Lucas
Újra végighúzom a borotvát
az arcomon, közben a tükörben nézem, ahogy az utolsó habcsík is eltűnik.
Kimosom a csap alatt, és visszateszem a szekrénybe. Törölközőt veszek a kezembe,
és megtörlöm vele az arcomat. A fehér anyagon egy piros vércsík hagy foltot.
Talán azóta nem vágtam meg magamat, hogy életemben először borotválkoztam. Azt
hiszem, az is az oka, hogy remeg a kezem az idegességtől, na meg a kialvatlanságtól.
Az idejét sem tudom, hogy mikor aludtam utoljára egy rendeset. A különbség csak
annyi, hogy a tegnap esti alváshiányom oka nem az volt, hogy anya vagy az
egyetem miatt aggódtam. Két dolog járt folyamatosan a fejemben: Effie csókja,
és az, ahogy a csókra reagált. Nem értem, hogy miért viselkedett utána olyan
elutasítóan. Abból, ahogy a csókomat viszonozta, tudom, hogy közben ő is azt
érezte, amit én, és totális szarság volt, amit utána előadott arról, hogy nem
jelentett neki semmit. Nem volt tökéletes, sem az időzítés, sem az alkalom, de
volt benne remény. Remény arra, hogy mindketten ugyanazt akarjuk. Egymást.
Sosem gondoltam volna, hogy
csupán attól, hogy hozzám préselte az ajkait, képes leszek minden más gondot és
problémát a háttérbe szorítani, de pontosan ez történt. Elfelejtettem mindent,
amin eddig átmentünk, a veszekedéseket Ashley-vel, hogy anya beteg, vagy azt, hogy
az apám egy totális szarzsák. Csak arra tudtam figyelni, ahogy a kezével a
pólómat markolta, miközben közelebb húzott magához, még többre vágyakozva. Imádtam
hallani a halk sóhajait a csókjaink között, ahogy levegő után kapkodott. És
habár ő húzódott el először és szakította meg a csókot, láttam, ahogy a
tekintete utána is újra és újra a számra siklott. Tudhattam volna, hogy a
tegnap este átélt hihetetlen érzelmi magasság után, csakis mélyrepülés
következhet.
A telefonom jelez, hogy
üzenetet kaptam, mire majdnem elcsúszom a szőnyegen, ahogy kapkodva a mosdó
melletti polchoz nyúlok érte. Nem hallottam Effie-ről már tegnap este óta, és
hazudnék, ha azt mondanám, nem aggódom miatta, hiszen miután kiszállt a
kocsimból, egyszerűen eltűnt a házban. Minden reményem elszáll, amikor látom,
hogy nem ő, hanem J. J. küldött üzenetet.
J. J.: Reggelt, haver. Csak tudni akartam, hogy Effie veled ment-e suliba.
Csak, mert már nincs otthon.
Megragadok egy törölközőt,
majd megtörlöm a kezemet, és egy kézzel pötyögöm be a válaszomat.
Én: Nem, még el sem jöttem otthonról. Próbáltad a mobilját?
Nem akarok J. J.-nek szólni
arról, hogy mi a tervem, még mielőtt bemegyek a suliba, legalábbis egyelőre
biztosan nem. Amint elküldöm a válaszom, máris hívom Effie telefonját. Átmegyek
a hálóba, leteszem az asztalomra a telefonom, és megnyomom a kihangosító
gombot. Végzek az öltözködéssel, mire bejelentkezik a hangpostája.
-
Francba
– mormogom, ahogy kinyomom a hívást.
Hirtelen azon kapom magam,
hogy Ashley és a haverjai iskola előtti gyülekező helye előtt állok.
-
Bailey?
– Hallom meg a nevemet, amint belépek a kávézóba. Ashley-t a barátai gyűrűjében
találom. Néhányukat megismerem az őszi buli maratonjainkról. Az egyik srác,
annak ellenére, hogy még reggel nyolc óra sincs, egy mini flaskát szorongat a
kezében.
-
Szia
– köszönök neki, és a fejemmel bólintok a haverjai felé. – Nem bánjátok, ha
elrabolom egy percre?
-
Vidd
csak – mondja az egyik lány, és flörtölve rám mosolyog.
-
Bocsi
csajok – mondja Ash a barátainak kuncogva -, mindjárt visszajövök.
