámulom a tükörben. Hogy a fenébe fogok ebből kimászni?