Követem Ashley-t a hely
hátsó részébe, közel a mosdókhoz, oda, ahova korábban mindig azért vonultunk
el, hogy kettesben lehessünk. Ashley kihívóan ringatja a csípőjét a helyiség
elejéből jövő zene ritmusára, mint ahogy mindig is csinálta. Meglep, hogy
mennyire nincs már rám hatással. Megáll a folyosó végén, ahol már nem látnak
minket a barátai. Szinte hihetetlen, milyen gyorsan változik meg a viselkedése.
Az arca elkomorodik, a teste megfeszül, és a mellkasa előtt összefogott karja,
szinte agresszív megjelenést ad neki.
Szólásra akarom nyitni a számat, amikor váratlanul megállít:
-
Megspórolhatod
magadnak, Bailey – mondja szinte fanyarul. – Tudom, miért jöttél.
-
Tudod?
– kérdezem szinte pánikolva.
-
Nem
vagyok ostoba – mondja csendesen. – Mindig ezért jössz hozzám.
-
Most valami
másról kell beszélnünk.
-
Oh,
valóban? Mit csináltál már megint?
-
Nem
arról van szó, hogy mit csináltam, hanem, hogy mit nem akarok csinálni ezentúl.
– Ashley arckifejezése megváltozik, amint rájön, hogy miről beszélek. – Ash…
van valaki más.
-
Valaki
más?! Legalább mond ki a ribanc nevét! – mondja dühösen elfojtott hangon.
-
Ashley,
ne csináld ezt! – kérem. – Nem fair tovább folytatnunk már ezt. Nincs rá
esélyünk, hogy helyrehozzuk a dolgainkat, ezt te is tudod.
Ashley mozdulatlanul áll
előttem. Az előbbi gúnyos arckifejezése eltűnt, látom rajta, hogy bármennyire
is próbálja tagadni, vannak érzései a helyzet iránt. Még nekem is, még a sok veszekedés
után is, amin az utóbbi hónapokban átmentünk, érzek valamit.
-
Szereted?
– kérdezi keserűen. Enyhén biccentek a fejemmel. Ashley leengedi a karba tett
kezét, és élesen beszívja a levegőt.
-
Nos –
szólal meg végül -, gondolom, így elég kínos lesz a nyári gyakorlatom az
egyetem előtt az apáddal.
-
Hogy
micsoda? – kérdezem.
-
Az apád
magánpraxisában – magyarázza, mintha erről már tudnom kéne. – Azon a találkozón
ajánlotta fel, hogy dolgozhatok vele, amin nem voltál képes megjelenni. Akkor
már elég szarul mentek a dolgaink, nem akartam még rosszabbá tenni, tudod?
Úgy látszik, az apám nem ismer határokat,
ha arról van szó, hogy a dolgok az ő kívánsága szerint alakuljanak. Legalább
most már értem, hogy Ash miért fogadott vissza újra és újra a sok veszekedés
ellenére. Nemcsak azért volt, hogy fenntartsuk a látszatot, és végképp nem
azért, mert annyira szeretett vagy ragaszkodott volna hozzám. Csakis azért
kellettem neki, hogy megalapozza a jövőjét a biztos egyetemi bejutáshoz. És
habár a családneve így is kiszélesíti a lehetőségeit, azért az apámmal való
közös munka biztosabb bejutást jelenthet a számára.
-
Mindig
is kedvelt téged – mondom, mire Ashley csak bólint.
-
Így legalább
már nem kell, hogy rosszul érezd magad amiatt, hogy azzal a lánnyal akarsz
lenni – mondja gúnyosan.
Abból, ahogy magasan
feltartja az állát, és a válla mögé dobja a haját, úgy érzem, csak rossz érzést
akar kelteni bennem azzal, hogy az orrom alá dörgöli az Effie iránti
érzéseimet. Mérges akarok lenni, de képtelen vagyok. Egyikőnk sem jobb vagy
rosszabb a másiknál. Mindkettőnknek megvoltak a saját indokai, amiért
kapaszkodott a másikba. Akárhogy is próbálja Ashley leplezni a dolgot, a
sértett viselkedéséből tudom, hogy igenis számított neki az, ami kettőnk között
volt. Habár sosem mondaná ki, látom, hogy fáj neki a dolog. Soha nem akartam
Ashley-t bántani azzal, ami Effie és köztem történt. Küzdöttem ellene, de az
érzéseimet nem tudom megmásítani. Csak azt remélem, hogy ha nem is azonnal, de
idővel ezt Ashley is meg fogja majd érteni.
Legszívesebben megölelném, de azt hiszem, az
mindkettőnknek nagyon kínos, és az adott helyzetben helytelen is lenne. Ashley
továbbra is felszegett fejjel, karba font kézzel és szigorú tekintettel mered
rám. Biccentek a fejemmel, és zsebre dugom a kezeimet, majd elfordulok, és
elindulok a kijárat felé. Mielőtt kilépek az ajtón, képtelen vagyok még egy
utolsó pillantás nélkül távozni. Amikor hátrafordulok, látom, hogy Ashley-t az
egyik barátja, Cameron öleli át. Ashley vállai előre vannak esve, és a háta
ívbe görbül, ahogy a srác pólójába nyomja az arcát, míg Cameron nyugtatólag a
hátát simogatja. Egy pillanatra találkozik a tekintetünk, mire hálásan biccentek
felé. Cameron rám mered, de nem reagál viszonzásul, csak átfogja Ashley vállát,
és elvezeti hátra, a mosdók felé. Nem tudom, hogy akkor is így alakultak
volna-e a dolgok, ha nem ismerem meg Effie-t, azt sem tudom, melyik volt az a
pillanat, amikor ennyire elkezdtünk megváltozni és eltávolodni egymástól, de az
biztos, hogy most megkönnyebbültnek érzem magam. Most már rá tudom venni
magamat, hogy lenyomjam a kilincset, és kilépjek az új életembe.
Egy hatalmas sóhaj hagyja el
a számat. El sem hiszem, hogy egy alig tíz perces beszélgetés kellett csak
ahhoz, hogy több hónapnyi szenvedésnek végre pontot tegyek a végére. Hazudnék,
ha azt mondanám, nincs rám semmilyen hatással az, hogy közel másfél év után
vége a kapcsolatunknak, hiszen voltak jó részek is, de jelenleg túlságosan
izgatott vagyok Effie miatt. Meg akarom találni, és el akarok mondani neki
mindent. Végre rendesen akarom csinálni a dolgokat, már amennyire az még
lehetséges.
Felnézek az égre, amin sehol
egy felhő, és most pontosan olyan szikrázó kék, mint Effie szeme, amikor
mosolyog. Tegnap este megcsókolt. És jesszusom, micsoda csók volt! Vágytam már
rá, vagy ezerszer lepörgettem a fejemben, hogy milyen lenne, de egyik sem járt
a valóságnak még a közelében sem. Azon kapom magam, hogy idiótán vigyorgok az
utca kellős közepén.
Szinte repülök a kocsimig,
csakis az jár a fejemben, hogy beszéljek vele. Elég nagy rá az esély, hogy
hatalmas hülyét csinálok magamból a tegnapi reakciója után, de elegem van a
talánokból és lehetekből.
Amint beszállok a kocsimba,
és ismét megpróbálom felhívni Effie telefonját. Az utas ülés felől ugyanebben a
pillanatban csörögni kezd egy másik telefon, ami biztos, hogy nem az enyém.
Kinyomom a hívást, mire a csörgés abbamarad. Áthajolok a két ülés közötti panelen,
és a földön kezdek matatni. Felveszem a telefont az ülés alól. Egyből
felismerem Effie mobilját. A képernyője felvillan, mire látom, hogy tele van nem
fogadott hívást jelző értesítőkkel. Megpróbálom feloldani a zárat, de ekkor
jelszót kér. Türelmetlenül a konzolra dobom a készüléket. Aggódni kezdek. Nem
örülök neki, hogy Effie a telefonja nélkül mászkál. Próbálom lenyugtatni
magamat, biztos, hogy nincs semmi gond, és már rég bent van a suliban.
Beindítom az autót és a Darnell felé veszem az irányt.
Mire leparkolok a kocsimmal
a szokásos helyemen, már késésben vagyok az első órámról. Megragadom Effie
telefonját, és elindulok befelé.
Nem találkozom senkivel a
folyosón, ami nem meglepő, mert már elkezdődött az első óra. Türelmetlenül ülöm
végig az angolt, egyáltalán nem tudok az anyagra figyelni. Csakis arra tudok
gondolni, hogy megkeressem Effie-t. Végig azon agyalok, hogy mit kéne mondanom
neki. A következő szünetben, már kimondottan őt keresem a tömegben, de a diákok
hömpölygő ereje végül elsodor a következő órámra. Ebéd után az ötödik óránk
közös lesz, de kizárt, hogy addig kibírjam, hogy beszéljünk. Mégis valamiért
furcsa érzésem van, mintha valami nem stimmelne. Ilyenkorra már legalább
egyszer össze szoktunk futni. Ha el akarna kerülni, akkor azt a szemembe
mondaná, és biztosan nem bujkálna el előlem. A szekrényemhez indulok, hogy
magamhoz vegyem a matekhoz szükséges könyvemet, amikor meghallom, hogy valaki a
nevemet kiabálja.
-
Bailey!
Bailey!
Hátrafordulok, és látom, hogy Babe épp
próbálja átverekedni magát a termekből kiáradó diákok tömegén. Habár magasabb
és nagyobb darab a legtöbb társánál, mégis folyton egyre távolabb sodródik
tőlem.
-
J. J.
azt akarja, hogy hívd fel! – kiabálja végül, aztán feladja a küzdelmet és elfordul,
majd eltűnik a hömpölygő diákseregben.
A telefonom után kutatva áttapogatom a
zsebeimet, amikor végre a zakóm belső zsebében megérzem. Kapkodva kirángatom,
és kikeresem J. J. számát a híváslistámból. Egyetlen csengetés után fel is
veszi.
-
Mi a pálya?
– kérdezem.
-
Hol
vagy? – kérdezi türelmetlenül.
-
A szekrényem
előtt – válaszolom még mindig nyugodtan, miközben zavartan körbenézek a
folyosón. Érzem, ahogy a gombóc a torkomban egyre inkább nőni kezd.
-
Mondd,
hogy Effie veled van! – zihálja. A gyomrom egy hatalmasat bukfencezik, és elönt
egy nagyon rossz érzés. Lehunyom a szememet, érzem, ahogy a pánik összeszorítja
a mellkasomat.
-
Nem,
nincs. Tegnap este óta nem láttam. – A válaszomra J. J zihálni kezd a másik
oldalon. Hallom, hogy totál ki van bukva. – Nem találkoztál vele? Matekja volt.
-
Nem –
mondja J. J. idegesen –, és nem veszi fel a telefonját sem.
-
Mert
nálam van a mobilja. A kocsimban felejtette még tegnap este.
-
Tegnap
Kate-tel ment el a buliból. Kate azt mondta, egy ideig náluk volt, aztán Bianca
hazavitte. Azóta eltűnt, egyszerűen eltűnt! – kiált fel J. J. kétségbeesetten.
A háttérben zörgést hallok,
majd Cassie szól bele a telefonba.
-
Bailey?
-
Cassie,
mi a franc folyik itt? – csattanok fel. A tarkómra szorítom a kezemet, hogy
enyhítsem a feszültséget a testemben.
-
Nem
tudjuk, egyszerűen eltűnt. Senki nem hallott felőle tegnap este óta. Azt
reméltük, talán veled van. - Miközben Cassie beszél, becsukom a szekrényem
ajtaját, és elindulok a kijárat felé. - Bailey, nagyon aggódunk… - szólal meg Cassie
sírós hangon.
Pánik kezd elhatalmasodni
rajtam is. Úgy érzem, köze van az eltűnéséhez annak, ami tegnap este közöttünk
történt. A hajamba markolok, és próbálom törni a fejemet, de mintha képtelen
lennék tisztán gondolkozni.
-
Ellógok
a suliból. Megtalálom – mondom magabiztosan Cassie-nek.
-
Gondolod,
hogy szólnunk kéne a rendőrségnek?
-
Ne,
még ne. Majd hívlak, rendben? – Azelőtt kinyomom a hívást, hogy Cassie reagálni
tudna a kérdésemre.
Egyre sötétebb gondolatok
árasztják el a fejemet. Mi van, ha Reednek valami köze van az eltűnéséhez? Totális
szemétként viselkedtem vele, miután ő kiterítette a kártyáit előttem. Sosem
lett volna szabad hagynom, hogy tegnap este kiszálljon a kocsimból. Főleg azok
után, amit Mike és David művelt vele. Leszaladok a földszintre, és a kijárat
felé kezdek rohanni. Amint befordulok a kijárathoz vezető folyosóra, Elice
keveredik elém, és folyton elém lép, amikor ki akarom kerülni. Egy pillanattal
később három másik lány lép mellé, így szinte közrefognak. Elice karba tett
kézzel mosolyog rám. Látom a szemén, hogy beszélni akar velem. A fenébe is,
nincs most erre időm!
-
Hova
ilyen sietősen? – kérdezi drámaian.
-
Ez
most vészhelyzet. Mennem kell, Elice. – A tekintetemet az ajtóra emelem. El akarok
lépni, de a mellkasomra teszi a kezét, és határozottan megállít.
-
Remélem,
nem amiatt akarsz épp ellógni, mert Effie neked is beadta a hazug meséjét a „verekedésről”.
– Effie nevének a hallatán visszakapom rá a tekintetemet.
-
Hogy
mi? Miről beszélsz? – kérdezem tőle mérgesen, de ő elengedi az ingemet, és
keresztbe fonja a karját maga előtt.
-
Tudtam,
hogy ez lesz. Megint bajba akar sodorni téged. Megmondtam neki, hogy álljon le,
de már megint játssza a drámakirálynőt.
-
Milyen
verekedésről kellett volna hazudnia? – kérdezem élesen.
-
Semmilyenről.
Mert csak egy pofon volt. Fenyegetett engem, egyszerű önvédelem volt. – Elice
hangja egészen drámaira vált. - Persze ő játszotta a dirinek az ártatlant - folytatja
a szemét forgatva. - Jobb, ha elkerülöd, csak bajt hoz rád. – Erre fogja magát,
és elindul az ellenkező irányba.
Úgy érzem, mintha valaki
gyomorszájon ütött volna. Tehát Effie bejött ma reggel a suliba. Itt volt, és
összetűzésbe került Elice-szel. Mostanra pedig eltűnt. Elice után kezdek rohanni. Megragadom a karját,
és visszafordítom magam felé. Úgy tűnik, ő az egyetlen, aki látta ma Effie-t.
-
Hol
van most? Hol van Effie? – kérdezem erélyesen. Elice a karját szorító kezemre
néz, mire gyorsan elengedem őt. Ezzel az erőszakos viselkedéssel nem megyek
nála semmire, ha azt akarom, hogy beszéljen.
-
A
diri hazaküldte, mert bejátszotta, hogy rosszul van. – Ismét elfordul, és most
már hagyom elmenni.
Próbálom összerakni a
fejemben a kirakós darabkáit arról, ami ma reggel történhetett. Elice azt
mondta, arcon ütötte. Tudom, hogy még mindig gyötrik fejfájások a rögbi
balesete óta, hiába került vissza a csapatba. Egyre sötétebb képek árasztják el
a fejemet. Lehet, hogy Effie épp eszméletlenül fekszik valahol az utcán. Vagy
az is lehet, hogy autóbalesete volt. Képtelen vagyok uralkodni magamon. Mélyen
beszívom a levegőt, és végigfuttatom a kezemet a hajamon, aztán megfordulok, és
ismét a kijárat felé kezdek rohanni, de most már nem hagyom, hogy bárki is az
utamba álljon.
Jesszus szent szűz anyám! Te lány! Ez egyszerűen kínzás. Egy ilyen pokolian cuki kezdés után ilyen véget zárni. Na de szépen sorban.
VálaszTörlésVÉGREEEEEEE VÉGEEEEEEEE! Annyira vártam már hogy Ashley eltűnjön Lucas életéből. Egyszerűen nek tartozott bele. Annyira cukik Effievel hogy bar Nemtudom olvastad e Leiner Laura Bexi sorozatát, de a Lucas Elisabeth páros annyira hasonlít Márk és Beka párosara. Nagyon remelem hogy ok is egymásra találnak hamarosan. Elice pedig... ha bántotta Effiet mindenképp beiratkozok egy judo tanfolyamra, és mihamarabb kiütöm a lányt, Sanders és Dávid párossal együtt. Nagyon remelem hogy Effinek nem lett semmi baja. Nemtudom hogy fogom kibírni a következő részéig. Ez egyszerűen hihetetlen. Az egyik percben csöpög a nyalam annyira aranyosak a következőben meg meg tudnék ölni valakit egy pohár vízben. Megoritesz te lány 🤷🏻♀️❤️ Hihetetlenül és meg annál is jobban varom a folytatást.
Kedves Roseway! Sajnálom, de muszáj néha egy kis izgalmat belevinni a dologba. Általában szépen lezárom a fejezeteket, de itt kellett a függővég. Így van min izgulni. Hova tűnhetett Effie? Mi történhetett vele? Vajon Lucas megtalálja? A következő rész majd jövő héten érkezik. Addig lehet izgulni értük :D
TörlésAddig is szép hetet kívánok neked!
Tökéletesen azonosulni tudok Roseway állaspontjával!! :DD *-*
VálaszTörlés:D Köszönöm, hogy írtál nekem!Igen, mehet a spekulálás. :D
TörlésSzép hetet kívánok!
Summerrose
Ez az Elice egy rongy ribanc, èn már règ megtèptem volna!
VálaszTörlésHát az biztos, hogy szerencséje van, hogy Lucas türelmes volt vele. Köszönöm, hogy írtál! :D
TörlésSummerrose